Minden napra egy film

Minden napra egy film

A bosszú

2019. február 28. - BBerni86

Vadászós, bosszút állós, küzdős, férfi – nő ellentétes.

Három barát minden évben tart egy nagy vadászatot a sivatagban. A kiindulási hely Richard nyaralója. A férfi idén korábban érkezik, dögös szeretőjével akar tölteni egy kis időt kettesben. Ám a barátok érkeznek, és Jennifer láttán Stannek valósággal folyik a nyála. Amikor Richard kiszalad kicsit, ki is kezd a lánnyal, aki próbálja hárítani a férfi közeledését. De Stan nem fogad el nemet, megerőszakolja a lányt, amit Dimitri hagy megtörténni. A visszaérkező a_bosszu.jpgRichard lefizetné a lányt, de láthatóan nem a pénz kell neki. Így lelöki a lányt egy sziklaperemről, aki felnyársalódik egy farönkön. Mire a férfiak jönnének a holttestét eltűntetni, Jennifer már menekülésben, majd bosszú módba kapcsol. Míg a férfiak rá, ő a három barátra vadászik. Csak egy maradhat végül.

Kevesebb a női rendező, mint a férfi. Hagyományosan lágyabb témákkal is dolgoznak, mint a férfiak. De akad egy-kettő, aki mer akciófilmet, vagy akár komoly drámát is összehozni. Coralie Fargeat egy korrekt akciómozit hozott össze.

A bosszú simán nézhető akciós szórakoztató filmnek. Megvan minden kötelező elem: az alaphelyzet és a szereplők gyors bemutatása után megtörténik a konfliktus, majd indulhat is a bosszúhadjárat. Lőnek, menekülnek, járművekkel üldözik egymást, minimálisan még pszichés hadviselést is folytatnak. A helyszín is a filmhez képest igyekszik változatos lenni: a sivatag, annak hegyvidéki, de egy tavi része is, valamint Richard nyaralója is a vérengzés helyszíne lesz.

Nagyon folyik a vér, nem kímélnek itt senkit és semmit. Azért a korhatár besorolásra figyelhettek, mert eléggé szűrve van, mit mutat a kamera. Amikor Richard haslövést kap, nem lógnak a belei, bár egyszer mintha. Vagy, ahogy meztelenül járkál a házba – szigorúan oda van figyelve, hogy maximum a feneke legyen látható, ha szemből mutatják, a kritikus helyeken ott a takarás – de ugyanez elmondható Jennifer testéről is, aki szintén nincs túlöltözve. A bosszút tulajdonképpen egy sortszerű bugyiban és topban csinálja végig.

A vér viszont nagyon folyik, némelyik szereplőből annyi, hogy szerintem annyi vér nem fér el a testében sem. Ahogy Richard villája kinéz a film végére… nekem konkrétan egy disznóvágást juttatott eszembe. De láttam olyan Motel részt is, amiben kevesebb volt a vér. Itt ráadásul különös színe is van eme folyadéknak, szinte sáros hatást kelt.

De a sztori elég jól össze van rakva, hogy ezeket figyelmen kívül lehessen hagyni a logikai bakikkal együtt, és szórakoztasson.

Plusz: női rendező, női bosszúálló hős, nem lehet elmenni amellett, hogy feminista szemléletet is kapjon a film. Simán nézhető úgy is, hogy a férfiak mindegyike valamilyen szinten állat, akik kihasználják és bántják a nőket, amíg azok vissza nem csapnak. Jól mutatja a két nem közti különbséget, hogy az utolsó leszámolásban Richard, aki meztelenül és állatiasan menekül és küzd, míg Jennifer afféle terminátorként igazságot tesz.

Amiről eszembe jutnak a film butaságai: pl. a felnyársalt nő összevarrja magát, először van puska a kezében, de már mesterlövész szinten lő és hasonlók. De ok, szórakoztató akció.

Egy megtekintést megért, de újrázni biztosan nem fogom.

 

A bosszú - 5/3 akciónak ok, logikát nem szabad keresni benne. Véres, helyenként jó képbeállásokkal.

https://www.youtube.com/watch?v=Wmy13V2h4QM

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr3414658323

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása