Minden napra egy film

A tanár

3. évad

2020. július 04. - BBerni86

Középiskolás, problémamegoldó, szerelmes.

Újabb tanév kezdődik, és újabb problémákkal kell szembenézni egy mozgalmas időszak után. Az iskola új helyre költözött, és rendszeresen meggyűlik a bajuk a forgalommal. Őrült sofőrök száguldoznak, próbálnak tenni ellene – néha sajnos tragédiának kell történnie, hogy valami változzon. De ünnepséget kell szervezni a kerület vezetőinek is, és Szilárd adni akar egy esélyt a reménytelennek tartott diákoknak is. Vajon meg lehet őket győzni, hogy ne mondjanak le magukról, és bemutassák, mire lehetnek képesek? Ernő letette az alkoholt, és kiderül az is, hogy van egy lánya, akit gyerekkora óta nem látott. Szilárd nem bírja ki, hogy ne avatkozzon be… Közben Lillával is igyekeznek kitalálni, működik-e a kettősük. Hol imádják egymást, hol egymást tépik – az ellentétek vonzzák egymást, de mikor fáradnak bele a háborúkba? Még esküvő is lesz – de vajon kié? A diákok pedig küszködnek szerelemmel, anyagi helyzettel, Szilárd pedig segít, ahol tud.7_4a_tanar.jpg

A recept ismerős lehet – van egy kissé különc, szórakoztató karakter, aki másoknak segít különféle problémás helyzetekben. Itt Szilárd ez a karakter, és most nagyon eszembe jutott róla a tolvajból lett plébános egy másik sorozatban. Tulajdonképpen mindkét sorozat ugyanarra a problémakörre épül, csak az egyikben egy kisváros, a másikban egy középiskola kényes helyzeteit kell kezelni.

Az előző évadhoz képest megint sikerül releváns témákat betenni. Új diákokat hoztak be a történetbe, velük új konfliktusokat, és ez a heti részeket nagyon feldobta. Most nem esik nehezemre visszaidézni, miket láttam ebben az évadban, mert voltak komoly és tényleg agymozgató felvetések benne. A legjobban talán a fogyatékos fiú története fogott meg, akit megpróbáltak a szülei a másik fiúkkal egy iskolába íratni. Ahogy megmutatták azt is, hogy mivel kell a sérült és az ép fiúnak is küzdeni – roppant tanulságosnak éreztem. Ahogy azt is ki merték itt mondani, hogy lehet egyszerre szeretni és szinte gyűlölni. Hogy rendben van, hogy a stressz kihozza a dühöt – csak meg kell tanulni kezelni azt is.

De azt is relevánsnak éreztem, amikor egy netes celeblány szembesült azzal, hogy a like-ok száma nem egyenlő az igazi barátokkal.

Persze, voltak klisés szálak is. A gazdag fiú – szegény lány szerelmespár témája ugyanígy itt volt, mint a maguk módján tehetséges, de lenézett fiatalok felemelése.

Jó üzenetek vannak a sorozatban, ezt a felét szerettem.

A gondom inkább azzal van, amit a tanárok magánéletéből látunk. Ez az átívelő szál is, és hiába rövid az évad, a végére már úgy éreztem, kifacsartak a szereplőkkel együtt. Lilla és Szilárd kettőse ugyanazt a problémát kerülgeti a teljes évadban. Annyira mások, egymás agyára mennek, de szeretik egymást. Mi legyen? Néha emiatt olyasmiket is tesznek, ami miatt mindkét karakter gyűjti a fekete pontokat. A megcsalós jelenet az étteremben – az egyik mélypont, de nagyon. Elvileg ettől emberiek, de olyan túlhúzott ez a vonal. A diákoknak sokkal keményebb helyzeteket segítenek megoldani sokkal könnyedebben, de ez…

Azt is pazarlásnak érzem, ahogy Liptai Claudiát beleírták a sorozatba. Egy vicc volt, ahogy megjelent, mint Barbara, Csaba matek tanár menyasszonya. Nem volt releváns szerepe, csak egy névvel több a stáblistán. De maga a Csaba – Barbara szál is csak töltelék. Ők a komikus mellékszereplők, de nem egyszer éreztem úgy, hogy dühítenek és az agyamra mennek.

Anger Zsolt még mindig sokkal jobban működik, mint igazgató.

Gyorsan végignéztem, lekötött, de azt nem tudom írni, hogy egyértelműen jó sorozatévad.

A stílusa különben pont olyan, mint eddig. Akinek eddig bejött, nem most fog kiábrándulni. Nekem eladta, hogy a diákok történetei lekötöttek és érdekesen voltak.

 

A tanár - 5/3,5 jót tett neki az új diákok és konfliktusok, de a szerelmi szálak továbbra is fárasztanak.

https://www.youtube.com/watch?v=HnyKr5UTaNE

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr9715981302

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.