Minden napra egy film

Minden napra egy film

SpoilerZóna

2021. május 02. - BBerni86

Barbarians

A római helytartó közli a királlyal, hogy egy módon mentheti meg a népét: adja át a trónt a fiának. A férfi elsőre értetlen: a halál után örökölnek a fiak. Majd megérti, pont ezt akarják. A tó mellett a földbe döfi a kardját, majd a f2_125.jpgvízbe sétál és megfullad. Thusnelda apja meg is ragadja a lehetőséget és kikiáltja magát az új királynak.

Arminius későn tudja meg, mit kértek az apjától. Kiábrándul Rómából, és már más terveket sző. A seregbe osztagként szolgáló barbárokat kéri fel, álljanak mellé. Lerázzák a római igát. Őket viszi magával a törzsébe, és veszi át az apja trónját, elvéve a hatalmat Thusnelda apjától.

Megkeresi a menekülő Thusneldát és Folkwint, és alkut ajánl. Tudja, a római neveltetése miatt benne nem bíznak meg. De a lányt látnoknak tartják, rá hallgatnak. Feleségül veszi, egyesítik a törzseket és legyőzik Rómát. Utána visszatérhet Folkwin mellé, mindig is tudta, hogy ők lesznek pár. Beleegyeznek. Thusnelda hazatér vele, míg Folkwin marad rejtve - Róma halottnak hiszi, így is kell maradnia. A pár egybekel, a lány apja bosszút tervez. Fáj a hatalma elvesztése, és kész Arminius terveitf1_123.jpg elmondani a rómaiaknak.

Folkwin csoportján rómaiak ütnek rajta, a férfit halottnak hiszik. Arminius egyesíti a törzseket, és Thusnelda megkapja az oldalán a hatalmat, amire mindig is vágyott. Igazivá teszi a házasságukat, már nem csak politikai álházasság.

Nem hisznek az árulónak, Arminius terve marad életben és a római légió megindul az erdőn át, hogy rendet tegyen a falvakban, f3_120.jpgmíg Arminius seregei felkészülnek. Nagy csata, Róma elesik.

Thusnelda szembesül vele, hogy Folkwin él, de mindketten tudják, nem mond le a hatalomról, és azt Arminius mellett kapja meg. A látó azonban figyelmezteti: gyereket vár, és korábban fogant. Folkwin, nem Arminius az apja. (Nem tudják, hogy Folkwin a menekülés idején már az isteneknek ígérte az elsőszülöttjét áldozatként.) Arminius maga mellé akarja venni a gyerekkori barátot, a tábornoka lehetne. Folkwin közli, előbb öli meg.

A kegyelem ára

Bryan meggyőzi a Johnny D. ellen tanúskodó férfit, hogy mondja el az igazat. Ő a bíróságon mindent elmesél,f4_1.jpeg hogyan vette rá az ügyészség a hamis tanúzásra. Megvannak a vallomások, melyek a férfi alibijét igazolják. A bíróság mégis úgy dönt, érvényben hagyják az eredeti döntést, és Johnny D. marad a halálsoron.

A Legfelső Bíróságra mennek, ahol már nekik adnak igazat. Az újratárgyaláson az ügyész belátja, hogy egy ítéletet véd és nem az igazságot. Ő is kéri, ejtsék Johnny D. ellen a vádakat. Johnny D. visszakapja a szabadságát. Bryannel jó barátok maradnak, együtt küzdenek a halálbüntetés eltörléséért. 

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr2716519838

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása