Egészen eddig olyan volt, mintha Denzel Washington felett nem járt volna az idő. Tudta az ember, hogy elhagyta a hatvanat, láttuk már a fiát is főszerepben, és mégis. Most először kapott el az érzés, hogy neki sincs időgépe vagy csodakapszulája.

Talán azért is ennyire feltűnő, mert ez már a 3. film Robertről. És most nagyon látni rajta, hogy mennyire kiöregedett a szakmából. Legalábbis külsőre, mert azt mondanom se kell, hogy Szicíliába vetődve nincs az a maffia, akiknek esélyük lenne vele szemben. Egyszerűen fáradtnak, idősnek tűnik, még akkor is, ha a történetben végre rátalál a békés életre, és sok tekintetben tud pihenni, miközben egy sérülésből lábadozik.

De, ha már kor. Washington is azok közé tartozik, akik intelligensen kezdenek bele egy akciófilmbe. Nem olyan jelenetek sorát látjuk, ahol a közel 70 éves a fele annyi idős izomemberekkel bánik el. Volt olyan is, de kevésbé látványos elemeket kapott, inkább azt látni, hogy célirányosabban, kevesebb energiát belefektetve hogyan lehet gyorsan végezni az ellennel. Különben meg akadnak fegyverek, és Robert McCall egyik, ha nem a legveszedelmesebb eszköze mindig is az intellektusa volt. Ő simán meglát olyasmit, ami a többieknek eszébe se jutna egy-egy helyzetről.

Nagyon más a film tematikája. A nagyjában McCall gyógyul, megismeri a helyieket. Felfedezi a helyi konyhát, életérzést, élvezi, hogy befogadják. Egy olyan festői kisvárosra sikerült bukkannia, ahol az emberek figyelnek egymásra és segítenek. Hozzá festői a külcsín is: a hegyekbe vájt házacskák, amelyek alatt ott van a tenger. Bár a plakát inkább Rómát sejteti, a filmben inkább Nápoly és a környező tengerparti városkák hangulatai, jellegzetes képei bukkannak fel. Az egész film sokkal lassabb, csendesebb és azt is írnám, békés.

A maffia szál lassan bontakozik ki, és nem is lesz túl eredeti. Ahogy az összecsapás is gyorsan lezajlik. A film sokkal több időt szán arra, hogy Robertet otthonosan elhelyezze a környezetébe, mint a fenyegetésre és az összecsapásra. Azért egy-egy jelenetben meg tud villanni feszültség is, de nem ezek maradtak meg leginkább. Mennyi is volt? Talán két összecsapás McCall-lal és a helyi rendőr megfenyegetése két alkalommal. A film meg hosszú ahhoz, hogy ennyi legyen az egész.

Talán ezért is tették bele Collins ügynök szálát, de annak szinte nem is volt értelme. Önállóan csinált egyáltalán valamit az a nő? McCall adta neki végig a jó tippeket, és hiába lelkes ügynökpalánta, azt nem láttam benne, hogy innen nagyon jól dolgozna önállóan. A film képes volt azzal elintézni, hogy mire dolgozni kezdett volna, robbant az autó és kórházba került.

Pedig még plusz poént is tettek hozzá: maga Emma is megkérdezi, miért ő kapja a fülest. A végére a film felfedi, de ez nem olyan csavar vagy meglepetés, ami emlékezetes lett volna. Valami ilyesmit várt az ember az előző részek ismeretében.

Húzónév továbbra is Washington, a fiatal ügynöknő pedig Dakota Fanning lett. Bár azt mondhatnám, hogy emlékezetesre sikerült, de különösebben nem volt az ügynöknőben semmi. Ha nem szerepelt volna a filmben, sem lett volna hiányérzetem. A tájak, az olasz hangulat adta el, és Emma alakja egyáltalán nem alkalmas arra, hogy saját történetet kapjon. Mivel ez az utolsó McCall eset, de nincs kinevelve utód, jegyzem meg.

Nem volt rossz élmény, de túl jó akciófilmnek se nevezném. Ahhoz lassú. Azt meg majd meglátjuk, lesz-e előzményfilm vagy Denzel még visszatér.