Rejtélyes eltűnéses, nyomozós, előkelő körös, vonaton utazós.
A múlt században az angolok egyik kedvelt üdülési helye a Balkán és Horvátország. Egy csapat fiatal, köztük a gazdag örökösnő, Iris is itt tölti az idejét. Amikor a csapat hazautazik, a nő még pár napot maradni szeretne, és 
később indul vissza Londonba. A vonatra azonban nagyon nehezen jut fel: alig akarnak neki jegyet adni, majd az indulást is majdnem lekési egy titokzatos ájulás miatt. A fülkében egy bárónő és társasága foglal helyet, Iris az egyetlen kívülálló. A szemben ülő házvezetőnő, miss Froy az egyetlen, aki kedves vele és próbál segíteni a rosszul levő lánynak. Az elalvó, majd felébredő Iris azonban már nem találja a hölgyet, és a többiek úgy tesznek, mintha nem is utazott volna velük. Iris nem hagyja annyiban a dolgot, és próbál segítséget kérni a vonaton utazó angoloktól. Egy nyelvész professzor és egy fiatal mérnök, Max próbálnak segíteni neki, miközben maguk sem tudják, hogy egy összeesküvésbe csöppentek, vagy Iris szorul orvosi kezelésre.
Vannak adósságai az Oscar bizottságnak. Minden idők egyik legnagyobb rendezője Alfred Hitchcock volt, mégsem nyert egyetlen díjat sem. Pedig a filmjei akkor és most is megállják a helyüket, szinte mindegyik klasszikus lett. Nem véletlen, hogy tovább élnek, újabb feldolgozásokat és tovább gondolásokat kapnak, de nem rémlik egy sem, amire azt lehetne mondani, hogy jobb volt, mint az eredeti.
A Londoni randevú 2013-ban kapott egy újraforgatott verziót. Azzal adós maradok, hogy az eredeti művel összehasonlítsam, mert nem láttam. Majd igyekszem pótolni, mert még ez a verzió is tetszett annyira, hogy érdekelni kezdett az eredeti film. (Még akkor is, ha az fekete-fehér. Nem a színeken múlik a film minősége.)
A cselekmény kettős élmény volt. Az a hangulat, hogy Iris épelméjűségét megkérdőjelezik, nagy a feszültség és a nyomás, tetszett. Hangulatos volt, a tévéfilmes körítés ellenére is hatásos. Jól átadta a film a nő küzdelmét, aki kelepcébe került, de ennek ellenére nem adta fel, és küzdött tovább.
A krimi vonal gyengébbre sikerült, már szinte gyerekesnek éreztem az összeesküvést és az indokokat. Ahhoz keveset tudtunk meg az egyéb szereplőkről, hogy átérezhessük, ki és miért gátolja Iris törekvéseit. A bárónő kifejezetten ellenszenves lett, így nem kezdtem el azon gondolkodni, hogy valóban igazat mond-e. Sütött róla, hogy rosszban sántikál. A vénkisasszony angol hölgyek meg, akik a virágnyílásra haza akartak érni… most komolyan? Valaki meghalhat, csak ők hazaérjenek a virágaikhoz? Az agyamra mentek. Egyedül a lelkész feleségét értettem meg, és éreztem át az ő drámáját is.
Talán kicsit megidézte bennem Poirot esetét az Orient Expresszen, bár az jobban sikerült ennél a filmnél.
A romantikus vonal nem különösebbe n érdekelt, de szerencsére nem is erőltették túlzottan. Az nagyon mesebeli lett volna, ha 2 nap ismertség után máris szerelemről meg házasságról kezd el beszélni a két fiatal.
A szereposztás viszont bejött. A bárónőt nagyon eltalálták, ha nem is vagyok biztos benne, hogy végig ennyire hidegnek és ellenszenvesnek kellett lennie a karakternek. Tuppence Middleton szerethetően makacsnak hozta a hősnőt, Tom Hughes meg jól mutat a kosztümös filmekben. Ami magyar szemmel mosolygós volt számomra, hogy felismertem a szereplők között Lengyel Tamást. Hogy került ő ide? �
Hogy ismételjem magam, Hitchcock filmjei jelentősek voltak, és maradtak is. Az újrázásokkal lehet próbálkozni, ahogy ez a film is tette. Hamarosan érkezik az új Rebecca is, érdeklődve várom, az hogyan sikerült.
Londoni randevú - 5/4 a történet egyes naiv szálak mellett is érdekes. Hangulatos lett, a szereposztás is korrekt.
