Miért volt olyan érzésem, hogy én ezt a filmet már láttam? Pedig nem, eddig nem is tudtam, hogy létezik, de tiszta déjá vu volt. Nem volt valami sorozat, ahol valakinek az volt a képessége, hogy kb. egy perccel előre látta, mi fog történni? Mindegy, nem ez a lényeg.

Van egy blogger, Franklin, aki az egészségügy legragyogóbb elméjével szeretne interjút készíteni. Ehhez belopódzik az egyik rendezvényére, és véletlenül sikerül megmentenie Burrell életét. A földön pedig megtalálja a férfi gyűrűjét, amiről hamarosan kiderül, hogy 57 másodperccel képes visszapörgetni az időt. Franklin gyorsan el is ér mindent, ami eddig nem akart összejönni neki. A kaszinóban rendbe szedi magát anyagilag, álmai nője a karjaiba omlik, és a milliomos, akit rég le akar buktatni, állást ajánl neki. Csak éppen az idő feletti hatalom egyre jobban tetszik neki, kezdi elveszteni az eredeti céljait.

Ami a cselekménnyel a legnagyobb baj, az megfogható azzal, hogy gyors, összecsapott és a konfliktusokat bután varrja el. Franklin pillanatok alatt szedi össze magát, amikor a barátnője egyszer beolvas neki. Amit hetekig nem tudott összehozni, fél nap alatt megoldja. A lánykérés, amire sor kerül, miután kb. 3 hete ismerik egymást, vagy annyi se? Ahogy Thorensen bevégzi, a többiek meg minimális sérülésekkel kimásznak a lezuhant repülőből, persze. Ahogy Burrell megteszi az állásajánlatát. Tudnám sorolgatni, minél jobban szétszedi az ember, annál inkább nem akar stimmelni. Röhejes, ahogy Thorensen a zsaroláshoz anyagot szed össze. Vagy az, hogy Franklin az MIT-n végzett mérnök, aztán kb. úgy viselkedik, mintha nem is lenne mögötte szaktudás. Nem is gondolkozom ezen tovább, mert minél jobban megpiszkálok benne valamit, annál inkább érzem, hogy nem állnak össze a szálak kerek egésszé.

Kicsit thriller, kicsit akció is próbál lenni, aztán egyik sem jön össze igazán. Franklin lebuktatná a főnökét egy gyógyszer miatt, nem kell kinyomozni semmit, csak bizonyíték kellene, amit bámulatos gyorsan megszerez, amikor rászánja magát. Próbálják elhallgattatni is, de nem valami látványosra sikerül a módszer. A látványelem a visszapörgetés, ezzel humort is próbálnak belevinni, de csak ritkán jön össze. Ahogy Franklin megszerzi a széf kódját, még ok, de a kaszinózás olyan semmilyen.

Josh Hutcherson a főszereplő, és mellette még Greg Germann lap több játékidőt, mint a kegyetlen üzletember. Ehhez képest meg lehet nézni, mi van a plakáton. Morgan Freeman a tudós, akié eredetileg a gyűrű. Van kb. 3 jelenete az egész filmben. Az elején, a végén, meg egyszer majdnem a közepénél. Mondjuk, megértem. Én is inkább Freeman miatt álltam neki a filmnek. Nyomorult Hutcherson nem tud elvinni egy filmet a hátán. Az Éhezőkben ott volt Lawrence. A sorozatában a 3 főszereplő közül ő volt a leghalványabb.

Annyira rossznak azért nem érzem, mint amilyen kritikákat olvastam róla, de nekem sem tetszett. Az időugrás még csak ok, de a thriller – oknyomozó szálat és a romantikát nagyon nem találták el.

