Bár az esetek 99%-ában azt mondom, előbb regényolvasás, csak utána nézem meg, amit készítettek belőle, most találtam egy olyan történetet, ahol van bennem viszolygás az eredeti anyagtól. A Matt Damon filmet láttam, A tehetséges Mr. Ripley-t és valahogy elvette a kedvem az olvasástól.

Fel is tehetném első kérdésnek, hogy ha van film, eredetileg regény, akkor mit tud egy sorozat hozzátenni? Zaillian verziójában az a hangsúly, ami a gyilkosság után történik. Már a második rész végén Ripley lecsap, és a sorozat azt mutatja be premier plánban, hogyan él majd Richard bőrében, és milyen módon próbálják elkapni, hogyan és hány módon menekül.

Ahogy a film, a sorozat is kiváltotta belőlem az idegenkedést. Valamilyen érzelmi kötődést ki szeretek alakítani a szereplőkkel. Nem feltétlenül kell szeretnem őket, legalább annyira szeretem utálni és megvetni is őket. De Thomas Ripley… én annyira üres alaknak érzem, hogy nem találok kapaszkodót. Mint egy hal, ami nyirkos és folyton kicsúszik a kezemből. Én annyira üres alaknak érzem, aki csak feltölti magát másból, hogy nem szerettem, nem utáltam. Nem tudtam drukkolni neki, de a lebukása sem mozgatott volna meg különösebben.

Már az indítékkal bajban vagyok. Könnyű lenne azt gondolni, hogy az egésznek csak a könnyű pénzszerzés volt az indítéka. Dickie nagyon gazdag volt, Ripley meg nagyon nincstelen. De sok minden van, ami miatt ez mégsem áll. Ripley tovább éli majd Richard életét, és olyan dolgokkal kezd el foglalkozni, amiket az a férfi szeretett. Elég csak arra gondolni, milyen érdeklődéssel és alapossággal tanulmányozza majd Caravaggio munkáit, vagy Dickie nyomdokaiba lépve ő maga is festeni kezd. Átveszi az életstílust, de ez valahogy többről szól a kényelemnél és a luxusnál. Bár, tény, az is a része a dolognak.

Csak azt se érzem teljesen passzosnak, hogy Ripley átlényegül. Az a hideg, üres és számító belseje megmarad, végig olyan, mintha csak szerepet játszana. Azt nem mondom, hogy ne találna benne örömet, de hol van az igazi Ripley?

Ehhez jön hozzá, hogy igazából olyan szereplőt se adott a sorozat, akinek Ripley ellenében drukkolni tudtam volna. Marge-ot simán egy buta nőnek láttam, aki azt sem veszi észre, ami kiböki a szemét. Az különösen zavart, amikor annak örült, hogy lesz kiadója a könyvének. (Ami addig nyomasztotta, ami fájt, megmaradt – de mintha azonnal elfújta volna a szél.) Nyomorult Freddie volt az egyetlen, aki észre is vett dolgokat, de ő meg bután és úriemberként viselkedett – ezzel aláírva a halálos ítéletet. Nem fenyegetőzni kellett volna a rendőrökkel, hanem simán bemenni az őrsre és a rendőrökkel menni vissza. Ő azon a ponton már tudta, hogy gyilkossal áll szemben, és fel sem merült benne, hogy őt sokkal könnyebben megöli majd, mint a barátját, akit még kedvelt is? Mire számított? A nyomozó is folyton a rossz szálat követi vagy a rossz embernek hisz.

Nincs megnyugvás, nincs sikerélmény, csak áldozatok és sok buta ember. Ripley meg egyszerre több és kevesebb náluk – ő tehetséges abban, amibe belefog. Jobban ír Marge-nál, ami nem tűnik nagy kunsztnak, amit mutatnak az írói munkásságából, az alapján egy lelkes és rosszul mesélő sznob, akinek nem esik le, mennyire tehetségtelen. Dickie a festéssel volt hasonlóan, bár szerintem ő tisztában volt azzal, hogy a munkái mennyire nem sokat érnek. Ripley képei jobban sikerültek. Az ízlését meg kialakítja – az elején az újgazdagok allűrjeit hozza, de nagyon gyorsan érti meg, mi az igazi sikk és az elegancia. Közben meg érzelmileg mindenkinél sivárabb – meg tudja kedveltetni magát, de igazi kapcsolatai nincsenek, se barátai. Ezt az egyet nem veszi át Dickie-től, aki könnyen barátkozott, nagyvonalú volt, és emberek voltak körötte.

A történeten túl a sorozatban, mint tévés alkotásban is vannak érdekes döntések. Az, hogy fekete-fehér, a kevésbé zavarók között van. Drámainak tűnik tőle, Olaszország színek nélkül is szép, és Andrew Scott alakítása is valahogy erősebb tőle. Neki jól állt – Dickie alakítója, Johnny Flynn pont az ellentétje. Ő sokkal halványabbnak tűnik, és nem csak azért, mert ő szőke és fakóbb fekete-fehérben. Fanning is szőke, mégis erőteljesebb a jelenléte. Bár, az ő esetében nem tudom eldönteni, direkt ilyen ellenszenves Marge, vagy csak rosszul játszotta.

Ami viszont már zavaró elem: ahogy a homoszexualitást kezelik. Gyanúként közbe felmerül, és Ripley is használja majd a meséiben a meleg vonalat. De mégsem vállalják fel, csak sorok között témaként ott van a szexualitás.

