Megvannak a Countdown (s01e13) új irányvonalai. Ahogy meghagyják a romantikus feszültséget Meachum és a DEA ügynöknő között, aki győzködi magát, hogy boldog a dokival. Ahogy a terrorista célirányosan nekimegy most
a csapatnak. Különben a céljai nem annyira a megcsúszott hazafiasság, legalább annyira benne van az is, hogy bosszút álljon az 'árulóin'. A volt társát sajnálni se tudom, aki viszonyt kezdett a feleségével és miután elváltak, együtt is van a nővel. Nem volt évadzáró jelleg, teljesen egy szokott epizód volt. Még a nyitott vég is ismerős, ilyeneket szoktak részenként gyorsan elvarrni. Az nem jött be, hogy ezt a nyomozást elintézik évad végére. Ezzel jön majd a folytatás, mert valószínűleg lesz majd.
Az Alien Earth (s01e05) most hozott egy hagyományos Alien epizódot. Pedig kezdéskor
fanyalogtam - már a nyitánynál látszott, hogy nem megy előre a történet. Ez csak egy visszanézés lesz, hogyan romlott el minden a kutatóhajón és zuhantak le a Földre. Viszont, cserébe jól működött az űrlényekkel harcolás. Minden forma, amit ezektől a lényektől láttunk már, megjelent és nagyon hatékonyan gyilkolt. Már ez önmagában nézette, de volt még egy erőssége: igazi indokot kaptunk, mi okozta a katasztrófát, Nem akarom lelőni a poént, de az egyik szereplőt, akit eddig hihettünk valamilyennek, most nagyon át kell értékelni. Hajlamos vagyok a Wayland-Yutaniban látni minden rosszat, de ennél összetettebb a helyzet. Az 5 nagyvállalat egyike sem emberbarát jótét lelkek gyülekezete, mint az bebizonyosodott. És most akkor vissza a jelenbe? Valőszínűsítem.
Egy sorozat vége, kezdek egy másikat. Ahogy szoktam. A Countdown zért, kezdtem The Hardacres (s01e01) részekbe. És eddig nagyon jól szórakozom. A történet a Hardacre család története, akik keményen dolgoznak egy halfeldolgozóban. Amikor a férj lesérül - egy olyan hiba miatt, amit előre jelzett és kérte a hibás eszköz
leszerelését -, a felesége csak akkor kapna fizetéselőleget, ha lefekszik a munkafelügyelővel. Így aztán mindenki otthagyja az üzemet, valami mást kell kitalálniuk. A nagyi korábban szeszcsempész volt, ebbe vonná bele az unokáját. Mary pedig kitalálja, hogy áruljanak sült halat. Nem akarom az egészet elmesélni, de ez egy felemelkedés történet. A család nagyon messzire jut, és meg lehet nézni, hogyan. Ez egy nagyon pozitív, jó érzésekkel és értékekkel teli rész volt. A család szegény, a bűnből jöttek (Sam egy alkoholista fia, a felesége meg egy csempész lánya), de becsületesek, keményen dolgoznak, nagyon összetartanak és jók másokkal is. Ők tényleg segítenek a környezetben levőknek. Találékonyak, ügyesek és mindenkinek megvan a maga erőssége. Az a fajta családi sorozat, amit mindig is szívesen néztem. Erre épül rá a humor, mert bizony akadnak ilyen irányba elvitt jelenetek is. Ahogy egy-egy helyzetet megoldanak, vagy finoman visszavágnak egy-egy sértésért. Minden családtag más jellem, ezzel is jól dolgoznak. Van kis társadalomkritika benne, miközben korrekt kosztümös sorozat is. Ismert színészt nem tettek bele és itt ez is nagyon működik. Mindenki szépen belesimulhat az itteni szerepébe. Nagy formátum lesz a volt csempész nagyi, de nekem szimpatikus a fogyatékos, de a lábai hibáját az eszével kiváltó fiú is. Kint különben nem várt siker lett, már be van rendelve a második évad is. Én drukkolok a hazai befutásáért is, a nyitány alapján jónak látom.
A Chief of War (s01e07) részét akár egyetlen mondattal össze tudnám foglalni: a modern fehér ember szörnyeteg. Ha ennél messzebb megyek, akkor megérkezett a másik hajó, a tipikus gyarmatosító gondolkodással. Mindent el akarnak venni és a helyiek semmi jóra nem számíthatnak tőlük. Ka'iana próbálja a főnöknek elmondani, mire számíthat. Még magánakciót is kezd a szigetük védelmében, de pont az árulja el, akiről ilyesmit ki nem nézett volna. Az eredmény meg ott lesz a végén. Nagyon várom is, hogy azok, akik nem engedték, hogy visszavágjon, most mit fognak mondani maguknak, a többieknek, vagy a hadvezérnek. Isten bizony annyira a képébe tudná vágni mindegyiknek, hogy ő megmondta. Eddig hiába járatta a száját, ők nem látták, amit ő megtapasztalt. Annyira más a gondolkodásuk, hogy a profitorientált rabszolgatartókat elképzelni sem tudják. Megvolt a drámai kóstoló és innentől lesz érdekes a tovább. Egy drámai filler volt, és lehet mindenféle következménye. Szépen össze volt rakva, epizódon belül nagyon kerek az egész. A vége meg töményen fájdalmas. Várós is a folytatás most.
A Peacemaker (s02e03) egy kis kirándulást kapott, megnéztük a párhuzamos idősíkot. A nagy különbség, elsőre,
kettő is: azt már láttuk, hogy ott él Chris testvére és ez mennyire mássá tette a családjukat. De ott él még Rick Flag is, és bele is nyomták egy kb. komikus szerepbe. Ahogy az irodában lábatlankodott, meg kémkedni próbált... Itt Chris az, aki szét volt csúszva. Mondhatni, egymásra talált a két világ. Egy jobb Chris, egy jobb környezetben. Csak éppen a sajátjában is szétmennek nélküle a dolgok, ha most még nem is látja. Azt nagyon nem szeretném, ha Eagly-nek valami baja esne. Mondhatom is, hogy a sasvadászt már most rühellem. A madárvakságos tagot meg valaki lelőhetné, ebben a részben is az agyamra ment. Ezzel a résszel kicsit jobban kijöttem, de még mindig zokon veszem a humorát több esetben is. Adrian buta szövegei, a madárvakság, meg a hasonlók.
A Foundation (s03e09) viszont pazar. Bár azt hittem, már összecsapnak az Öszvérrel, anélkül is remek volt. Több történet mélyült - jön egy magyarázat, hogyan dolgozik az Öszvér. Van egy beszélgetés Harival, abból is kiderül
pár dolog. De Nap is nagy kalandban van, ennyi akciót nem is kapott a színész, mint ami itt két részben összejött neki. A szökésekor, meg a mostani részben. Érdekes is lesz, mihez kezd azzal, amit most megszerzett. Alkony is nagyot alkotott - egyszer már emlegettem, mennyire nem tetszik, ahogy titokban kegyetlen. Most aztán elszabadul. Mereng, hogy mi legyen az új előtagja a nevének. Jelentős, vagy valami ilyesmit akar - én rányomnám a népírtót. Milliókat küld a halálba és elkezdte megenni Nap állatait. Mit ártottak neki, akár az emberek, akár az állatok? Csodálom, hogy Demerzel nem állította le. Igaz, legalább a nagykövet beolvasott neki, nem mintha sok értelme lett volna. Talán csak az Öszvér körül voltak csendesebbek a dolgok, de ott is szépen építenek valami meglepetést. Hari megint mondja, hogy valami nem stimmel a története kapcsán. Kíváncsi leszek, mit fognak abból kihozni. Akkor, következő részben csata? Mert megint oda tartanak, már egy kicsit nagyobb csapattal.
The Rainmaker (s01e04) - az eddigi nagy csalódás. Már most unom, írni se akarok róla. Haladás minimális, ugyanazok a körök megint.
Koreában kötelező a katonai szolgálat. Bae-man képes csak azért nem érettségizni, hogy ne sorozhassák be. Az ügyvédi vizsgát viszont leteszi. Fantáziát azonban csak egy korrupt ügyvéd lát benne, aki ráveszi, hogy mégis vonuljon be, legyen korrupt katonai ügyész. Jól megfizeti és az 5 szolgálati év letelte után lesz egy helye neki a cégében. Belemegy és ugrunk 5 évet.
értem, Kit miért lett Károly. Nem is vagyok hajlandó angolul kívül más nyelven megnézni. Ennek ellenére én tudtam értékelni mindazt, amit ebbe a filmbe belepakoltak. Egyetlen kivétellel, ha érteni vélem, az miért került bele. A szexualitás megjelenítése nélkül jobban tetszett volna, de erről még később.
kitételnek, amit fentebb említettem. Elvira erre a világra túl jó és ártatlan.
rossz volt nézni. Pláne, hogy emlékszem még, hogy nézett ki az első évadban. Pedig nem szoptatott. Nem falt. Eddig nehezen értettem meg, a férje hogy tudott ennyi gyereket gyártani otthon, miközben híres volt a szeretői hadáról is. Itt kaptam erre valamiféle választ: a családja volt a jövő. A királyi család, akikért dolgozik és ami az öröksége. A szeretők meg a szépség és a szórakozás.