Pár rész összejött, és máris azzal nézek szemközt, hogy a krimi rész nem akar megmaradni az agyamban. Pedig a Balthazar (s05e03-05) az a sorozat volt, ahol szerettem, hogy ötletes az is, amiben nyomoznak. Mi volt ebben a háromban? Ha minden igaz, volt egy bomba a boncolásra ellopott hullában. Aztán ufót kerestek, míg az utolsóban egy család halt meg, akik nem is voltak család, és Balthazar orrát nagyon bántotta, hogy miért voltak annyira izzadtak. Kis csavar mindben volt, de már nem igazán meglepő egyik sem. Ok, azért arra nem számítottam, hogy a sokgyerekes család mit rejtegetett a kerti sufniban. De az ufós poénját már lehetett akkor sejteni, amikor feltűnt a kék ember, és rájöttek, mi köti össze az áldozatokat. Az ötödik rész alapötlete meg kvázi nagyon idézte a Családi üzelmeket. Ellenben, az átívelés és magánéleti szálak kezdenek eluralkodni. Legyen az Camille és a fia kapcsolata, Balthazar és Olivia kapcsolata, vagy éppen dokink bátyjának az ügyködése. Közben már az elköszönéshez is szedik az alapanyagot, mert van, aki elmenni készül, és Olivia Balthazar eddigi legstabilabb kapcsolata, ha megy is magában a harc, mert a volt nejét nem bírja még mindig elengedni. Elnézem, de szerintem már ismétlem magam azzal, hogy ráférne a sorozatra az elköszönés és lezárás.

Nekikezdtem, de nem tudom, meddig tart majd a lendületem. Ez a sorozat már nagyon nem az, ami eleinte volt és nekem nem jön be, most sem, az új koncepció. Vagyis, szenvelegtem a Leverage: Redemptation (s02e01-2) nyitányán. Az egy dolog, hogy Hardison most is csak a nyitórészben köszönt be, meg talán az évadzáróra visszajön. De maguk az ügyek, amik teljesen érdektelenek. Már nincsenek ötletes átverések, és azzal is bajom van, hogy megszűnt a munkamegosztás is. Ha kell, bárki szélhámosnak áll, nem csak Sophie téveszti meg az embereket. Ahogy mindenki át a tudásából a másiknak is. Sophie, mint vezető továbbra sem tetszik. Hiányzik a dinamika, de legjobban a meglepetés. A Fűrész trükkjét használják, amikor a végén visszapörgetnek, megmutatják, amit nem vettünk észre, és amitől a jelenben minden más. Csak ezek már fáradtak, nem igazán meglepők. Az is tagadhatatlan, hogy a szereplőkön nagyon látszik, hogy újra életre hívott sorozat. Erősen középkorúak, és már rág nincs meg bennük a szexi faktor. Noah Wyle ilyen szempontból különösen fájdalmas, bár őt inkább a Vészhelyzet miatt ismerjük fiatalabbként. Különben az első részben bizonyítékot kellett szerezniük egy korrupt államfő ellen, a másikban meg egy környezetszennyező nagyvállalkozónak tettek keresztbe.

Folytatódott A mi kis falunk (s08e06), vagyis újra ezt tudják forgatni azok a színészek, akik eddig a Valami Amerikában voltak lekötve. Ok, ez így nincs hivatalosan kimondva, de az egyiknek vége, a másik meg halad tovább? És sok a közös színész? Mindegy, nem ez a lényeg. A nyitány egy szilveszteri epizód volt. Emlékszem poénkodtam is rajta, hogy tavaly karácsonyi rész volt, megint az lesz-e. Hát, szilveszter lett belőle, de teljesen ugyanarra a sémára készült, mint a tavalyi rész. Készülődnek a falusi rendezvényre, aztán az old meg mindent, hogy a szomszédból lenyúlják az ottani ünnepséget. Tavaly a karácsonyfát díszekkel, idén meg a szilveszteri buli fellépőjét. Közös az is, hogy Gyuri és Erika jöttek vissza egy epizódra. Most különben volt sztárszereplő is, de ha nem mondják, kicsoda, én fel sem ismerem. Jött énekelni a Bebe. Ez el is gondolkoztatott, hogy mégis ki a célközönség. Mindegy, elengedem ezt is, a végére úgy is nagy, közös nótázás lett belőle. Igyekeztek minél több szereplőnek adni egy-egy jelenetet, így most nem a szokásos 3 mellékszálból lett egy nagy rész, hanem többől egy szilveszteri év végi kapkodás. A humor persze a szokott, de ez már a sorozat védjegye.