A másik, hogy Eliot Sumner megkapta Freddie szerepét. Komolyan összezavart, hogy Freddie férfi, de akkor miért egy nő játssza? Végig azon merengtem, mikor dobnak be valami olyasmit, hogy ő nő, de férfiként él, vagy valami ilyesmi. Sumner ugyan nem sorolja be magát gender szerint, mint megtudtam, de ettől még Sting lányának született, és az arcán nagyon látni is a születési nemét. Attól, hogy nem tartja magát se nőnek, se férfinak, kinézetéből adódóan nekem nem volt hiteles férfi. Annak ellenére, hogy a műsor talán egyetlen értelmes szereplője volt, aki nem sétált be Ripley kelepcéjébe, aki átlátott rajta, ha bele is halt.

Olaszország ragyogó háttér, gyönyörű belső tereket láthatunk, Scottnak meg jól áll a szerep. Nem rossz sorozat ez, de a téma és Ripley alakja miatt mégis, én idegenkedem tőle. Azért nem bánom, hogy egyszer megnéztem, de tőlem távol esik Ripley és a világa.

Sok tekintetben tipikus családi komédia. Az a típus, amit inkább háttérfilmnek menet az ember. Klisékből van összerakva, ha nem nézi az ember folyamatosan, akkor is képben lehet vele lenni és akár főzni, akár takarítani, stb. lehet mellette.

A történet egyszerű. Adott egy fiatal séf, Mikel, aki újabb Michelin csillagot szeretne szerezni a családi étteremnek. A király is bejelentkezett, hogy szeretne náluk enni, éppen akkor, amikor az ellenőr is jön a csillagról dönteni. Ha mindez nem lenne elég, éppen ekkor bukkan fel a férfi 20 éve nem látott apja is. Korábban Juan vezette a családi éttermet, elismert séf volt, egészen addig, míg egy este a két fia éppen élete estéjét döntötte romba az ételekbe csempészett békákkal. A férfi eltűnt, halottnak hitték – most különben amnéziája is van, számára olyan, mintha a 20 év el sem telt volna. Mikel szíve szerint sorsára hagyná, de a csillag kulcsa az apja titkos sün-krém receptje lehetne, így hazaviszi magával, hogy kicsalja a receptet. Lehet sejteni, hogy a kényszerű együttélés majd hozza a komikus jeleneteket, apa és fia egymásra találását, valamint a férfi doktornőjének személyében Mikel életébe a szerelem is megérkezhet.

Ismerős az egész, nem tud a film meglepni. Ezért is nem igényli a folyamatos figyelmet, hiszen előre ki lehet találni, mikor mi fog következni. Próbálkoznak csavarokkal és nagy leleplezésekkel, de a legtöbb olyan semmilyen vagy egyáltalán nem meglepő. Mikel például máig bűntudatot érez a békák miatt, ami tönkretette a családjuk és az éttermet. A végére az öccse, aki azóta is inkább csak bajt kever és az étterem menedzsereként se túl ügyes, bevallja, hogy azért övé a felelősség. Mikel nem akarta a békás csínyt, végig tiltakozott, amíg a testvére a levesekbe tette a békákat. Mintha egészen addig nem lett volna nyilvánvaló, hogy minden baja a férfinak 80-85%-ban a testvére miatt van.

A humora is hasonló. Vannak poénok és nem mennek el dráma irányba. Még az apa – fia egymásra találás és a múltjukkal való szembenézés is könnyeden lett megfogva. Amint mélyebb részre érnének, mint amikor Juan az egész lakókocsiját felgyújtja, történik valami, ami megakasztja a komolyabb részeket és visszakanyarodnak a komédiába. Csak éppen igazán vicces vagy meglepő ezekben a részekben sincs. Mosolyogni tudtam rajta, nevetni már nem. Példának elmesélem, mit tartottam a filmben a legviccesebbnek. Juan végig paranoiás, hogy a katalánok el akarják lopni a receptjeit, és ezt visszatérő poénként fel is emlegetik. A végén vannak képek, mi lett velük később. Juan és Mikel majd kiadnak egy szakácskönyvet együtt, aminek A receptek, amiket NEM loptak el a katalánok címet adják.

Spanyol film, azért a nevek és az ételek hazai szemmel különösek lehetnek. Nekem a megszerezni vágyott recept neve se esett le elsőre. Azt mintha értettem volna, hogy valami krémet akar a fia megcsinálni, de sokáig el se akartam hinni, hogy a sün az előtag. Bár, azért hozzáteszem, nem az a tüskés kerti állatka, amire mi itt elsőre gondolnánk, hanem tengeri sün.

Nem látványfilm, családi komédia. A színészek és a helyzetek adják el. Kis film, így sztárfaktor nincs benne, de nem is kellett. Meg sem jegyeztem senkit, legfeljebb az jutott eszembe, hogy hiába mondja el minden szereplő legalább egyszer, hogy Juan és Mikel mennyire hasonlítanak, attól még szerintem a két színész nem hasonlít. A másik, hogy a doktornőt játszó Megan Montaner klasszisokkal jobb nő, mint amilyen pasi Mikel/Enric Auquer, úgyhogy nem nagyon tudtam elhinni az egymásra találásuk. (Különben Mikel kb. úgy van kezelve a sorozatban férfiként, mint nálunk a Pepében Simon Kornél.) A leghálásabb szerep Juan, vagyis Karra Elejalde jussa. A kattanások elég viccesre is sikerültek.

Háttérfilmnek tökéletes, nem egy kiemelkedő film, de nem is rossz, hogy az ember azonnal ki akarja kapcsolni, amint belenézett. Csak hiányzik belőle az eredetiség, annyira ismerős és kiszámítható az egész.

Sajnos, ma megint fejfájós napom van és kb. sírhatnékom van, amint képernyőre nézek. Így filmajánlót - vagy kedvet elvevőt :) - ma nem írok, de nem is zenét hallgatunk, ahogy az ilyen napjaimon szoktam.

Inkább elmesélem, mi az a film idén, amit legjobban várok és egyszerre legjobban félek is tőle. Év elején láttam pár listát, ki mit vár idén, és meglepetésemre ezt sehol se láttam. Most pótlom akkor én.

The Crow - A holló

Igen, készült új verzió. De nem egy újabb folytatás jön, mert valljuk csak be, a kultikus Brandon Lee-film után egyre rosszabb részek jöttek, egészen gagyi irányig le. Most viszont szélesvásznon, moziba szántan reboot jön. Modernizálva, az alapokat megtartva és mégis másként.

A képregény zseniális, a Brandon Lee-film több okból is szívszaggató. Vagyis, az alapanyag erős, de pont ezért várós is, meg félek is ettől a feldolgozástól. El nem tudom képzelni, mit reagálok a változtatásokra, miközben azt is tudom, hogy az ugyanannyira bántana, ha nem mernének belenyúlni és nem lenne benne ötlet. Majd kiderül nyár végén, augusztus végi a jelenlegi premier dátum.

A stáblistán vannak nevek. Bill Skarsgard lesz Eric, aki már alapból, Hollóvá átlényegülés előtt egy extrémebb fazon, mint az elődök vontak. Ő különben az a színész, akiről simán el tudom hinni, hogy bele fogja tudni tenni Eric több arcát a történetbe. FKA twigs a szerelme, Shellyként jelenik és hal meg a vásznon. Az biztos, hogy elég szép hozzá, hogy Eric angyala legyen, filmjét még nem láttam, inkább énekes/táncosként jegyeztem meg eddig. Nekem még Danny Huston neve ismerős, ha jól vettem ki, ő lesz a főgonosz, aki megrendelte a fiatalok meggyilkolását.

A trailer különben meggyőzőnek tűnik. Skarsgard, a látványvilág, a zene és a lövések, amelyek szaggatják a testeket. Drukkolok, hogy ne legyen benne minden lőpor elhasználva.

Hát, mint tudjuk, ha valaki meghal, egy holló viszi át a lelkét a holtak világába. De néha olyan szörnyűség történik, hogy a lélek nem tud békében nyugodni. Addig nem, míg nem teszi a rossz dolgokat jóvá. Augusztus végén megnézzük gyakorlatban is Eric hogyan teszi rendbe a rossz dolgokat.

Akkor, milyen ármány érkezett Rómába a Domina (s02e01-02) folytatásában? Nem meglepő módon újfent volt egy időugrás. Gaius és Livia a birodalmat járták, és mire visszatérnek, cserélődnek a szereplők. Pl. Livia testvérként szeretett egykori rabszolgája belehalt a szülésbe, a fiai pedig felnőttek, és őket is más színészek játszhatják. Plusz, kerülnek be a körbe új szereplők: egy új sógor, vagy éppen a kisebb fiú szeretője, akinek sokkal nagyravágyóbb tervei vannak. Hiszen Livia sebezhető pontja továbbra is az, hogy nincs közös gyereke Gaiusszal. Ezt akarja egy régi ellenfele kihasználni a lánnyal karöltve. A bevezető részek megoldandó gondja a Rómában kialakult éhínség lett, de már ki lett mondva az évad nagy kérdése is. Gaius meghirdette a vejek és nevelt fiak között a versenyt, ki legyen az örököse. Stílus, látvány, a stáb kiemelt szereplői változatlanok. Ahogy maradt az is, hogy mennyire a látszat csak minden erkölcs, és titokban mindenki sokféleképpen bűnözik.

Elkezdtem pótolni a Tracker (s01e01-05) lement részeit. Jeffery Deaver történet az alap, szóval, megvolt a kezdeti bizalom. Az alaphelyzet is tetszik: adott egy férfi, aki abból él, hogy eltűnt személyeket, tárgyakat kutat fel. A pláne a történetében a családi traumája: 14-15 éves volt, amikor az apja a családdal kivonult a vadonba, és elkezdtek túlélést tanulni. Míg egy viharos napon el nem indult egyedül, és a fia már csak holtan talált rá egy szakadék alján, miközben a bátyja egy szikláról nézett le. Ő maga sem tudja, mi történt és van olyan szereplő, aki rendszeresen el is mondja neki, hogy ez a trauma tette keresővé. Ami gáz, ahogy ezt a vonalat kezelik. Érezhetően van egy nagyobb rejtély: a szülei miért hagyták ott az egyetemet? A bátyja, aki 20 éve felszívódott, most keresi, de az anyja kérésére nem beszél vele. Bedobnak egy ilyen szálat, ami simán átívelés is lehetne, de aztán el is hal, és csak a részenkénti nyomozás marad. Keresnek iskolából kiszökött gyereket, vagy gyilkossági ügy eltűnt tanúját. Inkább krimis hangulata van az egésznek, és már sémája is van a részeknek, vagy a főszereplő jellemének. Magányos farkas, akire ragadnak a nők, de nem tud és nem is akar kapcsolatokat kialakítani. Mindig tovább áll. A munka elsősorban nem megélhetés neki, segíteni akar az embereknek és rendszeresen többet is tesz, mint ami a szerződésében áll. Justin Hartley szinte western hőst idéző komorsággal formálja meg, és rendszeresen a pólótlan jelenetek is. Átlagos, egyszer nézős sorozatnak elmegy – hiányoznak a jó ügyek, és az átívelés, legalább alapokban. A 4 állandó mellékszereplő – az ügyek felhajtó, az ügyvédnő és a hacker – pedig alig szerepelnek, róluk még szinte nem is tudok semmit.

Ha már a semmi. Még az is nehezemre esik, hogy összeszedjem, mi is volt az All American (s06e03) ezen részében. Spencer ügynököt kezdett el keresni, és nehezen viseli, hogy az új támadóedző már nem rá épít mindent. Jordan és Layla között még mindig az esküvőszervezés a vitás pont és Asher csapatának sürgősen kell egy irányító, és a rész végén látjuk, milyen döntést hoznak meg, ami miatt majd legközelebb állni fog a bál. Olyan kis műnek tűnt az egész, és nem jó a sorozatnak, ha Spencer van a középpontban. Kb. őt játssza a legeszköztelenebb színész. Annak se örültem, hogy megint jótékonykodtak a náluk rosszabb helyzetben levőkkel. Az egyenesen kínos volt, ahogy Spencer előadta magát a gimisnek, hogy majd ő segít neki.

Azon viszont készen voltam, amit a Palm Royale (s01e08) heti részébe benyomtak. Az még csak egy dolog, hogy Norma tolókocsival mindenféle trükköt bevet, hogy megölje Maxine-t. De szituációs poénnak jó. Ricky Martinnak jól állt, ahogy a gyászoló és sértett barátot játszotta, aki rájött, hogy Maxine miképpen árulta el. De az, hogy kivetődött a partra egy bálna és amit abból kihoztak… Az már olyan szinten abszurd volt, és éreztem is benne a jelképességet, hogy egyszerre lett vicces is, meg társadalmi üzenet is. Közben meg tovább mennek a kavarások, és kapunk még egy adag mocskos titkot. Itt kb. senkinek se szent semmi, és ugyanúgy kiderül Doug viszonya, mint ahogy Dinah szerelme is szimplán más nőhöz csapódik, amikor Dinah helyette a gazdag öreg befűzését választja. Még a bálna se nézett ki furán a részben, pedig ott rezgett a léc. Csak a vége irritált, amikor megköszönte a mentést Maxine-nak. Az azért túlzás volt. De a zárás különben ütős, kérdés: innen hogyan tovább?

Évadzárózott a Miss Scarlet és Duke (s04e06) és kb. oda jutottak, amit kezdettől gondoltam. Eliza egyszerűen nem működik irodavezetőként, ő nyomozó. A sorozat nem tud azzal mit kezdeni, ha nem egyetlen társa, hanem emberi vannak. Ki is találják gyorsan, hogy miképpen lépnek vissza a start mezőre. Egy személyes ügy kellett hozzá, mert Nash annak a férfinak a nyomába ered, aki megölte szeretett bátyját. Nem végződik jól az eset – így Eliza kénytelen az apja régi irodáját újra kinyitni, csak már a saját nevén. Az egész részben azt éreztem, hogy azt akarják már alapozni, hogy miképpen lép egyet vissza a szakmában, és ki lesz Duke utódja a rendőrségen. Nem éreztem boldogítónak ezt a zárást, ha vártam is, hogy valami ilyesmit kell kitalálni, mert már ebben az évadban sem tudtak mit kezdeni a Nash és fiai Eliza vezette verziójával.

Egy Pulitzer-díjas regény sorozatverziója érkezett az HBO-ra: The Sympathizer (s01e01-02). Kicsit kémfilm, kicsit egyéni dráma és még nagyon nem értem, mire megy ki benne a játék. De biztosan az is a gond, hogy pont egy olyan történelmi korszak adja a hátterét, amiről nagyon keveset tudok. A vietnámi háború kapcsán nekem megvan a Miss Saigon musical, meg a Hair alapja, és a hippi mozgalom a korszakban. Miért volt a háború? Mi lett a végének a következménye? Reméljük, majd ez a sorozat kicsit jobban képbe hoz, mert eddig kb. annyit veszek ki, hogy nem simán az amerikaiak háborúznak, a kommunista és a nyugati vietnámiak is háborúban vannak. A főszereplő meg többszörösen osztott helyen áll: az amerikai oldalon dolgozó tisztségviselő, aki az északiaknak kémkedik. Közben meg francia apa és vietnámi anya félvér fia, aki külsejében is kettős. Vannak körötte nők, vannak barátai és egyelőre a tábornokával kellett mennie nyugatra, hogy időben jelenthessen, ha az amerikaiak terveznek valamit. De hova vezet mindez? Passz. Hol dráma, hol már komikus, amit szerencsétlenkednek. De hangulatos, látványos a sorozat, és az HBO neveket is tud szerződtetni. Robert Downey Jr. több szerepet is visz, a CIA ügynök a vakító kék szemekkel különösen durva. De japán szeretőként Sandra Oh tűnik fel. Hoa Xuande egyelőre meggyőző főszereplőként, talán még a nevét is megjegyzem, ha érdekes marad a sorozat. Meg, ha értem, mire is megy ki a játék.

Ha mondani kell három nagy hódítót, nagy esélyt látok rá, hogy Nagy Sándor, Julius Caesar és Napóleon neve kerül elő. Mindegyikük népszerű téma is a regényekben és filmekben.

Ez a sorozat minimálisan köthető csak ide, mert Caesar kapcsán nem az életét mutatja be, hanem az örökségét kutatja. Örökbe fogadott fia és így örököse, Octavianus ténykedését követi, aki bácsikája halála után saját triumvirátust alapít, bosszút áll, majd az egyeduralmat is megvalósítja. Az első császár lesz belőle. Ő is népszerű filmes téma, bár inkább Antonius és Kleopátra ellen induló hadak vezéreként szokott feltűnni.

