Minden napra egy film

Minden napra egy film

Sorozatnéző

All American, Miss Scarlet és Duke, AHS, Young Sheldon, Palm Royale

2024. április 21. - BBerni86

Viszik tovább, hogy milyen konfliktusok lesznek ebben az évadban. Vagyis, az All American (s06e02) folytatja a köreit. Spencer közel kerül az NFL ligához, és el kell döntenie, profi lesz-e és otthagyja az egyetemet. Liv az000alla62.jpg apjáról akar életrajzot írni, bár Jordan nem éppen lelkesedik az ötletért. Jordan különben szépen beletörődött abba, hogy a csapat sztárja Spencer – erre jellemző módon az új edző benne látja a csapat fontos emberét. Vagyis, alapozva lett, hogy a fiúk majd a foci miatt is egymásnak feszülhetnek. Patience ugyanazokat a PTSD tüneteket produkálja, amit egy másik évadban Layla. Most úgy tűnik, mindenki fix kapcsolatban van, így nem a szerelem lesz az idei évad fő témája. Volt meccs is, és sok lelkizés. Különben még mindig túl sok a szereplő, és érezni, hogy egyes színészeknél nagyon gyötrődnek, hogy legalább egy pár perces jelenetet benyomjanak nekik. Az eye candy faktor és a gazdagság ábrázolása a ruhákkal még mindig nagyon megy. Simán lehet úgy is nézni ezt a sorozatot, hogy a lányokra milyen ruhákat adnak rá egy-egy részben.

 

Duke már el is ment, így maradt Eliza egyedül a Miss Scarlet és Duke (s04e05) heti részére. Ez nem jelenti azt, 000misss45.jpghogy emlegetés szintjén ne lenne szó a felügyelőről. Eliza nem hajlandó válaszolni a leveleire, meg van sértődve. Ezt aztán mindenki fel is emlegeti neki, amivel nem túl vicces humort generálnak ebben a részben. Az sokkal jobban működött, hogy a főnökével vitáznak a nyomozati munkán vagy az új nyomozók felvételén. Nekem egyre nyilvánvalóbb különben, hogy Eliza nyomozónak jó, de nem főnöknek való. Semmi kompromisszum, túl makacs is, és más nem érdekli, csak a rejtélyek megoldása. Most az eset sem kötött le annyira – ugyan a kötelező csavar most is megvolt, de érezhetően arra ment a figyelem, hogy jelezzék, Wellington távollétében hogyan rendeződnek át a viszonyok a sorozatban.

 

Rászántam magam, haladtam az American Horror Story (s12e07-08) részeivel. A 7. epizód a visszatekintés volt, megismerhettük azt a halott feleséget, akihez eddig mindig mérték Annát. Azzal aztán jól össze is zavartak. Kicsit000ahs127.jpg jobban megvannak a családi viszonyok, és hogy mivel bővül a sátánista nők szektája. Még tervezettebbnek és sötétebbnek tűnik, amit Annának túl kell élnie. Még a férje is más, mint amit tud magáról. Már szinte a Dűne és a Bene Gesserit fajnemesítésére hajaz, ahogy a sátánisták itt a gyermeket tervezik és várják. A végcél különben most sem tiszta, ahogy az olyasmik sem, hogy mitől lesznek egyes szereplők 2000 évesek. Ijesztgető, sátáni alkus, de az egésznek a logikája, ami összeköt és magyaráz, még mindig nincs meg. Mert a 8. rész is csak annyi, hogy Anna alkudjon. Egy korábban látott motívum erősítése van benne és ennyi. Azzal se tudtam mit kezdeni, ahogy Rosemary gyermekét is ide rángatták. A látvány sötét és absztrakt, van ijesztő hatás, de mindennek a célja a vizuálison túl még nincs meg.

 

A heti Young Sheldon (s07e07) ugyanazt a tematikát viszi tovább, amit már az előzőnél is jeleztem. Georgie és Mandy előtérbe tolása, a többiek legfeljebb mellékpoénokat kapnak. Itt megvolt a páros esküvője, és míg nászútra mennek, a nagyik és a dédi osztoznak a babán. Nem vicces, legfeljebb azt bírtam, ahogy Mandy anyja megfagyasztja maga körül a levegőt egy pillantásával is. Sheldon ebben a részben is alig volt benne, annyira ki van már fulladva a története. Már taszítani is kezd, hogy mennyire az új sorozatra gyúr rá ez az évad.

 

Most először kissé tanácstalan vagyok a Palm Royale (s01e07) kapcsán. Eddig ez volt a bűnügyes, de különben 000palm17.jpgnagyon guilty pleasure sorozatom a gazdagok és szépek világából. Ám most kicsit kiléptek a dráma felé, és inkább a szereplők tragédiái voltak kiemelve. Ahogy Maxine szembesül azzal, hogy egy régi hazugság milyen trauma máig a férjének – még nem vallotta be teljesen, de a terhessége, amivel elvetette magát, nem is volt. Annyit már kimondott, hogy lássuk, a férje tényleg szeretett volna családot, és fájdalmas pont, hogy Maxine nem szült a 20 évük alatt. Vagy ott van a medencés fiú, Ricky Martin, aki kicsit bele meri élni magát, hogy megtalálta a hercegét és élhet boldogan, de a herceg nagyon nem az, akinek tűnt. Jön a szívtörés. Ahogy Linda és az öröksége is inkább a tragikus felé hajlik – a mostohája már most neki esne, mert ő akart örökölni. De ott van az is, ahogy a tolókocsis öreglány merényletet szervezett. A mesterkedések, a játszmák most nem viccesnek tűnnek, hanem csak pótcselekvéseknek, amellyel senki nem lesz boldogabb. Minél több a pénz vagy a szépség, annál nyomorultabbak mind. Nem tudom, innen hova tovább, csak bízom benne, hogy a báálnál többet tartogatnak még a készítők.

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr818386763

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása