Most mit tudok szólni arra, hogy a Szajna kb. úgy kiönt, mintha cunami lett volna, és a Mars mezőn áll a víz, amiben gyorsan szaporodó és gyilkos cápák úszkálnak? Szeretem Párizst. Szeretem a cápás filmeket is. De úgy tűnik, a kettő kombinálva most nem feküdt.

Igaz, a film nem ennyire elvetemülten indít. Megismerjük a főszereplő állatvédő tudós személyes tragédiáját, majd abból kiindulva lépünk oda, hogy a Szajnán felúszott egy cápa. Még akár hitelesnek is el tudnám fogadni, hogy igyekeznek követni, és arra szőnek terveket, hogy biztonságban visszajusson az óceánba.

Csak aztán a film elindul más irányba: jönnek a halálesetek és a hatóság nem akarja elhinni, mi történik. Még a Cápát is megidézik abban, hogy amikor már nyilvánvaló, hogy cápa van és az emberek veszélyben vannak, akkor is el van rendelve a hírzárlat és igazából alig tesznek valamit, mert a polgármester a Szajnára szervezett egy nagy versenyt és be akarja jelenteni, hogy az olimpián is ott lesznek a vízi számok. Ahogy Spielberg esetében a turizmus védelme, ugyanúgy itt is ez merül fel.

Lehetett volna ezt jól és ijesztőre csinálni, de aztán blődség lett csak belőle. Egyik mutatott elem hihetetlenebb, mint a másik. A cápák spontán olyan evolúciós ugrást tesznek meg, ami a Háborgó mélység egy-egy génmódosított egyedével is felért. Ahogy a politika viselkedik, majd ami a versenyen elszabadul. Arra szavakat is nehéz találni, annyira morogtam azon, hogy pl. mi történik a gránátokkal és annak mi lesz a következménye. (Jellemző különben, hogy a két főszereplő egy kis úszó alkalmatosságon, eléggé meggyötörve, de túléli a történetet, miközben mások sokkal jobb helyzetből cápakajaként végezték. De hát kell visszatérő szereplő, ha jönne a Még több cápa Párizsban.)

Nincs ijesztő elem, csak megfogalmazom, mi a bajom. Én nem egy hihetetlen akciófilmet akartam látni, hanem egy idegfeszítő ijesztést. De nem kaptam meg. Helyette maradt a szörnyülködés, hogy már megint a szem kilométer hossza győzött az ész felett. Ahogy a cápa kikapkodja majd az úszókat a versenyen? Persze. Jól nézett ki, de annyira idiótaság.

Pedig más vonallal is próbálkoztak, de ott sem találták el az arányokat. A történet részei az állatvédők, és az egyik kiemelt mellékszereplő már közel van ahhoz, hogy ökoterrorista legyen. Addig nem megy el, de nem sok kellene hozzá. És nem szerettem, hogy ő teljesen le lesz építve a céljaival együtt. Mert tényleg, ha egy állat felúszik, ott halálra van ítélve, akkor segíteni kellene rajta, és nem megölni. Csak a film extrém helyzetet hoz, nem létező gyilkos és éhes cápával – így az, hogy megmentsék és amilyen formában Mika küzd érte, negatívvá válik.

Hogy jót is írjak, a film korrekten néz ki. Jók lettek a cápák és a vízi jelenetek. A cápa embertámadások már a szokottak, de maguk a halak jól néztek ki. Még akkor is, ha kaptunk olyan gagyi jelenetet, hogy pisztollyal igyekeznek agyonlőni.

Az is meglepetés volt, hogy Berenice Bejo aláírt erre a filmre. Ő játssza az állatvédő tudóst, aki egy cápatámadásban vesztette el a csapatát és most igyekezne minél több életet megmenteni. Mondjuk, nem egy nagy karakter, érezhetően nem egy mozisiker, csak egy streamelhető film szereplője.

Nem annyira gagyi, hogy komédiaként nézzem, de cápás filmnek meg nem tudom komolyan venni. A látvány miatt elment, de ennél kedvesebb nem tudok vele lenni. Nem is akarok.

Azt kell írnom, a héten nézett sorozatok nem tudtak újat mutatni. Kb. azt, amit a sorozatban megszoktam és nem többet.

Az All American (s6e09-10) újfent azt ragozta, hogy mennyire egyben vannak benne a párok és miképpen segítenek egymásnak. Liv Spencernek, akit megviselt az NFL interjúztatás. Jordan Laylának, aki most újfent a betegségével küzd. Még Ash kapcsolata is megkapta a maga próbáját, amikor a fiatalembernek újra lehetősége nyílt focizni, de Jamie félti, hiszen egy szívbetegséggel nem kellene kockáztatnia, pláne, hogy már gyereket nevelnek. Asher pedig megkapja majd a felismerést, hogy jelenleg mi az, ami élete és amiért dolgozik. Ami nem a foci – hanem a családja. Szóval, párkapcsolati fronton minden szép és jó. Szó se róla, ezt szívesebben is nézem, mint amikor pár részente mással jártak. Csak, annyira elsikkad mellette sok más. Megvolt a bajnoki döntő is, és még mindig meglep, mennyire kevés ebben a sorozatban a tényleges foci. A másik jelentős váltás, hogy az egyik visszatérő mellékszereplőt játszó színész meghalt, Őt ki kellett írni és elég felemás megoldást választottak.

