Alex Pina új sorozata és elsősorban ezzel akarják eladni. Avagy, a Money Heist készítőjének új sorozata ez a bunkeres - kaland - átverés? Hát igen, abban van is hasonlóság, hogy ebben a sorozatban is egy extrém rablást találnak ki és hajtanak végre.
Mivel úgy is ez a PR, már az elején ide is írom, mi a legnagyobb különbség. Ráadásul ennek a sorozatnak a hátrányára. A Money Heist adott olyan szereplőket, akiket tudtam kedvelni. Őket lehetett érteni, drukkolni nekik. A Bunkerrel nekem az volt a legnagyobb problémám, hogy kvázi nincs benne olyan szereplő, akinek érdekelne a sorsa vagy aki rendben lenne.
Vegyük először a narancsokat! Ugyanis itt az emberek egyenruhákat hordanak. A személyzet narancsban, a milliárdos menekültek/vendégek kékben. Igen, úgy tűnik hatással volt a Squid Game ebben is. Most nincs olyan ikonikussá válható elem, mint volt a Dali maszk korábban. Ok, szóval, a narancsok. Igazából csak hármat ismerünk meg érdemben és azt sem részletesen. Minerva szeretteit: a nőt, aki kitalálta a bunkert és az átverést. A szerelmét, aki nem bírja nézni az emberek szenvedéseit. Nem is marad sokáig életben. A harmadik pedig a szociopata öccs, aki sok tekintetben zseni, másban meg egy veszélyforrás. Még tudnám is érteni, mit akarnak. Az egyik epizódban Minerva szépen összefoglalja, hogy ők az ész, keményen tanultak és dolgoztak, de a munkájukon mások gazdagodnak meg. A világ úgy van kitalálva, hogy a gazdag még gazdagabb legyen, míg másnak esélye sincs. Ezen akarnak változtatni és Spanyolország vezető vállalkozóit akarják ezzel a módszerrel megkopasztani. A maga módján zseniális a terv. Most keletje is van - disztópiák, A Siló, meg hasonlók szépen alapozták, hogy ez még hihető is legyen.
Mi akkor a gond? Hogy ebben a csapatban nincs emberség. Hiába értem a célt, ha közben ők maguk aljasodnak el. Zero simán a halálba löki Minerva barátnőját, amikor felmerül benne, hogy a nő keresztbe tenne a terveiknek. A célért hidegek és kemények, akkor is haladnak a terv szerint, ha a bunkerben haldokolnak a többiek. Amikor kint kerülnek a terveik veszélybe, gond nélkül ölnek a védelmében. A céljukat értem, de ők maguk romlottabbak, mint amit tolerálni tudnék. Ha maradunk a hasonlatoknál, ők olyanok, mintha egy csapat Berlin lenne, csak annak a férfinak a nagylelkűsége és karizmája nélkül.
Akkor, nézzük a kékeket is! Nem segít, hogy ők nem is érdemelnek többet annál, amit kapnak. Minél jobban megismerjük őket - mert ők vannak kibontva a cselekményben -, annál bűnösebb és rosszabb akármelyikük. Mint egy rossz szappanoperában, viszonyok és sok szex meg játszma. A 'felnőttek', vagy inkább a szülőknek kellene őket hívnom, egyenesen ön- és közveszélyesek. A kvázi főszereplő, Max egyszer ki is borul, amikor azzal is szembesül, az anyja mennyire romlott és kétszínű. Akkor remekül összefoglalja, hogy milyen egy banda ez. Egyikük rosszabb, mint a másik. Adjunk a haldoklónak még egy kis morfiumot, hogy még rá lehessen mászni, mielőtt kihűl! A legjobb barátod az egyetlen, aki közel áll hozzád, de azért a fiát börtönbe küldöd, halálosan megfenyegeted és a feleségét is régebben húzogatod, mint a szerencsétlen 'barát'. Szóval, ez egy ilyen társaság. Romlottak és nem a szórakoztató formában.
