Minden napra egy film

Minden napra egy film


Az auschwitzi tetováló

1. évad

2026. augusztus 21. - BBerni86

A helyzet az, hogy megint bekavart az előismeret. Heather Morris a témában már három visszaemlékezést kiadott. Megírta Lali történetét, ami alapvetően ennek a sorozatnak volt az alapja. Elkészítette Cilka regényét, aki itt pár jelenetben feltűnik és majd segít a párosnak. Meg ott volt A három nővér…

Tovább

Tudom, mit tettél tavaly nyáron

(2025)

Még csak azt sem mondhatnám, hogy nagyon idegenkedtem az ötlettől. Mégiscsak eltelt majdnem 30 év, egy másik generáció ért bele a nyári slasher hullámaiba. Ki tudja, megint lehet rémisztő egy kampós gyilkos? Aztán a történet legyilkolta az idegeim és a reményeim - gyorsabb tempóban, mint ahogy a…

Tovább

Agatha és Ishtar átka

Nyomozós, szerelmet kereső, kosztümös. Agatha Christie már elvált asszony, de nem akar az maradni. Szeretne megint szerelmes lenni és boldog lenni. Ez már az írásaiban is látszik: a sikerkrimi helyett egy romantikus regényt kezdett el írni, ami nagyon nem tetszett a kiadójának. Egy alkalmi ismerős…

Tovább

SpoilerZóna

A nevek dala

David még csak kiskamasz, amikor Krakkóból az apja Londonba viszi, hogy mutassa meg, hogyan tud hegedülni. A fiú nagyon tehetséges, és egy jómódú zeneszervező vállalja, hogy otthont biztosít neki és segíti a tanulmányait. A saját fia, Martin egyidős a fiúval. Eleinte nagyon nem jönnek ki – a…

Tovább

A nevek dala

Zenés, egymást kereső, túléléssel szembenéző. Martin élete mindig is a zene volt. Az apja koncertszervező és mentor volt, ez lett a fia szakmája is. Még gyermek volt, amikor az apja pártfogolni kezdett egy lengyel, zsidó géniuszt, aki a fiával volt egyidős. Martin és David együtt nőttek fel, és…

Tovább

Little Women

2017-es, minisorozat

Családos, szerelmes, életútra rálelős. A March lányok különböző karakterek, de mindig összetartanak és jó gyerekeik szüleiknek. Most mind az apjukért imádkoznak, aki lelkészi feladatokat lát el a polgárháború idején. Jo a világra éhes, imád írni, és kalandról álmodik. Meg a jó lány, aki anyjuk…

Tovább
süti beállítások módosítása