Elena Ferrante olasz sikerszerző. Azt még nem döntöttem el, hogy elsősorban női olvasóknak ír, vagy egyetemesen is van több mondanivalója. Amibe eddig belefutottam tőle, az szépirodalmi igényű, de nagyon női történet. Női sorsok, élethelyzetek, döntések, szereplők.

Regényként ilyen Az elveszett lány is. Azt kell mondanom, a film is. Engem lekötött, kifejezetten érdekesnek találtam, hogyan kell életre a regény. De tény, hogy el nem tudom képzelni, hogy az öcsémmel, apámmal vagy a baráti kör férfi tagjainak 95%-a közül valakivel megnézzem. Szerintem ez férfi szemmel több, mint unalmas. Annyira más az anyák és apák, az ő szülői kötelességeiknek megítélése, hogy kétlem, a karrier és anyaság összeegyeztetése nekik nagy élmény lenne.

De, akkor kicsit a történetről is. A film kettőt ad egy áráért: a középkorú Leda egy görög nyaraláson vesz részt. Nincs kimondva, de kicsit olyan, mintha az öngyilkosság előtt tartana még egy megállót. Itt megismerkedik több nővel is, más-más alkatok és más-más élethelyzetben. Ninában kicsit saját magát látja fiatalon: egy anya, akit nem tesz boldoggá a házassága és a gyereke. Aki fuldoklik. Aki egy másik férfinál keres vigaszt és el kell döntenie, hogy mit választ. Az eddigi életét, vagy vállalva a társadalmi stigmát, a váltást. A másik történet pedig Leda sajátja, a maga döntéshelyzete és fájdalma fiatalon.

A kettő szépen rímel egymásra és beenged minket elsősorban Leda világába, lelkébe. Milyen döntéseket hozott, minek mi volt az ára, mit bánt meg. Mindig a Norát emlegetjük, mint az első feminista döntést és regényt Ibsentől. Nora felismeri, hogy a házassága fullasztja és otthagyja. Magát választja a feleség és az anya béklyója helyett. Mai napig ezt elítéli a társadalom. Leda annak idején hasonlóan járt, csak éppen Ferrante nem a mások ítéletét, hanem a sajátját tette előtérbe. Az valami zseniális, amikor arról beszél, hogy mennyire boldog volt, amikor kiszabadult a házasságából, amikor elhagyta a két gyerekét is, akik kimondatlanul is az agyára mentek. Mégis, idővel visszament értük. Egy anya nem tudja elvágni a szálat, hiába húzza le. Ennek a kettőssége, ahogy boldogabb volt nélkülük, de mégiscsak a gyerekei, ez remek a regényben és megvan a filmben is.

Nina története ugyanezt nem tudja ilyen mértékben bemutatni. Jóképű férj, szép kislány, vagyon. Mégis, ez egy csapda Ninának. A férje folyton dolgozik, és elvárja, hogyan viselkedjen vele és nélküle is a felesége. A kislány szép, de nagy hisztérika, aki nem hallgat az anyjára. Ninát nem a karrier csábítja hattyúénekével, mint Ledát, inkább a szabadság. Így vele nehezebb is együttérezni, én nem is akartam. De azért érzem, miért lehet ez jó katalizátor arra, hogy Leda átgondolja a maga egykori életét és döntéseit.

A történet a nőket teszi középpontba, róluk szól a film. Ugyan a férfi szerepekben is vannak sztárok: Ed Harris udvarolgat Leda felnőtt énjének, a fiatal pedig Peter Skarsgaard (a rendezőnő férje, jegyzem  meg) miatt esik kísértésbe. De a színésznőké a főszerep. Olivia Colman és Jessie Buckley Leda két kora és mindketten remekelnek. Pedig Buckley nekem nem különösebben szimpatikus, de itt remek a kémia és nagyon hozza a szerepet a fiatalabb színésznő. Dakota Johnson éppen az a felelőtlen, szép és üres figura, aminek a színésznőt is elkönyveltem már magamban.

Jól össze van ez rakva és Maggie Gyllenhaal jó munkát végzett vele. Sokkal feszültebb, tempósabb és így fogyaszthatóbb a filmje, mint volt a regény. Miközben megmarad az üzenet is. Ő jegyzi a szkriptet is, szóval ez egy több oldalról komoly munka, ami nem véletlenül kapott 3 Oscar-jelölést is.

Elő szokott fordulni velem, hogy egy filmben inkább drukkolok a rosszfiúknak, mint az őket üldöző rendőröknek. Itt is volt egy olyan érzetem, hogy én annyira nem érzem elvetemültnek és sötétnek a bűnelkövetőket, mint amilyen szemlélettel viszonyulnak hozzájuk a rendőrök végig.

De a keret: adott egy egykori nyomozó, Tadeusz. A kommunista érában igazi keményvonalas nyomozó volt, aki erőszakkal is, a rendszer minden eszközét bevetve dolgozott. Akkor ez elvárás volt - eredmény: rendszerváltás után szégyenfolttá lett. Kitaszítva, mindentől megfosztva él magányosan. Addig, míg ismeretlen tettesek ki nem rabolnak egy bankot, ahol végeztek a biztonsági őrrel és a pletykálkodni véletlenül betévedt három pénztárossal. A rendőrség tehetetlen, és Tadeusznak felajánlják a reputációja visszaállítását, ha elfogja a tetteseket. Kap maga mellé egy társat - egy fiatalabb és még viszonylag idealista rendőrnőt és nyomozni kezdenek.

A film trükkje az, amiért különben a rablókkal szimpatizálok, hogy két szálon haladunk. Tadeusz nyomozása és az elkövetők ellenlépései párhuzamosan futnak. És hiába Tadeusz éleslátása, ahogy elintéz mindent, nekem valahogy imponálóbb volt, ahogy Kacper, a rablás kitervelője összerakta a dolgokat. A szegény fiú, aki annyira kiemelkedő volt már kamaszként, hogy egyedül neki sikerülhetett volna kitörni, jó iskolába vették fel. Csak éppen megárvult, a húgát intézetbe tették és a szép élet reménye szétesett. Többre volt képes, okosabb volt, mint ami jutott neki. Amikor a húgáért nevelőszülők jelentkeztek, akkor találta ki a rablást, hogy magához vehesse a testvérét. Vagyis, én együttéreztem vele. Pedig, tudom, hogy igazából a rendőrrel kellett volna. Kacper nagyon is tudott hidegvérű és gyilkos lenni - nem csak a pénztáros hölgyek kapcsán. Amikor szorul a hurok, a két legjobb és egyben gyerekkori barátjával is képes végezni, hogy menthesse az irháját. Tényleg nem sokon múlik, hogy megússza. Igazából annyin, és mindig abból lett a baj, hogy a két barát közül az egyik mindig szerencsétlen volt, gyerekkoruk óta a két másik védte, és ő szépen elrontott nekik mindent. Ha nem hívja a társait keresztnevén a hölgyek előtt a rabláskor, akkor nem kellett volna gyilkolniuk. Ő volt a gyenge láncszem, akit Tadeusz meg tudott fogni. Kb. ő volt az, aki irritált a filmen. Tadeusz és Kacper okos volt, a másik barát profi a maga területén és megvolt a magához való esze, csak ez a szerencsétlen...

Nem az a körömrágóan izgalmas volt, de érdekes volt. Akár a nyomozás, a kevésbé megengedett és kemény kommunista irányvonalas eszközökkel, akár a 3 tettes pokoljárása.

Az meg ad neki egy plusz színt, hogy a rendszerváltás, a történelem újraírása egy más vezetés alatt mivel jár gyakorlatban. Történelmi filmnek nem mondanám tőle, de egy történelmi hangulatot, korhangulatot nagyon jól elkapott.

Nem látványfilm, de ezt talán egy igaz történet alapján készült, krimis történetben nem is vár senki. Pláne, egy lengyel filmben. Talán a Tűzzel-vassal óta nem is láttam lengyel filmet... Nem éppen blockbuster gyárosok.

A színészek kapcsán nem sokat tudok mesélni. Lengyel színészek, még a nevüket is Ctr+C-vel másoltam lent, mert jobbnak láttam meg sem próbálni begépelni. A szerepre jónak tűnnek, nincs túltolva és nem is volt hiányérzetem egy ismert arcra. Még jól is esett, hogy itt tényleg nem ismertem fel senkit és a szereppel azonosítottam őket.

Újra szerintem nem nézném, de egyszer érdekesnek találtam. A hangulatgyilkos megközelítéssel együtt, mert azt talán mondanom se kell, hogy ez egy komor sztori. Kisiklott életek, rossz döntések, szürkeség...

A sakkról már született egy nagyon jó sorozat. A Vezércsel. Regénynek is remek volt és értelmes, látványos sorozat is lett belőle. Most pedig megint a sakktábla elé igyekeznek ültetni minket a tévések.

A Visszavágó azonban rövidebb. Pár részben elmeséli, hogy mi is történt, amikor a világ legnagyobb sakknagymestere, Garry Kasparov leült egy számítógéppel sakkozni. Elég közismert történet, hogy itt volt az áttörés. Addig a számítógép nem volt elég okos a nagymesterek ellen, de folyamatos fejlesztések, stratégiák és a gép teljesítményének növelése ekkora célba ért. A sorozat egyik legerősebb jelenete, amikor évekkel később Kasparov és a projektet annak idején vezető Brock találkoznak és Kasparov elnézi, ahogy az emberek szinte fel sem néznek, mindenki telefonon, laptopon vagy hasonlón lóg. Megjegyzi, ezt a világot ők teremtettét. Mert igen, az is a játékban van, hogy akkor feltették a térképre, a köztudatba a számítógépeket és megváltozott az emberek viszonyulása ezen gépekhez. Elindult a jövő.

A sorozat különben azon nem mereng, hogy ez jó vagy rossz. A háttérhangokból nekem a kritika az erősebb - mert addig az emberi intelligencia volt a felsőbb rendű. Akkor viszont elindult az MI, a gépek egyre okosítása és a spirál még mindig nem ért véget. Kicsit olyan volt, mintha az emberarcú világot gépi képre cserélnénk.

Ami viszont benne van. A több játszma, ahogy Kasparov a sakkra koncentrál és hiába próbálja az IBM-től megszerezni az adatokat, amiket megígértek neki.  Mert első körben Kasparov megverte a Deep Blue-t. Csak éppen Helen Brock felfigyelt arra, hogy ez mennyire jó PR eszköz és visszavágót kért. Egy év felkészülés, amire Kasparov nem kapta meg az anyagot. Ellenben az ő játszmáit elemezték, tanították a gépet és több sakknagymester is stratégiákat dolgozott ki a részére. És még nem is ez volt a sorozat szerint a legrosszabb.

Én azon akadtam ki, hogy milyen manipuláció ment elejétől végéig. Kasparovot nem sakkban verték meg a sorozat szerint, hanem Brock ráérzett az emberi gyengéjére. Ahogy annak idején a szovjetek mindent megtettek, hogy ne szerezhesse meg az ő kedvencüktől a világbajnoki címet. Ahogy az apjához fűződő emlékeivel manipuláltak. A végére már konkrétan pszichés hadviselés folyt és messze nem Deep Blue volt, aki ellen sakkozni kellett. Azt talán Kasparov ügynöke mondja egy ponton, hogy a nagymester igazi ellenfele ebben a játszmában az IBM volt és nem a számítógép.

Annyira ebbe az irányba mennek el, hogy van két nagyon kritikus pont is. Az egyik, amikor az egyik utolsó játékban Kasparov kiégeti a számítógépet. Le kell állni, teljes újraindításba kezdeni, mert szó szerint nem bírta a tempót. De ebből semmit nem mondtak el, technikai hibára hivatkoztak és gyorsan összerakták, amit lehetett. Majd a végére behúzták a pszichés manipulációt. Ami a gép előnye - azt nem lehet így manipulálni, az csak futtatja a verziókat és kiválasztja a legjobbat. Vagyis, azért a sorozat oda teszi a hangsúlyt, hogy az nem egy olyan tiszta győzelem, ahogy azóta ismeri a történelem.

A másik aláhúzó, ami a játék után történt. Nagyon sokat mond, hogy Deep Blue azonnal szét lett szedve és nem is állították újra össze. Kasparov szeretett volna visszavágót, többször kérte, de az IBM kerek perec elutasította. Nagyon szemét módszer volt az egész, az anyagiakért. Kicsit vigasztalt csak, hogy Helen is ugyanekkorát koppant. Azt hitte, ezzel megmássza a céges rangpiramist. Helyette fizettek neki egy nagyon szép összeget - és elbocsátották.

Annyira üzlet, PR és manipuláció volt az egész, hogy a sporton túl nekem ez arról szólt, hogy a nagyvállalat mennyire kihasználja, átveri és elnyomja az egyént. Nem számít más, csak a haszon és az üzleti érdek.

Volt a filmnek még egy érdekes trükkje. Az IBM nagyon negatív színt kapott, de maguk a gépen dolgozók nem. A tudós tényleg egy jó gépet, valami forradalmit akart létrehozni, aminek a sakk csak a tesztje volt. Nelson, a sakkmester pedig ezzel élte ki a maga visszavágóját és sakk szeretetét. Mert ő volt az egyik sakkozó, aki megverni nem, de döntetlent tudott játszani Kasparovval.

Mégis, azért Garry Kasparov a sorozat pozitív szereplője. Brutális, milyen életet élt a sakkra összpontosítva. Minden annak volt alárendelve. Ráment a családja, a munkája és a szabadideje is a sakk volt. Azon kész is voltam, ahogy edzéstervet is a sakkra épített ki. Mert koncentráció és állóképesség kell az órákig tartó feszült helyzetekhez, ezért pl. iszonyat sokat futott, edzett. Mintha atléta és nem is sakkozó lett volna. De van fejlődés - a  sorozat végére kedvesebb lett az emberekkel, többekkel javított a kapcsolatán. Ahogy az IBM egyre démonibb lett, ő úgy kapott egyre emberibb és szerethetőbb vonásokat.

Igazán sikerszínész nincs benne, de fel lehet ismerni ismerős arcokat. Sarah Bolger, Tom Austen, Aidan Quinn, de még a főszerepet játszó Christian Cooke neve mellé is tudok sorozatot kötni, ami sikeres volt és főszereplő volt. Ez kellemes középútnak bizonyult: ismerősek, tudtam hova tenni őket és pl. Cooke sokat beletett a karakterébe. Ugyanakkor nem annyira elkoptatott arcok, hogy egy bizonyos szerepet kössek hozzájuk.

Nekem érdekes volt, a játszmákkal - a konkrét sakkozással, amiben szintén volt olyan fejben előre játszás és próbálkozások, mint ami Beth erőssége is volt - és a másféle játszmákkal, manipulációval együtt. Az igazság? Azt meg nem tudni, mi is zajlott ott és akkor valójában 97-ben.

Simán nehezemre esett eldöntenem, hogy ez most egy jó komédia, vagy olyan Netflix kompatibilis tini románc, ami elől menekülnöm kellene. Még töprengek.

Az egyik, hogy nagyon emlékeztet az Amerikai pitére. Ebben is vannak szüzek, akik azon ügyködnek, hogy becserkésszék a kiszemelt lányt. Csak éppen - és itt a Netflix-hatás - ezek a szüzek éppenséggel csajok, leszbikusak és saját bevallásuk szerint is bénák. OIyan negatív képük van magukról, hogy az már szinte paródia, de aztán mégsem lesz az. Ötletük se nagyon van, hazudoznak, és mire észbe kapnak, már egy önvédelmi tanfolyamat vezetnek, miközben életükben nem verekedtek még. De sebaj, a Harcosok klubja stílusában a lányok verni kezdik egymást, mellette még beszélgetnek is, így azért valami lesz a dologból.

Tényleg nem tudom eldönteni, hogy ez fura volt vagy vicces. Kicsit talán mindkettő, amit fokozott, hogy pár óra után elkezdtek érdemben beszélgetni is, és közösséget építeni. Itt lehetőségük volt a kinti címkéik nélkül látni a másikat, és rájönni, miben hasonlítanak. Hogy vannak dolgok, amelyek mindenkinek problémák - a hajrá lányok vezérének és a legészrevehetetlenebb kis senkinek is.

Az is egy érdekes vállalás, hogy egyszerre lett csajozós és barátnős film is. Mert nem csak az a téma, hogy PJ és Josie megszerzik-e a kiszemeltjüket, de a kialakuló helyzet a gyerekkori barátságukat is próbára teszi. Még az a szerencse, hogy legalább nem ugyanabba szerettek bele, az már tényleg sok lett volna. A barátnős vonal az erőltetebb különben. Azt tudtam értékelni, hogy nem lett mindenki leszbi varázsütésre. Az egyik lány ugyan rájött, hogy csalfa barátja helyett jobb neki egy érte rajongó lánnyal, de a másik kiszemelt köszönte, de nem kért egy lánybarátnőt magának. Reálisabb, mintha mindenki hirtelen likvid szexualitásra tett volna szert.

A fiúkat különben durván leírja a film. Nem erőszakos és gonosz állatokat csinál belőlük, csak ők a buták, szerencsétlenek és szexisták. Külön kiemelném, hogy Galitzine mennyire kifordítja a korábbi filmszerepét is. Ugyan nem láttam, de tudom, hogy A rólad alkotott képben ő a fiatalember, aki egy nála kb. 20 évvel idősebb nővel jön össze. Az románc - itt a menő, gimis barátnőját csalja az egyik csúnya lány milf anyjával és ez itt nem menő, hanem nagyon is ciki. Jeff sem egy érett személyiség, annyira kölyök és lüke még, hogy nem lehet komolyan venni.

A film humorának is van egy ilyen vetülete. Az a zavarba ejtés, amivel nem tudok zöld ágra vergődni. A végén pl. a lányok laposra verik a rivális iskola focicsapatát, hogy Jeffet kimentsék a pályáról. Hiszen a másik csapat az öntözőt ananászlével töltötte fel, amire Jeff allergiás. Ilyen akciók egy paródiába kellene, hogy legyenek, de itt teljesen komolyan leforgatták és vetítik, ahogy a vékonyka hajrá lányok a nagy darab focistákat kiosztják.

Igazán ismert színész nincs benne, de ez jót is tett neki. Könnyebb azt képzelni, hogy átlag mindennapokban vagyunk, ha a történet abszurd részeit figyelmen kívül hagyom. Nem akarnak rosszat, nem polgárpukkasztanak, csak tényleg egy likvidebb, másabb generáció tinivígjátéka ez.

Megvolt a heti sokkolódásom. Mivel nem volt most sem From epizód, ránéztem az évad epizódlistájára. Csak nem karácsonykor akarnak a horrornak véget adni? Nem. Ott a vége, a Felismerések 2. epizóddal, azzal a brutális befejezéssel. Most komolyan, így kell várni a 4. évadra? Nem is volt nagy kedvem a héten utána további sorozatnézésre.

Azért, még hét elején kettőt megnéztem. Az egyik a Tracker (s02e06), ami kicsit játszott a szokott dinamikával, és ezzel érdekes tudott lenni. Egy baráti társaság tűnt el a hegyi túrázáson, és hozott fordulatokat szépen sorra az eset, nem csak a vadont járta utánuk a főszereplő. Egyrészt, kapott egy társat, egy nyugdíjas rendőrt, aki egy sorozatgyilkos nyomában járt ugyanitt, ugyanekkor. Ez már szorozta az eseteket kettővel. Meg a baráti társaság kapcsán is került elő mocskos titok... Szóval, ez a rész korrekt volt. Megint hozta a felesleges visszatérő szereplőket, Remy most teljesen felesleges volt, de most a történet, a rendőr és a családi titok eladta.

A másik, a Landman (s01e04), amire egészen kezdek rákapni. Nagyon érdekesnek találom, hogy egy milliárdos üzletben milyen ügyeket kell napi szinten és félig tilosban járva megoldani. Most a bírósági ügy végére jártak, és a fiatal ügyvédnő nagyon is megmutatta, miért van közel 1000 dolláros órabére. Nem a szép mosolya miatt, azt elárulhatom. Mellette a szerelmi téma bonyolódik - Ali Larter karaktere állandó lesz, avagy az exházasok megint megpróbálják együtt. Hogy jutottak ide? Az van ebben az epizódban. Kiderül, a házasságuk miért és hogyan ért véget, de mi köti össze őket minden ellenére. Billy Bob továbbra is nagyon karakterben van, simán viszi a sorozatot. Ami nagyon nem tetszett, az a fia szála. Akire most úgy tűnik, ráakaszkodik a fiatal és anyagi gondokkal szembenéző özvegy. Nagyon nem akarok ott ebből melodrámát, remélem, a készítők tudnak jobbat. Ki fog derülni, mert ez az epizód egyik nyitott szála. Vagyis, ez a sorozat továbbra is megkapja a figyelmem, ezt biztosan nézem jövő héten is.

Végül, akkor egy csalódás is. Mégsem akartam 2 sorozatrésszel zárni a hetet, így behoztam magam Georgie and Mandy's First Marriage (s01e01-06) eddig lement részeivel. Tudtam előre, hogy itt alá lesz keverve a nevetés. Az Agymenőknél nem zavart. Itt viszont nagyon, főleg az elején. Levontam a következtetést, hogy hol kellene nevetni, hol van, amit viccesnek szántak. Mert maga a sorozat nem lett vicces. Erőltetett, és nyögvenyelős. Egy felhőtlen, laza kis családi komédiát akarnak, de nem működik. Nem találják, mi lenne benne vicces. A Mandy és Georgie korkülönbségére épülő poénok bennem csak azt húzzák alá, miért válnak majd el. Még Mandy szüleit díjazom legjobban, csak éppen ott megújulás nincs. Ugyanazt csinálják, amit a Sheldonban, csak nagyobb adagban. Mandy furcsa testvérének koncepcióját meg simán nem értem csak. Ő egy meg nem értett zseni? Vagy idióta, aminek kimondatlanul tartják? Passz. Georgie családja néha beköszön, így van folytonosság, de itt már tényleg ők a mellékszereplők. Minden résznek van egy kis külön története, egyelőre átívelést még nem fedeztem fel benne. Ha vicces lenne, rendben lenne, de nagyon nem az. Akár a hálaadásnapi vacsora, amire el kellett csalni Mary-t, akár a szexi lerobbant autósok, akár a családi társasozás - valami egyszerűen hiányzik. Ha megnézek még pár részt, talán jobbra is futja annál, hogy nem vicces. De jelenleg itt tartok - komédia, de nem lett vicces és nincs mellette más, ami ezt pótolná.

A helyzet az, hogy a Thor képregényekben az egyik kedvenc figurám az Istenölő. Az egyik kedvenc színészem pedig Christian Bale, kb. azóta, hogy kiskamaszként láttam a Rikkancsokat. Egyszerűen működnie kellett volna ennek a filmnek és arról kellene értekeznem, hogy mennyi jó dolog van benne. De sajnos még mindig a 3. a vs. Hela a legjobb a Thor-mozik között.

Pedig Waititi aztán mindent bevetett a siker érdekében. Már kapásból azzal nyit, hogy bedobja a Galaxis Őrzőit és Thor pillanatok alatt versenyformába kerül. Hiába, a Bosszúállók elhízott skandináv istene nem éppen saját filmjének plakátarca... Ezt aztán fokozta azzal, hogy népszerű képregény alakokat és történeteket vett elő: Istenölőt már emlegettem és érkezik a női Thor is, vagyis Waititi visszacsalogatta a Marvel-filmekhez Natalie Portman-t. Ez mind olyasmi, amiért lehetne ezt a filmet szeretni.

Sőt, maradt a rendező egyedi humora is, ami végig érezhető a filmben. Legyen az Zeusz átgondolása, Istenölő egy szörnyeteg fejének kitépésével ijesztgeti a gyerekeket és bábozik, vagy éppen az, ahogy Űrlord nagyon szabadulni próbál a helyét és önmagát kereső Thortól. Talán fura, de nekem nem egyszer eszembe jutott a Jojo Nyuszi is, bár ott még kifinomultabb, ahogy a sötét helyzetbe, a komoly drámába bevitte az egyedi humorát - itt jobban el tudott szabadulni, és annyira nem volt sötét a háttér, mint a II. világháborús filmjében.

Meg tudnám győzni magam, hogy ez egy korrekt Marvel-film. Csak akkor miért van ilyen bődületesen nagy hiányérzetem? Még csak nem is könnyű megfogalmazni miért, de gyötör. Talán az egyik, hogy már megint egy főhősből kivetített alak lett a főgonosz. Thor éppen azzal szenved, hogy nem maradt senkije, elvesztette a szeretteit és magányos. Milyen ellenfelet kap? Aki a lánya elvesztése utáni gyászban minden isten ellen felesküdött. Megjegyzem, talán az is a bajom ennek kapcsán, hogy az eredeti Istenölő összetettebb és veszélyesebb figura volt. Thor is azért lett méltatlan ott - a pörölye ott nem eltört, hanem Thor többé nem volt képes forgatni, így kerül majd Jane-hez is -, mert ő is elhitte, amiért Istenölő harcolt. Hogy az embereknek jobb lenne istenek nélkül és az istenek keveset érnek. (Ezt különben ide is simán be lehetett volna nyomni, elég arra gondolni, mit műveltek Zeuszék.) De ez nem az a történet, ez egyszerűbb. Sokkal inkább popcorn, mint olyan létmegkérdőjelezés, mint abban.

Aztán, Jane és Thor felmelegített románca. Értem én, hogy magyarázat kellett, miért távozott Portman karaktere és most hogyan tér vissza. A képregénybe is passzol a rák és a női Thorrá válása. De az a szerelmi szál... Soha nem ők voltak a történet leginkább passzoló párja, de ez az érzésem most fokozódott. Akkor is, ha Jane előlép női Thorrá és együtt kalandoznak, több a közös nevező. Valahogy még mindig nincs kémia a felek között. Portman sokkal jobban elbolondozott Tessa Thompsonnal és jobbak a Jane - Valkűr jelenetek, mint az érzelmesek Thorral.

Az akciójelenetekre most sem lehet panasz. Ez egy látványos film, sok pénzből és látszik is rajta. Helyszínek, összecsapások, mitikus lények. Megjöttek Thor kecskéi is, a mitológiában hű társa és közlekedési eszköze, most meg jópofa humorelemek lettek. Ami bántja a szemem, az a giccses jelmezeik. Thompson járt a legjobban, de a két Thor kb. élő plasztikbabának látszott.

Azt különben értékelem, mennyi sztár és milyen szerepben, mennyi Marvel figura tűnt fel az eredeti megformálója által. Sztárparádé volt, akár nagy betűkkel is írhatnám. Vannak, akiknek nagyon jól el is talált az alakja, mint Valkűr Thompson megformálásában, de tetszett az is, ahogy Crowe kb. bemutatott a Gladiátornak, amiért az Oscart is kapta. (Megjegyzem, én ott is inkább Phoenix-et díjaztam volna, de ott még nem adták neki a szobrot.) Ha már szereposztás - már írtam a Mad Max spin-off kapcsán is, hogy Hemsworth családi projektet csinál a filmjeiből. Még ebből is. A felesége be van szervezve a farkasnőnek, akivel korábban viszonya volt Thronak és a lányuk játssza Gorr lányát, akik majd Thor nevelt lánya lesz. (Különben Bale, Portman, Waititi gyerekei is bekerültek az elrabolt asgardi srácok közé.)

Elnéztem, néha kifejezetten jól szórakoztam is, csak ez is volt már jobb. Igaz, ez simán működik önálló filmként, nem kell se előzmény, se folytatás, akkor is kerek. Egy ilyen filmes univerzumban ez sem rossz.

Nekem jól kimaradt, hogy a Szilaj DreamWorks meséje folytatást is kapott. Nem is egyet, mert mesesorozat is született gyerekekkel és lovakkal belőle.

Ennek van egy karácsonyi/téli része is, amiben a karácsonyi ajándékok, az ünnepi hangulat és egymás segítése a fő téma. Mivel Mikulással nem bukkantam mesére, bár a Klaust innen is nagyon ajánlom mindenkinek, most akkor a lovakkal ünnepelünk kicsit.

Az első, hogy a grafika elmegy. A lovak, tájak megfelelnek, az emberi alakok már túlzottan műviek és inkább babákat juttatnak eszembe, de elég volt a Google-be beírni a címet, hogy képet keressek ide, és már láttam is az okát. Ez iszonyat nagy üzlet lehet, mert a lányok Barbie-verziói és a lovak is mind kaphatók játékfiguraként is. Magyarázza, hogy miért ennyire babásak a mesében is. De ezen túl tudok lendülni, nem tartom az igazán szépek között számon, de ezt meg lehet nézni utálkozás nélkül.

A második, hogy a történet nem éppen izmos. Jönnek az ünnepek és az utolsó ajándékokért a lányok még átugranak a városba. Lesz egy kis zűr, sok emberen segítenek és megtanulják, mit jelent igazán a jó ajándék. A lovak különben jelen vannak, de nincs különösebben szerepük. Nem is értettem, minek viszik őket vonattal magukkal a városba, amikor oda be se mehetnek, várják őket félreállva csak. Mindegy, elengengedem.

Ha elkezdem szemezni, túl sok minden akad benne, amin moroghatnék. Pl. reggel még a szép napsütésben Lucky - az ő neve maradt meg egyedül - pólóban dolgozgat, a kicsit arrébb levő városban meg mindent beborít a hó és a történet végére olyan sok hó leesik, hogy ki se lehet mozdulni, elakad a vonat, stb. Ok, nyakunkon a klímakatasztrófa, de ez akkor is túlzás. Pláne, kosztümös környezetben.

