Ilyesmivel se sűrűn találkozom. Kezeket fel, ki emlékszik az Adidas vagy Puma című filmre? Én jelentkezem. Legjobban az maradt meg bennem, ahogy a végén az Aranycsapat kikap a németektől, és Adi örül, mert a srácok Adidas cipőben fociztak.

Így nem kicsit lepett meg, amikor találkoztam ezzel a sorozattal. (Bár elmenne egy nagyon hosszú filmnek is, nálunk két részben adták le.) Még a szereplőkre is ismerősek voltak, de valahogy mégsem stimmelt. Mindkét rész végét megnéztem, egyik sem az a nekünk hírhedt VB-döntő. Akkor mi ez? Az a film ennek a hosszabb változatnak a vágott verziója? Meg is néztem, hogy kiderítsem.

Ez hosszabb, dupla játékidővel nem mondtam sokat ennyivel. Ki van kerekítve minden történet, ami az emlegetett rövidebb verzióban éppen csak elhangzott és homályos is maradt. Itt van egy plusz keret is: a már nagyon öreg, egymással kb. 30 éve nem beszélő testvérek még mindig háborúznak egymással. Rudi azonban a rákkal viaskodik, nem kér kezelést, és tudni, hogy az év végét már nem éri meg. Adi meg gyötrődik, hogy felvegye-e a telefont. Közben meg visszapörög az idő, és megnézhetjük, a Dassler cipőgyár hogyan vált ketté és kezdődött a testvérháború.

Tragikus is, ahogy egy annyira összetartó páros a hatalom miatt ugrott egymás torkának. Pedig még a szakterületük se egyezett: Adi volt a cipész, aki kitalálta, hogy speciális sportcipőket kezdjenek el gyártani és megtervezte a cipőket. Rudi volt a marketinges és üzletember. Kiegészítették egymást, és keresett márkát csináltak a semmiből. Csak aztán… a film elmeséli, mi minden állt közéjük.

Családregényként is működik ez a hosszabb verzió, mert nem csak a szüleikből kapunk többet, de bekerültek a történetbe az elsőszülött fiaik is, akik vitték tovább az üzletet. Ugyan mindkét nagy öreg nehezen engedte el a gyeplőt, és nem feltétlenül örültek, hogy milyenné tették a fiaiakat, de mindkét ifjabb Dassler is cipőgyáros lett.

Közben meg jöttek a jelenetek is, amelyekre emlékeztem. Az a bizonyos VB döntő is benne volt, csak a sportháború is nagyobb szerepet tudott így kapni. Abban csak az volt benne, hogy harcoltak, a német csapat kinek a cipőjében focizzon a VB-n. Itt láttuk, ahogy az olimpián kezdték, még 33-ban, és ezért kellett a náci pártba is belépni. Majd léptek tovább, mert az egyéni sportolók eljutottak oda, hogy jutalékot akartak, hogy egy bizonyos cipőt hordjanak. A nagy nevekért vagyonokat fizettek, és hogyan fajultak el a dolgok, mire Pele csillaga kezdett nagyon magasra emelkedni. Ott újabb szintet léptek – jó példája annak, hogy mennyire tették tönkre a gyerekeiket.

A két fivér – Adi és Rudi nagyon különböző személyiségek, és ezt a színészek is vissza tudták adni. Friedel valósággal eltűnik Koffler árnyékában: az egyik a bulik lelke, nagy nőcsábász, a másik jobban érzi magát egyedül dolgozgatva. De igazából az volt legjobban megfogva, ahogy a testvéri közelség versengésbe és gyanakvásba csapott át. Ahogy a gesztusaik is változni kezdtek ezzel. A két színész viszi is a prímet, a mellékszereplők éppen csak villanni tudnak mellettük.

A külcsín is működött. A XX. század első fele ruhákban, autókban, életterekben. Nem dolgoztak sok helyszínen, a legtöbbször a családi otthonokban és a gyárban vagyunk, de tudtak nyitni másfelé, ahogy a cég is egyre jobban befutott.

Karriertörténetnek, családtörténetnek is működött. Amúgy is rá vagyok kattanva az olyan történetekre amelyekben valamit létrehoznak, és itt teljesen megvolt az élmény, ahogy sportcipőt készítettek és folyamatosan fejlesztették.

Most már csak annyi van vissza, hogy azt a bizonyos filmet visszakeressem. Legalább annyit, hogy ugyanez rövidítve, vagy azért ott más a szereposztás. Fent van Youtube-on, majd írom, mire jutottam.

Kezdjek el kérdőjeleket rajzolni? Végignéztem az évadot, és legszívesebben csak fognám a fejem, hogy mi is volt ez. Már azzal bajban vagyok, ha a zsánert be akarom lőni.

Érzek benne fekete humort, thriller elemet, de még drámát is. Kicsit olyan érzés, mint az Élősködőket nézni. Ok, de valahogy fura. Benne vannak a fentiek elemei, de valahogy mégsem kerek. Pedig még nézette is magát, mert gond nélkül indítottam egyik részt a másik után és érdekelt, mit találnak még ki. Nem is a beteg a jó jelző… Passz, nekem maradni fog a fura.

A helyzet egy mondhatni hétköznapi konfliktusból indul ki: van két ember, mindketten nem kicsit feszült idegállapotban. A férfi keményen dolgozik, de csak küszködik. A vállalkozása halódik, a testvére csak döglik a számítógép előtt, a szüleinek meg úgy érzi, csalódást okoz. A nő is keményen dolgozik, de ő azért, hogy többé sose kelljen dolgoznia. A felvirágoztatott cégét szeretné egy milliárdosnak eladni, és most a hízelgés fázisában van, miközben semmi mást nem akar, mint a kislányával időt tölteni. Van egy egymásra dudálás, egy hajsza az úton, és elszabaduló indulatok. Itt még csak kergetőznek, de egyik sem engedi el az esetet. Lenyomozzák egymást, ártanak a másiknak, és a csínyek egyre inkább elmérgesednek.

Számomra gond volt, hogy nem tudtam egy szereplőt sem megkedvelni. Ha valakit már sajnálni kezdtem volna, kiderült róla valami olyasmi, hogy minden szimpátiám elfújta a szél. Nyomorult Danny volt szinte végig az, akit jobbnak tartottam. Ő tényleg a létért küzdött, míg Amy egyre több szociopata vonást fedett fel magából, és elárulta azt a családot, amiért elviekben mindent kész volt megtenni. Plusz, mit lehet arra mondani, amikor a férjét bünteti, mert az bevallotta neki, hogy flörtölt egy másik nővel, míg Amy le is feküdt mással, és most mélyen hallgat és ül a magas lovon? De aztán kiderült, hogy Danny hogyan csapta be és húzta le az öccsét évek óta. Hogy milyen könnyeden küldi a rokonát börtönbe is – mondjuk, ezért nem tudtam kárhoztatni. Az a bűnöző rokonok kifejezetten veszélyes alak volt, akit jobbnak tűnt eltűntetni az életükből.

Több szinten szánalmasak, és ezt nem esett jól nézni. Dühösek, ingerültek, és nem tudnak mit kezdeni a felgyülemlett érzelmeikkel. A mellékszereplők meg balekok vagy kullancsok. Hát, ott is volt pár olyan alak, hogy csodáltam, nem nekik mennek neki a főszereplők. Igaz, Danny elintézte végül az unokatestvért, akiben megvolt a kullancs ösztön. Ahogy Danny cuccait, az autóját és a végét is magára íratta. Ahogy Danny dolgozott, ő meg csak eltette a pénzt. Ocsmány. De Amy anyósát se kellett félteni, és Amy egészen másképpen reagált. Én simán azt hittem, szétveri a nő fejét valamelyik drága székével, de mást írtak nekik.

Vannak benne nem várt húzások, és nagyon sok szemétség. Gonoszan szórakoztat. Nem is emlékszem, mikor láttam utoljára olyasmit, ami ennyire undorított, mert tényleg borzalmas emberek ocsmány húzásait gyűjti össze, és mégis van benne valami vonzó. A ’mi lesz még?’ húzóerő. Olyan szinten mennek át mérgezőbe, hogy kellett tudni, hova futnak majd ki az események.

Igazából abba sem lehet belekötni, amit mutatnak. Korrekten össze van ez rakva, jellegzetes és a szereplőkre jellemző helyszínekkel, jól megfogott csínyekkel és agymenésekkel. Mondjuk, akció filmbe azért nem mennek át, de az nem is illene a figurákhoz.

A szereposztás utólag lepett meg, amikor elkezdtem nézegetni, valakit láttam-e már valamiben. A Danny-t játszó Steven Yeun ebben a tekintetben a nyertes. Jó sokáig volt The Walking Dead állandó szereplő, amíg Negan szét nem verte a figurája fejét. Addig még láttam is azt a sorozatot, bár már komolyan szenvedtem vele. Most sem lett szimpatikusabb Yeun, de most legalább ez abból fakad, hogy magát Danny-t nem bírom, és nem a színésszel van bajom. Meglepően jól hozta ezt a keserű kis mérges embert – jobban, mint Ali Wong a sikeres és gazdag nővé átvedlő, csábító Amy-t.

Elég zárt vége van különben, és mégis hagy egy nyitott kérdést. A hogyan tovább? Az nem derül ki. Gondban is vagyok, hogy érdekelne-e hogyan tovább. Nem tudom eldönteni. És miért lett sikeres? Mert más. Mert szerintem túl könnyen azonosulunk most azzal a dühvel, amivel a szereplők nem nagyon tudnak mit kezdeni.

Ok, a cím átvágott. Két dolgot juttatott eszembe: A család kicsi kincsét és a Kincs, ami nincs Hill – Spencer mondhatni klasszikust. Nem olvastam el ez miről szól, a címből azt hittem, valami olyasmi, mint ez a két film. Aztán elkezdtem ezt nézni, és újfent elátkoztam a filmeknek magyarul címet adó szak(?)embereket.

Már gyanús lehetett volna, hogy ez eredetileg csak Barry Munday. De a történet is hamar ráébresztett, hogy ez valami fájdalmas és inkább kínos, mint vicces film lesz. Barry ugyanis egy nőcsábász, aki előszeretettel hazudja magát másnak és egyéjszakás kalandokat hajszol. Egészen addig, míg az egyik kiszemeltjéről ki nem derül, hogy foglalt, és a feldühödött másik fél egy hangszerrel ágyékon vágja Barry-t a moziban. Eredmény: mindkét golyóját le kellett vágni, csak a péniszét sikerült megmenteni. Eléggé depresszióba zuhan, és bár eddig soha nem akart gyereket, most belé hasít, hogy már nem is lehetne, ha akarna sem. Ekkor bukkan fel egy ügyvéd, akit egy egyéjszakás kalandja küldött rá. Terhes, és el akarja ismertetni az apaságot. Barry persze kap a lehetőségen, ha nem is emlékszik a nőre. Ha gyanús is, hogy nem az a csinos nő, akiket egyébként fel szokott szedni.

Innentől szerintem lehet sejteni, mi történik a filmben. Ahogy Barry részt vesz a terhességben, egyre közelebb kerül Gingerhez is, akinek szintén megvannak a maga bajai. Kezdenek családdá válni, és csak a romantikus vígjátékok rossz kifogásai állnak az útjába a nagy happy endjüknek. (Vagyis, lesz, aki gyanút ültet Barry fejébe, hogy a kisbaba nem is tőle van. Plusz, Ginger szexi húga látványosabban nem is tudna rámászni. Ő viszont az a típus, akikkel korábban kezdett.)

Már ezek a konfliktusok és poénok se tetszettek – most komolyan, Ginger képes volt azt hazudni a szüleinek, hogy Barry megerőszakolta, amikor kiütve hevert? Utána meg hazaviszi bemutatni, aztán csodálkoznak, hogy a szülők nem lelkesednek jobban az unoka apjáért? És ezen kellene nevetnem? Kösz, de nem. Pláne, hogy az ugyanezt gondoló húg a családi asztal alatt már a lábával mászna is Barry szaporítószervei felé.

De még erre is rá tudtak tenni egy lapáttal. Ok, Barry a hazugságaival korábban sem volt éppen egy álompasi, de magabiztos volt és azért lehetett érteni, miért megy olyan könnyen neki a csajozás. Aztán megvan a baleset, és jön a teljes személyiségváltás. Most írjam azt, hogy olyan lett, mint akit kiheréltek? Totálisan papucsba fordul, és annyira vesztesnek tűnik onnantól kezdve. Pedig személyiségfejlődést akarnak mutatni, mert Barry tényleg szereti a gyerekét, ott van neki és az anyjának, és Gingerben is társat talál, nem csak egy viszonyt. Ő döbbenti rá a rossz dolgaira Jennifert – a szexi húgot. A munkáját is elkezdi komolyan venni, és nem csak lóg a munkahelyén. Biztosítási ügynök különben. Jobb ember lesz, de miért kellett ehhez a személyiségét ilyen balekká tenni? Alig maradt benne férfias vonás, és olyan tutyi-mutyi lett.

Vagyis, csak a történettel és a humorral volt bajom. De azokkal nagyon.

Nem is értem, honnan lett ilyen szereposztása. Ok, Sevigny talán az egyetlen, aki A-listás, de azért Patrick Wilsonnak ez egy jó időszak volt. Kijött a Watchmen, és az Insidious is ebben az évben jött, ami feltette a keresett horror színészek listájára is a színészt. És akkor megcsinálta ezt a filmet? Mondjuk, annyira hitelesen adta a szerencsétlen Barry-t, hogy nézni is rossz volt. Judy Greer akkoriban sikeres komika, az ő neve volt anno a húzónév is. De nem tudom elhinni, hogy a forgatókönyv annyival jobbnak tűnt, mint amilyen a film lett.

Fárasztó – talán több jelzőt nem is keresek neki. Ez egy fárasztó, és nem vicces komédia, amit nem lepne meg, ha minden benne levő szeretne elfelejteni is.

Na, nézzük, volt-e a többinél emlékezetesebb a héten!

A Chicago Fire (s11e17) és a Chicago Med (s08e17) annyira a szokott szinten mozog, hogy külön nem is nagyon akarok róluk mesélni. A Fire továbbra is munkahelyi dramedyként nézhető. A heti mosolygást az adta, hogy egy haldokló egykori tűzoltónak készítettek egy modellt a régi tűzoltó kocsijáról, és kerestek hozzá egy eredeti tömlőt. Jött is a nagy pofára esés, amikor kiderült, hogy mire is kell igazán a kocsi. Ennél kicsit értelmesebb, ahogy a mentősök próbáltak rájönni, hogy miért vannak a környéken hasonló megbetegedések. Ebben még az üzenet is benne volt, hogy mit kellene megnézni, mielőtt egy gyógyszert beszedünk. Nekem új volt, ilyet még nem hallottam és ebből a részből ez maradt meg – ha már látványelem nincs. A Med pedig két dolgon ment: Archer rávette magát, hogy beszéljen a fiának az állapotáról. Persze, hogy olyan ügyet kapott, ami erre vezette. Így a magánéleti dráma adta magát. A másik, egy különleges műtét a Jack-féle okosműtőben. Volt megint Sam – a kedvenc mellékszereplőm a szarkasztikus idegsebész, most is övé volt az igazság szava. Kész is volt, ahogy a végén az idealista Marcelt szembesíthette azzal, hogy ő megmondta előre. Vagyis, eldőlni látszik, Jack milyen szereplő lesz.

Nem kevésbé látványos esetet mutattak a The Good Doctor (s06e19) részében is. Ebben egy férfit kettévágott egy fűrészlapra emlékeztető fémlemez. Mentették a szerveiből, amit lehetett és a rezidenseknek kellett terveket készíteni. Vagyis, magánéleti szálon belefért egy kis csapatépítés a gyakornokok között, miközben Danny és Jordan is tisztázhatták, hogy mi van és mi nincs köztük, célozgatva arra, hogy Jordan megcélozhatná Kalut. Vagyis, megtörténni látszik, amit a múlt héten már sejteni véltem. Sajnos, Shaun oldalán maradt Glassman állapotának felmérése. Ebben a formában inkább idegesítő, mint érdekes az a rész. Valamit kizárnak, Shaun akkor máson aggasztja magát. Erőltetett, és már most nem tud lekötni. Így a rész emlékezetes részei mind a másik szálon voltak. A kettészelt ember esete látványra is hozott annyit, hogy valamit nyújtson.

Sajnos, a Rabbit Hole (s01e04) is maradt a múltkor megismert vonalon. Az újdonság annyi, hogy kiderült Hailey titka, de az nem a fő ügyet érinti. Vagyis, a nő maradhat John és a csapat mellett, harcolva Crowley ellen.

Mert ez a rész annyi volt, hogy csapdát állítottak a férfinak. Hailey is segített, bajba keveredett, és együtt Johnnal és az apjával megoldották a dolgot. Lényegesen nem jutottak előre, csak kaptak egy nevet, amin majd haladhatnak tovább. Viszont, valamit Crowley is megtudott róluk.

Akció műsornak elment most is, kellő rejtély is van benne, de akkor sem olyan okos sorozat, amilyennek az elején gondoltam. John és Crowley fognak egymás ellen lépkedni, ahogy most is tették. Nem is tudom, hány rész van ebben a koncepcióban.

Viszont, a színészek eladják. Meta Golding eddig különösebben nem tetszett a sorozatban, most kicsit közelebb került a karaktere. A sötét folttal a múltjában, ahogy kezelte a helyzetet.

Plusz, a részben volt egy kis humor is, amin elszórakoztam. A foglyul ejtett ügynök végre belátta, hogy melyik oldalnak kell segítenie, de annyit kért, hogy a kamerájukon át hadd nézze meg, hogy van a felesége. Már azon szakadtam, ahogy azon morgott, hogy a nő nem gyászolja eléggé, majd amikor elég kiszámítható módon jött a szomszéd… Pláne, ahogy a két doktor (John és Ben is pszichológiát végeztek) még narrálta is – nekik, ahogy a nézőknek is, már korábban egyértelmű volt, hogy az asszonyka miért nem gyászolja a férjét.

A Schmigadoon (s02e03) is a kellemesebb élményeim közé tartozott a héten.

Azt már írtam, hogy a Chicago volt az eddigi alap. Most ezt a vonalat befejezték, megvolt a tárgyalás és az ítélet. Viszont, belépett a történetbe a Sweeney Todd átirata is, meghatározva az eddigieket és a folytatást is. Ebből a szálból jön a gyilkosság igazi elkövetője, és mivel még szabadon van, a főszereplő páros is veszélyben van miatta.