Imádom a kutyás filmeket. Az olyasmiket is, amiben valaki elveszik a vadonban, és túl kell élnie egyedül. Ezt a kettőt vegyíti ez a film, de sajnos, eléggé le tudja húzni, hogy nagyon látványosan tévéfilm.

A történet szerint különben két gyerek indul hidroplánnal, egy pilótával és a család kutyájával az apjuk munkahelye felé, ami egy vadonban fekvő bánya. A gép azonban megsérül, a pilóta az erdőben tudja letenni a gépet. A gyerekek és a kutya megússzák, a pilóta azonban nincs eszméleténél, és láthatóan súlyosabb sérülései is vannak. A gyerekek meg elindulnak a kutyával, hogy segítséget szerezzenek a férfinak. Alaszkai vadon, éppen párzanak a medvék is, és a mentőcsapat ugyan megkezdi a keresést, de nem biztatják a szülőket, hogy nagy eséllyel visszakapják a gyerekeket.

Nem is lenne semmi gond, ha nem lenne következetlen maga a történet. Egy csomó problémát a gyerekek elé öntenek, aztán meg is feledkeznek róla, ahogy valamit megoldanak. Pl. a lány, Hannah lába kimegy, sántikálni se nagyon tud. A bátyja összetákol egy hordágyat, és majd a kutya fogja húzni a sérült lányt. Legalábbis, fél nap, mert a következő napi jelenetben már gond nélkül sétál, fut, mászik. Nagy sérülés lehetett… És vannak még benne ilyesmik.

Van egy olyan tippem is, hogy gyakran olyasmiken nevettem, amiket nem is poénnak szánhattak. A ránézésre husky kutya tényleg mindent bevet a gyerekek védelmében. Látjuk, ahogy elijeszti a vad farkasokat némi botos, kődobáló segítséggel a gyerekektől. De nekimegy a medvének is, amikor az gyerekhúsra éhezik. Nagyon hihető különben, hogy megharapja a támadó medve mancsát, mire a mackó inkább elvonul. Mindegy, azt akartam kihozni belőle, hogy a kutya igazi szuper ebként viselkedik, miközben a gyerekeikért aggódó szülőknél felmerül, hogy a kutya semmire sem lesz jó. Ha az anya rászólt, napokig bujkált az ágy alatt, mihez kezd majd a vadonban?

A játékidőt kitöltötték, folyamatosan volt valami vészhelyzet. Az is jellemző, hogy amikor a keresőcsapat feladja, a szülők ellopnak egy bozótjáró kiskocsit, és mennek maguk az erdőbe. Vagyis, mozgalmas a film, csak éppen nem szabad ésszel nézni. Nem logikus, gyakran gagyi is, amit látunk.

A cuki faktor menti, amikor nem nagyon tévés a filmezés. A husky tényleg szép állat, és a gyerekek is úgy lettek válogatva, hogy helyesek és cukik. Maga a táj is szép köröttük. Ha nem veszi túl komolyan az ember, simán nézhető.

Mit lehet még elmondani róla? Igazából az eddigieket tudnám több példával alátámasztani. Nagyon erőltetett konfliktusok vannak, amelyeknek menet közben nagyon olcsó megoldásaik születnek. Hannah eleinte idegenkedik a bátyja kutyájától, de az állat párszor megmenti az életét, utána már nagy barátok lesznek. A szülők éppen válni készülnek, de a gyerekek eltűnése ráébreszti az apjukat, hogy a családja számára a legfontosabb. Már el is tervezte, hogy itt felmond, közelebb keres állást és persze a felesége azonnal a nyakába is borul, minden meg van bocsátva. Mondjuk, nem megcsalta vagy már nem szerette, csak hanyagolta őket a pénzkeresés okán.

Tévés, egyszerű és olcsó a történet is, nem meglepő, hogy kisebb nevekkel vagy számomra ismeretlen színészekkel dolgoztak. Az egyetlen kivétel Natasha Henstridge, akit az anyát játszotta el. Nem mintha sok mindent bele kellett volna tennie a filmbe és a játékába, de ezzel együtt is az ő neve az egyetlen, ami kiugrik a stáblistán.

