A heti The Hardacres (s01e03) rész már jobban tetszett, mint az előző. Maradunk továbbra is azon a vonalon, hogy a vagyon mit tesz az emberekkel és a kapcsolataikkal. Azt se gondoltam volna, hogy a nagyi marad leginkább észnél és sikerül a lányát is emlékeztetni arra, mi is számítana. Mit jelent az igazi barát, és nem a gazdag társasági hölgy, aki igazából nem ismeri, nem a barátja. Ettől függetlenül iszonyat sok a buktató, és Joe most el is bukott. Majd jövő héten kiderül, meri-e vállalni, féltékenységből mit tett. Kis humor, társadalomkritika és pár szimpatikus ember. A recept még ott van mögötte, de az a pozitív hype, ami az elsőt áthatotta, még nem tért vissza. De alakul ez még, majd a jövő heti rész árnyalja tovább.
Csalódás az Only Murders in the Building (s05e04). Az előző rész végén be lettek játszva a nagy nevek, most
jöttek és machináltak. Ezzel tudnám a részt jellemezni. Látszólag barátkoznak, közben meg adtak egy sakkot a podcastnek. A színészek eladták, Waltz a legerősebb a hármas közül különben, de maga a trükk annyira olcsónak érződött, hogy azzal meg is alapozta a nemtetszésem. Furcsa rész, az új szereplőket bemutatva és buta csavarral. Az fáj igazából - nem tellett egy jobb ötletre az írószobán?
Hajlik és egyre jobban az akcióba az Alien Earth (s01e07). Már kb. ott tartunk, hogy a sziget az úrlények gyilok - játszótere lesz. Kirsh meg úgy sakkozik az emberekkel és az erőforrásokkal, hogy már nem tudom eldönteni,
csodáljam a zsenijét vagy ijedjek meg tőle. Az Alien mindig is jó volt erkölcsileg megkérdőjelezhető, ezért veszélyes robotokban, és Kirsh is ennek az iskolapéldája. Ahogy a célért simán benézi sokak halálát és szervezkedik, az hátborzongató. Olyphant nagyon eltalálta ezt a szerepet, és simán ő számomra a legemlékezetesebb a sorozatban. De már itt vannak a lények, a sok halál és brutális, mit össze nem szenvednek már egy-egy részben. Erre ráépül az a vonal, amit még nem értek teljesen. Wendy és az alienek kapcsolata. Nem sima kömmunikáció, a kis lény kötődik a lányhoz. Mi lesz még ott? Pláne, hogy Wendy egyre kevésbé érzi magát embernek, ahogy Joe is egyre inkább elbizonytalanodik abban, hogy ez a lény mennyire a húga. Valahogy érzem az egészben, hogy lesz itt még nagy dráma, nem kevés vérrel, ha a lények még jobban elszabadulnak. Boy is meg bírja mutatni egyre sötétebb oldalát - abba bele sem akarok gondolni, hogy a kecskében levő lényt kibe akarja áttetetni. Az a matek - pí feladat a kecskével, na, az egész más szinten ijesztő és horror, mint amikor a xeno elszabadul és tucatszám öl.
Az évadzáróra a Chief of War (s01e09) elhozta a háborút. Volt egy kis felvezetés, mindkét tábor rendezte a sorait, aztán mentünk a csatába. Látványorgia, még azzal is meg volt fejelve, hogy nem sima földön, hanem egy kitörni
készülő vulkánon estek egymásnak a seregek. Szépen összerakták, hogy a fegyverek ereje is látszódjon, de az egyéni küzdelmeknek és hősiességnek is legyen értelme. Egyetlen problémám volt az epizóddal és egy felsejlő iránnyal: ne menjenek el szerelmi sokszög irányába! Nagyon nem bírom, ahogy a főnök felesége a hadvezér felé tesz gesztusokat. A végére a férfinak se tetszett, jegyzem meg. Pedig ez csak a nyitány, ezzel csak egy sziget vezetése van meg. Az őrült király már sereget gyűjt ellenük és az is volt a zárszó, hogy most ő is elindul háborúba. Bennem meg különben az merült fel, hogy meddig bírják a szigeten lőszerrel. Az egy dolog, hogy előnyt jelent nekik a puska, de mennyi lőszer és puskapor van? Mert azt kétlem, hogy helyben tudnák pótolni. De most nem is ez a lényeg - nagy csatával küszönt el az évad.
Visszatért a The Morning Show (s04e01). Megint kicsit távolabb vagyunk időben. A Show a párizsi olimpia
közvetítésével akar életben és topon maradni, meg a digitális híradósokkal. Alex más a nyitányban belekeveredik egy menekültválságba, Bradley el van ásva egy vidéki iskolában, Corey meg filmet igyekszik forgatni, de a baj jön csak. Már le is lépett a sztárja és kezdhet zsarolni, hogy ne maradjon színész nélkül. A bonyodalom az, hogy a vívólány és az atomtudós apja kimenekítése miatt Alex nem maradhat a nagyképernyőn, vissza kellene hozni Bradley-t. Ő nem akar jönni, de névtelen fülést kap, hogy milyen eltussolás van a cégnél. Sokan nem szeretnék, ha visszajönne. Már gyűlnek a szervezkedők, lesz itt játszma megint. A magánéleti kavarások is maradnak - Stella titkos pasijáról a rész végére kiderül, hogy az európai fejes, Celine pasija. Ezzel el is értünk ahhoz, amitől a legtöbbet
várom az évadban. Jon Hamm után egy még nagyobb csaltak be a sorozatba: Celine-t Marion Cottilard játssza, és már most szívesebben nézem az ő jeleneteit, mint pl. Alexét. Igaz, annak nem lesz jó vége, ha nagyon a szerelmi szál lesz körötte, de azért ennél intelligensebb szokott lenni ez a sorozat. Szóval, idén olimpia és mérgezési botrány. Majd kiderül milyen lesz, a sztárfantor mindenképpen magas.
Egyre jobban tetszik a Dexter Resurrection (s01e03). Harrison nyaka körül szorulna a hurok, a bemutatott nyomozónő nagyon ügyes. Profin összerakta mi történt, csak éppen Harrison meg Dexter fia. Neki megvolt a
válasza, de az egy jó párbaj. Amiben igazából senkinek nem akarnék rosszat: bírom a különc nőt, de Harrisont is. Dexter meg kezdi felfedezni, hogy New Yorkban mi vár rá. A Sötét Utas taxisgyilkos meglett, vele meg a belépő a sorozatgyilkosok klubjába, ami az évad érdekessége lesz, ahogy előzetesen tudom róla. Mert már láttam képen, milyen színészek jönnek majd a kapcsán. De egyelőre feltűnt a klub, alapozva van a hangulat és Uma Thurman az első belépő sztár. Az kevésbé passzos, hogy Angel Dexter vadászatba akar kezdeni, de a másik két vonal annál inkább leköt. Még arra is van odafigyelés, hogy kis lelkizés, de ne eltúlozva, is legyen. Dexter nagyon próbálja kitalálni, hogy legyen jelen a fia életében, hogy ne ártson neki. Itt már ki merem jelenteni, hogy tanult a hibájából, nem olyan megszállott és nem saját maga kettes verzióját akarja legyártani a fiából. Van benne fekete humor, jó a narráció és tetszik a történet. Határozottan örülök, hogy elkészült ez az évad.
Már írtam, de egyre biztosabb: a Peacemaker (s02e05) most nem kap szinte történetet sem, mindenki a lelki szemetesében turkál. Rick bosszút akar állni, Chris meg gyötrődik a saját romlott világa és az álomélet között a másik dimenzióban. Kis akció mellett ez az a rész, amikor döntést hoz. Egy kis akciót azért tettek bele, felvonultatták az egész stábot, de annyira hiányzik nekem egy értelmes történet. Azt meg hagyjuk is, hogy mennyire irritál a sasvadász. Rendben, most azért túlzásba estek a sasok támadásával, de az a vonal eddig sem volt rendben. A legjobb meg a vége: a trió meg a sas együtt hősként. Tényleg az lenne az élet, ami jól áll Chrisnek és amiben boldog is lehetne. De azért sejtem, hogy ilyen könnyen nem lesz vége.
