Érdekes egy ötletet vetett fel ez a sorozat. Ilyen különben tényleg létezhet egyes reptereken? Vallási szobát már láttam, amit egyszer itt is mutattak, de reptéri lelkészt még nem. Egyáltalán, van ma még ilyesminek létjogosultsága?

Azt nem a sorozat dönti el. Az ötlet itt van és Tobias elsősorban nem is lelkészként van előttünk. Ha reptéri pszichológusként és problémamegoldóként gondolunk rá, sokkal közelebb vagyunk a tevékenységéhet. Segít az embereken, sokféleképpen. Igen, lesz, akinek vigaszt kell nyújtani. De gyakorlati dolgokat is intéz, pl. megkeresi a kisgyerek elveszett plüssét és visszaadja még a felszállás előtt. Intéz temetést is, de ott van a gyászoló mellett akkor is, amikor összeomlik és kijön rajta, hogy mit vesztett el. (Az apját.)

A sorozat részei az ő ügyeit mutatja be. A legtöbb egy-egy részes történet és semmi bonyolult nincs is bennük. Rövidek a részek, így nagyon nem is lehet mit csinálni. Plusz, a reptéren az ember kevés időt tölt. Átutazóban van. Mégis, milyen komolyabb esetbe tudnának ott belekezdeni? Az átívelést az adja, hogy az új főnök, Mira nem nézi jó szemmel a ténykedését és ahogy Tobias átlép a szabályokon. Nagyon szívesen menesztené és megszüntetné az állást. Szép lassan kiderül, hogy Tobias miért ilyen megszállott segítője másoknak, milyen tragédia történt a múltjában. Az családi és teljesen nincs is elmesélve. Azt nem is értettem teljesen, hogy egy nevelt fiú kapcsán történtek az események, vagy a férfinak a biológiai fia is volt? Az biztos, hogy alapvetően a sok jószándék okozta a tragédiát és Tobias változtatni is képtelen. Ami a bajt okozta, abba menekül és csodálkozik, hogy a lánya elhidegül tőle. Meg van egy-egy eset, amit több részen át elhúznak. Konkrétan egy egyetemistáét, akinek haza kellene repülnie, de nem akar elmenni és elzárkózik az egyházi szobában. Abból mit ki nem bírtak hozni...

Egy-egy értelmes történet akadt benne, de a többségen inkább csak morogni tudtam. Zavart, hogy Tobias betegesen és naivan segíteni akart mindenkinek, így célpont lett. Saját magát is tönkre teszi így, meg lehet nézni, hogy a családja mennyire kitaszította, noha a reptéren meg ő mindenki jó barátja és segítője. Ami valahol áldás, máshol a poklot hordozza magában...

A mellékszereplők se lopták be magukat jobban a szívembe. Mindenkinek megvolt a maga magánéleti kínja és a rossz döntései sora. Annyira jó lett volna egy sikertörténet, valami jó is. Nem csak az olyan történetek, hogy a feleség elrohan a férje elől, mert nem bízik benne. Pedig jó embereket akarnak bemutatni, csak annyira... boldogtalanok és szerencsétlenek tudnak lenni.

Nem látványsorozat, annak ellenére, hogy reptéren játszódik. Pár terem között rohangásznak és a reptér minden helyszínét nem is használják ki. Amit érdekesnek találtam, az a csomagok tere. Ahogy pakolnak, ahogy futószalagra kerülnek. De különben, lehetne bárhol. Munkahelyi dráma, a szokásosnál talán érdekesebb helyszínen, de az látványban nem jött vissza.

Engem simán Weaving vonzott be. Nem is játssza rosszul a lelkészt, csak mint fentebb fejtegettem, engem tudott zavarni a beteges jósága. Shabana Azeez kapott még nagyobb szerepet, akit a The Pitt fiatal doktornőjeként láttam már. Az jobban állt neki, itt nehezen képzeltem el kemény főnökasszonynak. A sértett feleség hitelesebben ment neki, ha az anya nem is.

Nem tudom, lesz-e második évad. Nem hiányozna. Volt az a Tom Hanks-film, amikor Hanks karaktere a reptéren ragadt. Az hasonlít erre és jobban is sikerült. Azt inkább ajánlanám.