Itt még ezen felül is van egy csavar: bár Octavianus (a felvett neve után itt inkább Gaiusnak szólítják, még nem is hallottam az Octavianus nevet a sorozatban, ahogy az Augustust sem) is főszereplő, a címszereplő és az események középpontjában a második felesége, Livia áll. Livia Drusilla, Róma ősi családjainak leszármazottja, aki még terhes volt, amikor elvált az első férjétől, hogy Gaius – maradjunk a sorozatban használt nevénél – felesége legyen. Egy asszony, aki annak ellenére feleség tudott maradni, hogy pont abban bizonyult sikertelennek, amiért a vagyon mellett nősültek. Nem tudott örököst szülni – vetélések és halva születések sora jutott a párnak. Viszont, Livia az apja lánya volt: kinevelték politikára, vágott az esze és a férje háttérbázisaként túl hasznos sakkfigura és bábos volt, hogy Gaius megszabaduljon tőle, a gyermekáldás elmaradása ellenére.

A sorozat azt követi le, hogy a történelem árnyékában maradva Livia miképpen formálta az eseményeket, a férjét és küzdött a maga törekvéseiért. Talán ez az egy, amiben kisiklik a sorozat. A férje hatalmáért, a fiai örökségét biztosítani akaró római nőként működne a sztori. De itt azzal akarnak játszani, hogy Livia sokkal merészebb tervet szövöget. Az apja megrögzött köztársaság párti volt, és a száműzetés után hazatérő lánya esküt tesz, hogy visszaállítja a köztársaságot, ahogy az apja is szerette volna. Még akkor is, ha ehhez előbb szét kell zúzni, és Gaiust emelni nagyon magasra. Amennyire okos ez a nő, annyira érzem ostobaságnak a tervét. Gaius megszerzi és megerősíti az egyeduralmat, Livia kisebbik fia az örököse lesz, és visszaadja Rómának a köztársaságot. Még ő maga sem képes lemondani hatalma legkisebb darabkájáról sem, élvezi, hogy manipulál és irányít mindent. Honnan veszi, hogy a fia meg lemondana a minden feletti abszolút hatalomról? Ez az alapfeltevés annyira nem stimmel, hogy a sorozat gyengéjének érzem. Pláne, hogy ezt a dinasztiát ismerem, elég sokat olvastam róluk. Nem lesz már köztársaság – éppen Livia fiai és leszármazottai betonozzák be a császárság intézményét, és kitermelnek a legrosszabb császárok közül kettőt is: Caligulát és Nérót.

A sorozat lineárisan halad előre az időben: a lány első házasságától indulunk, a száműzetés és a házassága követi, végig ármányok közepette. Általában van egy veszély vagy törekvés, amit 3-4 részen át elsimítanak, és aztán lépnek tovább. Így lineáris, de kicsit epizodikus is, ahogy vészhelyzetről haladnak a másik felé.

Érdekes ötlet az is, ahogy az időt kezelik. Ugrások vannak, és nem egyszer éveket pörgetnek át részek között. Ez passzol ahhoz, ahogy egy-egy helyzetet oldanak meg, és a következőig a nyugodt időszakot nem mutatják akkor sem, ha közben évek telnek el.

Viszont, azzal jól dolgoznak, hogy a császári család tagjai között rengeteg a feszültség és a harc. Gaius, az első felesége és a nővére mind jelen van a saját családjával, és össze-vissza ármánykodnak. Bemutatja a szereplőket, elég eltérő jellemek, és érdekes megnézni, hogy mennyire csak a saját életük izgatja őket, vagy azon túllépve a római eszme is, ami indítékot jelent nekik. Scribonia, az elhagyott feleség és Gaius egyetlen lányának anyja pl. csak a bosszúra gondol, nem tudja és nem is akarja elnézni Liviának, hogy elvette a férjét. Octavia, Gaius nővére már a tipikus római matróna, akinél rendszeresen billeg a politika és a család közti határvonal. Pl. politikai okból simán férjhez ment és beáldozta magát, de amikor a fiát megölik, már semmi nem érdekli a bosszún túl.

A sorozat tud hozni egy olyan életmódot, római életképet, ami szemmel nehezen elfogadható. Amit itt a házasság jelent és amiket művelnek… Ha rövid akarok lenni, akkor jól példázzák, miért is volt dekadens ez a civilizáció. Mondjuk, azt is hozzá kell tenni, hogy a látszat és a színfalak mögötti valóság eltért. Játszották az erélyest, az éjszaka leple alatt meg szegték a saját szabályaikat.

Egész jól is néz ki a sorozat. Nem látványsorozat, de annyi külső kép és belső terek, ruhák vannak benne, hogy eladják a korszakot. Mivel meg a politikai cselek a lényeg, nem a tényleges csaták, így az is indokolva van, hogy miért nem látunk igazán történelmi nagy pillanatokat. Hiszen pl. Antonius és Gaius nagy hajós összecsapását is csak elmesélték, nem mutatták.

Nem szerződtettek nagy neveket sem, nincs is miattuk hiányérzetem. Talán csak az az egy zavart, amikor a fiatal Livia kapott egy olyan beszólást, hogy szebb, fiatalabb és gazdagabb, mint a vendégei. Nem éppen tűnt igaznak, amikor különösebben nem szép az arca, az alakja teljesen fiús, és egy nőies szőkének mondja, hogy szebb nála. Később Kasia Smutniak tartásban bele tudta tenni azt a pluszt, amiért tényleg szép nőnek tűnik – a kiállás és a magabiztosság alap -, de a kamasz énjét játszó színésznőben ez nem volt meg.

Az első 3 rész gyengébb, csak felvezetés. Utána viszont a szervezkedések eladják és kifejezetten szórakoztatónak találtam, ahogy mindenki csal, kavar és szervezkedik. Megy a második évad is, már szinkronnal is, szóval, nézhetem is tovább.