A The Rainmaker (s01e05-06) akkor határozottan jobb, amikor valami jogi eset is van benne. Sajnálatosan Rudy nyomoz, az igazságot keresi, miközben mi nézőként tudjuk. Látjuk, mit művel az ápoló és ki van mondva, hogy tényleg ő gyilkolt. Kegyes tettnek szánta, egy drogost megszabadítani a szenvedéstől, csak éppen nem volt drogos a beteg. Egy kicsavart kegyes nővér történet lenne ez, és annyira nem érzem passzosnak, hogy ezt nyomozzák, miközben a sorozat a nézőknek készín adja a válaszokat. Sokkal jobbak azok, amikor megbeszéléseken vagy a bíró előtt esik egymásnak a két csapat. De különben a 6. rész volt az ütközőzóna - Rudy elért a mélypontra, aztán jött a nagy pozitív megerősítés és most megmutathatja, az exe miért mondogatja még mindig, hogy Rudy zseniális ügyvéd. Csak a hibája a hevessége, ami meg máskor az erőssége. Igen, minkét részben a tárgyalás/vita tetszett, de annyira jobb lenne, ha nem arra jönnének rá, amit mi nézőként tudunk... A magánéletet meg szappanosítják és azt rühellem. Ki is teszem a pontot, mert a szerelmi ötszög sok az idegrendszeremnek.
meg azt meséli el, hogy csinál ez a nő karriert egy olyan korban, amikor a nőktől tányleg csak annyit várnak, hogy legyenek csinosak és kedvesek, szüljék a gyerekeket és ki se mozduljanak a házból.
Megleptek. Mondjuk, Kosinski miatt nem kellene ennyire meglepődnöm ezen. Ő jegyzi a Top Gun: Maverick-et is, és ott sem az ifjú titán mentette meg a mundér becsületét, hanem Tom Cruise kvázi nyugdíjból visszatérve.
mert angol szervezet nem volt benne. Illetve, a Citadel szerintem angolszász volt, de ez alszervezetek sorozata. A kiemelt, főszereplő szervezet az olasz, ahogy már említettem. A Zani család projektje, akik vissza akarják szerezni egykori hatalmuk. A két vetélytárs a francia és a német. És az ő nyelvük is beszélt nyelv, Edo simán váltogatja a négy nyelvet. Még a németet előkapartam az agyamból, de a franciát a képek alapján találgattam. Ok, nem ez a lényeg, de régóta először fordult meg a fejemben, hogy a szinkronos verzióra kellene beneveznem. Vagy jóbb felirat kellene rá...
Nézzük először talán ezt, mennyire követték le a mesét. Hozzá mertek nyúlni, de leginkább kisebb-nagyobb világra szabást végeztek el. Beletették korunk technikáját és kivettek olyasmiket, ami egy mesében ok, de élőszereplősen fura lenne. Mire gondolok? Az eredetiben a Stitch nyomában járó űrlények csak emberi gúnyát húznak magukra és úgy vegyülnek el. Mondhatni, csak a vak nem látja, hogy nem emberek. A filmben már emberi DNS-t lopnak és klóntestben nyomulnak, egy emberek játsszák őket, nem csak egy maskarát kapunk. De olyan kis apróságok is vannak, mint a Lilót szekáló lányok megleckéztetése. A mesében Stitch az egyikük triciklijét nyúlja le, ebben már elektromos kisautót.
Ahogy Stitch ugatást imitál. Amit az űrlények összeszerencsétlenkednek a Földön. Mosolyka - ő is új karakter különben és volt is értelme betenni. Ha azon el is gondolkodtam, hogy ott tényleg ennyire jó lehet-e a szociális háló. Olyan szinten segítik a lányokat, hogy kb. mindent el is intéznek. Kórház, egyetem, családhoz segítés, minden.
konzervatívabb kinézettel. A végsőbe viszont egy olyan megnövesztett lobonccal érkezett, hogy fel is rémlett lelki szemeim előtt a 2. rész motoros összecsapása, amikor fújta hosszabb haját a szél. Nem mintha ez lenne a legfontosabb, de mégiscsak egy olyan elem, ami idegesít. Meg nem áll jól a színésznek ez a frizura, ha Atwell szájába is adták, hogy tetszik neki a haja. Nekem meg nem. Paróka hatású.
Egy merész húzással a robot megenged valami olyasmit, amire egyáltalán nem számítottam. Mondjuk a filmekből tudhattam volna, hogy ők veszélyesek, de ez.... Komolyan megkockáztatja egy invazív faj elterjedését a Földön, de miért is? Kísérletből? Ez és ami ott volt gyilkolás minden mást elnyomott, pedig voltak ebben jó részek. A szupercégek tárgyalása. Wendy, amint felméri, mit tehetnek meg velük, és mennyire éri meg embernek lenni. Érdeklődve is várom, hogy a sci-fi vagy a horror lesz az évadzáróra az uralkodó. Az biztos, hogy a szörny faktor megint nőtt és ebben a részben is volt hentelés bőven.
nemesek és gazdagok körébe és senyvednek. Pedig drukkoltam, hogy önmaguk tudjanak maradni, de most nagyon azt látom, hogy a családanya be akar illeszkedni a kiváltságosak közé. Pedig ezernyi jel van, hogy nem igaz barátaik lesznek itt, hanem őket lenéző, de a pénzüket szívesen elvevő álszentek. Ne legyen igazam, de eléggé tartok tőle, hova jutnak így. Majd kiderül, építkeznek a sorozattal és új környezetbe került mindenki. Én drukkolok nekik, majd kiderül, mire lesz elég. Egyelőre csak az volt némileg humorosan, hogy jelen formában nem illenek a született gazdagok közé.
Harrison után. New York egészen más háttér és veszélyek, mint a kisváros volt. Már több szálon is haladunk - járnak Dexter nyomában. Harrison belekeveredett egy gyilkosságba és kb. PTSD-je is van a gyilkosságok miatt. Tartok is tőle, merre leng majd ki. Ő nem az apja, belőle nem lesz gyilkológép, ha elég intelligens is és gyilkos képessége is van, de nem az a lelki alkat. Majd kiderül. De ez New York, van egy csomó sorozatgyilkos. Az egyik Sötét Utasnak nevezi magát, lehet sejteni, Dexter erre miképpen reagál. Így van több szál, sok új szereplő és egyelőre egy sokkal popcorn véresebb, szórakoztatóbb vonal, mint az előző évadban. Nekem bejön, pláne, ha elkezdik halmozni a gyilkosokat. Az nagyon ígéretesnek tűnik, milyen gyilkos szervezet működhet a városban és Dexter naná, hogy abba tenyerel bele. Mi másba? Meglepően ügyesen lehúztak egy ekkora váltást - helyszín és szereplő cserékkel is. Eddig örülök, hogy kaptuk ezt az évadot is, de már az előzmény kapcsán is hangsúlyoztam, hogy ezzel jóvá teszik az alapsorozat végét. Újfent ezt tudom írni. Ez ígéretes eddig.
kellene zárulnia. Nagy pofonok, csavarok és annyi nyitott szál, hogy nem is tudom, mit gondoljak. Hosszú lesz kivárni, amíg folytatják... Lehetne is ecsetelni, mi mindenre jöttünk most rá, ki mennyire messze ment el. Volt legalább 3 olyan esemény benne, amin csak fogtam a fejem. Dráma, akció és egész másképpen volt összecsapás, mint amit előre gondoltam. Az biztos, eszembe nem jutott volna, hogy Öszvér neve azért ez, ami. Hari ugyan célzott meglepetésre, de ez... Látványos volt, minden színész fel tudott bukkanni benne és jókora pofonok lettek kiosztva mindenkinek. Innen lesz izgalmas a folytatás, kieső és új játékosokkal. Hú, nem is ragozom tovább, talán ebben voltak a heti legnagyobb meglepetések, pedig az sem volt semmi, amit az Alien robotja hagyott megtörténni.
férfiak helyére lépő és helyt álló asszonyoknak. Ez mondjuk nem kárpótol azért, hogy fogalmam sincs, túlélték-e a konkrét a szereplők. A kezdeti pár hónapot túl, utána meg néma csend.