A zene és a tánc kifejezetten jól működött most is. Ok, a Sweeney Todd a Depp-film óta nekem a kedvenceim között van, így kifejezetten élveztem, hogy annak a dalainak a helyi átiratai jöttek. Alan Cumming brillírozott a hentes jelenetben, de már a külcsín is kész volt ott. De lehetne említeni Bobby tárgyalótermi nagyjelenetét is, az kész showműsor volt önmagában.

Kicsit most is paródiája az eredetieknek, de annyira szerethető formában, a való világból ide csöppent kissé szerencsétlen figurákkal, hogy simán csak jól esett. Jó a zene, jól néz ki a sorozat, és a minimális paródia még humoros is tud lenni.

A Poker Face (s01e03) is egyre jobban nézeti magát velem.

Egyrészt, már biztosnak tűnik, hogy a hegyi ügyes tematika lesz. Charlie halad majd egyik helyről a másikra, és mindenhol megold majd egy bűnügyet. Most éppen egy grillt vezető testvérpár történetét sikerült lezárnia.

Másrészt, az adott rész Columbót idéző tematikája is rögzülni látszik. Mi látjuk, mi és miért történt. Majd kicsit visszapörgetünk, hogy Charlie miképpen keveredett ide, és miért érzi szükségét, hogy igazságot tegyen. Még a nyomozási stílusa is egyezik: van egyetlen egy történetdarabka, ami nem illik a többi közé, és annak kapcsán kérdezget, és összerakja a sztorit. Nem az agyaló, olyan szinten fordulatos nyomozás ez, mint amit az Elementary tudott jobb részeiben, de hangulatos és valahogy old school az egész, amit most szívesen nézek.

A heti humor sem maradt ki, hiszen Charlie egy kóbor kutyát szedett fel út közben, akinek elég egyedi személyisége volt. Különben, a krimi vonalon is bőven volt jelentősége.

Natasha Lyonne nagyon eltalált Charlie, de most is volt mondhatni sztár mellékszereplő. Bár, kicsit furának találtam Danielle Macdonald ilyen szerepkörét, eljátszotta.

Végül, a Galaxis Őrzői (s03e11-18) jön, amiben szintén látni kezdtem az évad tematikáját. Most valahogy mindig olyan helyzetbe keverednek az őrzők, hogy szökniük kell. Most azon a vonalon haladtunk, hogy a kreek ellopott technológiáját igyekeztek visszaszerezni, de a túlélésüket az jelentette, hogy a Vortex börtönvalóságába mentek át és onnan kellett kitörniük.

Ahogy már az évad elején egyszer, most is szétszedték a csapatot, és mindenkinek a saját, személyre szabott poklából kellett elindulnia, hogy a többieket megtalálja és kimenjenek a Vortex világból. Most is mindenki külön stílust kapott, egy-egy képregény és mesetípust megidézve. Voltak egészen ötletesek is benne, a humor és a kreativitás most a kéz a kézben haladt előre. A kedvencem Gamora börtönvilága volt, ami egy Disney hercegnő, konkrétan Hófehérke meséjéből volt ismerős. Az kész volt, ahogy a cuki nyulak meg kisállatok magyarázták Gamorának, hogy miért illene is ő a mesehercegnők sorába, de a bedurvulás se volt semmi sok csillámmal. Grafikában erős volt Peter történetében a gyurma mesék megidézése – ennek ellenpontja Rocket 3D meséje, amiben kifejezetten undorítóan néztek ki az alakok. Drax meg Pókemberként próbálhatta ki magát, már amennyit fel tudott fogni a vele történtekből. Neki aztán gonosz poénok jutottak – mint amikor rá kellett jönnie, hogy nem tud repülni.

A valóságba visszatérve pedig új harc vár rájuk, egy hatalmat átvevő robotúr jóvoltából, de az már a következő etap lesz. De nem is ez most a lényeg. Annyira jól el voltak találva a Vortex világai és más műsorok kiforgatott elemei, hogy az önmagában eladta volna. A Bolondos dallamok világ, a Disney… Az ilyen ötletekért akár újra is lehet nézni ezeket a részeket.

Ez az a mese, ami ilyen szereposztásban élőben el nem készülhetett volna. Múmiákról szól, akik egy titkos királyságában, az emberek elől rejtőzve örökké élnek. Ami miatt a színészeket emelem ki, hogy egyiptomi, vagyis afrikai karakterek mind. És olyan színészek adták nekik a hangjukat, mint Eleanor Tomlinson, Joe Thomas vagy Sean Bean. Egy volt, aki passzolt volna a szerephez: az angol nemesi sorba született régészt Hugh Bonneville szinkronizálta. Ő filmben is eljátszhatta volna, a többiek nem.

De mese, így ezzel nem kell többet foglalkozni. Legfeljebb megjegyezzük, hogy törekvés sem volt arra, hogy a színészek és a szerepeik összepasszoljanak.

De, ez mellékes. Amivel igazán gondban voltam, azok a történet alapjai. Legutóbb talán a Verdák okozott nekem ilyen törést. Egyszerűen elképzelhetetlennek és butának találom, amire minden épül. Induljunk ki abból: egy titkos város van, abban egy fáraó, annak meg egy lánya. Örökké élnek. Csak éppen az ókori Egyiptomban a mumifikálás nagy divat volt, nem létezik, hogy csak ennyi lakója van annak a városnak. Még, ha bele is magyarázom, hogy az emberek sok múmiát megtaláltak, kiállítottak, már nem ilyen élők, akkor se tudom elhinni, hogy pont egy fáraó menekült volna meg ettől a sorstól, pont a lányával.

Aztán: a hercegnőnek férjhez kell mennie. Mégis, minek? A múmiák szaporodni is tudnak? Ok, ezt inkább nem akarom se tudni, se elképzelni.

Még egy: a múmiák az emberi, és nem a mumifikált arcuk viselik, egy el nem magyarázott varázslattal. Az erős fény azonban megtöri, akkor látszik, hogy valóban múmiák. Ha múmiák maguk között élnek, akkor minek ez az álca? Nem mindegy már nekik az arcuk? Amikor meg a történetben erős fény éri őket, látszik az arcuk, az egy nagyon egyszerűsített, semmilyen arc. Bennem abszolút nem idézett meg egy múmiát sem. Közelebb van ahhoz, ahogy a mexikói helyszínű mesékben, mint a Coco, ábrázolták a holtakat a túlvilágon. Ok, ezt is értem, mese. Melyik gyereknek vetítenéd le, ha hasonlítanának az eredeti múmiákra?