A két fiatal, Max és Asia, akik nem lettek korrumpálva a családi vagyontól. Max esetében azért, mert részegen autóbalesetet okozott, amiben meghalt a barátnője. Ezért ő börtönben volt, az apja komolyan bedobta magát, hogy előbb kiengedjék jó magaviselettel és vihesse magával a bunkerbe. Ő az, akinek feltűnik, mi történik köröttük. Túlzottan ismerős neki minden, a börtönből. Azért oda nem jut el, hogy mindenre ráébredjen, de a nyomozása és a kimenetel vonal igencsak a Silót idézi. Csak itt más az átverés, rá más vár a külszínen, mint Juliette-re.
Asia a halott lány húga, aki attól szenved, hogy gyűlölni akarja a fiút, valójában meg kamaszkora óta odáig van érte. Abban van is valami röhejes, amikor Max nagyban magyarázza neki, hogyan szökjenek, a lány agyáig meg egy szó sem jut el, mert a száját figyeli és azon mereng, fognak-e csókolózni. Ezt a kamaszos vonalát leszámítva ő erkölcsileg rendben van, reális céljai vannak. Orvos akar lenni, ő a családban a szorgalmas, okos gyerek. Ezt a vonalat magabiztosan viszi is a cselekményben, Minerva hamar kénytelen bevonni az orvosi dolgokba a lányt.
Akció kevés van benne, inkább szappanoperás a kelléktár. A bunker szűk tér, de tény, hogy gonddal rendezték be. A végére egészen megismertem már a tereket és a járást benne. Kevés külső jelenettel van pörgetve.
A színészek kapcsán - most nem érzem úgy, hogy lesz itt olyan, aki úgy karriert indít innen, mint a másik sorozat rablói. Inkább eye candy faktor szerint válogattak, nagyon sok a vetkezős fehérneműre és mint említettem, kavarnak itt össze-vissza a szereplők.
Benne van a folytatás lehetősége, mert egyértelműen nem értünk a történet végére. Majd kiderül, annyira szeretik-e a Netflixen, hogy adjanak még egy évadot. Nálam az a szint, ahol megnézném, de nem lenne hiányérzetem, ha nem készülne el a 2. évad.
semmiből jön, hogy Mike testvére szerette volna, ha a hamvait a Himalájában szórják szét. Ha már életében nem sikerült eljutnia, majd a halálban. Ezzel csak az a baj, hogy semmi hasonló nem volt korábban. Random, belenyomott ötlet, hogy Mike már pattonjon is a repülőre és utazzon Ázsiába. Amúgy nekik nem anyagi gondjaik voltak? Mert azt még valahogy be tudnám nyelni, visszaemlékezős rész okán, hogy a fejsérülése előtt ez volt az álomútja a halott testvérnek. Ezt a bátyja tudta is, így nem esik nehezére utolsó kívánságként ezt megadni neki. De - máshonnan tudom, hogy ez mennyire sokba kerül. Ha valaki fel akar menni a Himalájába, mélyen a zsebébe kell nyúlnia. Mike meg olyan simán elrepül, mintha a sarki közértbe ugrana csak le?
hangya. Még messze van a Little King - mániája, de előzetesen is megkapta a kedvenc árnyharcos címet.
végezni tudott az áldozataival. Ezt mégis ki írta, és vette komolyan? Sam Lansky, lesek, de valami borzalom, mit alkottak. Önálló filmként, horrorként ez egy nagy nulla. Annyira gagyi és mű fordulatokkal, hogy még rá is kerestem, ezt paródiának szánták-e. Bár a címe gyanús volt, akkor kellett volna már abban is lennie valami paródia elemnek. Sajnos nem, ez a filmek újjáélesztése. Komolyan gondolva.
jöttek és machináltak. Ezzel tudnám a részt jellemezni. Látszólag barátkoznak, közben meg adtak egy sakkot a podcastnek. A színészek eladták, Waltz a legerősebb a hármas közül különben, de maga a trükk annyira olcsónak érződött, hogy azzal meg is alapozta a nemtetszésem. Furcsa rész, az új szereplőket bemutatva és buta csavarral. Az fáj igazából - nem tellett egy jobb ötletre az írószobán?
csodáljam a zsenijét vagy ijedjek meg tőle. Az Alien mindig is jó volt erkölcsileg megkérdőjelezhető, ezért veszélyes robotokban, és Kirsh is ennek az iskolapéldája. Ahogy a célért simán benézi sokak halálát és szervezkedik, az hátborzongató. Olyphant nagyon eltalálta ezt a szerepet, és simán ő számomra a legemlékezetesebb a sorozatban. De már itt vannak a lények, a sok halál és brutális, mit össze nem szenvednek már egy-egy részben. Erre ráépül az a vonal, amit még nem értek teljesen. Wendy és az alienek kapcsolata. Nem sima kömmunikáció, a kis lény kötődik a lányhoz. Mi lesz még ott? Pláne, hogy Wendy egyre kevésbé érzi magát embernek, ahogy Joe is egyre inkább elbizonytalanodik abban, hogy ez a lény mennyire a húga. Valahogy érzem az egészben, hogy lesz itt még nagy dráma, nem kevés vérrel, ha a lények még jobban elszabadulnak. Boy is meg bírja mutatni egyre sötétebb oldalát - abba bele sem akarok gondolni, hogy a kecskében levő lényt kibe akarja áttetetni. Az a matek - pí feladat a kecskével, na, az egész más szinten ijesztő és horror, mint amikor a xeno elszabadul és tucatszám öl.
készülő vulkánon estek egymásnak a seregek. Szépen összerakták, hogy a fegyverek ereje is látszódjon, de az egyéni küzdelmeknek és hősiességnek is legyen értelme. Egyetlen problémám volt az epizóddal és egy felsejlő iránnyal: ne menjenek el szerelmi sokszög irányába! Nagyon nem bírom, ahogy a főnök felesége a hadvezér felé tesz gesztusokat. A végére a férfinak se tetszett, jegyzem meg. Pedig ez csak a nyitány, ezzel csak egy sziget vezetése van meg. Az őrült király már sereget gyűjt ellenük és az is volt a zárszó, hogy most ő is elindul háborúba. Bennem meg különben az merült fel, hogy meddig bírják a szigeten lőszerrel. Az egy dolog, hogy előnyt jelent nekik a puska, de mennyi lőszer és puskapor van? Mert azt kétlem, hogy helyben tudnák pótolni. De most nem is ez a lényeg - nagy csatával küszönt el az évad.
közvetítésével akar életben és topon maradni, meg a digitális híradósokkal. Alex más a nyitányban belekeveredik egy menekültválságba, Bradley el van ásva egy vidéki iskolában, Corey meg filmet igyekszik forgatni, de a baj jön csak. Már le is lépett a sztárja és kezdhet zsarolni, hogy ne maradjon színész nélkül. A bonyodalom az, hogy a vívólány és az atomtudós apja kimenekítése miatt Alex nem maradhat a nagyképernyőn, vissza kellene hozni Bradley-t. Ő nem akar jönni, de névtelen fülést kap, hogy milyen eltussolás van a cégnél. Sokan nem szeretnék, ha visszajönne. Már gyűlnek a szervezkedők, lesz itt játszma megint. A magánéleti kavarások is maradnak - Stella titkos pasijáról a rész végére kiderül, hogy az európai fejes, Celine pasija. Ezzel el is értünk ahhoz, amitől a legtöbbet
várom az évadban. Jon Hamm után egy még nagyobb csaltak be a sorozatba: Celine-t Marion Cottilard játssza, és már most szívesebben nézem az ő jeleneteit, mint pl. Alexét. Igaz, annak nem lesz jó vége, ha nagyon a szerelmi szál lesz körötte, de azért ennél intelligensebb szokott lenni ez a sorozat. Szóval, idén olimpia és mérgezési botrány. Majd kiderül milyen lesz, a sztárfantor mindenképpen magas.
válasza, de az egy jó párbaj. Amiben igazából senkinek nem akarnék rosszat: bírom a különc nőt, de Harrisont is. Dexter meg kezdi felfedezni, hogy New Yorkban mi vár rá. A Sötét Utas taxisgyilkos meglett, vele meg a belépő a sorozatgyilkosok klubjába, ami az évad érdekessége lesz, ahogy előzetesen tudom róla. Mert már láttam képen, milyen színészek jönnek majd a kapcsán. De egyelőre feltűnt a klub, alapozva van a hangulat és Uma Thurman az első belépő sztár. Az kevésbé passzos, hogy Angel Dexter vadászatba akar kezdeni, de a másik két vonal annál inkább leköt. Még arra is van odafigyelés, hogy kis lelkizés, de ne eltúlozva, is legyen. Dexter nagyon próbálja kitalálni, hogy legyen jelen a fia életében, hogy ne ártson neki. Itt már ki merem jelenteni, hogy tanult a hibájából, nem olyan megszállott és nem saját maga kettes verzióját akarja legyártani a fiából. Van benne fekete humor, jó a narráció és tetszik a történet. Határozottan örülök, hogy elkészült ez az évad.
meg azt meséli el, hogy csinál ez a nő karriert egy olyan korban, amikor a nőktől tányleg csak annyit várnak, hogy legyenek csinosak és kedvesek, szüljék a gyerekeket és ki se mozduljanak a házból.
Megleptek. Mondjuk, Kosinski miatt nem kellene ennyire meglepődnöm ezen. Ő jegyzi a Top Gun: Maverick-et is, és ott sem az ifjú titán mentette meg a mundér becsületét, hanem Tom Cruise kvázi nyugdíjból visszatérve.
mert angol szervezet nem volt benne. Illetve, a Citadel szerintem angolszász volt, de ez alszervezetek sorozata. A kiemelt, főszereplő szervezet az olasz, ahogy már említettem. A Zani család projektje, akik vissza akarják szerezni egykori hatalmuk. A két vetélytárs a francia és a német. És az ő nyelvük is beszélt nyelv, Edo simán váltogatja a négy nyelvet. Még a németet előkapartam az agyamból, de a franciát a képek alapján találgattam. Ok, nem ez a lényeg, de régóta először fordult meg a fejemben, hogy a szinkronos verzióra kellene beneveznem. Vagy jóbb felirat kellene rá...
Nézzük először talán ezt, mennyire követték le a mesét. Hozzá mertek nyúlni, de leginkább kisebb-nagyobb világra szabást végeztek el. Beletették korunk technikáját és kivettek olyasmiket, ami egy mesében ok, de élőszereplősen fura lenne. Mire gondolok? Az eredetiben a Stitch nyomában járó űrlények csak emberi gúnyát húznak magukra és úgy vegyülnek el. Mondhatni, csak a vak nem látja, hogy nem emberek. A filmben már emberi DNS-t lopnak és klóntestben nyomulnak, egy emberek játsszák őket, nem csak egy maskarát kapunk. De olyan kis apróságok is vannak, mint a Lilót szekáló lányok megleckéztetése. A mesében Stitch az egyikük triciklijét nyúlja le, ebben már elektromos kisautót.
Ahogy Stitch ugatást imitál. Amit az űrlények összeszerencsétlenkednek a Földön. Mosolyka - ő is új karakter különben és volt is értelme betenni. Ha azon el is gondolkodtam, hogy ott tényleg ennyire jó lehet-e a szociális háló. Olyan szinten segítik a lányokat, hogy kb. mindent el is intéznek. Kórház, egyetem, családhoz segítés, minden.