Van pár olyan kór, aminél rosszabbat nehéz elképzelni. Az én top3 listámon rajta van a vakság, de helyet kapna olyasmi is, ami az agyat építi le. Nem is szívesen nézek olyasmit, ami ezekkel foglalkozik. Ennek a filmnek viszont olyan szereposztása volt, hogy mégiscsak nekiültem.

Nehéz lenne megfogni, miről is szól tulajdonképpen. Egy elméletem van, de hogy mennyire azt láttam benne, ami az eredeti szándék volt? Arról fogalmam sincs. Ami biztos, hogy van benne egy idős férfi, Anthony. Ő az apa, a címszereplő. A lányával él együtt, és az agya egyre inkább cserben hagyja. Elveszti a múltat, azzal együtt a jelenjét is. Már ez elég drámai lenne, de még egy trükk van a filmben.

Elkezdik variálni Anthony környezetét és családját. Nem mindig ugyanaz a színésznő tűnik fel a lányaként és a családi állapotuk is más. Az egyikben egy vénlány, aki éppen költözni készül, hogy kapjon egy esélyt a kései szerelme. A másikban egy házas asszony, akinek a férje egyre nehezebben viseli a beteg apával való együttélést. De mi az igazság? Arra nem bírtam rájönni. Dimenziók között ugrálunk? Csak az egyik igaz, a másik kitaláció? Anthony agya ennyire leépül? Passz.

Én úgy néztem, mint annak a példázatát, hogy valaki az emlékeivel együtt miképpen veszti el a jelenjét is. Hiszen, az emlékek határozzák meg kik vagyunk. Onnan tudjuk még azt is, kik a családunk. Anélkül gyökértelen minden. Nem véletlen, hogy Anthony egy ponton fel is adja, hogy igazságot keressen vagy megértse mi történik, mindig alkalmazkodik az éppen vele levő családjához. Nem víg, nem okos, nincs magyarázat. De valami emberit találtam benne, amivel tudtam azonosulni.

A másik vonal, ami mozgatta az agyam, a bűntudat. Volt egy másik lány is, van egy családi tragédia is a történet mögött. Annak a feldolgozása is téma, vagy éppen az, hogy a felejtés azt a sebet miképpen tudja elrejteni, ha gyógyítani nem is.

De igazából fogalmam sincs. Elnéztem, érdekelt is mire lyukadnak ki, de válaszaim nem lettek.

Nem is látványfilm, ez kőkemény dráma, ami a színészeire épít. Nem véletlen az sem, hogy olyan a szereposztása, amilyen. Anthony Hopkins hozott több olyan jelenetet, ami szívbemarkoló. Annak a felismerése, hogy az agya cserben hagyja és minden elveszik? De Olivia Colman is a tőle szokott szinten hozza a gondoskodó lányt, aki gyötrődik a köteleség és a saját vágyai között. Ezt a filmet abszolút megéri megnézni értük.

Egyszer érdekes volt, de tényleg nem értettem meg igazán. Most ránéztem arra is, hogy ezzel mennyire vagyok egyedül. Megállapítottam, hogy nagyon jó kritikái vannak. És meglepetés, Hopkins ezért a szerepért Oscart kapott, Colman is jelölve volt. Nem lep meg, tényleg ők adják el.

Azért már a nyitásban eléggé aláhúzták, hogy miből is indultunk ki. Vagyis, nem engedték saját nyitánnyal el a Neagley-t, hanem az aktuális ügye megoldásához Reacher segítségét vette igénybe. Nekem ezzel azt a benyomást is tették, hogy elsősorban arra számítanak, hogy annak a sorozatnak a nézői ülnek le ez elé is.

A történet, a lényeg azonban teljesen független a másik sorozat főhősétől. Frances Neagley magánnyomozó, aki saját szakállra kezd el dolgozni. Gyerekkori barátja öngyilkos lesz, de a nő nem hiszi, hogy ennyi csak a történet. Kapott egy rejtélyes üzenetet is, meg az egész ügy fura is. Egy rendőrnyomozóval és a cég egy titkárnőjével kiegészülve egy szekta nyomába erednek és egészen embertelen kísérletekig, sorozatgyilkosságig jutnak el. Közben Neagley az apja titkát is megismeri, ami magyarázza, hogy belőle miért lett ilyen ember. Vagyis, miért képtelen másokhoz hozzáérni. Azt érdekesnek is találom, hogy verni tud mást, de egy sima kézfogás meghaladja a képességeit.

A Reacherből ismerős tempóban, akciókkal pörgetve zajlik a nyomozás. Tényleg megfelelhet annak, aki azt szerette. Pörögnek az események, vannak fordulatok és a különféle szereplők más-más kalandokba is vetik magukat. Lesz szektába beépült fiatalember, de másként rakják össze az eseményeket Neagley és Riley, mint a sokkal inkább technikára hagyatkozó Birdwhistle. De az jó is, hogy más emberek másban jók és több oldalról közelítenek a történtekhez. Így lehet megtalálni minden választ.

Az eset is kellően érdekes lett, pláne, amikor már egyre jobban át lehet látni, hogy mi is zajlik a szektában valóban. Lawrence Cole nem semmi figura, akiről sokáig nem is lehet eldönteni, hogy egy gátlástalan zseni, vagy csak egy szerencsétlen sötét alak, aki jókor volt jó helyen. És a bűnei skálája is kellően színes: ugyanúgy a számlájára lehet írni a férje előtt elcsábított nőt, mint az emberei megetetését a disznókkal.

Ha már felemlegettem, akkor tényleg Herriman lesz, akit kiemelek. Ahogy végig egyensúlyoz a röhejes és a félelmetes között, az simán eladta a karakterét. Nekem sokkal inkább bejött és szívesebben néztem, mint az egyértelműen sötét és gátlástalan Woodrow-t a cégével.

Maria Sten szépen hozza a Reacherből ismerős figurát, csak a magánélete miatt kap egy-egy plusz színt, de azt még annyira nem játszhatja el. Neagley egyik jellemzője az érzelmi megközelíthetetlensége, a keménysége. Menet közben sokat enged fel, de nem véletlen, hogy a nyitásban is már azt vágják a fejéhez, hogy nagyon magának való és társakat kellene keresnie. Ez különben menet közben megvalósul, köré állandó csapat épül. Nem alkalmi, mint Reacher esetében és ez is egy lényeges különbség köztük.

Nekem bejött Hudson Riley nyomozó figurája is. A bűnöző család sarja, aki rendőr lett és nagyon bizonyítani akar. A szerelmi szál nagyon nem hiányozna, de szerencsére itt még abban az irányba nem haladtak sokat, egy esetlen vallomás volt csak és pont.

Az akció jelen van, látványos, és félig-meddig a Reacher keménységét is hozza. Nincs olyan erőember benne, mint Ritchson a másikban, de kellően ellenpontozva másféle brutalitással. Azok a kísérletek... Horror elemekig nem mentek el, bár ha mindent mutattak is volna, amit elmondtak, meglett volna az is.

Jók a kritikái és nem is vagyunk elárasztva minőségi akció krimikkel, így tudom üdvözölni, hogy be van rendelve a 2. évad is. Maradjanak ezen a vonalon és szívesen fogom nézni azt is.

Kezdjük ott, hogy tisztában vagyok vele, mekkora franchise a Mancs Őrjárat. A játékboltokban szembe jönnek velem a figurák, mindenre rányomják őket és a két unokahúgom is nagy mesenéző. Sorozat, könyvek, játékok, kb. minden létezik ezekkel a figurákkal.

Ennek ellenére ez volt a legelső tényleges, filmes találkozásom ezekkel a kutyákkal. Még egy meseepizódot se láttam belőle, viszont kirakóban már profin összerakom bármelyik ebet az autójával. Most viszont jött film és a nagyobbikkal el kellett menni rá moziba. Mit ne mondjak, a babaházas kalandot jobban élveztem korábban, pedig milliószor inkább kutyás vagyok, mint macskás.

Viszont, a felnőtt agyam nem tudtam leállítani és kb. a film 2/3-át magamban átmorogtam, hogy mennyire gagyi az egész. Nem mintha nem láttam már volna olyan filmet, ahol ilyen elveszett állati paradicsomra bukkannak. Ott voltak az Utazás a Föld középpontja felé filmek, a King Kong-filmek és még lehetne sorolni. A dinók miatt meg elkerülhetetlen a Jurassic Park összehasonlítás, vagy éppen a szintén nyári Oak Street, amit már láttam is, csak azt hiszem, még nem írtam róla. A gyerek élvezte a sztorit, én meg a 'gagyi' és a máshonnan nyúlt ötletek miatt füstölögtem magamban.