Így viszont annyira zavartak az alapok, hogy a jelen történettől függetlenül az egésznek az alapját marhaságnak találtam. Én fura gyerek voltam, nekem már 7-8 évesen túl gagyi lett volna – a történelmi rejtélyek és mítoszok voltak a gyengéim, és a Mi micsodából pontosan tudtam volna, hogy nem ilyen egy múmia. Nem tudom, ma hogy nézi ezt egy gyerek.

A történet kerete – az ellopott gyűrűért a frissen eljegyzett, és egymással frigyre lépni nem akaró Nefer és Thut, a férfi kisöccsével kiegészülve Londonba mennek, ahol kalandokba keverednek. Közben lehet sejteni, hogy a fiatalok – pár ezer évesek, de mi az a halhatatlanoknak? – is egyre jobban kijönnek egymással.

A maga módján szórakoztató, és lehetett nézni. Ha nem gondolkodtam, csak néztem, remekül elvoltam vele. Lord Carnaby kellően szerencsétlen a béna embereivel és az erőszakos anyjával. A kutyaként közlekedő kis krokodil aranyos. Az Aida meg a legjobb jelenet volt az egészben. Azt valami nagyon jól elkapták, ahogy a karmester szinte idegösszeroppanást kap, ahogy Nefer beleénekel Aida és Radames szerelmi jelenetébe, majd a végére szinte oda se nézve vezényel, hogy legyenek már túl az egészen. Ahogyan az Aidát játszó nő felveszi a kesztyűt, ahogy hozzáírják a sztorit a gyűrűért jött Neferhez. Jók az alakok, dinamikus a jelenet, és a színházi személyzetet nagyon eltalálták. (Azt különben érdekes döntésnek tartom, hogy a szinkronos verzióban ezt a dalt leszinkronizálták, míg különben Nefer éneklését meghagyták angolul.)

A külcsín helyes. Nem vetekszik egy Disney szépségével, annál lényegesen egyszerűbb, de nem annyira, hogy olcsónak hasson. Nagyon színes, nagyon vidám, könnyed a látványa is.

Egynek elment, de azért nem lesz olyan mese, amit időnként visszanézek. Legfeljebb az Aida jelenetet, az benne a kedvencem.

Ha már arról készül sorozat, hogy egy korábbi sikeres családi komédia kb. 15 évvel az eredeti után folytatást kap az eredeti szereplőkkel, vártam volna több filmes hátteret. Vagyis, hogy lássuk is, hogyan készül egy sitcom.

Viszont a Reboot inkább munkahelyi komédiaként működik, aminek történetesen egy forgatás a helyszíne. Így látunk felvételt, utószinkronizálást, de leginkább az írószoba, ahova bevisznek minket. Ugyanis a jelenlegi vezető az egykori főnök lánya, és nekik is van családi konfliktusuk, amivel rendszeresen itt csapnak össze. Mindenki hozza a maga embereit, és a régi szövegírók próbálnak közös nevezőt találni az újakkal.

Működött így is, de azt a kulisszák mögé tekintés élményt nem kaptam. Magánéleti drámát annál többet. Nem csak az írók/producerek között van a rokonság, de a főszereplők közül kettő volt szerelmespár, akik történetesen házasokat alakítanak a sorozatban. Reed jelenlegi barátnője mondhatni nem rajong az ötletért, hogy megint egy légtérbe kerüljön az a kettős. De Clay laza viszonyba kezd a filmbéli fiát játszó fiatalember anyjával, míg a srác – Zack – a stúdió küldte főnökkel, Elaine-nel bonyolódik flörtbe.

A legjobban tetsző részek filmesek voltak – amikor az utószinkront csinálták, vagy az új színésznőt segítették/akadályozták éppen. De, amint írtam, ezek vannak kisebbségben. Itt fontosabb az, hogy a szereplők között milyen kapcsolat van, kiemelten az apa – lánya és a szerelmi szálakat. Még az jöhet hozzá, hogy az újrakezdés nem csak a sorozatnak szól. Zack gyerekszínészként okosan fektetett be, és ezzel ő áll a szereplők közül legjobban. A másik három, a sorozatbéli szüleit és mostohaapját játszó színész azóta sem tudott semmi érdemlegeset felmutatni. Illetve, Bree férjhez ment egy herceghez, de éppen most esik szét a házassága, így ezzel sem lehet éppen nagyra.

A helyszín elsősorban a stúdió és annak helyiségei, mint az írószoba, a színpad a közösséggel felvett jeletekhez, akad több kinti jelenet a stúdió környékéről. Mivel eleve rövid egy rész, ha már egyszer-kétszer váltanak, változatosnak tudott tűnni. Még külső helyszínt is be tudtak venni, hiszen a színészek forgatni jöttek ide, nem itt laknak, így a hotel és annak helyiségei is bekerülhettek a filmbe. Nagy költségvetésűnek nem tűnt, de hiányérzetem sem volt.

A stáblista pedig elég erős – a legtöbb főszereplőnek már komoly filmes és komikus múltja van. Judy Greer meglepően cuki és fiatalos Bree lett – sokáig rá se jöttem, hogy őt látom. Keegan-Michael Key kb. ugyanazt játssza, mint a Schmigadoon évadokban. A meglepetés, Johnny Knoxville, aki egyrészt nagyon megöregedett, másrészt egész visszafogott figurát kapott. Ő az egykori vadóc, aki öregkorára próbál lenyugodni és hétköznapi életet élni, így felhagyna az ivással, házvásárláson gondolkodik és az alkalmi kapcsolatait is igyekszik visszafogni. A kedvencem azonban Paul Reiser lett, aki az eredeti sorozat írója, producere és most is benne van ezekben a szerepkörökben, csak a lányával pluszban. Valahogy ennek a karakternek sikerült a legjobb utat megírni: ahogy kap egy esélyt a lányával, akit évekkel korábban elhagyott.

A humora változó. Nem mindig tetszett, de könnyed és fogyasztható, egy-egy komolyabb helyzetet is beleemelve. Azt mindenképpen tudtam értékelni, hogy intelligensen igyekeztek szórakoztatni, és nem altesti meg hasonló poénokkal igyekeztek eladni magukat.

Egész jó kritikákat is kaptak, de a sorozat így is törölve lett 8 rész után. Befejezetlen is, és érezni, hogy ez pont az a hely volt a történetben, ahonnan az új évadot, vagy az évad második felének berendelését várták volna. Téli szünet után tavasszal simulékonyan jöhetett volna az újabb 8, de ezek már nem készültek el.

Még ezzel együtt is érdemes volt egyszer megnézni. Nem fergeteges komédia, de kellemes és most jól is esett.

Michael B. Jordan ezzel átvette a stafétát a filmsorozatban. Már nem csak játssza Adonis Creed szerepét, de ezt a részt már rendezőként is jegyzi. Elég sikeres is lett, így természetesen már megy a találgatás, hogy miképpen folytatódhat a történet.

De egyelőre maradjunk ennél a fejezetnél. Donnie még utoljára megvédi a címét, bajnokként vonul vissza a ringből. Majd látjuk, 3 évvel később, hogy neki sikerült az, ami Rocky életében nem jött össze. De ebben benne van a két figura közti lényeges különbség is: Rocky egy külvárosi tahó volt leegyszerűsítve, és hiába keresett vagyonokat, minden oda is lett. Nem tudott bánni a pénzzel, de még azt sem tudta, kiben bízzon meg a vagyonkezeléssel kapcsolatban. Adonis a nevelőanyja által más alapokat kapott, és talán a sportolói részbél is érdekesebbnek találtam, hogy miként építette fel magát a ring után. Tulajdonos lett egy teremben, más sportolókat menedzselt, mérkőzéseket szervezett és márkát csinált a nevéből – határozottan jól példázza a szintjét, hogy hatalmas Ralph Lauren poszterről mosolyog Los Angelesben. Közben a családja is stabil és mintaszerű: saját jogon sikeres feleség, akivel csapatot alkotnak. A lányuk, Amara fogyatékát is helyén kezelik, és olyan nevelést biztosítanak neki, hogy ellensúlyozzák a siketségét. Ez az egész sokkal inkább sikertörténet, mint a boksz.

De természetesen a bonyodalmat a boksz hozza majd. Visszatér Donnie múltjának egy alakja, vele a bűntudat is. Segíteni próbál Damiannek, aki tele van haraggal. Veszélyes ember lett belőle. Mivel ez egy Creed-film, lehet sejteni, hol rendezik le a dolgokat. A ringben. Ez az a része, ami kiszámított, klisés és túlzottan ismerős is a filmben. Naná, hogy az új bajnok kevés, Adonis kell, hogy visszatérjen a szorítóba és visszaterelje egykori barátját a helyes útra.

A film utolsó fele, talán a negyede, amikor Donnie megint edz, és a végén ott a mérkőzés. Egyik sincs elnyújtva, és korábban sem volt egy tipikus bokszfilm. Három mérkőzés van benne összesen: a visszavonuló mérkőzés, Damian és az új bajnok összecsapása, végül a Donnie – Damian küzdelem. Még szerkezetileg is kiszámított: film eleje, közepe és egy a végén.

Az edzés az, ahol a Rocky ikonikus elemei megjelenhetnek, csak erre a történetre szabva. Vagyis, megint el kell húzni valami nehezet. Most egy repülőt. Megint van sok futás, és ikonikus helyen az üvöltés a célba éréskor: az most a Hollywood felirat. Amin azért elkerekedett a szemem, hogy Viktor Drago volt, aki segített a felkészülésben. Jó tudni, hogy a fiak megbékélhetnek, ha az apáik ellenfelek is voltak? Vagy csak simán egy utalás, hogy volt már korábbi rész is…

Ha már utalások. Michael B. Jordan stílusérzéke megmutatkozott abban, hogy egyes elemeket hogyan hoz vissza, megvan az utalás, csak sokkal inkább mai, trendi formában. Konkrétan Adonis melegítőjére gondolok. Apollo Creed stílusához tartozott az amerikai zászló színei a nadrágján. Michael B. Jordan már nem vesz fel ilyen ripacs holmit, viszont ugyanezek a motívumok megjelennek a melegítőfelsőjén, csak hófehérben. Roppant jól nézett ki, tisztelgés az előd előtt, de trendi.

Nem minden téren tetszett ennyire az újítás. Tettek egy kísérletet arra, hogy a boksz képi megjelentése is változzon. A végső csata 12-13 menetes volt. Az eleje és a vége a klasszikus formátum, ahogy eddig is csinálták. A köztes meneteket viszont kiemelték és olyan volt, mintha egy semmiben lebegő, képzeletben térben zajlana, ahol a küzdők mozgása is a szememnek furcsa volt. Majd a végére, a kiütésre visszakaptuk az arénát. Értem, próbálkoznak és újítanak, de ezt egyszerűen nem esett jól nézni.

A másik, a szimbólumok túlzott erőltetése. Meg lehet nézni, Adonis és Damian hogyan lettek megjelenítve a mérkőzésre. Adonis hófehérben – még a kesztyűje is tiszta fehér volt! Damian ugyanennyire feketében. Csak hogy mindenkinek világos legyen, ki itt a jó és a rossz. Küzdősportra fehérben menni? Jaj. Itt kiverik egymás fogát, véresre verik egymást – kinek jut eszébe erre fehéret venni? Azon aztán nagyon látszani kellene minden csepp testnedvnek. Nem is emlékszem, vajon véres lett-e Donnie kesztyűje a végére, de sejtem, hogy nem. Az meg mennyire hiteles?

Pedig én bírtam ezt a filmet, kifejezetten tetszett, ahogy Adonis életét felépítették, csak ez a kettő. Ez nem kellett volna.

Jellemzi a franchise sikerét, hogy minden korábbi szereplő jött vissza, legalább egy jelenetre. A kivétel Stallone, de ennek is megvan a maga oka. Ez már kicsit sem Rocky, ez már a Creed birodalom. Michael B. Jordan szokás szerint nagyon kigyúrta magát, de ő az érzelmi részeket is tudja hozni. Jonathan Majors leginkább a szerepe dühét fogta, Tessa Thompson kissé díszlet szerepet kapott. Ugyan írtak neki egy monológot arról, hogy milyen nehéz volt lemondani a zenész karrierje egy részéről, de ő itt inkább Donnie támogatójaként volt jelen.

Nekem tetszett összességében, azt a 2 fenti dolgot leszámítva. Azt meg majd meglátjuk, hogy miképpen akarják a szereplőket tovább vinni.

Akkor, a hétvégi termést hamar fussuk át. Most se zárás, se nyitány nem volt, bár van, amitől most elköszönök.

A Young Sheldon (s06e16) ezúttal Missy-részt kapott. A lány szökésben volt, a család aggódott és a végén Sheldon kimondhatta, hogy ezzel indult Missy problémás korszaka.

Az ötödik évad ötlött fel bennem, amikor a komédia egyre inkább dramedy felé hajlott. Ez most megint olyan volt. Még csak olyan részre sem emlékszem belőle, ami mosolygós lett volna, nemhogy vicces. Helyette öntötték a nyakunkba a családi konfliktust: Mary és George házassága válságban, Missy pedig már nem viseli el, hogy észre sem veszik a többiek.

Volt visszatérő mellékszereplő, leginkább dramaturgia okán. Az unalmas lett volna, ha Missy csak vezet az éjszakában, így volt kihez beszélnie.

Ez a rész már szinte fájdalmas volt, noha Missy a jobb karakterek között van. Csak ez az elhúzódó családi dráma nagyon nem áll jól a sorozatnak.

A mi kis falunk (s07e09) nem kapott húsvéti külön részt, pedig azt hittem, most ráállnak erre. Karácsonyi rész is ebben az évadban volt először – húsvéti nem lett.

Maradt a szokásos felállás: több kis külön történetből állt össze a rész. A legfájdalmasabb László húzása volt, aki Kati házára akart hitelt felvenni. Annyira túlírt volt, ahogy nem volt hajlandó kibökni, miért is méri fel egy ingatlanbecslő a házat. Ebben a részben csak Károly volt, aki most a jobb oldalát tudta megmutatni, és mentette a menthetőt. Egy nagy link, szélhámos a polgármester is, de most tényleg segített a testvérének. Jó volt, hogy végre emberi oldalt is kapott.

Zsolthoz jött egy kolléganő segítségért, Nelli meg féltékeny lett. Szót sem érdemel. Még ez a csapat a legértelmesebb a faluban, így nem örülök neki, amikor ilyen beleerőszakolt történeteket kapnak.

A Répák meg családfát kutattak. Jellemző különben, hogy a gyerek a legértelmesebb a családban.

Károly említett villanása ért a legtöbbet benne, különben olyan erőltetettnek éreztem a történeteket. Ebéd mellé még mindig elment, de azért nem bánnék már egy emlékezetesebb részt.

A The Good Doctor (s06e18) helyezkedik a szereplőkkel. Kalu még mindig keresi a helyét, és kezdem látni, hova lesz besorolva. Egyes sorozatokban meg lehet figyelni, hogy egyes szereplők mindig azonos szereplőkkel közös jeleneteket kapnak. Egy-egy csapat van, akikkel történik valami, míg a többiekkel is. Így sokan kaphatnak képernyőidőt, és megvannak a saját, szorosabb kapcsolataik. Amíg Jordan Danny iránt érzett szerelmet, ők egy ilyen csapat voltak és rendszeresen együtt dolgoztak. De Danny a függősége miatt végleg kimondta a nemet, és így rendeződnek. Nem is kicsit látványos volt most, ahogy Kalu betolódik Danny helyére. (Noha elvileg Kalu Shaun gyakornoka, mégis, eddig Jordan volt a közvetlen felettese.)

Az orvosi eset annyira nem lett most erős – nem véletlenül. Shaun nem a munkával foglalkozott, az izgatta, hogy Glassman betegsége kiújult-e. Kihoztak belőle a végére egy érzelmi tetőpontot, de kicsit nyögvenyelős volt az egész történetszál.

Volt ismerős vendégszereplő is – az elméjével küzdő beteget játszott a Chicago PD egy állandó színésze. Nem jellemző, hogy színészek rivális sorozatokba kirándulnak – mert bizony a Chicago sorozatok össze vannak kötve, és annak is van kórházi része: a Med. Csak nem szereplőfrissítés lesz? De simán lehet, hogy csak túlgondolom.

Irányváltást érzek a Rabbit Hole (s01e03) esetében.

Az első két részben a rejtélyt szerettem – ahogy John nem értette, mi történik vele és miért. Azt hittem, ezt nyomozza majd az egész évadban. Amikor az ártatlan bizonyítani akarja a világnak, hogy csak bemártották.

Ehhez képest átmentünk összeesküvés-elméletbe. Feltűnt egy nagy főgonosz, aki az egész Amerikai Egyesült Államokat a saját csicskájává akarja tenni. Természetesen csak egy nagyon kis csapat állhatja az útját: John, a legjobb barátja és az apja. Ebben a részben visszamenőleg is elmagyarázták, mi történt eddig és miért történtek ezek a dolgok. Így most egy versenyfutás veszi majd kezdetét: ki kapja el a másikat előbb?

Olyan szinten marad benne rejtély, hogy egyes szereplők még rejtegetnek dolgokat, és nem azok, akiknek látszanak. De egy rejtély kinyomozása helyett egy rosszfiú lebuktatása a jelenlegi téma. 3 rész után – még csavarhatnak rajta.

A részt különben vitte Charles Dance, nekem simán azok voltak az emlékezetes részek, amikor John barátnőjét vallatta, meg mondogatta, hogy senkiben nem lehet bízni.

Magamban azon is kuncogtam, hogy Crowley itt is rosszfiú neve lett. Volt már a szó szerinti Alvilág királya, itt meg a földi alvilág ura lesz?

Végjátékhoz közeledek a The Nevers (s01e09-10) évaddal.

Lassan arra redukálódik a cselekmény sci-fi része, hogy ki szerzi meg először a galantit. Mit ne mondjak, nem is nagyon tudott lekötni, hogy többen is futottak szegény nyomorult, gyengének tűnő ufó után. Van is vele kapcsolatban pár kérdés, pl. Lavinia azért akarja annyira a vesztét, hogy a megérintettség véget érjen. Kétlem, hogy akinek már van képessége, ez visszavonná. Ahogy az sem tiszta, hogy Amalia miért hiszi, hogy ez a lény a válasz arra, hogy a jövőben az emberiség túléljen. Olyan kis semmilyennek tűnik ahhoz, hogy ennyi jelentősége és ereje legyen. Inkább cuki, mint erős.

Az emberi drámák sokkal jobban lekötöttek. Az érintettek kénytelenek rájönni, hogy Amalia nem védheti meg őket örökké. Van, aki készül a háborúra, van, aki már el is megy vadászni. De akad olyan is, aki olyan titokra bukkan, ami átírhat mindent a törvényhozásban. Maladie, aki korábban egy Sarah nevű háziasszony volt, előtörténetet kapott. Jobban hasonlít Amaliára, mint bármelyikük is sejtheti. Egy újabb tönkretett, bántalmazott nő meséje.

Lavinia és Augie története is új színeket kapott. Fel is merült bennem, hogy Augie mennyire mutatja az igazi arcát a világnak. Benne is van valami Lavinia kegyetlenségéből? Vagy, ahogy a nő viselkedik, az hoz ki egy sötétebb dolgot az öccséből is? Változik ott a dinamika, és a vége előtt még ők is össze fognak csapni, már nagyon húzzák a frontvonalat.

Korábban már írtam, hogy mennyire jól dolgoznak ebben a sorozatban a kosztümökkel és látványtervekkel. Most is volt két különösen emlékezetes rész: Hugo istenné alakulása az estélyén. Ebben a korban ez merész ötlet, testfestéssel és mindennel. A másik szegény Lily, akit eddig rejtegetett az apja. Lehetett tippelni, miért van a pincébe zárva. Most láthattuk.

Még 2 rész van vissza, és nagyon sok ponton kezd a tetőpontra érni a feszültség.

Már harangoztam, hogy részemről jön a kasza. Jött.

Mivel le voltam maradva, +1 részt adtam neki, de az Animal Control (s01e07-08) menthetetlen. A történet, a szereplők és a színészek, az egésznek a humora borzalmas. Egyetlen dolog volt, ami miatt reménykedtem. Néha volt benne egy-egy cuki állat. De most?

Emlékezni se akarok rá. Az egyik mostani részben hangoskodó pulykát figyeltek meg, mert a szomszédok már egymás torkának estek, hogy a pulykától nem lehet aludni. Mi lett belőle? Jött a puma, és kinyírta a madarat, mutatták, ahogy eszegette szépen.

Másik szálon meg egy hatalmas, döglött és büdös halat dobálgatott egymásnak a felügyelet és a halvédelem. Hát, ennyit arról, hogy van olyan cuki állat, amiért megéri nézni.

Volt viszont kínos és fájdalmas magánéleti szál. Ahogy a főnöknő rá van gerjedve az új fiúra, az már beteges. Az idei legrosszabb filmes románcokban az övék tuti helyet kap.

Szóval, részemről ennyi volt. Amit magammal viszek belőle, az egyik korábbi részből az anya és a kölyökláma egymásnak dőlve alszik. Az olyan cukiság volt, ami miatt kapott ez a sorozat 8 részre esélyt.

Talán az is volt a baj, hogy én végig vártam egy plusz poént. Ha már szellemek, más világok érzékelése, azt hittem, valami még lesz. Nem lett. Ez egy kamaszfilm a gyászról.

Gyanakodnom kellett volna, mert a jelek viszont arra utaltak, hogy ennek az egésznek annyi lesz csak a lényege, hogy Tessa elköszön a halott barátjától és él tovább. Már a nyitány erre lök minket: a film elején Tessa és Skylar romantikus filmekről beszélgetnek, és a lány leszögezi, hogy rossz a végük, valaki meghal, vagy csak nem mutatták elég ideig a történetet, hogy a tragédiához jussanak. Már az elején ki van mondva, hogy nincs happy end.

Ebben a filmben valami keserédes hangulat jut. Skylar visszavonhatatlanul meghal, és minél jobban megismerjük a lány emlékeitől, az együtt töltött nyarat, annál jobban lehet sajnálni. Ő az a típus, akinek a hibája is az, hogy túl jó. Hűséges, jólelkű, tehetséges. Az sem segít, hogy micsoda értelmetlen az a tragédia, amiben életét veszti.

Mivel Skylar annyira rendben van, Tessa az, akit a film a középpontba helyez. Ő az, aki nem meri élni az életét, közel engedni az embereket. Mert már sérült, vesztett el családot és biztonságot, és többet nem akarja, hogy fájjon. Skylar kezdi átírni a dolgokat, és pont az ő elvesztése kell ahhoz, hogy Tessa felismerje, hogyan kell tovább élnie, hogyan tud nyitni minden más felé.

Kicsit olyan is a film, mintha kettő lenne egyben. A visszaemlékezős részek egy szimpla, szerelmes tinifilm, amiben a sebzett lány gyógyulni kezd, hála a szerelemnek. A jelen kap egy misztikus színt azzal, hogy Tessa nem tud még elköszönni, és beszélni szeretne Skylar szellemével. Nyugi, nem megy át horrorba, hangulatban passzol a film többi részéhez. Szinte csak annak is nézhető az egész, hogy a lány miképpen dolgozza fel a gyászt.

A külcsín éppen annyira tinifilmes, mint amit vár az ember egy ilyen történetben. Kisváros, helyes fiatalok. A színezés és a harsányság nem jellemzi, hiszen annál komolyabb a témája. De így is, nagyon közel van ahhoz, amit a Netflix szeret forgalmazni. (Meg is vették a sugárzási jogot, bár ez nem saját filmjük.)

A szereposztás: Joey King lett Tessa, aki hozza a kötelezőket. A helyes, kedves lányt – csak itt inkább szomorúnak kellett lennie, nem olyan energiabombának, mint a csókfülkés filmekben. Különben már kezd korban túllépni azon, hogy kamaszokat játsszon, de olyan az arca, a magassága, hogy el tudom képzelni, még fog ilyen szerepet kapni. Skylar pedig Kyle Allen lett, akit az AHS világvégés évadában láttam. Ok, abból az évadból 2 részt láttam, de Allen ugyanazt a karaktert kapta ebben is. A világvégét leszámítva. Eléggé rájuk, pontosabban Kingre épül az egész film. Pár mellékszereplő felbukkan ugyan, de nem sokat vannak színen és nem relevánsak a történetben.

Egyszer megnéztem, de „a szerelem soha nem hal meg” üzenet nem pótolta, hogy legyen valami csavar a végén. Olyan kis egyszerű az egész, szellemi sík ide vagy oda.