Tényleg nincs már olyan fiatalabb színész, aki szívesen játszana romantikus komédiában? Nem mintha ezen a filmen segített volna, ha két harmincas van benne ötvenesek helyett, de alapvetően azt veszem észre a zsánerben, hogy kiöregedett egy generáció és nincs utánpótlás.

Ebben a történetben Jennifer Lopez játssza az arát, aki egy egzotikus szigeten készül kimondani az igent, amikor kalózok törnek be, ejtik túszul a násznépet. A vőlegény és menyasszonya meg fegyvert ragadnak, hogy mentsék a menthetőt.

Attól függetlenül, milyen a történet, egyszerűen bántotta a szemem a szereplők látható kora. Ok, J-Lo az, akin legkevésbé fogott az idő. Simán fiatalabbnak néz ki, mint a párját játszó Josh Duhamel – az eredeti casting Armie Hammer oldalán már morcosabbá tenne, de kétlem, hogy Armie mostanában bármiben is szerepet kapna. Kevin Spacey vol.2. csak Armie kevésbé tehetséges, cserében helyesebb. Elkalandoztam, Duhamel nagyjából stimmel korban – az már poénosabb, hogy az anyját életre keltő Jennifer Coolidge durván 10 évvel idősebb nála és nem is látszik az anyjának. J-Lo ilyen szempontból jobban járt. De úgy összességében olyan furcsa, hogy a történet érezhetően a harmincas generációra van írva, és ennyivel idősebb színészek játszanak benne. J-Lo húga az egyetlen, aki ilyen szempontból ok, de így meg az a fura, hogy miért van durván 20 év a nővérek között. Jó, leállok, csak annyira nem tudom megemészteni, amikor középkorúak, 50 felett játsszák a harmincasokat. Ez a modern megfelelője annak, amikor harmincasok játszották a gimiseket?

A történet meg simán erőltetett, ami akció komédiának is eladható lenne. Persze, 2 teljesen városi és szelíd ember elbánik a kalózokkal, közben meg a párkapcsolati gondokat is rendezik. Beszólogatnak egymásnak, támadnak és menekülnek felváltva. Mozgalmasnak mozgalmas is a film, csak éppen gagyi.

Teljesen komolyan vehetetlen, amit még tetéznek egyes szereplőkkel is. Lenny Kravitz, mint a volt vőlegény? Aki a medencébe kényszerítve, túszként is úgy pózol, mintha címlapon fotóznák és mindenki teljesen odavan, hogy milyen jó pasi? Róla se mondanám meg, hogy közel 60 éves, de tudom, és annyira tud irritálni, ahogy a szexi, fiatal hím szerepet nyomja. Annyira mű és zavaró az egész. Vagy, ahogy Darcy húgára már kínosan tapad az egyéjszakás kalandja. Ezt most poénnak szánták? Valószínűleg, de nem vicces.

Nem látványfilm, bár némi akció elemet nyomtak bele. Menekülnek kötélpályán, roppan a gránát és hasonlók. De ennél sokkal inkább használták magát a főszereplőt – J-Lo egy jelenetben pl. topban és bugyiban produkálja magát, a zárt menyasszonyi ruhát meg a film során fokozatosan szaggatják addig, amíg amazon stílusban elég sokat nem mutat.

Nem bosszantóan rossz ez a film, de nem esett jól. És nem csak azért, mert annyira sóvárgok egy fiatalabb színészgeneráció után. Maga a történet is gagyi, és ez nagyobb baj.

Most, hogy képet kerestem a filmről, szembesültem azzal, hogy ez már egy folytatás. Az mindenképpen jó hír, hogy a történet alapján ezt nem gondoltam volna. Teljesen kerek volt ez így is, ha most azért rá is ült a kisördög a vállamra, hogy meg kellene keresni a 2020-as első filmet.

Becky itt egy 16 éves lány, aki nagyon próbál kimaradni a rendszerből. Idősebbnek hazudja magát, és egy idős asszony mellett él tovább. Ám amikor pár kellemetlen vendéggel összetűzésbe keveredik az étkezdében, ahol pincérnőként dolgozik, megint borul minden. A 3 férfi utánamegy, rátámadnak – Elenát megölik, a lány kutyáját ellopják. Becky pedig bosszút esküszik.

A történet azt meséli el, ahogy a lány kifigyeli a csoportot; rájön, hogy milyen bandában vannak benne. Látja, kikkel mozognak együtt. És nem csak a hármassal kell leszámolnia, mert az a mini terrorista csoport természetesen nem nézi mosolyogva, hogy Becky elcsípi a kutyarablókat. Vagyis, a terroristák és Becky összecsapnak az erdőben és az erdei házban.

Az egész nagyon képregényfilmes, vártam is, hogy kiderül, adaptáció. De nem, eredeti ötlet, csak éppen olyan ihletői vannak a készítőknél bevallottan, mint a Kill Bill és a Kick/Ass. Hit-Girl különben észrevehetően Becky előképe, még a színésznő is hasonlít Mindyre.

Erőszak, a férfiak levadászása és egy-egy beszólás, ennyiből áll a film. Rövid is, ezt nem lehetett túlzottan ragozni. Becky le van becsülve, ő meg minden finnyáskodás nélkül lecsap. Az alap, hogy gránátokat hajigál, de épít erdei csapdákat Kevin McAllister stílusban és az elrabolt Diego is bemutatja majd, hogy mennyire szereti a húst.

Ennek ellenére nem egy horrorba csöppenünk. Akció komédiának mondanám, vagy popcorn véresnek minősíteném. Inkább nevet rajta az ember, mint fél. Ezt húzzák alá az olyasmik is, mint a 3 csapdába esett, haldokló Darryl utolsó mondata, aki megdicséri Becky-t az utolsó szavaival. Nem néz ki rosszul a történet, harsány, és nem mutatnak semmi korhatárost sem.

Ami a film baja, hogy annyira nem lehet komolyan venni. A 16 éves kvázi szociopata Becky már alapból nagyon képregényes jelenség, de ahogy egymaga leszámol a pasikkal, a végére meg még olyan állást is ajánlanak neki, amilyet, túlzottan mese habbal. Nem akartam komolyan venni, csak elnézni, de még így is bántották az agyam az ennyire elszállt cselekményszálak.

Sztárfaktor nincs a filmben. A legismertebb név Seann William Scott, aki a maga félkatonai szervezetét igazgatná a filmen, és rettenetes háborús történetekkel szórakoztatná, aki meghallgatja. Sokat nem kellett játszania, inkább futkozott meg próbált keményen nézni. Lulu Wilson horrorfilmek gyerekszínészéből kezdi építgetni a karrierjét. Becky láthatóan rá van írva, rajta látni, hogy jól érezte magát a forgatáson.

Alapvetően jók a kritikái, és nem is lep meg, hogy már megy az agyalás egy lehetséges újabb filmen. Még egy ok, hogy megkeressem azt a filmet is, amiben Becky a neonácik baját látja el.

A helyzet az, hogy én roppant módon bírom az ilyen elborult ötleteket. Nem elég, hogy animálták, de még át is formálták a Grimm meséket, gyakran teljesen más irányba eltolva az egészet.

A cím különben nem teljesen igaz. Nem csak horror variációkat kapunk. Talán csak a felére illik ez a jelző, de meg kellene számolni külön is. De így színesebb is a végeredmény, mert ha maradnak a horror kaptafánál, akkor a 2. rész után már fel lehetne ismerni, miként variálják a történeteket és forgatják ki a szereplőiket.

Ami kevésbé tetszett, az a keret. A mesék előtt egy-egy jelenetre látjuk a Grimm testvéreket, akik a kis húguknak mesélnek vagy beszélgetnek róla valamiről. Teljesen felesleges, nem vezeti fel a mesét, és nincs igazán saját története sem. Stílusidegen a meséktől is, mert ez kb. olyan negédes, családi és történelmi környezetbe helyezett képet ad a családról, mintha nem is ugyanabban a műsorban lenne, mint a mesék.

A plakáton különben nem is őket kell nézni. Tárgyak vannak köröttük, amelyek felfedik, hogy milyen mesék követik egymást a sorozatban.

A Hamupipőke az, amely a klasszikus horror átirat, csak egy ötlettel a szereplők igaz jellemét is megváltoztatva. Ennek a történetnek a Hamupipőkéje egy pszichopata, aki az embereket a játékbabáinak tekinti. Tényleg megtörténnek benne ugyanazok az elemek, mint a mesében, de itt a lány által megjátszva, a látszatot felhasználva. Pl. a mostohatestvérek megkapják a lány ékszereit, ruháit és a lányka cselédként ténykedik köröttük, de itt ő adja nekik a holmiját, ő ragaszkodik saját maga lefokozásához. Miközben nagyon könnyen eléri, hogy a szolgák áldozatnak lássák. Egy játszma az egész, hogy a mostohatestvérek miképpen akarnak szabadulni, miközben a lány játszik velük.

A Piroska és a farkas egy félig virtuális világba lett áthelyezve, ahol a farkasok egy titkos szervezetet jelentenek, akik igazi dolgokat akarnak megtapasztalni. Az egyikük rákap a gyilkolásra is. Csak éppen a kiszemelt célpont, Scarlet, nem az a lány, akinek látszik. Még ebben is ott a horror elem, mert a farkas mészárol és Scarlet sem egy szégyenlős, félénk gyermek. Van halál, kínzás, gyilkosság.

A brémai muzsikusok feminista western történetként született újjá, a Jancsi és Juliska űr-sci-fi lett, némi disztópia áthallással. Ezekben nincs horror elem, de a történetük mozgalmas és kalandos. Jancsinak még egy rejtélyt is meg kell fejtenie, némi nyomozást csempészve a történetbe.

Maradt még kettő, amelyek inkább művésziek és mélyebb tartalmat akarnak közvetíteni. A szórakoztató mesék között furcsák is voltak. A suszter inasai egy posztmodern mese az íróról, akinek elszállt az ihlete, míg… Olyan kérdéseket boncol, mint a siker, az eredetiség vagy a mondanivaló maga. Azon még nevetni is tudtam, hogy hősünk elolvassa az elvben maga által írt történetet, és egyszerűen nem érti, míg mindenki oda van érte.

A hamelni patkányfogó is olyan kérdéseket feszeget, mint az önazonosság és a szabad akarat. A művészi és a szabályok szerinti, gyakorlatias egymásnak feszülése. Tele van olyan beszédes elemekkel, mint a főszereplő lány nagyanyjának neve, aki meghatározza az egész közösség életét. Regulának nevezik, akinek nem lehet ellentmondani. Az unokája így is tervez élni, a szabályai és elvárásai szerint, de a zene, az érzelmek a patkányfogó helyi karaktere révén rá találnak, és meg kell hoznia a maga döntését. A fő motívum, ahogy a vándor teljesíti a feltételt, de átverik, és amit majd elvisz cserébe, egyeznek. De ha nem lenne a felvezetés és a Grimm előtte, nem ismernék rá. Ebben is feminista vonal van, bár ki is van terjesztve, nem csak a nők, mindenkire vonatkozóan benne van, hogy a bigott és változni lehetetlen szabályok mennyire nem férnek össze az érzelmi alapokkal, a vágyakkal.