között, akik a keze alá dolgoznak be a Yosemite Nemzeti Parkban. Röviden: Turner magányos farkas, nem is tartja őket rendes rendőrnek, nem vonja be őket. Ha nem is direkt, de érezteti velük, hogy kevesebbek nála. De mivel szakmailag ő a profi, azért a parkőrök is tudják, hogy nem véletlenül Turner a nyomozó és nem ők. A gond az, hogy a férfi pár éve szét van esve. Az egyetlen fiát elrabolták, bántalmazták és megölték. Az apja talált rá a parkban a tetemére. A gyerek szelleme azóta is kísérti. Még magányosabb és zordabb lett. A házassága szétesett. Van benne skandináv krimis hasonlóság: kitartó, jó rendőr, de a magánélete egy tragédia.
De harcolni velük? Értelmetlen. Nem lehet lelőni, felrobbantani, vagy bármit kezdeni velük. Jönnek és megölnek. Nem esznek meg ugyan, de életben sem hagynak. Senkit. Az állatokat nem bántják, de az embereket igen. Egy gyengéjük van - a magasság. Így a túlélők a hegyekbe húzódnak vissza és pontosan ki van jelölve a szint, ami alá nem szabad menni, mert ott már vadászterület húzódik. Ez a világ. Nincs túlmagyarázva és ezt a cselekménybe is beépítették: az egyik főszereplő ugyanis fizikus, aki ha a választ nem is tudhatja meg mindenre, azért keményen dolgozik, hogy megölhessék a kimérát idéző valamiket.
volna. Nem is csak a látvány, az a hangulat, amit arra a jelenetre megteremtettek. Az eddigi legerősebb jelenet a sorozatban, nálam. De alakulnak az egyéb események is. Az érdekel, Wendy és a lények kapcsolatából mit hoznak ki. Simán benne van, hogy vérfürdő lesz még a telepen. Az már bénább, ahogy a cyborg a családdal zsarolva akar az egyik Elveszett Fiútól űrlényt szerezni. Pláne, hogy nem is tudják, de már le is buktak. Abban is látok potenciált, amit most elkezdtek feszegetni. Mennyire az egykori személy az MI testben a gyerek, vagy csak egy MI, aki embernek képzeli magát? Most megint sikerült elkapni, hogy érdekes kérdéseket boncoló sci-fi, de látványos horror is legyen. Mit hagytam ki? Még mindig Timothy Olyphant a jelenetrabló. Az ő szintetikusa simán a legjobb a sorozatban, ebben a részben is.
ha túl is tolták (annyiszor elgurult a test meg a fej később...), amikor a másik világ Chrisét felszelték. De különben? Amit vártam. Chris egyre inkább úgy érzi, a másik világ inkább passzos. Meg volt egy ARGUS akció, de Eagly úgy lerendezte őket, hogy még nézni is fájt. Rá kellene hangolódni az ilyen humorra, akkor jó lenne, de még nem tartok ott. Most komolyan, madárvakság? Megtámadt egy kacsa? Mi van???
Ebben a karakterben is megvan az a sötétség - mit gondolkodtam különben, honnan ismerős... Alkony is borzalmas, mit össze nem hoz. Csodálom, hogy Demerzel nem lát át rajta. Annyira nem akar meghalni, hogy az univerzumot is előbb robbantaná fel, minthogy menjen a hamvasztóba. Nagyon nem tűnik jó ötletnek, ahogy a bombáját ajánlgatta a robotnak. Annak meg nagyon tudtam örülni, hogy Pirkadat mégsem veszett oda. Ok, kicsit le van sérülve, de él! Jó helyen is van, még simán beleszólhat a végjátékba. De, amit a végére hagytam. Az Öszvér és Hari beszélgetése. Az megint nagyon ott volt. Volt odacsapás, jó megállapítás mindkét oldalról és Hari végszava zseniális. Ennek az évadnak simán az Öszvér a legizgalmasabb alakja és most fajsúlyos figurát tettek mellé. És még két rész vissza. Általában ez a heti kedvenc sorozatom, ezen a héten is.
gyászolja az anyját. A nyaraláson összeismerkedik a szörfoktatóval - itt nem tánc van -, hamar megtetszenek egymásnak és indulhat a románc.
gyámja lesz. Nagyon nem tud mit kezdeni a kislánnyal, ráadásul a munkahelyén is nagyot kellene virítania és a főnökének nem tetszik az MI fejlesztés, amerre a nő haladna. A két élethelyzet ötvözete hozza a nagy ötletet - egy gyereknek látszó robottárs a gyereknek, aki neveli, játszik vele, a barátja, a mindene. Így születik meg M3GAN.