Az őrjárat megtalálja a dinók szigetét. A főellenségük a videón gyémántokat vesz észre, és a szigetre érkezik kitermelni azokat. Kb. ennyi az alap. Egyszerű, lineáris és gyakran használ olyan elemeket, hogy fogtam a fejem. Most komolyan, szétrobbantanak sziklányi gyémántokat? Az okos kutyákban fel sem merül, hogy ekkora gyémántlelőhely felkelti a nem kívánt figyelmet? Egész egyszerűen nagyon kicsiknek van kitalálva és az a pár utalásos poén, ami a nagyobbaké, inkább csak bosszantott, mint szórakoztatott.

Az viszont jó ötlet volt, hogy egy kutya története lett kiemelve. Marshall a tűzoltó dalmata, aki hajlamos elszerencsétlenkedni dolgokat. Neki kell megerősítenie az önbizalmát és a végén mindenkit megmenteni. Kapunk egy kis fejlődési ívet vele és nem az unalmas, Disney futtatta 'család mindenek előtt' az üzenete. Hanem a kitartás és az önbizalom. Hogy szabad és lehet hibázni, csak tanulni kell belőle és nem feladni.

Megvan a cuki faktor is benne. Nyilván nem egy Pixar minőség, de vállalható. Talán a Jurassic World sorozathoz hasonlítanám. Itt jobban az emberek, abban meg a dinók lettek komolyabbak. A gyerekeknek viszont nagyon passzol és igazság szerint a külcsínnel nekem se volt bajom.

A cselekményben is elismerem az igyekezetet. Marshall mindig belekeveredik valamibe, így értelmesebben, kis kalandokkal ki lehetett tölteni a játékidőt.

Csak sajnos nekem marad gát a mese célközönségéből fakadó buta volta. De tényleg nem is tudom, miért vagyok ezen ennyire fennakadva. Miért fáj az nekem, hogy húsevő és növényevő dinók ilyen idillien élnek együtt, amikor már eleve az problémás lehetne, hogy a kutyák beszélnek, megszemélyesítettek és autót/repülőt vezetnek.

Mese, sikeres és divatos, de tényleg gyerekeknek szól és nem az én korosztályomnak.

Ahogy korábban John, most Hal kapta meg a visszatekintő epizódot a Lanterns (s01e07) évadában. Húztak is egy olyat, hogy egészen el is szomorodtam. Ez az apa - fia vonal, a depresszió és az öngyilkosságok, ördögi egy kör. Eddig semmi ilyesmit nem kötöttem a karakter mellé, ez egy egészen új színezet volt benne. A drámát pedig könnyedséggel ellensúlyozták - eléggé drukkolok is, hogy valamit kitaláljanak a gyűrű feltöltésére, mert ezt az új Hal - John dinamikát kifejezetten bírom. Ez a tudatkép egy sokkal egészségesebb, szerethetőbb alak, mint aki később lett. A rejtélyt is építik, van látványelem, másik dimenzió is. Nekem leginkább a két lámpás közötti dinamika adta el, de ebben is sok minden volt. Akció, látvány, humor és dráma is.

Különösebben nem akarok A Forsyte család (s02e02-03) kapcsán írni semmit. A cselekményt lehetne elemezni, de alapvetően egy moinőségi szappanopera továbbra is. Megvannak a fő vonalak: Irene teszteli, életképes-e a házassága, egy évet ad neki. Utána dönti el, szül-e és marad feleség vagy menekülőre fogja. Jo békülni akar a családdal és a gyerekeinek a nevét is adni. Az apja régi szeretője meg színre lép, úgyhogy lassan nem Jo lesz az egyetlen, aki törvénytelen gyerekek miatt ügyködhet. Látványra továbbra is pazar, a színészek simán hozzák az eye candy faktort és a ruhák, helyszínek nézetik az egészet. Elnézem, bírom is, de nagy kérdés, mire tudnak kilyukadni ebben az évadban.

Csak elért az All American (s08e12-13) is a végére. Még a 12. részben is visszaemlékeztek meg előkészültek a végére, de aztán az utolsó részben mindenkinek adtak valami nagy-nagy boldog véget. Az összes szereplő ment az álma után, megtalálta a nagy szerelmet. Születtek a gyerekek is. Túl szép, túl idilli, túl mű, de értem, miért ilyen. Valahogy el kellett engedni őket 8 év után és természetesen a végére Spencer is beesett. Hoztak vissza nem egy olyan elemet, ami sose volt igazán jó a sorozatban. Még mindig rühellem, ahogy a kiváltságos réteg, a gazdagok nyomják a városmentést és a feketék felemelését. Próbálták itt is ezt a vonalat, de bár jobban átgondolták volna! Tamia kinevezése abban az utcai ruhában, az egyik legalja. Nem is akarok gondolni rá. Ahogy arra sem, hogy Billy miképpen jött vissza a végére. Az megint annyira... mű. Nem megható lett, hanem erőltetett az egész.

Nem az eddigi legjobb nyomozása RJ Decker (s02e02) csapatának ez a rész. Egy levágott kezet találtak gyémántgyűrűvel, a lökött testvér meg rendőrség helyett a gyűrűt akarta eladni. A szerkezetet megtartották a fordulattal, csak ez most nem ült annyira, mint a korábbiak. Talán azért is, mert behoztak egy új szereplőt. (Egy csinos laboros, akin meg is akad Decker szeme.) Valamint, elő van készítve az átívelés, amire tippelni is lehetett volna - Emi apjának meggyilkolása. Amivel a nőt vádolják meg az epizód végén, lehet sejteni, mit akarnak majd az egész évadban kinyomozni. Könnyed, egyszer elment, de tud ez a sorozat ennél jobbat. Még akkor is, ha a laborost különben bírtam.

Van egy kis ugrás a MobLand (s02e01-02) nyitányában. A bűnöző páros megint szabadlábon és Harry továbbra is Conrad megoldóembere. De egyszerűen nem értem - nem azzal lett vége, hogy Harry és Kevin összefogtak Conrad és Maeve ellen, átvéve a szervezetet? Hogyan jött onnan ez a helyzet? De lehetne folytatni a sort. Az, hogy Gina lelépett Eddie-vel, aki meg Maeve nem is tudom mije lett most. A kifutófiú nem passzos, de nem is örökös. Egész egyszerűen logikailag túl sok mindennek nincs értelme az első évad végéhez képest. Sejtem, hogy a folytatás kényszere az ok, de nagyon lefoglalt, hogy próbáljam összerakni, hogyan jutottak ide a szereplők. Különben minden színész jött vissza és továbbra is simán eladja a sorozatot a stáblistája. Hardy nagyon tudja hozni ezt a szótlan, szenvedő megoldóembert, akit a sors igazságtalanul ver. Bejön az is, ahogy Considine játssza Kevint, aki végre szembeszállt az apjával. Brosnan és Mirren is kegyetlen, micsoda kegyetlen figurákat keltenek életre. A színészi játék még akkor is leköt, ha egyszerűen nem tudom összerakni, ki mit és miért csinál a korábbiakhoz képest. Pl. Pulver Bellája, aki olyan beszólásokat nyom Harry felé, hogy csodálom, Kevin még nem zárta toronyba és nem dobta el a kulcsot. Ármánykodnak össze-vissza és ha nem lenne az első évad, akkor működne is. Új szereplők, hatalmi játszma és nagyon kegyetlen az egész. Erőszakos, ha egyelőre még korhatárosan is. Vagyis, megvannak a stílusjegyek és lehet ez még jó, de egyelőre nem bírom túltenni magam azon, hogy sok szereplő olyan, mintha az első évad vége óta nagyot fordult volna, és nem kaptam magyarázatot, miért. Majd kiderül, erre lesz-e megoldásuk, vagy igyekeznem kell sokkal inkább külön kezelni.

Szívem szerint elintézném annyival, hogy a lehető legtipikusabb Beckinsale-film az utóbbi időszakból. Vagyis, tizenkettő egy tucat és némi változtatással ugyanezt forgatja a színésznő újra és újra.

Ebben mi van konkrétan? Ada remek képességű katona és vezető volt, csak éppen a családi háttere miatt kénytelen volt a törvény sötétebb felén is ténykedni. Amikor azonban családot akart, anyává lenni, ki tudott szállni és kialakítani magának egy más életet, ha ehhez mindent hátra is kellett hagynia. Csak éppen az öccse bajba keveredik, az élete veszélyben van és a nővérét rángatnák vissza a mocsokba, hogy mentse meg. A kislányával fenyegetik, szóval, nincs választása. A nő összeszedi a régi csapatát és együtt belevágnak a műveletbe.

