Mit vág rá az ember, ha az alábbiakat hallja: karácsony, repülőtér, terroristák, mentőakció? Én biztosan azt, hogy Die Hard. Most azonban van még egy film, aminek a címét erre be lehet mondani. Ráadásul, más is annyira a kettő, hogy ne akarjuk összekeverni őket.
Ez a történet ugyanis egy fiatalemberről szól, aki szenteste a reptéren dolgozik. Poggyász ellenőrzést végez - csak éppen terrorista szereplőink felveszik vele a kapcsolatot. Át kell engednie egy csomagot a gépre úgy, hogy a riasztó ne jelezzen be. Ha nem teszi? Szintén itt dolgozó, terhes barátnőját agyon fogják lőni. Ethan azonban rendőrnek készült és nem adja olcsón a bőrét. Így hamarosan egy sakkjátszmát nézünk, amelyben a terroristák vezetője igyekszik irányítani Ethant, aki meg mindent bevet, hogy értesítse a rendőrséget, biztonságban tartsa az embereket és a csomag ne juthasson fel a gépre. Vannak kisebb és nagyobb trükkök, átlátszóbbak és komolyabbak is. De az végig kellő dinamikát biztosít, hogy egymás ötleteire és tetteire reagálnak.
A film egyértelműen Ethan oldalára állítja a nézőt: többre hivatott, eléggé rá van utalva, hogy valamiképpen a rossz családi hátterének köszönhető, hogy nem álmai állásában dolgozik. Viszont, Nora folyamatosan irányba igyekszik állítani és kezdő kis családként ők szimpatikus páros. Lehet drukkolni azért is, hogy mindketten túléljék a cselekményt és valamiképpen közelebb jussanak ahhoz is, hogy Ethan szeresse is, amivel pénzt keres. Mert azt sem titkolják el, hogy a reptéri munkáját unja.
A Bateman játszotta gonosz meg egy érzéketlen zsoldos, akinek semmi sem szent vagy elkerülendő. Van egy feladata, amit elvégez, bárkit is kell ezért elintézni. Nem is nagyon ismerjük meg, mindössze annyi fontos belőle, hogy gondosan tervez, veszélyes és gátlástalan. Van csapata is, de őket még ennyire sem ismertetik meg velünk. Azon nem is tudtam, hogy mosolyogjak vagy gúnyosan felhorkanjak, amikor az IT embere, őt játssza Theo Rossi, egy ponton mesterlövész puskát ragad és még azzal is jól boldogul. Úgy tűnik, több feladatra is alkalmas....
A harmadik kiemelt szereplő pedig a rendőrnő, aki a banda nyomában van. Ő is kb. annyira van csak ábrázolva és annyira ismerjük meg, mint Bateman karakterét. Elhivatott a munkájában, csak ő mellette jó ember is. Az akcióban annyira nincs benne, pár jó húzása akad a filmben, különben inkább rohan az események után és Ethan lesz az, aki a javát intézi.
Nme igazán látványfilm, de átverős, játszmás thrillernek eléggé kerek. Éppen elég ismert név van benne, hogy ne hiányozzanak látványosabb összecsapások. Engem különben is előbb bevonz Egerton, Bateman neve, mint tenné egy robbantásokkal és verekedésekkel teli szkript. Az okos film, jobb, mint a szimplán látványos. Még, ha ez nem is annyira okos, de olyasmi.
Jelen pillanatban azt is nagyra tudom értékelni, hogy ez olyan karácsonyi film, ami nem is kellene, hogy karácsonyi legyen - az ünnep egész másért fontos benne, mint a romkomokban.
vasmacska kölykei csak karácsonyi kiadásban és sokkal kevesebb humorral. Az elkényeztetett, gazdag Sierra az emlékei nélkül egy családi panzióban köt ki, és mire a családja megtalálja, ő már egy más ember lett. Nem is tér vissza a korábbi életében, hanem jön a 'mindennap karácsony' az új emberekkel az életében.
hacker segítségével a nyomába kell erednie. Lesz mindenféle kalandjuk, mágikus és egyéb ellenségek, hogy a végére megmenthessék a karácsonyt és a maguk lelkét is.
rosszabba? Eszembe se jutott volna, hogy éppen egy Batman-történet bizonyul sokkal gyengébbnek. Pedig így lett - kiégett az agyam is, és fel nem fogom, ki gondolta, hogy ez jó ötlet lesz.
Kezdetnek egy karácsonyi romantikus, hogy letépjem a sebtapaszt. Ezekkel szenvedek legjobban és találtam is egy olyat, ami annyira tipikus ilyenkor, hogy az leírhatatlan.
nagyot szólt, amikor a semmiből jött egy halálos baleset. Az olyan lecsapást adott a résznek, hogy szinte szólni se tudtam. De az is drámaira sikerült, ahogy az a szerencsétlen, jószándékú fiú szinte halálra vett verve, mert segíteni mert az özvegynek. A 6. részben csak ezeket ragozták, simították el. Maga a folyamat miatt érdekes volt, mi az elrendezés módja, de a drámában nem érte utol az 5. epizódot. Ali Larter még mindig inkább díszítőelem, de már kezdem látni azt is, hogy a személyisége milyen színészi kihívást jelent. Mert van benne valami őrület, amit a régi - új párja meglepően jól kezel és ami miatt mégiscsak érdekesebb, mint egy simán szép nő. Ami még mindig hiányzik nekem, az a főnöki szint. Billy Bob Thorntonnal nagyon nyomon követjük, az ügyintéző mit kell, hogy elrendezzen, de a vezetőség dolga, a felső döntések még mindig nagyon súlytalanok. Ahogy Demi Moore egy-egy jelenete is.
hogy elképesztő, mennyi ismerős arc érkezik egy-egy részbe, hogy mellékszereplő legyen. Kapásból, a nyitányban Nathan Lane gyilkos Hannibal Lecter után szabadon: csak éppen ő nem a hamisan játszó zenészt tálalja vacsorára, hanem az operaélményét rontó bankárt döfi agyon egy színpadi kellékkel. Eddig 8 részt néztem meg, és szinte mindben volt egy sorozatból vagy egyébként is ismerős arc. Pl. Vanessa Williams simán bevállalta egy olyan nő szerepét, aki anyagi okokból ékszerrablást szervezett a barátnőknek, csak éppen becsületes biztonsági embert próbált behálózni és így még a rablás előtt gyilkosságba is belekeveredett. A történetek továbbra sem krimiként erősek, és még mindig túlzás, Elsbeth mindent mennyire levesz első látásra. Viszont, a humora bejön és vannak ötleteik a készítőknek. Jópofa volt az operarajongó esete, de megidéznek sikerfilmeket, mint a 12 dühös ember - Elsbeth megy majd esküdtnek, ott azért kicsit villanhat a jogi tudása - vagy az Ocean's filmek. Heti részek mennek, de azért ennyi idő alatt már leesett az is, mi lesz az átívelés. Egy korábbi esete, egy válás intézése majd csontvázként jön elő a szekrényből. Másrészt, van egy gyilkos bíró, akivel majd utaznak egymásra. Az külön élmény, ki játssza a bírót. A Person of Interest okos embere, az igazságosztó most a másik oldalra került, de itt is éppen elég okos... Szóval, a jog hiányzik, de azért elszórakozom a sorozaton és Carrie Preston továbbra is telitalálat a szerepre.
nyomozónő először nézett igazán szembe egymással. Jó akció volt és azt is kifejezetten élveztem, ahogy a Sakál megtervezte a merényletet és most szedi hozzá össze az eszközöket. Vannak előkészületek benne a folytatásra, de ez az epizód alapvetően egy jó hajsza volt. Nekünk plusz érdekesség lehet az is, hogy Magyarországon játszódott egy része kimondva is, nem csak a forgatás. A fegyverkészítő ugyanis Pest mellett bujkált, itt készült az új fegyvere Charlesnak. Jó a függő vég, jó a tempó. Azt is élvezem, ahogy még mindig tudnak azzal játszani, hogy a törvény oldala meddig mehet el a jó ügy nevében. Mert bizony már kínoznak is...
vallásalapító vagy éppen az ügyvédnő. Azt is feladtam, hogy rájöjjek, mi a kereszt- és a vezetéknevük. Sokkal jobban működött ez számomra a címkékkel.
Albert feladja az apjától örökölt címet, és az anyjával becsületben, mindent újrakezdve akarják folytatni az életüket. Itt viszont egybemosták őket két másik fiatal szereplővel - az egyik pl. Edmond egykori hajóskapitányának fia -, akik majd menet közben egymásba szeretnek és akik majd megkapják a happy endet.
változat.
bizalmas adatok sorát. Ez azért jó nagy segítség, a semmiből...