Egymásért harcolós, űrlényekkel szembenézős, baráti társaságos.
A SHIELD sok jó embert vesztett el. Coulson végül alulmaradt a kórral szemben, most Mack igyekszik pótolni őt a szervezet élén. Ám a munka már követelt áldozatot: a kapcsolatát Jojóval, akit bár szeret, nem mer vele lenni. Az sem segít, hogy új fenyegetés tűnik fel. Gyilkos, testrabló madarak, melyek átveszik az irányítást a gazdatest felett, és nem lehet megmenteni, akit elkaptak. Egy férfi üldözi őket a csapatával, aki kísértetiesen hasonlít az elvesztett parancsnokukra. Közben Jemma és pár társa a mélyűrt kutatja, hogy Fitz a jelenben létező énjét megtalálják, és hazavigyék. Nem is sejtik, hogy egy olyan lényre bukkannak ebben a világban, aki fenyegetést jelent több civilizációra is.
Lassan ez a sorozat is a végére ér. Még egy évad, és elköszönünk. Az egyik szemem sír, a másik nevet miatta. Valljuk be, kezdenek kifogyni az ötletekből, és rá fog férni a sorozatra, hogy megpihenjen. Már nem egyszer éreztem úgy, hogy önmagukat ismétlik csak. Egyre szappanosabb húzásokat engednek meg maguknak. Ugyanakkor szerettem a karaktereit, a világát, még ezzel együtt is szívesen követtem az ügynökök kalandjait.
Ebben az évadban két eseménysort kezdenek el mutatni, melyek aztán az évad közepére kezdenek összeérni. Mivel a kedvencem Jemma és Fitz kettőse, az űrbeli részek jobban lekötöttek, de aztán a földi események is magukkal tudtak sodorni. Kellően rejtélyes volt, hogy került ide egy érzéketlen katona Coulson arcával.
A gondok akkor jöttek igazán, amikor összehozták a két szálat. Újabb idegen invázió, Jemma és Fitz újabb szétválasztása. Már ott tartunk, hogy a sorozatban maguk a szereplők is azon viccelődnek, hogy nekik folyton szét kell válni. Nem fárasztó, hogy minden évadban, pár éve az egyik fő kérdés, hogy ők ketten hogyan találnak vissza egymáshoz? Lehetne már más kaland is a számukra, nem mindig ez.
De nem ez fájt a legjobban. Szeretem annyira a két figurát, hogy lényegében ugyanazt a történetet nézzem meg velük újra és újra, ha most kicsit morgok is miatta. Amit nehezen viselek, hogy mennyire béna tud lenni a sorozat külcsíne.
Az akciójelenetekre odafigyelnek, ez már státusz is. Marvel sorozat, jól kell kinéznie a verekedéseknek és képességeknek. Bevetnek mindenféle eszközt is, koreografálják a verekedéseket és lövöldözéseket is, ha olyan szintre nem is jutnak el, mint az Into the Badlands, de simán szórakoztató így is. De a más lények külcsíne…
Izel ezzel a vörös hajjal és ruhával ijesztő helyett röhejes lett. Most komolyan, mégis, honnan vették ezt a külcsínt? Néha, mintha egy ókori egyiptomi mintát követett volna. De akkor miért ez a rikító vörös haj? A céljai is idegesítettek, az egész karakter. Mondjuk, a képessége nem volt rossz, de ez a sorozat erősebb ellenfelekkel is szolgált már.
A színészek között érezni, hogy rég együtt dolgoznak, megvan az összhang. Azt mondjuk már röhejesnek tartom, ahogy az újakat beáldozzák a dráma kedvéért, de az alapstábot nem merik bántani. Ha valaki meg is sérül, vagy meghal, találnak módszert, hogy visszahozzák.
A humorát még mindig szeretem, volt pár vicces jelenet idén is.
Messze nem olyan erős, mint a Marvel filmek, de ezt még simán elnézem.
Agents of SHIELD - 5/4 bár a jelmezek között akad gagyi bőven, szeretem a szereplőket és a történet is elment.