Kórházi, gyógyszerkísérletes, viszonyos.
A COVID a kórház és a benne dolgozók teljesítőképességét is próbára tette. Külön osztályt hoztak létre és olyan ideiglenes otthonokat, ahol az orvosok a családjuktól távolabb, de őket a fertőzéstől megóvva élhettek. Az oltások, a javuló helyzet lassan megengedi, hogy visszatérjenek a dolgos mindennapok. April szenved is attól, hogy a COVID osztályon fontos volt, önálló döntéseket hozott, míg most megint az orvosok utasításait követő nővérnek
kell lennie. Natalie és Marcel szomszédokként egyre közelebb kerülnek egymáshoz, ám kibontakozó szerelmük nehezíti, hogy a férfi a múltját legszívesebben elfelejtené, míg a nő igényli, hogy beavassa az életének azon részébe is. Ethan osztályvezetőként igyekszik helytállni, míg Will a kísérleti gyógyszer tesztelésébe veti bele magát. Közben a betegek érkeznek, és legyen a bajuk szervi vagy lelki, segítséget kapnak.
Ahogy minden Chicago sorozat, a kórházi évad is rövidebb lett, mint a korábbiak. Azonban ez az, amelyben a legtöbbet foglalkoztak azzal, mi történt a világban. Láttuk a működést a vírus tombolása alatt, bár fokozatosan tértek vissza a normál kerékvágáshoz.
Nem volt jó különben nézni az ilyen részeket, miközben örültem, hogy bevállalták, és nem csináltak úgy, mintha mi sem történt volna. Annak hangulata volt, és pozitív képe, ahogy a kezdeti sok halál után már láttuk a felépülőket is.
De szeretem ebben a sorozatban, hogy még nem dőlt el végleg a szappanopera felé. Egy részben általában 2 nagyobb orvosi eset van, amit esetleg kisebb kórházi eseménnyel színesítenek. Még vissza is jönnek esetek: a beteg, aki beképzelte magának, hogy fel kell ébrednie egy szimulációból – nem mondták ki, de tisztára Mátrix másolat volt. Még piros tablettát is vett be, amitől az ébredést remélte. (Nem is értem, miért nem ugrott be senkinek a Mátrix, úgy nézett mindenki, mintha új ötlet lenne, amit a beteg elmondott.) Az elütött gyerek, akinek agyműtétre volt szüksége. A teniszsztár, a rejtélyes rosszullétekkel.
Az egész évadon átívelő, nagy téma volt a gyógyszereke engedélyeztetésének folyamata is. Itt láttuk, ahogy gyűjtötték az alanyokat, majd adták a gyógyszert és a placebot, gyűjtötték az eredményeket. Már csak azért is lekötött, mert a The Resident egyik évadában éppen azt láttuk, mennyire korrupt tud lenni ez a rendszer, míg itt azt mutatták be, milyen amikor szabályosan működtetik.
Természetesen a szappanopera sem maradt el, de még olyan szinten van tartva, hogy nem csak arra emlékszem, hogy az orvosok és nővérek magánéletében mi történik. April és Ethan most szünetelnek, így előtérbe került Natalie és Crockett egyre komolyodó kapcsolata. Ez még aranyos is volt, tetszett, ahogy a férfi egyre közelebb engedte a nőt. A vége azért kurta-furcsa: most szakítottak, vagy mi volt? Tudom érteni így is, úgy is azt az utolsó beszélgetést.
Will kínszenvedése meg lassan röhejes. Különben is kezdek ott tartani, hogy már unom a dolgait. Mindig annyira jót akar, és mindig ugyanazokat a hibákat követi el. Ahogy Sabeena bizalmát elveszti, ahogy megint Natalie felé kanyarodik…
Kaptunk egy új állandó orvost is dr. Archer személyében. Nem szépfiúnak jött, inkább intrikusnak. Forgatókönyvírói kényelemnek is érzem, ahogy hasonló eseteket adnak neki, hogy kidomborodjon, mi a végzetes jellemhibája. Az viszont érdekes lesz, Ethan helyén mit kezd majd magával. Jön a Chicago Med diktatúra?
A casting tehát változatlan, ugyanazok a színészek tértek vissza egy frissítéssel. Majd meglátjuk, a 7. évadra merészebbek lesznek-e Will és Natalie ügye kapcsán.
Vannak gyengéi, de nem keresem őket, amit meg látok, hamar elfeledem. Szerettem ezt a sorozatot a kezdetektől, még nem is untam rá.
Chicago Med – 5/4,5 még mindig ez a kedvenc Chicago sorozatom. Dráma, orvoslás és nézhető szappan.
