Kincset visszaszerző, mágikus, erőre találó.
Egy kis faluban az emberek sorsa egyre sanyarúbb. Valaha volt egy mágikus aranytallér a birtokukban, amely boldoggá tette őket és gazdaggá a termést. Ám egy álnok alak ellopta tőlük, és az emberek most boldogtalanok, gyötrődnek és semmi más nem terem meg náluk, csak a káposzta. A polgármester fiai elindultak a tallér 
keresésére, de sosem tértek haza. A fiatal Anna Barbara sem bírja már nézni, hogy mennyire szenved náluk mindenki. Egy éjszaka elszökik, és maga indul a tallér nyomában. Kapzsi János rátalál és alkut kínál neki: a szolgálatába szegődik, és ha három próbát kiáll, visszakapja a tallért. Ha elbukik, a házvezetőnője marad. A reménytelen helyzetben azok jönnek segíteni, akik szintén szabadulni akarnak Kapzsi varázsa alól: a mágikus erővel bíró, törpévé varázsolt takarító fiú és a két kutya, akikből pokolkutyát akarna Kapzsi nevelni.
Nem kell minden mesébe herceg és legkisebb királyfi, nagyon helyes kis történeteket lehet mesélni akár a falusi mindennapokhoz kapcsolódóan is. Ilyet találni a német Grimm mese sorozatban kevesebbet, de egybe-egybe sikerül belebotlanom. Ilyen ez az aranytalléros mese is.
A külsőségeiben pont olyan, mint ennek a sorozatnak minden darabja. A karakterek ruhái olyanok, mintha egy színdarabból lopták volna ki a jelmezeket. Itt azért egy kicsit jobban eladhatóak voltak így is, mert a szereplők, ahogy már említettem, nem nemesek és gazdagok. Egy egyszerűbb szoknya és ruha, vagy éppen egy mindennapi viseletes munkásruha kellett nekik, és nem selyem meg bársonycsodák. Ezek a ruhák nem tűntek olyan műnek, mint amit a hercegekre, királylányokra szoktak adni.
A környezet is sokkal visszafogottabb. A kis faluból láttunk egy mezőt, a kerítést, meg Anna Barbara családjának a kis szegényes házát. Kapzsi János házából meg a pincéket láttuk, amelyek tulajdonképpen nagy és sötét termek, ahol halomban áll a lom. Nem kellett megszakadni a látványtervezőnek. De ismét csak ismételni tudom magam: itt nem is volt elvárás, hogy lássunk egy szép kastélyt vagy pompát. Itt működik a minimalizmus.
Most sem játszanak benne neves színészek, de erre nincs is szükség. A mesék fekete-fehér jellemei kerültek be, akiket nagyon gyorsan kiismerni és egyszerűek. A jó Anna Barbara, a kedves húga, a kapzsi János – aki még beszélő nevet is kapott… Ami színészi játék kellett, azt gyakran a sminkesek már beletették. Pl. János ronda, mogorva és a pár száj haját keresztbe nyálazza a fejére, hogy próbálja – sikertelenül – rejteni a kopaszságát.
Mindezzel együtt a mese működik és a története sem rossz. Az ismerős elemek most is benne vannak: a három próba, a segítők, a két fiatal a történet végére jegyespár és mindenki elnyeri, ami jár neki. De olyan kis ötletekkel fel van dobva, mint egy-egy szópárbaj Anna Barbara és Stefan között, vagy a húg és az őr csörtéi. Bizony, itt olyan őr őrzi a kaput, aki ragyogó nappal is elalszik őrségben, nemhogy éjszaka…
Vagyis, van adagolva egy kis humor is. Ez inkább kisebbeknek van szánva, de legalább nem annyira buta, hogy zavarjon. Még mosolyogtat is, ha nevetni nem is kezdtem el rajta.
Az üzenetét meg kifejezetten szerettem a mesének. Van fordulat, mi lesz a tallér sorsa. Nem a mágia lesz a megoldás, hanem az ember saját ereje. A boldogságot nem mástól és nem a csodától kell várni, meg kell dolgozni érte.
Kellemes mese volt hétvégére, ez a rész tetszett a Grimm mesék közül.
Mese az aranytallérról – 5/4 aranyos a történet, szimpatikusak a szereplői és az üzenetét is tudtam díjazni. Jópofa lett.
