Minden napra egy film

Minden napra egy film


Tündérkert

1. évad

2023. december 14. - BBerni86

Mielőtt nekikezdtem a sorozatnak, elolvastam Móricz regényét is. Sőt, annyira belejöttem, hogy lassan végére érek az Erdély-trilógiának. Vagyis, ha lesz folytatás, azt már tudom nézni hetente is. Igaz, simán nézette magát a sorozat darálásban is, úgy is, hogy a történelemből és a regényből tudtam,…

Tovább
2 komment
sorozat magyar történelmi adaptáció Rajkai Zoltán Kálloy Molnár Péter Balsai Móni Szamosi Zsófia Gáspár Kata Bokor Barna Dobos Evelin Szőke Abigél Katona Péter Dániel

Drakulics elvtárs

Vámpíros, kommunista rendszeres, nyomozós. A vietnámiak megsegítésére a magyar állam véradást szervez. Védnöknek hazacsábítják a kubai forradalomban is segédkező Fábián Bélát. Egy a magánéletben is együtt levő párost bíznak meg a megfigyeléssel: Máriát és Lacit. Azt a feladatot kapják, döntsék el,…

Tovább

Jupiter holdja

Képességes, embereket átverős, nyomorult életes. Aryan szír fiatalember, aki apjával együtt menekül Európa felé, hogy biztonságban lehessenek. Ám a határon rajtuk ütnek, apa és fia elszakadnak egymástól. A helyzet, üldözés és meglövés a fiúban egy eddig ismeretlen képességet hoz felszínre: rájön,…

Tovább

X

A rendszerből törölve

Nyomozós, sorozatgyilkosos, szétesett életes. Batíz Éva nyomozó kivételes tehetséggel rendelkezik a részteletek megfigyelésében. Ő rendszeresen észreveszi, ami elkerüli a kollégái figyelmét. Most van három ügye, melyet balesetnek és öngyilkosságnak nyilvánítottak, de…

Tovább

Alvilág

1. évad

Üzletelős, gyászolós, családi, csempészes. A Veres család látszólag jólétben, boldogan éli a mindennapokat. A szülők szeretik egymást, a 3 gyereküknek mindent megadnak. Ám a felszín alatt egy titok lapul: miből telik minderre? Ádám csempészetben utazik, és a felesége, aki…

Tovább
süti beállítások módosítása