Buta akció az egész, ha nagyon rövidre akarom vágni. Egy rablás története, de nem igazán az ész lesz benne a lényeg. Megvan a terv és a katonai képességeikkel meg végigmennek a lépéseken. A csavart meg az hozza, hogy még a megbízókban sem lehet bízni. Kell majd improvizálni is és túlélni, amit rájuk küldenek. Megjegyzem, ez nem is mindenkinek sikerül majd. A nagyon tipikus módon egyesek majd feláldozzák magukat és jönnek a nagy, műkönnyed jelenetek, ahogy valaki hátramarad.

Ugyanilyen mű a magánéleti fordulat is. Ada nagy szerelme egyben a kollégája is volt, Roman. Csak a férfi szerette az életét, nem akart családot és más világot, így Ada elhagyta. A film végére meg persze kiderül, hogy a kislány apja valójában Roman. Ő maga is rájön, nem mintha nagy rejtély lenne. De ez az egész is ugyanolyan gagyi benne, mint ebben a filmben kb. minden más is.

Nem túl látványos, tévében egyszer elmegy. Még ezzel együtt is inkább látványfilmnek mondanám, mint bármi másnak. Túl egyszerű és buta, hogy inkább heist movie-ként kezeljem, hiába van benne olyan vonal is.

A színészek kapcsán jobban tudom fogni a fejem. Beckinsale most ilyen olcsó akciókat csinál. Már nem lep meg, de kezd Sandra Bullock-effektusom lenni a mellé tett férfiaktól. Most éppen Lewis Tan játssza a szerelmét, aki kb. 15 évvel fiatalabb a színésznőnél. Nem fájdalmasan, Bullock filmjeiben rosszabb az arány ilyen téren, de azért látszik. Akciópapa-filmek után a színésznő akciómama lesz? Különösebben nem kell ezekben a filmekben játszani, de tényleg 50+ kell, hogy akciósztár legyen?

Jó, el is engedtem. Fáj tőle a fejem. Egyszer háttérben elment, de többet ezt nem nézem meg, az fix.

Most mennyire érezzem ezt a sorozatot befejezettnek vagy sem? Mivel ez egy olyan korszak és szereplő, akiről elég sokat olvastam, el tudom mondani, hogy lett volna még miről forgatni egy 3. évadot is. De el van kaszálva, úgyhogy ez lesz a vége. Igazság szerint a lényeg ebben is benne volt és így dicsőségében köszönünk el a királynőtől, mert innen már Henri felemelkedése jönne, de mindegy is, azt már nem mutatják be.

Ez az évad arról mesél, hogy Catherine miképpen uralta Franciaországot régensként és még akkor is hogyan tervezgetett, amikor a fia már elég idős lett, hogy ténylegesen uralkodjon. A cél az egységesség, de egy vallási irányzat ennek folyamatosan keresztbe tesz. Mondhatni, egy protestáns irányzat kap erőre, Tudor Erzsébet megtámogatná az ország destabilizálása érdekében és a királyné máris a vallások és a főurak között egyensúlyozhat. Le van egyszerűsítve az egész és a protestánsok egy vezető köré lettek rendezve, mintha egy szekta lennének, aminek véget lehet vetni, ha a fejet levágják.

Vagyis, ami leginkább zavart az évadban, hogy a protestáns helyzet mennyire le lett butítva. Edith és az ő buta dolgai sokkal inkább egy ponyvába, mint egy történelmi sorozatba illettek volna. Arról nem is beszélve, hogy kicsit sem tudott ellenfél lenni Catherine ellen. Elvakult, erőszakos és annyira buta volt szerencsétlen.

