Minden napra egy film

Minden napra egy film

Macskák

(2019-es film)

2020. augusztus 29. - BBerni86

Éjszakai, versengő, macskás.

A fiatal Victoria kidobva találja magát London utcáin. A macskát a Karmincák fogadják maguk közé, és vezetik be a világukba. Ez az éjszaka különösen fontos a számukra. Ma lesz kiválasztva az egy, aki elmehet az ionoszférába, 8_29macskak.jpgahol újjászülethet abban az életben, amit megálmodott magának. Ehhez egy énekversenyt kell megnyerni. Ahogy a lánynak megmutatják a versengőket, ő egy kivert, száműzött macskára figyel fel, az egykori ünnepelt sztárra, aki eladta magát a környék rosszának, és tönkrement minden értelemben. Victoria vele is barátkozik, miközben az újjászületésre hajtó gonosz macska sorra rabolja el a vetélytársait. A végén még a bölcs Csendbelenn sem menekülhet előle, és az ifjú macskalányon is múlik, hogy boldog véget ér-e az este.

Megfogadtam, hogy nem fognak az előítéleteim befolyásolni, ha megnézem ezt a musical filmet. Hiszen a musicalt már láttam színpadon is, kétszer is, és még mindig nem tudom megérteni, miért ekkora siker még ma is. Láttam már pár Webber-darabot, de nekem továbbra is ez van a listám alján. Nagyon nem szeretem a Macskákat. Akkor is, ha még mindig divatdarabnak számít, és divatos rajongani érte.

Amit a filmen tudtam értékelni, hogy igyekeztek neki valami keretet, értelmes cselekményt adni. Nem csak megismerjük a macskákat, akik énekelnek és dalolnak, hogy a végén egy kiválasztásra kerüljön közülük, hanem van egy cselszövő, és egy fiatal macska is, aki most válik e világ tagjává.

Victoria különben jól működik a filmen. Kedves, ártatlan, figyelmes és nyitott. Ideális karakter ahhoz, hogy vele minél mélyebbre hatoljunk a macska világba. Fontos szerepe lesz a megoldásban, és a jutalmát is elnyeri. Ő egyfajta főhőssé válik, miközben minden dal és jelenet más-más macskának a szín- és játszótere. De kellett ez a macskalány, így, hogy összefogja a dalokat egy eseménysorba.

Tetszett az is, hogy micsoda látványorgiát kapunk. A kedvenc a vasutas dal, ami az egyik leglátványosabb koreográfiát kapta a filmen. Nem csak a Big Ben, de a step miatt is.

De akkor nézzük, amit még mindig nehezményezek.

Ugyan telepakolták a filmet sztárokkal, de ez a legtöbbször teljesen felesleges. Pedig én nagy névvadász vagyok, egy vonzó stáblista simán rávesz, hogy nézzek meg olyasmit is, ami különben nem érdekelne. Idris Elba, Judi Dench, Rebel Wilson, Ian McKellen – mondjuk, nem ártott volna, ha olyan sztárokat választanak, akik énekelni is tudnak. Hiába zseniális színész McKellen, ha fáj a fülem, amikor arról dalol, hogy ő volt a Vasmacska fantomja. Igaz, ellensúlyként tettek bele popsztárokat is. Ropja itt Jason Derulo és Taylor Swift is, akik gond nélkül eléneklik és táncolják a dalaikat, csak éppen nagyon úgy éreztem, hogy funkciójuk nincs a történetben, csak énekelnek egyet, mert miért ne?

De, amire ki akartam lyukadni. A stáblista két szempontból is impozáns, de megnézve egyik sem fontos. A színészsztároknak itt inkább énekelni kellett volna tudni – a játékot úgyis szinte nullázza a macska jelmez és maszk. Az énekesek meg nem kaptak a történetben releváns helyet, csak feltűnnek, énekelnek, eltűnnek.

A dalok, erről nem a film tehet. Az Éjfél számomra már unalmas, annyira agyon játszották. A többi nóta meg nekem nem a stílusom. Victoria dala, amit még nem hallottam, az az egy tudott tetszeni. A többi… lehet, hogy T.S. Elliot klasszikus az alapja, de nem tudtam megkedvelni sem, nemhogy megszeretni őket.

A macska jelmezek… furák. Nem tetszett, mintha macska és ember hibrideket láttam volna.

Idén karácsonyra Tom és Jerry van ígérve, nagyon bízom benne, hogy az a macska jobb lesz.

 

Macskák - 5/2,5 értékelem a kivitelezést és a beletett neveket, de utáltam nézni, és nekem nem tetszett.

https://www.youtube.com/watch?v=gq50F-IDXDc

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr5416181958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása