Ugyan nem ebben a sorozatban, de az egyik hasonlóban elhangzott, hogy baj van a világgal. Mutatja ezt az is, hogy a sorozatgyilkosok lesznek a sztárok. Az ő nevüket ismerjük, készülnek róluk a műsorok, olvasunk róluk. Rajongóik vannak. Az már nem megy, hogy azokra is emlékezzünk, akiknek elvették az életét.
Valami hasonlót ebben a showban is sikerült megfogalmazni. A végére látjuk, hogy Dahmer rajongói leveleket kapott, pénzt küldtek neki a börtönbe és mondhatjuk, hogy hírhedt híresség lett. Sztár. Viszont, azt évek kitartó munkájával sem sikerült elérni, hogy az áldozatoknak egy emlékparkot létrehozzanak. Itt ugyan kiemelik, megmutatják őket, de a végére akkor is csak azzal néztem szembe, hogy Jeffrey Dahmer nevét és tetteit ismerem, most még arra is lenne
elméletem, hogy mi mozgatta - legalábbis a sorozat alapján. De az áldozatok nevét nem tudom, legfeljebb Tony maradt annyira meg, hogy az archoz/történethez nevet is társítsak.
Dahmer különben is az egyik legismertebb. Sok mindenben emlegetik, legutóbb talán a Criminal Minds legutóbbi évadában, amikor Eliasnak azt ecsetelték, hogy a hozzá hasonlókat levadászták a börtönben és ott haltak meg áldozatként. Példának hozta Dahmert. Itt a végére ezt láttuk is.
De az már a vége. A sorozat meglepően éretten igyekezett egy ennyire bomlott elme és gondolkozás mögé nézni. Talán soha nem tudjuk meg, mi is zajlott a sorozatgyilkos fejében, de itt egy egészen hihető verziót kapunk. Szépen fel van építve olyan részletekből, mint a szellemiekben nem egészséges anya, ahogy az elhagyástól való félelme extrém megoldást fordul át, vagy éppen a szégyen a szexualitása miatt. Nem akarja szimpatikussá tenni a főszereplőjét, nem mossa ki a bűneiből és bőven van ördögi pillanata. Csak éppen egy embert mutat, aki szörnyeteg volt, de igyekszik megfejteni, miért lett az.
Ryan Murphy különben is szereti azt feszegetni a műsoraiban, hogy a homoszexuálisok milyen megbélyegzésnek vannak kitéve és ez miképpen torzítja el őket. Vagy milyen nehezen lehetnek önmaguk. Kevés a sikertörténet. Ahogy belegondolok, miket néztem mostanában tőle, éppen hogy a megbélyegzés, szégyen, ráégetett tabu miatt löki őket a gyilkosságok felé. Aaron Hernandez éppen futó története, a már lement Menendez fivérek története. De a Dahmer is nagyon illik a sorba. Nagyon megvan a filmes üzenete, és lassan már azt tartom elképesztőnek, hogy mennyiféle zsánerben képes ezt elmesélni.
A sorozat különben a témái ellenére meglepően szalonképes. Ez éppen olyan történet, amiből olyan filmet lehetne forgatni, hogy hányás nélkül ne lehessen megnézni. Van benne nekrofílián át hullák darabolásáig és fogyasztásáig minden. De az igazán tabudöntő részeket elhallgatják, legfeljebb sejtetik vagy beszélnek róla. Dahmer nem csapott Hannibal Lecter-féle vacsorákat. Ez igaz a beletett szexualitásra is. Talán egy pucér fenék volt a legmeztelenebb jelenete, és sem szexet, sem erőszakot nem mutat totál. Egy maszturbálás van benne, de az is inkább csak sejtetve.
Mindezen túl sokkal fontosabb a történet számára az okok feltárása. A családi háttér, a kapcsolatrendszer, a lelki út. Vagy éppen a rendszer igaztalansága. A rendőröket, akik visszakísérték a 2. áldozatát a gyilkoshoz, aki aztán meg is ölte a fiút és megette, aztán az év rendőrének választották. Felmerül a kérdés, hogy azért tudott-e Dahmer annyi ideig működni, mert meleg és színes férfiakat vadászott le. Simán ki lehetne jelenteni, ha pl. fehér szőke nők ellen teszi ugyanezt, pillanatok alatt országos nyomozás, botrány és komoly nyomozás lett volna. Itt meg röhejes, mit meg nem úszott.
Nem látványshow, a színészeknek kell eladni. Murphy az egyik visszatérő színészének vállára tette a sorozatot. Evan Peters meg is hálálta a bizalmat. Szerintem jól elkapta az egy rakás szerencsétlenség és a szörnyeteg közti váltásokat.
Bár, összességében szerintem azon múlik, kinek mennyire fekszik a sorozat, hogy mit tud kezdeni a Murphy erőltette témákkal, üzenetekkel. Mivel hetiben nézem az Aaron Hernandez-sztorit, nekem ez ahhoz képest kevésbé szájbarágós és belemagyarázós. Hernandezből a szexualitása áldozatát faragta, Dahmer legalább megmaradt szörnyetegnek.