Sokkal jobban lekötöttek az egyéb szálak - a Guise-összeesküvés, hogy átvegyék a hatalmat. Mit ne mondjak, a matriarcha minden eddiginél jobban tönkretette a fiait. Azt meg hagyjuk is, hogy Starz szokáshoz híven egyesek milyen vonásokat kaptak. Francois kapcsán el se tudtam dönteni, hogy most ő meleg, biszexuális, jó ember vagy sem. Meg különben is, ő a herceg, érett férfi, minek hagyja, hogy az anyja ennyire ugráltassa? Azt se tudtam megfejteni, hogy most akkor szerette Margot-t vagy sem. De ott van a felemelkedő Henri, akiben egyelőre csak Catherine látta meg a potenciált. Talán még a nagybátyja kezdi sejteni, hogy micsoda hideg feje és szociopata vonásai vannak a fiúnak, aki már megkezdte a menetelést a trónhoz. De jött egy fattyú Medici - az a szál különben borzalmas volt. Annál jobban szórakoztam Erzsébet érkezésén és mesterkedésein, aki sokkal inkább lehetett Catherine ellenfele. Ő ki is mondta, hogy az ő játéka az uralomról szól. Látszólag férjet keres, teszi, amit várnak tőle. De a saját hatalma megőrzése, a saját játszmája érdekli csak. Anjou kattanásait is ki lehetne emelni, az egy jó ötlet lett volna későbbre, belőle milyen király lesz.

Mivel évek teltek el, a viszonyok is átrendeződtek. Ezt a sorozat formátuma is lekövette. Már lineárisan halad előre és Catherine nem Aabisnak mesél. Áttörik a negyedik falat és többször a nézőnek mond el és sugall dolgokat. Így valami hangulata és sötét humora maradt, de egészen más élmény, mint az első évad volt.

A szereposztáson nem akadt meg a szemem. Akit lehetett, hoztak vissza. Morton most is remek benne, de pl. Acharia nagyon le lett építve és el is veszik a történetben. Változó, melyik színésznek mennyire sikerült emlékezetesnek lennie. De ez a kígyó királynő meséje és Morton viszi is előre az egészet.

Még mindig van mit nézni benne. Helyszínek, kosztümök. Némi dekadencia is, de nem annyi, hogy tabudöntőnek nevezzem. Még azzal sem, hogy milyen Anjou ízlése.

Nem volt olyan élmény, mint az első évad, de azért elszórakoztatott. Én megnéztem volna, hogy folytatódik a sor Anjou-val és az egyre erősödő Henri-vel, de mindegy is. Az már nem készül el. Így sem rossz végszó, ahogy szinte előre jósolva Catherine mondja a végén az Isten éltesse a királyt, többszörösen.

Először is le kell szögeznem, hogy én nagyon nem szerettem az eredeti Üvöltő szeleket. Emily Bronte klasszikusának számít, nagy szerelmes regénynek - én meg nem értem, miért szeretik sokan. Egyáltalán, miért szerelmes regény? Legfeljebb azt tudom benne 'értékelni', hogy ez volt a szentimentalista románcok egyik toposza.

Miért emelem ezt ki? Mert itt nem fáj, ha eltérnek az eredetitől. Láttam már olyan feldolgozást, ami tényleg hitelesen és a lehető legjobban akarta a regényt megeleveníteni. Esmerald Fennell egészen másban utazott és eléggé szerethette is a projektet, mert rendezte, írta, produceri kredite is van benne. Éppen csak egy mellékszerepet nem vállalt el benne. A lényeg, hogy nem azért nem tetszett nekem ez a film, mert Fennell átértelmezte a történetet.

Csak éppen az irány, amibe elvitte az Üvöltő szeleket, nagyon egyszerűen szólva olcsó. Ő mivel akarta modernizálni? Testiséggel. Kilúgozta belőle az eredeti helyszín és szereplők vigasztalanságát, szenvedéseit és helyette buja, szexi tartammal töltötte fel. Nem attól lesz egy románc mai, hogy a film férfi főszereplője a szerelmével szenvedélyesen, a bosszúból elvett feleségével meg BDSM stílusban gyakran él nemi életet. Pedig ebben a filmben azt nézhetjük meg, ahogy a szereplőkben feltámad a nemi vágy, majd azt többféleképpen megélik. Ok, azért nem úgy mutat sokat és pornónak kicsit sem lehet nevezni, de ez kb. az Üvöltő szelek erotikus verziója.

