Minden napra egy film

Minden napra egy film

Az üres ember

2021. február 23. - BBerni86

Misztikus, szektás, eltűnt személy után eredő.

James egykor rendőr volt, de egy családi tragédia összezúzta az életét. Barátja halála után nem sokkal ő is elvesztette a feleségét és a kisfiát. Az állását is feladta, néha besegít Norának és Amandának, akik szintén egyedül maradtak. A lány különösen viselkedik, majd nem sokkal később Nora ijedten hívja a férfit: Amandának nyoma veszett. A rendőrség úgy gondolja, a lány csak mérges az anyjára és lelépett egy időre. James így magaaz_ures_ember.jpg ered a nyomok után, de valami egészen mást talál, mint amit előre gondoltak. Amanda a barátaival egy hídon egy bátorságpróbát, városi mítoszt próbált ki, az üres ember megidézését. A társai már mind halottak: az egyik halálra szúrta magát, a többiek felakasztották magukat. Az üzenetük csak annyi: az üres ember miatt tették. Amanda azonban nincs meg, és egy titokzatos szekta is épült erre a történetre – akik nem örülnek, hogy James szaglászik.

Én nem díjazom azt a típusú horrort, amikor az eszelős gyilkos jön, van valami fegyvere és kaszabol. Az unalmas. A jump scream egy ideig jobban bejött, de már azt is unom. Ha pár olyan filmet láttál, már tudod, mikor akarnak majd rád ijeszteni. Ha van thriller, nyomoznak, és természetfeletti rejtélyt kell megoldani, miközben a frászt is rám hozzák, az a nekem való.

Az üres ember ezzel is próbálkozik, csak éppen a történetet még gyúrni kellett volna. Kezdve azzal, hogy egy csapat fiatallal kezdünk, akik a hegyekben túráznak. Találnak egy testet, és az egyikük bekattan. Utána teljesen más helyszínre, szereplőkre vált a történet, és nincs semmi magyarázat, hogyan kapcsolódik össze a kettő. Mégis, ez egy fél órás betét benne! Igen, a végére egy szálat bekötnek, de sok minden marad homályban. Pont azok a kérdések, amelyek izgalmasak. Így csak a homály marad, válaszokat nem kapunk – nem is tetszett így a történet felépítése. Ha már ilyen hosszú a felvezetés, rendesen a történetbe illeszthették volna.

A végső magyarázat se kielégítő, csak meglepő próbál lenni. Sok történetszálra, amit addig láttunk, nincs magyarázat és marad értelmetlen. Maga James személye – ha azt el is fogadom, hogy ki ő és hogyan lett, azzal akkor sem tudok mit kezdeni, hogy tág skálán átírták az emberek tudatát. Mert pl. az egyik nyomozó is emlékezett rá, még aktív éveiből.

De az olyasmik sokkal jobban irritáltak, hogy nem derült ki, miért reagálták annyira másképpen az üres emberre az egyes szereplők. Nem mindenki lett öngyilkos, más látomásoktól szenvedtek – miért? Mit ad át az üres ember? Semmit nem tudunk meg.

Az is érdekes, ahogy a jump scream elemet használják. Itt nem a semmiből ijesztenek ránk, hanem késleltetve. Mondok egy példát! A klasszikus jump screamben az árny feltűnne a semmiből, és már kapna is a szereplő után. Itt a szereplő látja az árnyat, ráfókuszál, és az árny így indul meg. Nem is lenne ijesztő, ha nem tettek volna alá egy ideghúzó zenei aláfestést.

A zene a leginkább ijesztő elem a filmben. Nem mutatnak korhatáros tartalmakat, nem ijesztgetnek hatásosan, a szörny – már ha szörnynek nevezem – sem ijesztő. Leginkább kántálnak. Viszont a zene feszültséget kölcsönöz neki, és abban van meg az a plusz elem, amit vizuálisan nem tettek a filmbe.

A vége ismeretében nem látom értelmét hosszan foglalkozni a karakterekkel. Ott derülnek ki olyasmik, amelyek átértelmezik mindazt, amit addig láttunk. Még a fix, élő szereplőket se lehet biztosra venni, és beszélni róluk, mert a szekta átír dolgokat. Nem lehet tudni, mi és ki a valós, mit tettek meg valóban.

Sztár szereposztás sincs, kit lep ez meg? A történettel is gondok vannak, nem is blockbuster, csak egy olcsó horror, amiben James Badge Dale a legnagyobb név.

Ha valami megmarad belőle a fejemben, az a zenei aláfestés, meg általában a hangok használata. A kopogás, a kántálás… Utálom a kántálást!

 

Az üres ember – 5/2,5 a jump scream, ami nem ráijesztéssel, kivárással + zenével ideghúzó. A logikát hagyjuk.

https://www.youtube.com/watch?v=tk6u9X1bW30

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr8716435712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása