Igazából már kedvem is lenne újranézni a filmet – ez egy olyan alkotás, amit a második fele átértelmez, és nagy kedvem is lenne megnézni, hogy mindennek az ismeretében másnak tűnnek-e az eleje. Ezért bírnám nagyon, ha Agatha Christie Öt kismalacát filmre vinnék, mostani sztárokkal – nagyon érdekelne, hogy ugyanaz a jelenet mindig kicsit másképp, hogyan nézne ki. Itt is valami hasonló élményem volt, érik az, hogy legalább az első órát megnézem még egyszer.

A cselekményről ezért nem is akarok mesélni – ahogy elindult, megint nagyon Agatha Christie élményem volt. Nem véletlenül az Öt kismalacon merengek már most, bár ez egy más történet. Egy rejtvényes doboz, meghívás egy szigetre, ahol a házigazda gyilkoskereső játékot szervez – csak éppen az események nagyon hamar valódi bűnügybe csapnak át. Még szerencse, hogy véletlenül ide keveredett Benoit Blanc, korunk legnagyobb nyomozója.

Benoit Blanc – minden résszel kicsit árnyaltabb az alakja. Bírom, ahogy Craig még a vígjátéki vénáját is meg tudja vele mutatni – ahogy látjuk a profi, összeszedett nyomozót, majd a visszatekintésben kiderül, hogy neki is vannak nagyon is emberi pillanatai. Vagy az, ahogy unalmában nem hajlandó elhagyni a fürdőkádat. Kicsit Poirot, kicsit Sherlock, de végül is önmaga. (Azt különben jól értem, hogy Benoit homoszexuális, és Hugh Grant játszotta a pasiját?)

A filmnek ráadásul van egy nagyon különleges atmoszférája. Mai – influencer sztárral, divatikonnal, politikussal és új energiaforrások kutatásával. Ugyanakkor olyan, mintha egy Agatha Christie darabot néznék az ötvenes évekről. Ahogy egyszerre modern is, meg nosztalgikus is, az egyik vonzereje számomra.

Ami nem jelenti azt, hogy ne lennének benne túlzások. A vége jókora pofon – nem is a robbanás, hanem a Mona Lisa sorsa. Vagy, ahogy majd ülnek ott a lépcsőn. Elviszi abszurd irányba, és azt nem is hevertem még ki. Igazságszolgáltatás ez is, bár még nem döntöttem el, mennyire vagyok kibékülve vele.

A külcsín különben remek. Elsősorban a ruhákat nézegettem – nagy kedvenceim voltak a Janelle Monae által viselt darabok, de jókat tudtam mosolyogni Blanc ruháin is – az a fürdődressz… Elegáns lett Hahn ruhatára is, míg azon jókat derültem, hogy Kate Hudson hogyan és milyen ruhákban hozta a dívát, és néha visszavonulót kellett fújnia a feltűnő Whiskey miatt, mint a medencés jelenetnél. De jó ki van találva az üveg és a hagyma szimbolikája és megjelenítése is – ahogy tényleg fejtegeti a történet is a réteget, hogy eljussunk középre – az igazság nem véletlenül a hagyma közepében fog kimondásra kerülni.

Döbbenetes a filmbe bekerült sztárok névsora. Daniel Craig, Edward Norton, Janelle Monae, Kathryn Hahn, Leslie Odom Jr. (nagyon úgy tűnik ő a Hamilton után nem énekel tovább, hanem a filmezés felé kacsingat), Kate Hudson, Dave Bautista és még hosszan sorolhatnám. Azokról nem is beszélve, akik személyesen nem szerepelnek, csak a hangjuk vagy a képük egy tárgyon. Az a Renner nevével eladott szósz…

Jó kritikái vannak, mi nézők is szeretjük. Így kit lep meg, hogy már írják az újabb Blac-nyomozás forgatókönyvét is? Várjuk szeretettel!