Talán ezért ilyen a szereposztás is? Részben. Mert a főszereplőknek olyan színészeket hoztak, akik tehetségesnek számítanak, de mellette szexszimbólumok is. Meg lehet nézni, Margot Robbie hogyan van felöltöztetve az egész filmben. Nekem nagyon eszembe jutott róla, hogyha a Barbie-t viktoriánus korban forgatják, akkor is simán játszhatott volna ezekben a ruhákban. Akár a szegény, akár a gazdag feleség szerepében már elképesztő ruhatára volt, ami igencsak az idomai kiemelésére törekedett. Elordi meg vetkőzhetett - meg borotválkozhatott. Csodálom is, hogy a film után nem volt olyan szavazás, hogy kinek tetszik jobban szakállasan vagy jobb a borotvált verzió. Megjegyzem, mindkettejüktől láttam már jobbat. Szubjektív vélemény persze, mert a karaktereikkel is problémám volt. Főleg Cathy kapcsán, de erről kicsit később.

Vissza, színészek. A mellékszereplők meg Netflix-kompatibilisek. Annyira nem eltúlzott, mint egy Bridgerton, de mintha a mellékszereplők sorába minél több rasszot akartak volna benyomni. Van, ahol nem zavart. Hong Chau annyira jól játszotta Nelly-t, hogy abszolút nem érdekelt, hogy abban a korban nem élhetett volna Angliában. Viszont Latif olyan messze volt Lintontól, hogy sikítani tudtam volna. Egy kedves, jószívű, mindenki szerette gazdag fiatalember? Simán egy 10 évvel, vagy többel idősebbnek tűnik és nekem nagyon nem tetszett a szerepben.

De nem Linton az egyetlen, akin fogtam a fejem. Cathy és Heathcliff karaktere is át lett értelmezve. Az egy dolog, hogy pl. kimaradtak olyan szereplők, mint Cathy testvére, akit itt simán lehalottaznak és az ő nevét kapja Heathcliff. Eredetileg ez nagyon nem így volt, de az mindegy. Az sokkal zavaróbb, hogy Cathy milyen egy... liba lett. Az eredetiben úrinő volt, itt ahhoz nem sok köze volt. Meggondolatlan vadóc, sok-sok rossz döntéssel. Heathcliff meg hideg, kegyetlen férfi lett, aki megkeserítette mindenki életét. Elordi meg hősszerelmest játszhatott. Na, inkább ez a Linton-karakter, nem Heathcliff. De ahogy mondtam, románcot írtak belőle. Olcsó, egyszerűbb és Bronte nem ismerne rá a szereplőire.

A látvány viszont megvan. A kosztümök, a szexi szereplők. Egy jobb kosztümös románc. A vidék és a lelkek hangulata nincs benne, de amit kapunk, az a szemnek teljesen ok. Nekem különben a ruhák adták el elsősorban, Margot Robbie tényleg remek darabokat hordhatott.

A legjobb benne meg a zenéje. Abban megvolt az, amit a filmben nem találtam meg. Az eredetiből hangulat, de modern is. Nem is lep meg, hogy leginkább a film zenéjét díjazzák és az van belőle kiemelve. Elhallgatom én is, csak a filmet ne kelljen közbe néznem.

Összefogva tehát egy buta szerelmes filmet kapunk, amiben a szereplők elválnak, újra találkozva vad viszonyba kezdenek, de amikor elszakadnak egymástól a nagy bosszú közepette lecsap a tragédia. Az érzelmi viharzás, szenvedés helyett szexualitás. Szexi színészek, érzéki látvány. Üvöltő szelek - de modern helyett inkább csak szexi verzióban, az eredetitől sok pontban eltérve.

Erre nem számítottam: a Lanterns (s01e06) nyitott egy új fejezetet. Előremegyünk a tulajdonképpeni jelenbe, kb. 10 évvel későbbre. Megnézzük, kiből mi lett és Hal halála megint beindítja az eseményeket. Megint lehet kérdezni, hogy miről is szól ez az egész? Már az is megfordult a fejemben, hogy az egész rendszer korruptságára lyukadunk majd ki. Azt is bírtam, ahogy megoldották, hogy Hal meghalt, de része maradhat a részeknek. Még filmes rákapcsolást ia kaptunk, hiszen a Superman-filmből érkezett az ottani Zöld Lámpás, aki Hal után és John visszautasítása után megkapta a gyűrűt. Határozottan érdekes lett. Annak ellenére, hogy ez most nem látványrész volt, tetszett. Mással lemaradtam a héten de ezt határozottan érdemes volt megnézni.