Értékeljem a szándékot, vagy csak simán olcsónak és hatásvadásznak lássam a filmet? Így utólag többet bele tudok látni, mint amikor néztem is. Akkor szenvedtem vele.

Pedig nem akar rosszat – a szülői szerepről mesél, és a gyerekek elengedéséről, ahogy felnőnek. Kicsit lopva a Disney Agymanók ötletét, de nem annyira, hogy nagyon feltűnő legyen. Mondjuk, élőszereplősen nem is lehetett olyanokat megmutatni, mint amiket a Pixar animált. Egy kislány mesevilágának alakulása közben látjuk, hogy változnak a kapcsolatai. Miközben a kisgyereknek még az apja a hőse, a kamaszodó felfedezi a másik nemet, és az apa szerepe egyre csökken. Ez mesében úgy néz ki, hogy a hercegnőt már nem az apja vonásait viselő herceg menti meg, hanem az aktuális ideál van a főszerepben. De a jó ötletek ott vannak körötte, és visszaköszönnek az Agymanók. Ahogy a mesevilág elfeledett részei felé haladnak, és látjuk, hogy a kisgyerekek meséi mennyivel egyszerűbbek, a figurák milyen drabálisak. Ahogy a régiek elhalványodnak, elfelejtődnek. Az anya alakja is így halványodott el, amiben még kicsit a gyászfeldolgozás is megvolt.

Csak az egésznek a hangulata, a történet mesei fele gagyi. Maga a mesevilág – mű, erőltetett és giccses. Ilyenek a ruháik is – az apa – herceg még az Aladdin külcsínét idézi, az örök ellenfele is egy arab kufárra hajaz. A díszletek, házak és a tárgyaik is mind ócskák. Egész egyszerűen nem nézett ki jól.

És hiába van meg a párhuzam, hogy a valóságban és a mesében is elfogadja az apa/a herceg, hogy a lányának már nem ő hőse, ez a mesei réteg lehúzza. Ami nem lenne a történetben giccses, ezzel a tálalással azzá vált.

Gondban voltam a szomszéd, Clotilde kapcsán is. Nincs értelme, miért volt annyira rákattanva a főszereplőre. Egy helyes, életvidám és fiatal nő volt, annyival több mindent tudott volna kezdeni, mint türelmesen várjon, amíg a szomszéd apukának leesik, hogy itt van ő, és szinte sóvárog érte, hogy legyen valami közös programjuk. De miért? Annyit tudhatott csak róla, hogy jó apa. Ahogy elnéztem, a jövőjükben közös gyerek volt, így ezzel nem sokra ment. De értem, ez is része volt a történet azon részének, hogy az apa elengedje a lányát. Addig Sofia kitöltött mindent, ahogy őt elengedi, új embereket – konkrétan Clotilde-ot is – be tudta engedni az életébe. Nem véletlenül volt a mesevilágban Clotilde az ajtós lány, és derült ki, mi mindenre nem jó egy ajtó.

A történet tehát lehetne tartalmas és aranyos, de a kisgyerekeknek való mesevilág és olcsó poénok nagyon lehúzzák. A látvány sem tetszett, ott is az olcsó és a mű, gagyi szavak, amelyeket ismételgetni tudok. Maradt a szereposztás.

Omar Sy már nagy rutinnal játssza ezt a szereplőtípust. Csúnyán mondva neki egyszerű szerep kell, mert tisztán jót vagy rosszat tud, csak többet ne kelljen megmutatnia. Itt ennyi volt a feladat, meg is oldotta, ha Aladdinnak nem is őt válogatnám be egy darabba. Berenice Bejo tündéri, és nagyon szerethető. Túlzottan is, nem véletlenül nem értem, hogy Clotilde számára miért ez az özvegy férfi volt az egyetlen opció. Túl jó volt ő ide. Ők ketten elég ismertek is, hogy eladják velük a filmet. Más nekem nem volt ismerős, de a mesevilágban annyi szereplő tűnt fel, hogy elképzelhetőnek tartom, hogy onnan lehetett volna még ismerőst találni. De nem is kerestem.

Talán az lesz a végszó, hogy túl van tolva. Az a báj, amit sok francia filmben megvan, amiért megszerettem a filmjeiket, itt rossz arányban fordul elő. Annyival túlmennek rajta, hogy az már zavaró és túl édes, túl giccses – nem esik jól.