mindent. Ha azért valami rendszert bele akarok magyarázni, az első egy hagyományos rész. Ahogy Hajós szokta. Több típusú emberek összeeresztve és született egy jó dal. A második már befutott, nagyon kész előadók és dalkészítők, férfiak összemunkája. Kompromisszumkészek, összedolgoztak. A harmadik a lányoké, fiatalok és még nem olyan nevek, mint a 'fiús' rész esetében. Ott azért jobban volt egók csatája. Összességében könnyen felvettek azért mindent - olyannyira, hogy a 2. epizódba még egy áramszünetet is bele kellett tenni, annyira könnyen elkészítették a nótát. Szeretem azt is, hogy mennyire emberivé, szimpatikussá teszi a zenészeit a sorozat. Az első részek mindig beszélgetősek, és most is meg tudták mutatni magukat. Jobban, mint amikor a dalt rakták össze. A beszélgetések alatti programok - vegyes. Voltak jók, pl. tetszett a vívás. Hasznos a Keleti körüli takarítás. A sima séta annyira nem fogott meg. Az évad meglepetései? Az nem lepett meg, hogy Caramel milyen munkamorállal dolgozik, mennyire jól énekel. Az egy nagyon profi csapat volt, és ő is nagyon jó volt benne.
Megkezdődött a tárgyalás az American Sports Story (s01e09) heti részében. Azt is írhatnám, hogy kiderült az igazság. Aaron letartóztatása, ahogy mindenki magára hagyja - jó, ez nem teljesen igaz. Az anyja meg akarja mutatni, hogy számít neki a fia. A barátnője is kiáll mellette, noha a húga nagyon szeretné, ha elmondaná az igazat a barátja halála kapcsán. Viszont a közvélemény, a Patriots és az ismerősök ellenük fordulnak. Majd még ezen a részen belül le is zajlott a tárgyalás. A trükk az volt, hogy nem Aaron szemszögéből készült ez a rész. Elsősorban a barátnője volt, aki középpontba került. Mit tegyen? Azt nem is firtatták, Aaron miért tette, amit. Érzelmes, feszült rész, de meglepetés nélkül. Mi láttuk, mi történt. Ezt vártuk. Inkább csak az a kérdés, hogy innen mi lesz a zárás. Én már azt tippelném, Aaron öngyilkossága lesz-e a zárás. Érzek rá esélyt.


kapcsolata.
folyik, hogy nem céljuk élve elfogni az oroszlánt, Ines a fejébe veszi, hogy hazajuttatja Afrikába a kölyköt. Jó pár virslivel felszerelkezve, az utána szökő fivérével a nagyapjukhoz indulnak, hogy segítsen nekik oroszlánt csempészni. A kormányemberek, a mostoha a nyomukba.
történik itt, ha nem is pontosan. Ufós történet lenne? Az egyik, ráadásul testszálló menekülni próbál, míg egy vadász a nyomában van. Szintén megszálló képességgel, és a családok balszerencséjére pont itt csapnak össze. De igazából nem tudom, még kiderülhet más is. Hozzá fokozódik a családi dráma. Hát igen, zárt közösségben a megcsalás duplán fáj, itt meg most össze is lettek zárva a felek. Erre rá vannak pakolva a horror elemek is: gyilkosság, vér, ijesztés. Majd a magyarázata eldönti, összességében tetszik-e.
lesz. Ez a rész szépen összeszedte, hányféleképpen feszülnek most egymásnak a szereplők. Míg Oz a drogbizniszt igyekszik átvenni és gazdagszik, reménykedik és tervez, Sofia csapata megfélemlít. Még arra is rájön, hol üssön nagyot a Pingvinen. Nőnek a tétek, egyre többeket bevonnak és mindkét fél esetében jó kérdés, milyen szinten romlottak. Oz különben, akiből rosszabbakat kinézek. Az anyját leszámítva nincs senki, akit ne dobna oda szerintem, maga helyett. Nem kegyelmez. Sofia is egyre gyilkosabb és kegyetlen húzásai tudnak lenni, de ő még mutat könyörületet. Bár sejtem, Oznak nem fog. Vagy ki tudja. Szépen meg lett ágyazva egy nagy szembenézésnek vagy bosszúnak, ahonnan lángra lehet robbantani Gothamet. Jó alakítások, egyre kerekedőbb történet, ez részről részre egyre jobban tetszik. ((Talán csak Oz kis segédjének egyre inkább elzüllése, ami nem köt le. Nem bánnám, ha ő lenne az évad áldozata.))
leendő sógora szimpatikus volt neki, elvitte bulizni, és a férfi balszerencséjére mondott olyasmit, amiből Aaron azt szűrte le, bedorogozva túl sok mindenbe beavatta. Eredmény: üldözési mánia jön és vele a baj. Főszereplőnk egyre jobban elszáll, de sajnos még mindig áll, hogy teljesen a szexualitására van visszavezetve minden. Meg kell őriznie a titkot, hogy meleg, hogy mit meg nem tett már ezért, így egyre mélyebbre süllyed. Az sem segít, hogy gazdag sportolóként sztárolják és nagyon sok mindent meg tud úszni. Maradunk azon a ponton, hogy lehetne ez érdekes és megvan a maga drámai koncepciója, csak éppen egysíkú az ábrázolás. Ebből nagyon meleg drámát írtak,
valamit, vagy sem. Profin írják, hogy haladjunk is, meg igazából nem is. Csak remélni merem, hogy a hasbeszélő baba majd elindítja őket valamerre, mert egyelőre megint nagy a tanácstalanság. Tabitha visszatérte meg csak tovább kínoz mindenkit, mert a menekülésre most sem látnak kiutat. Különben ebből maximálisan kihoztak mindent: a visszatérés drámai estélye halálokkal és a lények újabb kínzásával. Az érzelmi sokk, amibe a nő bekerül utána és ahogy sokan vádolják. Meg a következmények, mert lesz, aki utánozni akarja és átmegy a fán. Nyomoznak, szenvednek és a sorozat továbbra is változatosan hozza a horrort. Volt ebben a három részben mészárlástól kezdve megőrülésen át rejtélyes terhességen át minden.