Ha mondani kell három nagy hódítót, nagy esélyt látok rá, hogy Nagy Sándor, Julius Caesar és Napóleon neve kerül elő. Mindegyikük népszerű téma is a regényekben és filmekben.
Ez a sorozat minimálisan köthető csak ide, mert Caesar kapcsán nem az életét mutatja be, hanem az örökségét
kutatja. Örökbe fogadott fia és így örököse, Octavianus ténykedését követi, aki bácsikája halála után saját triumvirátust alapít, bosszút áll, majd az egyeduralmat is megvalósítja. Az első császár lesz belőle. Ő is népszerű filmes téma, bár inkább Antonius és Kleopátra ellen induló hadak vezéreként szokott feltűnni.
Itt még ezen felül is van egy csavar: bár Octavianus (a felvett neve után itt inkább Gaiusnak szólítják, még nem is hallottam az Octavianus nevet a sorozatban, ahogy az Augustust sem) is főszereplő, a címszereplő és az események középpontjában a második felesége, Livia áll. Livia Drusilla, Róma ősi családjainak leszármazottja, aki még terhes volt, amikor elvált az első férjétől, hogy Gaius – maradjunk a sorozatban használt nevénél – felesége legyen. Egy asszony, aki annak ellenére feleség tudott maradni, hogy pont abban bizonyult sikertelennek, amiért a vagyon mellett nősültek. Nem tudott örököst szülni – vetélések és halva születések sora jutott a párnak. Viszont, Livia az apja lánya volt: kinevelték politikára, vágott az esze és a férje háttérbázisaként túl hasznos sakkfigura és bábos volt, hogy Gaius megszabaduljon tőle, a gyermekáldás elmaradása ellenére.
A sorozat azt követi le, hogy a történelem árnyékában maradva Livia miképpen formálta az eseményeket, a férjét és küzdött a maga törekvéseiért. Talán ez az egy, amiben kisiklik a sorozat. A férje hatalmáért, a fiai örökségét biztosítani akaró római nőként működne a sztori. De itt azzal akarnak játszani, hogy Livia sokkal merészebb tervet szövöget. Az apja megrögzött köztársaság párti volt, és a száműzetés után hazatérő lánya esküt tesz, hogy visszaállítja a köztársaságot, ahogy az apja is szerette volna. Még akkor is, ha ehhez előbb szét kell zúzni, és Gaiust emelni nagyon magasra. Amennyire okos ez a nő, annyira érzem ostobaságnak a tervét. Gaius megszerzi és megerősíti az egyeduralmat, Livia kisebbik fia az örököse lesz, és visszaadja Rómának a köztársaságot. Még ő maga sem képes lemondani hatalma legkisebb darabkájáról sem, élvezi, hogy manipulál és irányít mindent. Honnan veszi, hogy a fia meg lemondana a minden feletti abszolút hatalomról? Ez az alapfeltevés annyira nem stimmel, hogy a sorozat gyengéjének érzem. Pláne, hogy ezt a dinasztiát ismerem, elég sokat olvastam róluk. Nem lesz már köztársaság – éppen Livia fiai és leszármazottai betonozzák be a császárság intézményét, és kitermelnek a legrosszabb császárok közül kettőt is: Caligulát és Nérót.
A sorozat lineárisan halad előre az időben: a lány első házasságától indulunk, a száműzetés és a házassága követi, végig ármányok közepette. Általában van egy veszély vagy törekvés, amit 3-4 részen át elsimítanak, és aztán lépnek tovább. Így lineáris, de kicsit epizodikus is, ahogy vészhelyzetről haladnak a másik felé.
Érdekes ötlet az is, ahogy az időt kezelik. Ugrások vannak, és nem egyszer éveket pörgetnek át részek között. Ez passzol ahhoz, ahogy egy-egy helyzetet oldanak meg, és a következőig a nyugodt időszakot nem mutatják akkor sem, ha közben évek telnek el.
Viszont, azzal jól dolgoznak, hogy a császári család tagjai között rengeteg a feszültség és a harc. Gaius, az első felesége és a nővére mind jelen van a saját családjával, és össze-vissza ármánykodnak. Bemutatja a szereplőket, elég eltérő jellemek, és érdekes megnézni, hogy mennyire csak a saját életük izgatja őket, vagy azon túllépve a római eszme is, ami indítékot jelent nekik. Scribonia, az elhagyott feleség és Gaius egyetlen lányának anyja pl. csak a bosszúra gondol, nem tudja és nem is akarja elnézni Liviának, hogy elvette a férjét. Octavia, Gaius nővére már a tipikus római matróna, akinél rendszeresen billeg a politika és a család közti határvonal. Pl. politikai okból simán férjhez ment és beáldozta magát, de amikor a fiát megölik, már semmi nem érdekli a bosszún túl.
A sorozat tud hozni egy olyan életmódot, római életképet, ami szemmel nehezen elfogadható. Amit itt a házasság jelent és amiket művelnek… Ha rövid akarok lenni, akkor jól példázzák, miért is volt dekadens ez a civilizáció. Mondjuk, azt is hozzá kell tenni, hogy a látszat és a színfalak mögötti valóság eltért. Játszották az erélyest, az éjszaka leple alatt meg szegték a saját szabályaikat.
Egész jól is néz ki a sorozat. Nem látványsorozat, de annyi külső kép és belső terek, ruhák vannak benne, hogy eladják a korszakot. Mivel meg a politikai cselek a lényeg, nem a tényleges csaták, így az is indokolva van, hogy miért nem látunk igazán történelmi nagy pillanatokat. Hiszen pl. Antonius és Gaius nagy hajós összecsapását is csak elmesélték, nem mutatták.
Nem szerződtettek nagy neveket sem, nincs is miattuk hiányérzetem. Talán csak az az egy zavart, amikor a fiatal Livia kapott egy olyan beszólást, hogy szebb, fiatalabb és gazdagabb, mint a vendégei. Nem éppen tűnt igaznak, amikor különösebben nem szép az arca, az alakja teljesen fiús, és egy nőies szőkének mondja, hogy szebb nála. Később Kasia Smutniak tartásban bele tudta tenni azt a pluszt, amiért tényleg szép nőnek tűnik – a kiállás és a magabiztosság alap -, de a kamasz énjét játszó színésznőben ez nem volt meg.
Az első 3 rész gyengébb, csak felvezetés. Utána viszont a szervezkedések eladják és kifejezetten szórakoztatónak találtam, ahogy mindenki csal, kavar és szervezkedik. Megy a második évad is, már szinkronnal is, szóval, nézhetem is tovább.