A tini horrorok és ismerős klisék folytatódnak a PLL Original Sin (s02e07) világában. Vagyis, mélyebbre mentünk a szektában, és Imogen próbája is megvolt. A nyomozás lassan halad, és a készítők mintha direkt játszanának, hogy senkit se lehessen végleg kizárni vagy felmenteni. Bárki lehet Rose, bár most eléggé terelve vagyunk egy irányba. Majd meglátjuk, mennyire igazi vagy megint csak félrevezetés. A tinis vonal most is bőven benne van – vagyis, megy a párkapcsolati dráma minden mennyiségben. LMBTQ szerelmi háromszög és ellenségekből szerelmesek klisé volt éppen most, és ez érdekel a legkevésbé. Talán csak Mouse kapcsolata tűnik igazinak, a többieké annyira… mű. Bár, azt nem értem, hogy Mouse és a pasija miért queer páros. A srác nem éppen nemváltónak vagy melegnek tűnik, ahogy Mouse sem. Mindegy is, csak fura volt, amikor Pride partit rendeztek, mint büszke tagok. Viszont, ami feltűnt és ami részről részre jobban megfog: jól van válogatva a soundtrack. Lassan már rá is keresek, hogy a zenéi nem-e elérhetők valahol, mert kifejezetten szívesen hallgatom a rész közbeni, de a vége főcím zenéit is.

Évad és egyben sorozatzáró része a Domina (s02e08) világának. Sajnos, nagyon érezni, hogy még 3. évadot is terveztek, csak az már nem készülhetett el. Volt dráma, két szereplő meg is halt és egy olyan szereplő is céltudatosan menetelni kezd a végzete felé, aki eddig csak azt szerette volna, ha békén hagyják. Gyilkos ármányok, bosszúk, ahogy ez a sorozat szokta. Már a történelmet is jobban átírják, mint az elején, de ezen már túllendültem. Inkább a szórakoztatás, mint a történelmi hűség a lényeg egy ideje. De különben egy olyan pontja volt a résznek, amin végre bólogattam. Amikor a családja végre felteszi a kérdést Liviának, hogy mit akar. Bosszút és ezzel elveszti a hatalmát, vagy lenyelik a nagy békát, továbbra is titokban ármánykodnak és hatalomban. Livia pedig mindent akar. A sorozat egyik és nem jól megoldott része ez a pontja Livia jellemének. Egyszerűen a köztársaság visszaállításának álma és a saját hatalmi vágyai nem férnek össze, és hiába mondja, hogy minkettőt akarja, azt nem lehet. Mozgalmas, fordulatos résszel zártak – tényleg csak a nyitottsága. Ilyenkor legalább egy történetet lezáró film lenne, mert nem bírom, ahogy nyitva marad kb. minden.

Végül, a Tracker (s01e11) az évad vége felé elkezd az átívelésen dolgozni. Végre. Eddig ezt hiányoltam. Van most is egy heti rész – egy fiú tűnt el az egyetemről és szokás szerint Colter nagyon gyorsan rájön mindenre és rendbe teszi a dolgokat. Vagyis, kriminek most sem volt az igazi. Túl jó a főszereplő karakter a munkájában, és annyira egyenes a megoldás, hogy nincs izgalom és igazi feszültség. Viszont, az egyetemen tanít Colter testvére, és beszélgetnek családi dolgokról is. A nő tereli a fivérét, hogy beszéljen a harmadik testvérrel, és ne higgyen el mindent, amit az anyjuk mond nekik. Hartley azt át is tudta adni, hogy most tépelődik is, mit csináljon. Mivel tudom, hogy a 12. epizódnak Jensen Ackles jön és milyen szerepben, nem nagy spoiler, hogy mit fog dönteni. Egyszeri kriminek most is elment, csak nem tudok szabadulni attól, mennyivel többet vártam ettől a sorozattól. Túl szimpla a krimi, nincsenek meglepetések. Most sem voltak.

Drámát nézni, tény, nem sűrűn van kedvem. Pláne, ha valami kifejezetten fájdalmasat veséznek, hogy az életkedvem is elmenjen. Szexuális zaklatás, családon belüli erőszak, és minden, ami következményként jön majd belőle.

Ez a film a gyászt, önvádat és –áltatást, a függőséget helyezi majd előtérbe. Íve van, ahogy a hősnő élete legjobb pontjáról, a nagyon magasból esik a legnagyobb mélységbe. Mindent elveszít, tulajdonképpen magát is, és nem lesz könnyű az út, hogy összeszedje az elveszett darabkákat. A film ennek a le, majd felfelé tartó útnak a története. Hogy nehezebb legyen nézni, a fel csak a film utolsó kis része lesz, addig viszont azt lehet tippelni, hogy mikor jön el a mélypont. Nem is tudtam eldönteni, mi volt a legalja. Allison tényleg lement annyira mélyre, hogy az a csoda, hogy a végére össze tudta szedni magát.

De, akkor, kicsit a történetről. Allison házasodni készül, és a leendő sógornőjével indulnak menyasszonyi ruhát választani. Autóbalesetet szenvednek, és Allison éli csak túl. Az após jelöltje őt okolja a tragédiáért, a súlyos sérülésére kapott fájdalomcsillapító függőséget okoz, elveszti az állását és a kapcsolatát is. A film poénja meg az, hogy Daniel (a majdnem após) lesz az, aki a lány mellé áll és elkezdi majd összeszedni. Közben az ő tragédiája is kibomlik: részeges, erőszakos apaként hogyan keserítette meg a fia életét, és ennek milyen következményei lettek. A lánya halálával rászakadt az unokája nevelése is, és a két nagyon más generációnak meg is vannak a rendszeres összeütközéseik. Allison és Daniel drámája párhuzamosan zajlik, és egymásnak kezdenek el segíteni. Egy lehetetlen barátság indul el, de természetesen lesznek mélypontok. Amikor a film már kezdené elhitetni, hogy rendeződnek a dolgok, jön egy akkora rúgás, hogy alig lehet belőle magunkhoz térni. Jók abban, hogy kényelmes tempóban, de váratlanul benyomjanak valami olyasmit, ami a szereplőkkel együtt víz alá nyomja a nézőt is. Még akkor is, ha számítunk dolgokra. (Az nem volt rejtély, hogy mi okozta a balesetet. Mi nézőként láttuk is, és legfeljebb csak értelmezni próbálhattuk, hogy Allison mennyire másként élte meg/hazudik magának.)

A mélypontok, a fájdalmak megragadása, ami ment a filmnek. Ryan, a szüleit gyászolva. Allison mélyrepülése. Ahogy Daniel a megváltását keresi. Azzal viszont már kisiklottak, hogy miképpen lehet megbocsátani, és hogyan haladnak majd felfelé Allison. Hihetetlen, ahogy pl. Nathan kezdettől mellette áll és semmiért sem hibáztatja. Ahogy Ryan és Daniel a semmiből megbocsátanak neki – hozzátéve, hogy Daniel azért magában forrong, de az csak egyszer tör ki belőle és meg is lesz a hatása. Talán úgy tudnám megfogalmazni, hogy amilyen mélyen volt a nő, túl könnyen kijön és visszaesések nélkül, amikor tényleg terápiába kezd. Ha mellé teszem pl. Chalamet és Carrell Csodálatos fiúját, akkor a gyógyulás mesébe illik.

Dráma, vagyis nem kell túlmagyaráznom, miért nem látványfilm. A színészeknek kell eladni, és szerintem ment is nekik. Freeman és főleg Pugh nagyot mentek. Florence Pugh annyira fajsúlyos, erős teremtéseket szokott játszani, hogy egészen ledöbbentem, hogy a szétesést is milyen erővel hozza. Sokkal jobban elhittem neki a szenvedő Allisont, mint a film elején látott helyes lányt.

A kritikusok különben nem szerették túlzottan, középmezőnyös film. Nekem annál jobban bejött, át tudtam érezni a szereplők kínjait és ez feledtette, hogy a felfelé vezető ív mesés vagy helyenként mennyire be volt lassulva.

Utolsó megjegyzés, mivel van Pugh-rajongó rokonom. Plusz élmény benne, hogy a színésznő énekel is. Azért színészkedni jobban tud, de nem bántotta a fülem.

Azt se gondoltam volna, hogy pont a negyedik rész lesz az, amit szívesen nézek. Pedig annak idején nagyon várós volt ez a mese, a panda az egyik kedvenc állatom. Aztán valahogy a történet mégsem tetszett eléggé. Úgy tűnik, kellett egy róka is a panda mellé…

Mert bizony nem Po az egyedüli főszereplő erre az epizódra. Feltűnik egy új ellenfél, aki mindenkit le tud utánozni. De eléggé el van rejtőzve, így Po kénytelen egy tolvaj rókával, Zhennel szövetkezni, hogy a nyomára akadjon. Aztán persze lesznek kalandok és fordulatok, kitöltik vele a mesét. És nagyon jót tett a vérfrissítés. Nem az unalomig ismert szereplőket teszik mellé, bár Po apjai megint jelen vannak komikus mellékszereplőként, de új ellenfél, új társ is érkezett. Meg természetesen új komikus mellékszereplők is, akik közül nem is tudom, melyik volt a kedvencem. A fogadó, ami kb. billeg a szikla peremén? Vagy a nyuszik, akik megidézik a Gyalog galopp vérmes ’cuki’ állatkáját.

Azzal azért nem vádolnám a készítőket, hogy nagyon okos történetet írtak nekünk. Még a nagy fordulat is eléggé kiszámítható a végére. Simán gyanús, ahogy Zhen majd a korábbi éveiről mesél, és abból rá lehet jönni arra is, amit nem mondott el. Plusz, Kaméleon sem egy szokványos ellenfél. Őt majd a mágia és a trükközés teszi veszélyessé – ha nincs a terv, ha nem kell Pónak oda mennie, nem is jutott volna semmire és megmaradt volna helyi ijesztő alaknak.

De ez nem is az a mese, soha nem is volt az, aminek okos a története. Vicces és könnyed legyen, az meg benne van. Nem kevés cuki faktorral nyakon öntve. Ebben a mesevilágban még a gonosz szereplők külcsíne is olyan, hogy akár plüssként is le lehessen gyártani és odaadni a gyereknek. Ennek is megvan a maga anyagias vetülete, de attól még a mese gyerekbarát és szép külcsínt kapott.

Mert jól néz ki a grafika, mindegy, melyik részét nézem a történetnek. A bohókás mellékalakok és a harci jelenetek, vagy éppen az osonás és az utazás elemei. Az állatok, a tájak és a színezés – ezt a mesét jó nézni a szemnek. Színes, de nem harsány. Cuki, de azért nem annyira, hogy egy Barbie mesében érezzem magam.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Po, a kacsa apja még most sem nyert meg magának. A kacsa idegesít, Po meg továbbra is hozza a maga kajlaságát, ami nem tud tetszeni. Próbálhatnám megfejteni, miért, de talán ez az egyik fő oka annak, hogy a panda állatszereplő ellenére ez a sorozat nem lett a kedvenceim egyike. Jack Black tipikus karakter, annak ellenére, hogy rajzolva lett. A színésztől sem bírom korlátlanul ezt a típust: a Rocksuli jöhet, de pl. a kerek rocker már nem.

Most viszont ott a róka, aki ellensúlyozza nekem a kretén alakokat. Aki ügyes, van benne egy kis csibészség is. A túl jó és naiv karakterek nem szórakoztatnak annyira, mint az olyanok, akik jártak a törvény és az erkölcs másik oldalán is, és most helyezkednek. Akik olyasmit is megtesznek, amit pl. a Sárkányharcos Po nem tenne meg.

Azt nem tudtam eldönteni, hogy ez záró rész akart-e lenni. Az is lehetne, de éppen nyitány is. Pandánk megint lép egyet a ranglétrán, és a róka is állandó címet kap. Bármelyik is legyen, működik. Zárásként, nyitányként is rendben van.

Ok, még egy záró gondolat. Az eredeti szinkron – az nagyon eltalált. Élen Viola Davis gonoszával. Nagyon megtalálják a színésznőt az ilyen szerepek. Szinkronnal se rossz és nyilván gyerekkel nálunk úgy kell nézni, de… azért érdemes belehallgatni az eredetibe is, aki érti és teheti.

A stáblista bevonzott, aztán párszor azt kívántam, bár neki se álltam volna ennek a filmnek. Pedig regény alapján készült, és így sem tetszett a végeredmény. De akkor vegyük sorra.

Először is, a történet tálalása nagyon nem volt a fogamra való. Van benne egy bűnügy, vagy valami hasonló, mert nem tisztán meg kell oldani egy esetet. A történet szerint ugyanis Eileen és Rebecca egy börtönben dolgoznak, ahol van egy fiú, akit az apja meggyilkolásáért csuktak le. Hírhedt arról, hogy nem beszél. Rebecca aztán majd kiszedi belőle, hogy miért tette, amit. Onnantól kezdve pedig küldetésnek tekinti, hogy igazságot tegyen. Ebbe vonja bele a másik nőt és kezd minden szétesni majd. Eileen kis butuska, magával semmit nem kezdő nő, őt még megértem, hogy nem tudta felmérni, mibe mennek bele. Mondjuk, rendőr lányaként lehetett volna több esze is. Rebecca viszont előkelő és gazdag, modern nő, aki egyetemet végzett. Komolyan olyan naiv volt ilyen téren, mint amilyennek a filmben mutatták? Mert kb. úgy intézték a dolgokat, mintha az utcáról mentek volna be bankot rabolni. Se rendes terv, se semmi. Még én is tudom, az amerikaiaknál mire mondják a jogban, hogy mérgezett fa gyümölcse. Ha a két nő erőszakkal kiszed egy vallomást, amit még csak fel sem vesznek, hogyan akarják azzal megmenteni a fiút? Gáz az egész, a végeredmény leginkább.

De ez különben is csak a film utolsó harmada. Addig azon untam el magam, hogy Eileen hogyan kattan rá az új nőre a munkahelyén. Rebecca minden, amilyen ő is szeretne lenni és mutatják, hogyan kezd rajongani. Meg akar felelni neki. Olyan szinten elmennek egy irányba, hogy néha már azon is gondolkodtam, hogy Eileen titokban a nőkhöz vonzódik. Bár a korábban mutatott erotikus fantáziáiban férfiak szerepeltek vele, azért volt egy olyan kémia irányában Rebecca felé, amiben volt valami romantikus értelemben szenvedélyes.

A film központi alakja Eileen és ez az egyik hibája. Annyira… nem rossz ez a lány, de szánalmas és semmi szimpatikus nincs benne. Némileg áldozat alkat is, aki csak álmodozni tud, de aztán soha nem halad semerre. Nem bírtam, ahogy intézte a dolgait, ahogy csak képzelgett sok mindent. De ugyanannyi bajom volt Rebeccával is, aki úgy lépett fel és adta elő magát, mintha nála lenne a bölcsek köve. A végére aztán megnézhettük, mi lett mindennek a vége.

Nincs a filmben olyan, akinek kedvem lett volna drukkolni. Más-más okból a két hősnő irritált, Eileen apja is problémás volt. Még az a szerencsétlen fiú, aki többet érdemelt volna, de jellemző a filmre, hogy az ő sorsa szépen elsikkad. Pedig azt simán el tudom képzelni, hogy börtönben sem kellene lennie. Évekig tartó molesztálásnak vetett véget a tettével, ráadásul gyerekként kezdődött a kálváriája. Kezelés, nem büntetés kellett volna neki. Az apja, akit le kellett volna ültetni. Meg, ha már itt tartunk, az anyjának is több helye lett volna a börtönben. Ha ebben a filmben drámát és nehéz történetet keresek, az az övék és nem Eileen neurotikus szenvedéstörténete.

Mivel dráma és nagyon minimális thriller elem akad benne – Rebecca olyan könnyen kiderít mindent, hogy az röhejes. Nem is kell nyomozni. Csak fellépni és bajt keverni. Látványelem sem kellett. Mit mutatnának? Itt az a lényeg, hogy a szereplők min mennek keresztül. Vagyis, a színészeken van a hangsúly. A stáblista megnyerő is.

De, itt az a bizonyos de. Biztos kivetítem azt is, hogy maguk a karakterek is idegesítettek. De ki volt képes ide szerződtetni Anne Hathaway-t? A viselkedése, ami kiderül Rebeccáról, az alapján ő egy huszonéves, szinte egyetemről kijött előkelő lányka. Minimum egy tízessel több a színésznő, mint amit még Rebeccának el tudok képzelni. És jól hozza a végzet asszonyát, ment hozzá a szőke haj is, de akkor is. Nem tudom annak látni, amit játszott.

Bár nem film, hanem regény, de kb. olyan élmény volt ez a sztori, mint A kolostor. Az ötlet, a hangulat eladta, aztán a tényleges cselekmény meg egy nagy csalódás. Krimi, thriller és bűn helyett jön a szerencsétlen leányzó és az ő ingatag lelki világa.

Mads Mikkelsen ezen filmje jó példa arra, amikor jó egy film és mégis nagyon kiakadtam a végére. Hiába, van egy bizonyos pont, ahol már nem veszi be a gyomrom, hogy egyeseket mennyire nyomorgatnak, illetve a világban mennyire nincs igazság. Itt erről széles látképet kapunk.

A film skandináv és történelmi. Adott a dán lápvidék, ahol egyszerűen nem lehet mivel gazdálkodni. A király viszont szeretné, és egy veterán, Ludwig Kahlen erre alapozza az álmait. Jelentkezik oda gazdának, és ha sikerül termelnie, tanyát hoznia létre, nemesi címben és jutalomban reménykedik. Ott aztán hamar szembesítik vele, hogy nem a természet lesz a legnagyobb gondja. Van itt nemes, aki nagyon nem nézi jó szemmel a ténykedését, és minden eszközzel akadályozná.

A film nem kevés társadalmi igazságtalanságot mutat be. Kezdve azzal, hogy Ludwig mennyivel többre érdemes, mint ami jutott neki. Egy gróf fattyaként katonának kellett állnia, és kb. úgy kezelték, mint egy macskakölyköt, akit vízbe akarnak fújtani. Schinkel egy ponton fejtegeti is neki, hogy az apja is ilyen módon szabadult meg a fattyaitól – pusztuljanak csak el egy értelmetlen és távoli háborúban. Ehhez rá is tudom kapcsolni, hogy a nemeseknek viszont mindent szabad. Brutális, hogy Schinkel is mit meg nem engedhet magának. Az csak az alap, hogy nyomorgatja a szolgáit és a cselédlányokat úgy kezeli, mint a személyes háremét. De minden megtorlás nélkül legyilkoltathatja Ludwig embereit, állatait, vagy éppen halálra forrázhatja a saját szolgáit. Hiába egy gátlástalan szemétláda, ezt tudja is róla mindenki, ő talál könnyen magának szövetségeseket és társakat, amikor az a kérdés, hogy a földet és vagyont miképpen sajátítsák ki, törvényessé is téve a rablást. Minél tovább néztem a filmet, annál jobban forgott a gyomrom, hogy mennyire sötét és fájdalmas ez az egész. És mennyire könnyen meg lehet találni a mai áthallásokat, ha a nemesi cím helyére a vagyont teszem.

De ott van a rasszizmus témája is. Anmai egy kis cigánylány, akit még a saját urai is megvetnek, mert sötétebb a bőre. Az a tévhit, hogy szerencsétlenséget hoz magával. Dolgoztatják, használják és közben mindenki távol marad tőle, nincs senkije, mert kitaszított. Ludwig más lesz, benne nincs meg ez az előítélet. De talán mondanom se kell, hogy egy fecske nem csinál nyarat. Bár nem fő téma a történetben, de többszörösen megmutatja a kislányon keresztül, hogy miképpen válnak bolondokká különben értelmes emberek is. Hogy milyen értelmetlenül tudnak gyűlölni.

A film érdekes azért is, mert nem teszi a főszereplőt egyértelmű hőssé. Pozitív szereplő, de ezzel együtt is hibázik és hoz rossz döntéseket. Van egy célja, a birtok létrehozása és a nemesi cím, ezért aztán messze képes elmenni. Lesz, amikor maga is árulóvá válik, és majd rendbe kell hoznia a dolgait, mert a saját álmai elvakítják.

Vannak a filmben érzelmek, szerelmi szál is. Fontos benne, ki mit és miért érez a másik iránt. Ugyanakkor egyáltalán nem szentimentális vagy szenvedélyes. Amilyen zordak a körülmények, nem is lep meg, hogy az emberekben is megvan az a keménység, ami a tájban.

Ha már a táj – jól is néz ki a film. Úgy van benne kemény erőszak, hogy nem kapjuk totálba a keménykedést, vért, erőszakot. Általában a végeredményt látjuk – egy feltűnő tetemet, a síró nőt és nem, amit át kellett élni vagy bele kellett pusztulni. Korhűnek tűnik és nagyon embertelen a táj is, amin igyekeznek megmaradni.

Végül, ott van az erős színészi gárda is. Mikkelsen viszi a prímet, de nekem pl. tetszett az is, ahogy az ellenlábasát a szépfiú szőke hozta. Annyira kedvem lett volna néha megütni, olyan… nem is tudom, mi lenne a jó szó. Taszító volt? Az is. Tényleg sikerült két ellenpontot létrehoznia a színészeknek, noha igyekeztek nem fekete-fehérben gondolkodni a készítők. Bár, megjegyzem azt is, ahogy Ludwigban tudok hibát találni, Schinkel alakjában jót… azt nem tudok.

Azt nem tudnám írni, hogy jó élmény volt. Ahhoz túlzottan dráma, sok a fájdalmas esemény benne, de filmnek jó. A történet is, a kivitel is rendben, csak komor, északi és baljós.

Csak még egy gondolat. Sokkal jobb az eredeti címe - The Promised Land. Abban több minden benne van a történetből, mint a magyar A fattyúban. De már meg lehetett szokni - az esetek nagy többségében én az eredeti címeket preferálom, tudom is...

Könnyen el tudom képzelni, hogy ez a sorozat több szempontból és gyorsan ki tudja verni a biztosítékot. Van egy erős réteg jellege, szóval, aki nem bírja, ne erőltesse.

Az egyik, hogy érdekes a formátuma. Olyan, mintha egy dokumentumfilmet néznénk arról, hogy Fugitive csapat hogyan készül fel a League of Legends bajnokságra. Van egy alapító tag, nagy játékos, akinek még nem sikerült bajnokságot nyerni. Meg van az új fiú, a 17 éves nagy reménység, akitől mindenki a megváltást várja. Krémsajt - Creamcheese, de nem bírtam megállni és Org eleinte nagyon nem találják a közös hangot, de aztán a mérkőzések során valami elindul.

Vagyis, látjuk a menetelésük, az edzéseket, és visszaemlékezésekből, visszajátszásokból felmérjük azt is, hogy melyik játékos hogyan jutott el erre a pontra. Különben nem egy szinten vannak az álmaik - Creamscheese számára a LoL bajnokság valami hatalmas dolog, míg Org a világ egyik, ha nem a legjobb játékosa akar lenni. Ez a vége miatt kiemelten érdekes, de addig el is kell jutni.

A formátumon túl, a másik, ami szerintem elijesztő lehet, hogy komolyan sportként kell gondolni a videójátékozásra és atlétának tekinteni a játékosokat. Nekem nehezen ment, pláne, mert úgy néztek ki a játszmák, mintha mindig ugyanazt látnám. Nincs ott több pálya, vagy valami? Ha csak a márkőzéseket követtük volna, én komolyan untam volna magam. A személyek közti drámák dobnak rajta, mert azok a bajnoki meccsek... Egyszerűen nem tudtam átérezni, mit találnak bennük izgalmasnak.

A gamer világ belterjes, kockákkal van tele és különös figurákkal. Már az is, milyen neveket választanak maguknak, és mennyire veszik magukat komolyan. Nem tehetek róla, csak nem bírom megemészeteni, hogy Krémsajt és Organizmus kalandjait követjük nyomon. Egy elmebeteg mesének előbb gondolnám, mint felnőtteknek készült sorozatnak.

Pedig, tényleg van személyes út, dráma és jellemfejlődés is benne. Ahogy a csapatmorál alakul, amilyen történetek vannak mögöttük. Azzal akár azonosulni is könnyen lehet, hogy mennyire nem értette meg ezeket a fiatalokat a családjuk, és hogyan építettek maguknak valami mást. Milyen sebeket cipelnek évekkel később is. De az sincs elhallgatva, hogy a megszállottságuk miképpen beteges. Cream a jól működő kapcsolatát adja fel a szinte semmiért, Org pedig képes Koreába is költözni, hogy jobban képezhesse és erősíthesse magát. Igen, határozottan van bennük beteges vonás.

A látvány minimális, emberi veszekedéseket és kirohanásokat nézünk videójátékozással felváltva. Nem kell sok helyszín, és nem nagyon van mit mögéjük pakolni akár térben, akár bármi másban.

A színészek fontosak, és ebben a sorozatban nem akarnak eye candy faktort adni. Valóságosabb, de ez megint felveti a kérdést, hogy mennyire talál nézőre a sorozat. Ezt nem lehet azért nézni, mert valakire jó ránézni. Igaz, szerintem jót tett neki, hogy nem közismert arcok kaptak lehetőséget. Hitelesség nyer a vonzerővel szemben.

A kritikái különben nagyon jók. Tényleg van dráma, egyedi formátum és munka benne. Csak, hogy kicsit még ismételjem magam, szerintem közel vannak ahhoz a léchez, ahol már a mássága elijesztő is lehet.

Lassan ezekhez a szörny filmekhez már nem lesz mit hozzátenni. Ok, nem kell komolyan venni, hogy hatalmas szörnyek garázdálkodnak és harcolnak egymással a Földön. De már olyan szinten megyünk át mesefilmbe, hogy pár jeleneten és színészen kívül nem tudok mit értékelni ebben a szériában.

Ezzel már elárultam, hogy a történet ezer sebből vérzik. Ha el is engedem az olyasmit, amit már korábban alapoztak, mint a föld alatti külön világ a bolygó belsejében, akkor is csak fogom a fejem sok-sok minden miatt. Miért csak a földi lány tudja felébreszteni az óriási lepkét? Mégis, meddig élnek ezek a gigászi lények? Az a jégcica, ha jégkorszakot okozott, vénnek kellene lennie, de egyáltalán nem tűnik annak. Az a másik, a gonosz majom is legendákba szerepel, fali képeken. Akkor Kong is simán elél évezredekig? Hogy nem népesednek akkor túl a majmok? De csak a bolygó mindennapi élete is. Hogy van még életben bárki, ha pl. Godzilla is simán beköltözik Rómába és a Colosseumba aludni?

Sok mindent el tudok engedni arra hivatkozva, hogy látványfilm, blockbuster, nem akarnak az agyamra hatni. A szememnek készült a film. Akciók tényleg vannak benne, és látszik, hogy nem sajnálták a pénzt az effektekre. De ezzel a szemszöggel is vannak simán megkérdőjelezhető döntések benne. Ki volt az eszelős, aki szerint jó ötlet volt rózsaszín fénybe vonni Godzillát? Mi lesz a következő: plüss szörnyek? Mert bármennyire is szemléletet váltanak, és Kong pl. az emberek védelmezője, ezek akkor is kaiju szörnyek. Horror alakok, nem pedig kedves lények, akikhez úgy viszonyulnak, mint a Jurassic World dinoszauruszaihoz az emberek.

Vagyis, ezekből a filmekből, ebből is, kiveszett a horror. Ez már csak akció látványfilm, annyira buta történettel, hogy az valami katasztrófa. De most komolyan, kézerősítővel szerelik fel Kongot? El fogunk jutni oda, hogy cyborg szörnyek is garázdálkodni fognak? Akkora agymenés, akkora idiótaság, hogy nehezen engedem el, hiába mantrázom, hogy szem és nem agy.

Amit viszont kaptunk és tudtam értékelni. Az amerikai akciófilmekre annyira jellemző laza menőség. Ahogy Bruce Willis és csapata annak idején felkirándult az űrbe aszteroidát robbantani, itt hasonló szellemiségben mennek a Föld középpontjába világot menteni és gonosz majommal harcba szállni. Van egy annyira feelgood vonal benne, hogy nem is értem, miért akartam volna sötétebb színeket ebben a filmben. Teljesen más a hozzáállás és a cél.

Továbbra is magas sztárfaktorral dolgoztak. Rebecca Hall ingadozhatott a nevelőanya és tudós szerep között. Brian Tyree Henry is visszatérő szereplő lett, bár sok értelme nem volt a jelenlétének. Az új szerzemény Dan Stevens, és nehéz is belőni, hogy Trapper ki és mi is pontosan. Az még ok, hogy állatorvos, aki olyan vadakra specializálta magát, amelyek extrémnek számítanak. De minek viszik le őt is magukkal a belső világba? De jön megint a mantra, ne is akarjam érteni. Trapperben az a lényeg, ahogy megérkezik. Nagyon lazán, nagyon amerikai megmentőként és széles mosollyal. Kellett egy szépfiú, akinek szerelmi múltja van Hall karakterével, aki majd minden veszélyes helyzetbe nevetve veti bele magát. Jól állt különben a színésznek – valahol döbbenet is, ahogy a Downton Abbey világában ő volt a kedves úriember, itt meg a lazaság élő szobra. Nem lep meg, hogy elsőre le sem esett, kit látok.

De már túl is ragoztam ezt az egészet. Buta popcorn látványfilm, ami gyilkolja az agysejtjeim. Plusz, lopkod is. Kezeket fel, a majmok történetéről még kinek jutott eszébe A majmok bolygója egy-egy felállása? A rossz hír folytatásaként meg elég sikeres ahhoz, hogy folytassák is. Ezt. Jaj.

A hét nagy részében nem voltam/vagyok itthon, így ez most rövid lesz. Nem igazán néztem ugyanis semmit.

Haladtam kicsit a Dominával (s02e06.07), de minél inkább eltávolodunk a valós eseményektől, annál inkább zavarosabbnak tartom a sorozatot. Most éppen ott tartunk, hogy Agrippa elhalálozott, és Gaius újra férjhez akarja adni a lányát. Az első részben ármánykodtak, ki legyen a szerencsétlen férj. Tiberius nyert, noha ő volt az egyetlen, aki nem akarta a nőt és boldog volt a feleségével. Aztán a házasság körüli felhajtás volt, és a friss jól be is mutatkozhatott az új nejének. Az még érdekelni is tud, hogy Julia mit szól majd gonosz Tiberiushoz. Lehet, hogy pont úgy fog neki tetszeni? Minden esetre a haldokló Octavia magas labdát ad a testvérének, és Livia ármányai egyre gyengébben. Most majdnem meg is ölték. Fordulat még különben van, szimpatikus szereplők is akadnak benne, csak sajnos nagyon célt tévesztett az egész hadművelet. Mert akkor már tényleg baj van, ha Livia hű embere is azért emel szót, hogy hagyjanak fel a buta álmukkal, ami nem is lenne jó senkinek. A külcsín, a színészek a szokottak. Egyre inkább ókori Dynasty és guilty pleasure. Szórakoztató, csak nem bántam volna, ha az igaz történet alapján közelebb van a valósághoz, mint a fikcióhoz.

A másik heti részek a Pretty Little Liars: Original Sin (s02e05) volt. Továbbra is megvan a kamaszlányos - szerelmes vonal, ami egyre inkább irritál. Kb. egyik lány esetében sem érzem azt, hogy párra lelt volna igazán. Nem is csoda, hogy jönnek a kavarások és szakítások, meg a modern tartalom. Vagyis, Noa biszexuális szálat kap, és egy fiú és egy lány között fog örlődni. Bár ez így túlzás, mert az eszével és a szívével mást akar, de nem tud a szívére hallgatni. Nála nagyon érzem a biztonsági játékot. Faran oldaláról bejön egy kis szekta utánérzet is, de valami olyan bénán, hogy nevetni lett volna kedvem rajta. 'A' a héten Noát kínozta, és a lányok most éppen a pszichológusokra gyanakodnak. Olyasmi is a szeme, mint amit a banya Rose-ból látunk. Továbbra is nyári szórakoztató műsornak elmegy, van benne mozgás és eye candy faktor, csak éppen valami még mindig hiányzik. Túl gyakran volt olyan érzésem, hogy ilyet már láttam.

Úgy tűnik, rossz szériám van. Egy újabb film, ami kapcsán azt kérdeztem, minek is nézem én ezt? Bár, itt tudom. Jon Hamm filmjeit szívesen nézem, de ezzel most nem tudok mit kezdeni.

Lehet, rá kellett volna keresnem előbb, akkor tudtam volna, hogy fesztiválfilm. Vagyis, inkább művészi akar lenni és ez a cselekmény rovására megy. Itt olyan szinten, hogy egész egzisztenciális válságot, énkép-kérdéseket és valóságábrázolást belenyomtak egy fura történetben.

Hamm, vagyis a történetben Orson új munkahelyen kezd. A célja, hogy minél gyorsabban megmássza a vállalati ranglétrát. A napirendjét is pontosan kitalálja: 55 percnyi munka után enged magának 5 perc pihenőt. Egy ilyen időszakban egy sarki irodára bukkan, amiben nincs senki. Üres, kényelmes, pont neki való. A konfliktust az adja majd, hogy ő az egyetlen, aki ezt az irodát látja. A többiek számára, amikor Orson az irodában van, csak áll és lesi a falat. Mint akinek lekapcsolták a lámpát. Ki is akadnak, mennek miatta a főnökhöz, és vita indul arról, van-e szoba vagy nincs.

Újabb fordulatot jelent, amikor Orson a munkát elkezdi bevinni magával, és a vezetőség rajong az ott készült anyagaiért. Orson erre támaszkodva harcolna a szobáért.

Ezzel nagyjából be is jártuk a film történetét. Tényleges cselekmény nem sok van benne, és visszatérő elem, hogy létezik a szoba vagy sem. Tekinthetjük Orson belső szentélyének, a saját helyének, ahol megpihenhet. A lélekölő munka az ottani kreatív feladatvégzéssel, hivatással szemben. De bele tudnám magyarázni azt is, hogy a világ elvárja, hogy alkalmazkodj. Kövesd a normát. Ha más vagy, mást akarsz, majd jól kitaszítanak. Orson ragaszkodik a másságához, a vezetőség a jól végzett munkája ellenére is – kitenné.

Csak éppen mindent nem tudok megfeleltetni a sémának. Mi van pl. Alyssával? Ő a recepciós, akit Orson bevisz egy alkalommal a szobába. Táncolnak is, Orson már benne látja élete szerelmét. Másnap a nő meg teljesen úgy viselkedik, mintha az egész meg sem történt volna és Orson csak képzelegne. Ez a szál meg is akasztott.

A film nem ad válaszokat és valahogy egyik dobozba se akar illeni. Arra is nyitott lettem volna, hogy Orson őrült és csak képzeli a szobát. De akkor hova tűnik el a végén? Mert nem az ablakon ugrott ki, és tényleg eltűnt, a többiek nem találták, mert nekik nem létezett a szoba. Lehet, ha valamit legalább sugall a történet megoldásnak, nézhetőbb lenne.

Fura megoldás a belső narráció is. Hamm kb. végigbeszéli a filmet, mert Orson belső gondolatait tolmácsolja. Eredetileg novella volt a történet, ott ez simán lehet működő énelbeszélő. Filmen már különösebben hat, de enélkül még érthetetlenebb lenne a történet, mert mi is csak annyit látnánk, hogy Orson lesi a falat és néha kiakad az asztalszomszédjára.

Az irodában és a folyosón játszódik, úgyhogy színpadi darabnak is elmenne. Csak éppen a furcsasága miatt nem tudom elképzelni, hogy áttegyék abba a formába. Nem látványdarab, kicsit sem az, Orson és az ő története kell, hogy eladja.

Hamm komolyabb szerepet kapott a szokott figurájánál, és próbálkozik is. Az már más kérdés, hogy egy Magnum-bajusz nem fogja drámai színésszé avatni. Ő pont az a típus, akinek van egy sármja, ami eladja, és ebben a filmben azt igyekeztek nagyon elvenni tőle. Igaz, a szokott sármőr nem ment volna be a szobába és nem ott kereste volna az élete értelmét.

Marad a végére a kérdőjel, mert nem tudom, mi volt ez. Egy Hamm-film, aminek rossz kritikái vannak. Annyira nem utáltam, mint egyesek, de nekem sem volt egy pozitív élmény.