Minden napra egy film

Minden napra egy film

Dumbo

(élőszereplős, 2019)

2019. április 09. - BBerni86

Családegyesítős, cirkuszos, repülő elefántos.

Holt Farrier hazatér a háborúból, és csupa veszteség lett az élete. A harcokban odaveszett az egyik karja, míg dumbo.jpgotthon egy járvány elvitte a feleségét. Most egyedül maradt két kisgyerekkel, és egykori munkájának is annyi. A cirkuszban lovakkal dolgozott, amiket eladtak. Most elefántok mellé helyezik, akikkel nem tud mit kezdeni. Az újonnan vett elefánt megellik, és a kicsinye felforgatja a cirkusz életét. Hatalmas fülei vannak, ami miatt szörnyszülöttnek kiáltják ki. Még az anyjától is elválasztják, amikor az védeni akarja a kölykét. Holt két gyereke kezd el foglalkozni vele, és rájönnek, a kis elefánt képes repülni. Dumbo hamar szenzáció lesz, akire felfigyel egy lelketlen, gazdag cirkuszos is, akinek csak a profit számít. Amikor erre a cirkusz ráébred, végrehajtják a maguk forradalmát magukért, Dumbóért.

A Disney továbbra is folytatja klasszikus meséinek újraélesztését, élőszereplős formában. A legújabb ilyen projekt a Dumbo, amely eléggé megosztóra sikerült. Én elvoltam vele, de hozzáteszem hamar, soha nem voltam nagy Dumbo néző.

Nekem tetszett, hogy hozzá mertek nyúlni a történethez. Nem a régi mesét látjuk emberekkel – elég nehézkes is lenne úgy, abban a kis elefánt és egy egér vitte a prímet, meg a varjak. Tényleg, majdnem elfeledkeztem a madarakról! Itt van a kis elefánt körül egy egész cirkuszi közösség, családokkal és különböző fellépőkkel. Nem is Timmy lesz Dumbo védangyala, hanem Holt két gyermeke veszi át ezt a szerepet. Más az alaptörténet, amibe beleépítettek egy csomó olyasmit, ami az eredeti meséből jött. Ugyanúgy megvannak a bohócok, egy pillanatra megidézik a varjakat, Dumbo és a toll története is ismerős lesz, vagy az anyaelefánt dala, amikor elválasztják a kicsinyétől és Dumbo kiszökik hozzá – vagy az álomjelenet, most buborékokkal és az ismerős dallammal.

Tetszett, hogy megváltozott a cél és a végkimenetel is. Egy mai mesében nem lehet az a vége, hogy Dumbo cirkuszi sztár lesz, és így visszakapja az anyját is. Most már a szabadság és az anyja lesz a cél, és sokkal állatbarátabb a befejezés is. (Még sokalltam is, amikor az újjáalakuló cirkusznak az egyik szlogenje az lesz, hogy ők emberségesen bánnak az állataikkal.)

De akkor nézzük, miért nem lett jobb ez a mesefilm!

Ami nekem legjobban fájt, a CGI. Már olyan szép digitális állatokat csinálnak, miért lett Dumbo ilyen? Nem tűnik igazi elefántnak, helyenként annyira gumiszerű, hogy lelki szemeim előtt már látom, ahogy a hamburger mellé ugyanilyen gumifigurát adnak a menüben. Nagyon emberi lett, főleg a tekintete. Rajzolva, régen, igazi elefánt volt, csak nagyobb fülekkel. Most nem tűnik annak. Rajzfilmesebb, mint a rajzfilmes.

Az emberi szereplők mesésen leegyszerűsítettek és halványak. Hiába van tele a stáb, olyan színészekkel, mint Eva Green, Danny DeVito, Michael Keaton és Colin Farrell, ha mesefigurákat kell megformálniuk. Farrell ráadásul ugyanazt a karaktert hozza, mint mr. Banks megmentése esetében. Ő lesz az új Disney, megváltásra való apafigura?

Burton néha megcsillantja a zsenijét, vannak ütős jelenetek, de sajnos, nem sok.

Egyes dolgokat szerettem benne, másokat nem annyira. Ez csak egy elment.

 

Dumbo - 5/3,5 újít, de megidézi a régi mesét is. Helyenként nagyon szemkápráztató, máshol fájt.

https://www.youtube.com/watch?v=4rVNJD0_ASg

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr6814747229

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása