Minden napra egy film

Segítség, összement a tanárom!

2020. augusztus 12. - BBerni86

Új iskolába kerülő, összefogó, mágikus rejtélyt megoldó.

Felix az utolsó esélyét kapja a környéken levő iskolában. Ha ide sem veszik fel, akkor már nem tud hova járni. Próbaidőre bocsájtják, de a fiú nem mer reménykedni. Az igazgatónő a szokottnál is keményebb, a fiúnak pedig nagyon hiányzik az anyja, aki fél évig az Államokban dolgozik. Az apja igyekszik helyette is megfelelni, de a 8_12segitseg.jpgrendetlenség és káosz veszi át az uralmat otthon. A menők csapata egy csínyre veszi rá a fiút, amin az igazgatónő rajtakapja. Ijedtében azt kívánja, bár menne össze a nő. Ez az iskola pedig egy hóbortos öreg feltaláló alkotása volt, akinek a szelleme nem távozott még el – így Felix kívánsága teljesül. Dr. Schmitt-Gössenwein ujjnyi méretűre zsugorodik, és Felix az egyetlen esélye, hogy normális lehet még egyszer. Kényszerű együttműködésük során nem csak megismerik és megkedvelik egymást, de az iskolát is megmentik és felfedezik annak rejtett titkait.

Ha beteg vagy fáradt vagyok, előszeretettel nézek gyerekműsorokat és meséket. A héten volt már ilyen, ma is családi filmről írok, és megsúgom, holnap is azt fogom tenni. Úgy tűnik, amikor ki vagyok merülve, menekülök a gyerekkoromba…

Ez a film is megidézett egy olyan filmet, amit anno nagyon szerettem. A Drágám, a kölykök összementek hasonló tematikával dolgozott, csak abban több kaland és tartalom is volt. De egy mosolygásra, könnyed filmezésre megtette ez a német film is.

A főszereplővel könnyű azonosulni – ki szeret új helyen kezdeni? Nem sokan. Felix ráadásul az anyját is hiányolja, amit titkolnia kell, hiszen ő is felfogja, mekkora lehetőség, hogy az anyja megkapta ezt az állást. Az is érthető, hogy próbál beilleszkedni. Még akkor is, ha a film egy percre sem titkolja, hogy az a csapat, akiknek az elfogadásáért küzd, nem éppen az a csoport, akiket példaként emlegetnének a tanárok. (Rosszak és csibészek.) A lány, aki próbál barátkozni, már kezdetkor is sokkal szimpatikusabb és kedvesebb, mint a három fiú bármikor.

De már Felix gondjainál is folyamatosan jelen van a humor. Az apja vezette háztartás nem is tudom, milyen jelzővel fejezhető ki leginkább. Nem is vezeti, inkább csak úgy esik minden, ahogy puffan. Csoda, hogy nem haltak még éhen, vagy van még tiszta ruha, amit fel tudnak venni a szereplők…

Attól kezdve, hogy az igazgatónő összemegy, pedig folyamatosan játszanak a szituációkkal és akad egy-egy jobb beszólás is. Mondjuk, nem minden poén olyan, amit tudtam díjazni. Minek egy családi, leginkább gyerekfilmbe olyan jelenetet beletenni, amikor a törpévé csökkent nő egy szobanövény cserepébe pisil, amit aztán az apa szépen magára is dönt? Szerencsére ilyen csak mutatóban akad benne, azt is sokalltam.

Az viszont helyes volt, ahogy Felix babát vesz, hogy legyen ruhája az igazgatónőnek. Jót mosolyogtam rajta, amikor kifogásolta a ruha küllemét…

Vannak próbák, meg kell fejteni az iskola mágikus titkát, és ezen felül még ott a tanfelügyelő is, aki drága magániskolává alakítaná a létesítményt. Ő kapott pár olyan jelenetet, amin szintén jókat tudtam mosolyogni. Még a szellemmel is igyekszik alkut kötni, hogy álmai iskolája legalább részben megnyílhasson… Mondjuk, a logikáját nem értettem. Tanfelügyelő volt, hogyan akart a magánintézet igazgatója lenni? De nem is ez a lényeg.

A film arról mesél, hogy senkit nem szabad megítélni addig, amíg nem jártunk a cipőjében. Hogy nem szabad feladni a bennünk levő gyermeket, és nem helyes, ha a gyerekekből mini felnőtteket akarunk csinálni. Teljesítményorientált világunkban ez nem is olyan egyszerű kitétel, mint amilyennek hangzik…

Talán látványra nem az igazi. Talán a poénjait sem fogjuk idézgetni. Az biztos, hogy összemenős filmből láttam jobbat is. De attól még kellemes kikapcsolódás volt.

 

Segítség, összement a tanárom! - 5/4 nem Disney minőség, de szórakoztató családi film, amely több korosztály felé nyit.

https://www.youtube.com/watch?v=wF1pLizjBwM

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr1116135676

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.