Minden napra egy film

Minden napra egy film

A tanár

2. évad

2019. március 31. - BBerni86

Középiskolás, diákokon segítő, magánéletes.

Szilárd egy dolog miatt nagyon várja az évkezdést: jön vissza Klaudia. Ám szembesülnie kell vele, hogy a nő kint maradt az Államokban, és hozzáment orvos barátjához. Az iskolát is egyesítették egy másikkal, így új diákokat és tanárokat is kapnak. Az egyikük régi ismerős: Lilla, Szilárd egyetemi nagy szerelme, akit megcsalt. Miközben igyekszik visszahódítani a nőt, akinek Csaba is csapná a szelet, megint belegabalyodnak a diákok ügyes-bajos dolgaiba. A lányéba, aki azért kezdett el agresszívan fogyókúrázni, hogy felfigyeljen rá egy fiú. A fiúéba, aki inkább hajléktalan lenne, minthogy megpróbáljon kijönni az apjával, aki nem önmaga, mióta a felesége elhagyta. A szerelmespáréba, akik annyira szeretik egymást, hogy a lány segítségből még veszélyes munkát is vállalna egy éjszakai klubban.a_tanar.jpg

Nem pozitív dolgokkal hívta fel magára a figyelmet a sorozat második évadja. A női főszereplőt, Ubrankovics Júliát lecserélték, és megindult a találgatás és sárdobálás, miért. Bár azt mondják, rossz reklám nincs, mégsem ezzel kellene azonosítani a sorozatot.

Ám ennél is nagyobb baj, hogy maga a sorozat is gyengébb lett az első évad óta. Mivel minden részben kell egy komolyabb kamasz gond, amibe Szilárd belemászhat és segíthet, a leginkább jellemzőeket és relevánsakat már ellőtték az első évadban. Ismételni ugyanazt nem lehet, új dolgok kellenek, és ezek némelyike nem is kicsit lett semmilyen vagy nem érdekes. Kifejezetten nem tetszett például, amikor a kamaszlány összejön a fiúval, aki tetszett neki, ezzel meg is lett oldva minden étkezési zavara. Persze, mert elég ennyi, hogy szebbnek lássa magát, mégis, melyik bolygón? Akinek étkezési zavara van, azt ennyi nem menti meg.

Akadt egy-egy jobb rész is, de most több volt az olyan, ami nem tetszett.

Szintén negatívumként éltem meg, hogy nőtt a szappanhatás. Ugyan az első évadban is kiemelten fontos volt, hogy Szilárd és Claudia között mi alakul, de Szilárd és Lilla között ez sokszorosan igaz. Sokkal szívesebben néztem az iskolai eseményeket, mint a tanárok násztáncát. Nyomorult Csabát nem is említem, mert az komolyan fájt. Annál még az is jobb volt, mikor Rácz igazgató kellett, hogy szembenézzen az alkoholizmussal.

Külsőségeit tekintve magyar sorozathoz képest egész sok helyszínen forgattak, és odafigyeltek a díszletekre. Egyrészt, ott volt az iskola, amiből egy osztálytermet, a folyosót, a szertárt és a kémia termet is többet mutatták. Szilárd lakása. Egy-egy szórakozóhely. Ok, visszavonom. Inkább ügyesek voltak, mint sok helyszínt használtak. Többnek éreztem, mint amennyit most össze tudok szedni.

Az alapstáb maradt, a már említett szereplő cserét leszámítva. Trokán Nóra jobban tetszett, mint amit elsőre vártam. Ugyan Lilla karaktere kicsit karót nyelt, de Trokán Nóra beleillett a stábba. Továbbra is Anger Zsolt kapja a legjobb beszólásokat. Ami viszont egyre jobban zavar, a Nagy Ervin sztárolás. Több olyan jelenetet is találtam, ami arra volt kihegyezve, hogy milyen menő, helyes, kívánatos a színész. Némelyik kifejezetten fájdalmas lett: a póló nélküli tűzoltás, az egyenesen fájdalmas volt.

Összességében nem ér az Aranyélet kisujjáig sem, de még mindig nézhetőbb, mint az eszement falusiak kalandjai, akik a csatornán a helyére érkeztek.

 

A tanár - 5/3 még mindig akadnak ismert színészek, de a minőség esett. A heti esetek gyengébbek.

https://www.youtube.com/watch?v=XZPdpomaOiQ

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr5614728025

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása