Minden napra egy film

Minden napra egy film

Az iker

2023. január 21. - BBerni86

Bajban leszek, mert erről a filmről úgy lenne érdemes beszélni, hogy elmesélem a végét is, és kielemezzük, mi és miért történt benne. Olyan vége van, ami mindent átértelmez. Csak éppen, ha ezt elmesélem, már semmi értelme sem lesz leülni Az iker elé.

Igaz, ezt nagyon nem is javaslom. Nem sikerült jól a film, és nem a nagy váltás miatt a végére. Az eleje konkrétan thetwin.jpgolyan, mintha az utóbbi idők sikerzsánereiből kicsit gyúrogattak volna. Adott egy gyászoló család, akik a fiúk elvesztése után visszaköltöznek az isten háta mögé, ahonnan a családfő származik. A nagy, huzatos házukban a megmaradt fiuk pillanatok alatt szerez egy kitalált barátot. Különösen kezd el viselkedni. Ha ez nem lenne elég, Rachel azt is hamar megtudja a környéken élő, mindenki szerint őrült nőtől, hogy itt pogányok laknak és ősi, véres szertartásokat tartanak. Mondhatni, sátánisták. Nem is értem, hogy lehetnek egyszerre pogányok és sátánisták. De kisül, hogy nekik is tervei vannak anyával és fiával.

Annyi mindenre utalnak, hogy az kész katyvasz. Ördögi alku, Rosemary gyermeke, Ördögűző – volt itt minden, rendszer és értelem nélkül. De olyan elemek is előkerültek, amelyeket egyszerűen nem értettem. Egyszer Rachel azt fejtegeti, hogy az ikrei mennyire mások. Elliot angyali, Nathanról meg úgy beszélt, mintha mondjuk fogyatékos lett volna, akit 0-24-ben az anyja ápolt volna. A vége ismeretében egy dolog, hogy mi zajlik a nő fejében, de ez szerintem még az alaptörténetébe se illett bele. De mondhatnám a helyi orvost is – az mégis hogy jön össze? Anthony előre beavatta?

A nagy csavarhoz a végén kellett, hogy olyan zagyva legyen a történet elbeszélése, ahogy látjuk. Hirtelen válások, és néha nem is értettem, hogy kerültünk egyik jelenetből a másikba. Mintha Rachel még narkolepsziás is lett volna, vagy időnként átment volna amnéziásba. De rossz nézni, és nem csak az jön le belőle, hogy ebben a családban valami nagy baj van, de a forgatókönyvvel is.

A filmet a látvány vagy a főszereplő adhatná el. De látványelem még egy szellemjárásos filmhez képest is sovány. Amikor ijeszteni akarnak, maga a zene és a hangvágás közel minden esetben ijesztőbb, mint a látottak. Teresa Palmer szerintem nem tartozik a jó színésznők közé – szerintem itt csak az anya fájdalmát tudta megragadni, azt jócskán eltúlozva.  Rachel más és teljesebb története nem jött át a szűrőn.

Még valami eszembe jutott, amire a végén kezdtem el asszociálni. Servant. Van egyáltalán ebben a filmben eredeti ötlet, valami, amiről nem ugrik be azonnal valami más? Most nem sikerül ilyesmit találnom. Horror zsánerekből és cselekményszálakból nem túl sikeresen összerakott férc ez a film.

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr3618030804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása