Olyan messzire nem mennék, hogy tetszett ez a film. Ahhoz túl sok minden akadt benne, amivel problémám volt. Mint a vége is, de ennyire talán ne is szaladjunk előre.

A történet hőse Tony, akinek volt egy álma. Amerikába menni. Soha nem jött össze, iskolabusz sofőr lett belőle, aki minden kötöttséget kerül. Ám egy szívroham ráébreszti, hogy rendbe kell tennie a kapcsolatait. Vagyis, meg kell ismernie a lányát, akit kisbabaként elhagyott. Maria versenytáncos és tánctanár lett – nem mer neki bemutatkozni, így inkább az órájára iratkozik be. Ez alapján akár komédia is lehetne, és valahol az is, de nem tudtam annak nézni.

Közelebb van a dramedy vonalhoz. Mert elég problémás ez az apa – lánya kapcsolat, és Tony egyéb dolgokkal is küzd. Ahhoz nem elég komoly, hogy dráma legyen, de az a könnyedség és felhőtlenség sincs benne, amitől vígjátéknak érezném. Hiányzott is, hogy kibillenjen a mérleg valamelyik irányba, mert így szinte folyamatosan hiányérzetem volt.

Mennyire fontos benne a tánc? Nehéz eldönteni. És már ezen a vonalon elkezdődnek azok a dolgok, amiket nem tudtam hova tenni. Ilyen típusú filmben azt még el tudom fogadni, hogy a szomszédja segítségével és Youtube videók alapján Tony megtanul rumbázni, hogy bekerülhessen a lánya haladó tánccsoportjába. De mit kezdjek azzal, hogy Maria táncpartnere betegsége után a férfit kéri fel, hogy lépjen a fiatalember helyére? Ok, hogy akkor már tudja, hogy az apja, és ez a kapcsolatépítés eszköze is. De a lánynak komoly ambíciói vannak, hogy kijusson a világbajnokságra. Hogy akarná azt megtenni egy kezdővel? Tony nem is éppen egy Fred Astaire.

Ugyanakkor meg állandó eleme a történetnek a tánc. Az elején a tanulás, majd mindig látunk valamennyit a tanórákból is, ha a lényeg az lesz, hogy utána miképpen próbál beszélgetni a lánnyal. Benne van a tánc, de mégsem az a fókusz. Egy ponton van nagyon eltalálva – a táncversenyt kurtán-furcsán intézték, erőltetettnek éreztem az onnan gyűrűző összeveszést is. Viszont, az utolsó táncuk, ahol és ahogy az történik, az egy szép pillanat, és ott értelme is van.

Tony alapvetően vígjátékok tipikus szereplője, még akkor is, ha akad a történetében dráma is. Nem véletlenül Franck Dubosc kapta a szerepet, ő otthon van az ilyen apafigurák megformálásában. Mellette Louna Espinosa a komolyabb fél, és neki több az eye candy funkciója is. Már a táncórákon is ott van, hogy van olyan tanítványa, aki inkább nézi a tanárnője alakját, mint gyakorolja a lépéseket. És természetesen poént is tettek be arról, hogy Maria kikezd a férfival, aki majd megszakad, hogy utasítsa vissza anélkül, hogy elijessze vagy el kellene mondania, mi köti össze őket igazán. Itt azért megjegyzem, hogy Maria nem cserélné le a fiatal, őt nagyon szerető vőlegényét az öregebb modellre, csak nem buta lány. Rájött, hogy álnéven ki jár hozzá táncolni, és a nyulat igyekezett kiugratni a bokorból. Végül is, célt ért…

A téma kissé giccses. Soha nem késő, és hogy a szeretetért érdemes élni. A franciák az ilyesmiket különben jól be tudják csomagolni, de most megvan az a kis hiányérzetem, amit már emlegettem. Nem nevettet, nem is hat meg igazán, de nem is komoly film. Valami hiányzott.