Párkapcsolati gonddal küzdő, fejben beszédre készülő, családi vacsorás.

Adrien élete nem mondható sikertörténetnek. Érdekes a viszonya a családjához is, akiknek rendszeresen hazugságokat talál ki állítólagos barátnőiről. Már egy sor kitalált lányról magyarázott nekik, akiket csak ezért talált ki. Most valóban volt valakije, és Adrien úgy érezte, hogy számára Sonia az igazi. Így nem kis pofon volt, amikor a lány bejelentette, hogy szünetet akar tartani. Ebben az idegállapotban ül be a családi vacsorára, ahol a testvére, Sophie eljegyzését is ünneplik. A leendő sógora, Ludo fel is kéri, hogy majd mondjon beszédet az esküvői fogadáson. A vacsora alatt így Adrien fejében két dolog jár: próbálja felvenni a kapcsolatot Soniával, és valamiképpen elérni, hogy a nőnek ne csak eszébe jusson, de vissza is menjen hozzá. Másrészt, fogalmazza magában a beszédet és elképzeli, milyen is lesz majd. Nagy siker és szórakoztató? Humoros, ami majd tetszik az embereknek? Vagy éppen annyira borzalmas, hogy menekülőre kell fognia?

Olyan filmet már nem egyet láttam, ami eredetileg egy sikeres színpadi darab film verziója. Drámában sok ilyen létezik, de említhetném a musical filmeket is, bár arra azért más szabályok vonatkoznak. Az sokkal ritkábban ötlik fel bennem, hogy filmet nézek és elképzelem színpadon, mert ott valahogy életképesebbnek érzem a sztorit.

A beszéd pont ilyen film. Egy szűk térben játszódik, a családi asztalnál, közös étkezésen. Ez lehetne az állandó színpadkép – ahonnan aztán vannak kiugrások. Szinte látom is magam előtt, ahogy az asztalnál ülő alakok megmerevednek, mintha csak szobrok lennének. A színpad kiforgatná őket, csak Adrien állna fel és maradna a beúszó díszletbe, ami az egyik fantáziája. Az otthona és benne Sonia, vagy az esküvő és ott a beszéd.

Furcsa is, hogy egy regény az alapja, nem egy színmű. Nagyon látom magam előtt színpadi deszkákon is ezt a darabot. Az már más kérdés, hogy mennyire tetszik különben a film története, vagy mennyire fogott meg a humora.

A története nekem kevés volt. Egy pillanat van kitágítva és a szereplő folyamatosan értelmezi a szerelmi életét meg a családjára reagál. Nem tudott lekötni annak a drámája, hogy vajon Sonia válaszol-e Adrian SMS-ére. Számomra már inkább szánalmas volt Adrian folyamatos próbálkozása és egymenése. Tudjátok, fél percenként a telefont leste, írt-e már a nő. Számolta a perceket, mennyi idő telt el, mióta elolvasta az üzenetet. Az olyan női vonásnak is tűnt, ahogy fejben elkezdte lejátszani, mi történhetett és hogyan manipulálja válaszadásra a nőt.

Okosan humoros, ahogy az adott idegállapotától függően megálmodik egy esküvői beszédet. Talán az volt vele a bajom, hogy túl sok beszéd került bele egyetlen filmbe. Olyan unalmas az is, hogy valami kicsi dolog történik vagy említésre kerül a családi asztalnál, erre Adrian agya bekapcsol, emlékezik, aztán jön egy beszéd. Meg nem is olyan igazán vicces. Az a komédia, amin érzed, hogy ezen nevetni is lehetne, de nem tudsz mégsem.

Küszködtem azzal is, hogy nem találtam szimpatikusnak a szereplőket. Adrian egyenesen az agyamra ment az agyalásával és ahogy Sonia neki a minden. Nekem nem jött át a történetből, hogy annyira varázsos személy lenne, hogy a férfi ennyire létezni sem tud nélküle. Ludo is az állandó okoskodásával… Olyan fárasztó tudott lenni mindenki. Ez humor akarhatott lenni, ami inkább idegesített, mint nevettetett? Passz.

Szépen össze van rakva, jó a dinamikája is. Filmnek nem rossz, de valahogy nem volt a fogamra való.

A beszéd – 5/2,5 már szinte intelligens a humora, de nekem nagyon színpadi a film. Végig azon agyaltam, hogy lehetne színházban előadni.