A megjelenítés anime-okat idéz, és attól függetlenül, hol játszódik a történet, a szereplők kapnak némi ázsiai beütést. Nem csak Hamupipőke, akit eleve japán környezetbe helyeznek és a neve is lecserélésre került. De jól néz ki, van benne ötlet és az egyes mesék látványa is kellően eltér egymástól.

Gyorsan nézhető is, és csak 6 rész az egész. Most érdekel is, hogy lesz-e folytatás. Mese lenne még hozzá…

Az nem titok, az első rész után is lehetett hallani, hogy ez eredetileg Star Wars film lett volna. Akkor még ezzel nem is foglalkoztam, nem az lett, miért is tenném mellé? De most olyan szinten vannak utalások és áthallások, hogy az már a pofátlansággal határos.

A Birodalmon, a katonai egyenruhákon túltettem magam hamar. De amikor előkerülnek azok a kardok, amelyek éppen csak fénykard feliratot nem kaptak, azért már kezdett elegem lenni. Ahogy a helyi birodalmi lépegetők és a Halálcsillag utalás is nyomta lefelé a kedvem. Ha már egyszer elkezdi az ember azzal a szemmel nézni, hogy illeszkedne ez a Star Wars univerzumba, nem lehet szabadulni és lerontja az élményt. Nekem pl. szinte végig azon pörgött az agyam, ha ez marad Jedi, Star Wars és Birodalom, akkor melyik királyi család kiirtásának bűnbakja lett Arthelais?

De sajnos, nem az volt a legnagyobb problémám, hogy ezen merengtem. A felvezetés annyira mű és nyálas is, hogy az egyenesen katasztrófa. Ahogy örömködnek, hogy legyőzték a birodalmat és a beszédjeiket tartják… Akció sci-fit hogy sikerült ennyire szentimentális és rossz értelemben érzelmi vonalra elvinni? Az sem segített, hogy Snyder technikával meg is tolta. Megvan a rendezőre jellemző belassítás? Akkor teljesen ok, amikor a 300 spártai veri Xerxes hadait, és ott is el tudom fogadni, amikor az Igazság Ligája kerül szembe valami szörnyeteggel. De az aratást ezzel a technikával megnyomni, és belassítani, ahogy pl. porolják a gabonaszemeket? Jaj.

Amúgy is vannak olyan problémáim, hogy Arthelais simán idősebbnek tűnik, mint a mostohaapja. Vagy – hazajönnek, szinte azonnal Gunnar karjaiban találja magát. Mielőtt elmentek, még nagyban Den volt a titkos pasija. Most még csak nem is köszön neki – ennyire sima szakítást nem is tudom, filmen láttam-e már. Még csak annyi se volt, hogy: ’Vége?’ ’Vége.’ ’Ok.’

De felesleges is minden ilyesmit túlgondolni benne. Minden csak felvezetésnek szolgál ahhoz, hogy a hadihajó, Noble katonai és a bolygó lakói kiegészülve a majdnem hét mesterlövésszel összecsapjon. Talán csak az a kivétel, amikor a harcosok sorra elmesélik, miért és ki ellen harcolnak. Ha pl. szóban eddig említették is, hogy Nemesis a meggyilkolt gyermekei miatt lett bosszúálló nindzsa, más így, hogy látni is lehet a nagy jeleneteket, ahogy a birodalom eltaposta mindenki életét. Ott voltak kifejezetten szép képek és ötletek. A kedvencem különben Tarak szülővilága, a toronyépületekkel és a griffet idéző állatokkal. Utána nem is tudtam hova tenni, hogy a nyakig öltönyben, jól fésült trónörökös miért úgy megy csatába, mintha Conan, a barbár ruhatárát rabolta volna ki.

Előző gondolatra visszakanyarodva – a lényeg a csata és a látványorgia. Azt meg kell engedni, hogy mennyire hihető az egész. Hogy egy hajó lever egy egész flottát. Hogy kb. 5 nap alatt, amíg az aratást is el kell végezni, a falusiak komplett katonai kiképzést kapnak és simán szembe tudnak szállni a hivatásos katonákkal, akiket csak arra neveltek és képeztek, hogy idegen világokat gyarmatosítsanak.

Azt is igyekszem figyelmen kívül hagyni, hogy nagyon modern és szinte múlt századi hogyan keveredik és idegesítően. Kb. mindenre képes csatahajók vannak, de a lézert/halálsugarat, vagy mi volt a neve, kézzel kell, tekergetve célra állítani és egy olyan készülékkel célozni, ami azt a bombacélzót juttatta eszembe, amivel a Masters of the Air II. világháborús bombázói dolgoztak? Simán terveznek vadászgépet idéző űr csatagépet, de egy automatikus irányzék már túl nagy falat?

Pedig maga a csata korrekten néz ki, és akciófilmként elnéztem a történetet. Még úgy is, hogy rendszeresen megállapítottam és erőltettem, hogy ne gondolkodjak. Csak fogadjam be a látványt. Látványos, a csata még változatos is, és minden kötelező elemet bele is nyomtak. A hősi kiállást, a kötelező áldozatokat és a végkimenetelt.

Hozták vissza az összes szereplőt, aki az első epizódot túlélte. A színészkedésbe szerintem nem kellett beleszakadnia senkinek sem. Nem teljes sztárfaktor, de azért akadnak benne olyan színészek, akik ennél jobb filmet tettek már le az asztalra.

A kritikái borzalmasak, érdekelne is, hogy nézettségben mit hoz a Netflixen, de ezt nem tudom. Helyette csóválhatom azon a fejem, hogy Snyder szívesen bővítené trilógiává, két további félbevágott résszel. (Vagyis 4 filmmel, másként számolva.)