A kis unokahúgommal most sok gyerekfilmet, mesét látok, és jól észrevenni, milyen sablonra vannak felhúzva a lányok. Itt is, de pl. ugyanez a felállás megy az Unikornis Akadémián is, és igen, szerintem is gáz, hogy tudom, mi az. A lényeg viszont, hogy van a kevert rasszú, félárva kislány, a főszereplő. Van a vadóc, kicsit önzőnek tűnő, de a bajban mindig mellé álló barátnője. Van a szelíd, szinte meg sem szólaló, de okos lány. A fiú karakter, akire a humoros szerepet osztották. Mindenkinek saját lova is akad. Gyerekeknek teljesen kerek lesz, én meg filozofálok ezen, hogy mik a standard karakterek az ilyen műsorokban.

Van ünnepi hangulat, mondanivaló és megható rész. Igen, lehet benne nagyon mesés elemeket találni, de az üzenet attól még benne van és igyekeztek valamit kerekíteni mindenből. Még egy énekesnő karaktert is tettek bele, hogy logikus magyarázata legyen, miért énekelnek a mesében.

Az eredeti Szilajnak a nyomába se ér és fogalmam sincs, a Vad Völgy musztángja hogyan lett hátas, de most ezen nem panaszkodom. A lovakat szeretem, a mese egyszerű, de nem gagyi. Mikulás-napra pont belefért.

Joel Kinnaman számára valahogy sose jön ki a lépés. Egy időben úgy tűnt, ő lehet a következő A listás sztár, de sorra kisiklik minden. Volt egy sikersorozata, de aztán a mozi nem szerette. Robotzsaru, franchise indító lehetett volna, de nagyot bukott. Aztán DC és Flag, visszatérő szereplő és univerzum filmekben több szerep lehetett volna, de az Öngyilkos Osztag újrázásában jól meggyilkolták, és ennek is annyi. Sorolgathatom, sok mindenben feltűnik, voltak nagyobb lehetőségei, de szerintem feljebb már nem jut.

A Barátság az ördöggel is egy olyan filmje, ami a késő esti sávban egyszer elmegy. Nic Cage már lemenőben van, tőle ilyesmi nem lep meg. Igazság szerint még az ötletet is látom a filmben, csak sajnos már láttam hasonlót jobb színészekkel, jobb kivitelben és érdekesebben. Itt kb. annyit kapunk, hogy a szülő feleségéhez érkező David autójába egy idegen beugrik, fegyverrel kényszeríti, hogy vigye el és az út alatt beszélgetnek, játszmáznak. Lassan kibontják, az utas szerint kicsoda David és mit akar kezdeni vele. Megjegyzés, annyira belekeverednek a végére, hogy elég megfejteni, mi volt az igazi terv és mit csak mondott Davidnek, mi fog történni és miért.

A végére betett poén akár el is adhatta volna, csak éppen oidipuszi nyomozás - itt nem egészen az van, de érzem a jellegében a hasonlóságot - a héten már jobb formában megvolt. Kinnaman azzal kapott egy jobb jelenetet, ahogy pár perc alatt David és James váltják egymást, de különben nem volt Heuréka pillanatom. Valahogy fura volt a vége.

Azzal magyaráznám, hogy Cage utasa a film gonosza. Őrülten viselkedik, ártatlanoknak is árt és semmi szimpatikus nincs benne. Hiába derül ki, hogy ő is áldozat, mit vétettek ellene és milyen bosszúhadjáratban van, az sem menti meg. A másiknak drukkol az ember, aki más életet él.

A címet különben ide vezetném vissza: Cage tűnik a gonosznak, ellene drukkolunk, miközben Kinnaman játssza a rosszabb fiút. Szimpatizálunk az ördöggel - bár David jelenleg nem az, de megtudjuk, ki volt és miket csinált. Ezt pedig nem tudom, nem is akarom elnézni a filmnek. Nincs meg az igazság mindent megváltoztató ereje, nem értékelem át a történetet attól, hogy tudom, ki ki volt korábban. Annyira sötétre és őrültre vették az utast, hogy nem lehet olyan felismerésünk, mint a héten nézett Crowe-filmben.

Nem is látványfilm. Amit annak szántak, pl. az éttermes harcot, semmilyen lett. Nem izgalmas, éppen csak azért van, hogy lőjenek és gyilkoljanak is a sok célozgatás és meggyőzési hadművelet között.

Lehet, egyszer nekifutok normál időben is, de most csak az éjszakai filmet látom benne. Leginkább azért, mert Cage figurája annyira irritált.