Tévében azért elég jól mehetett, mert valamiért több folytatása is készült. Lehet, ha állatos filmre vágyom, elkezdem megnézni azokat is. Mert nem fáj, nézhető és cuki, csak éppen az agyamat nem szabad használnom, amíg nézem.

Bradley Cooper nagy projektje volt a Leonard Bernstein életé bemutató Maestro. Már ő is azon színészek közé tartozik, akik nem csak főszerepeket játszanak, de rendeznek is. (Ebben még rokonítani is tudnám A szeretővel. Különben abban is közösek, az életrajzi film voltukon túl, hogy fesztiválokra vitték, díjakra jelölik őket.)

Mivel lehetett 2 óránál többet kitölteni? Azt gondolná az ember, az, hogy szereplőnk ül a zongoránál és komponál, nem valami izgalmas. A film nem is erre koncentrált, minimális olyan jelenetet kapunk, amikor Bernstein zenét szerez. Ha a szakmai útját nézzük, sokkal többet mutatták a zenekar élén, mint sikeres karmester, majd később tanár is. Valamint, rengeteget beszélnek az alkotói folyamatokról. Cooper még egy monológot is kapott arról, hogy mennyire más személyiséget kíván leülni és zenét szerezni, mint kiállni a zenekar elé, és vezényelni. De ott vannak a szakmába tartozó barátok, vagy éppen az újságírók – ha nem zenélnek, beszélnek róla.

De Bernstein életművét senki sem ebből a filmből fogja megismerni. Pár nagyon nagy sikert említenek csak: van egy jelenet a New Yorkban kimenős matrózok táncával, emlegetik a West Side Story-t, de azt nem látjuk. Majd vezényeli az egyik miséjét, és kb. ennyi. Nem, még említenek egy filmzenét tőle, de részlet abból sem került a filmbe.

Ellenben a házassága és a személyes kapcsolatai alapos elemzésre kerültek. Érdekesen húzták-vonták, hogy mi is a szexuális irányultsága. Az már gyanús, hogy amikor az első jelentős koncertjére siet, egy fiatalember mellől szalad az operaházba. De aztán megismeri Feliciát, és nem csak alibi számára a nő, szerelem volt és láthatóan szexuális téren sem voltak gondjaik, hiszen több gyerekük is született. Ugyanakkor Bernstein később is vonzódott férfiakhoz – nyílt titokként vannak mellette fiatalemberek, akik a szerető posztját töltik be. Elég homályos utalások vannak különben, mert Felicia egy ponton megtiltja a férjének, hogy az igazságba beavassa a legnagyobb lányukat, amikor az pletykákat hall az apjáról. Felicia akkor utal egy egyezségre – amit nem tudjuk mi volt, de a környezetből arra tippelnék, hogy szemet hunyt a férfi szeretők meglétén. Olyan jelenet is akad, amikor ismerősökkel fut össze Bernstein, akik a kisbabájuk levegőztetik. A gyerek megölelgetése közben elejti, hogy mindkét szülőjével lefeküdt. Biszex biztosan volt, de néha mintha abba az irányba kacsingatnának, hogy inkább a férfiak vonzották. Egyszer még Felicia is azt mondja neki, ha nem vigyáz, csak egy öreg meleg – ő durvább szót használ – lesz belőle, magányosan és elhagyatottan.

Elég sok érzelem kavarog a felek között, és ezzel megy el a játékidő. Általában Bernstein az, aki megbántja a környezetét, a többiek meg igyekeznek idomulni a zeneszerzőhöz, akit fiatalkorától kezdve nagy sztárként kezeltek.

Cooper és Carey Mulligan is nagyot játszanak, ráadásul nagyon segít nekik a maszktechnika is. Már nagyon hitelesen, ízlésesen képesek ezekkel az eszközökkel öregíteni a színészeken. Így teljesen megoldható volt, hogy eljátsszák a szerepeiket a húszas éveikben ugyanúgy, mint ötvenen felül. Azt külön érdemes nézni, hogyan változtak az arcvonások, a frizurák. De ezt leszámítva is van munka a filmben, tényleg odatette magát mindkét színész.

Cooper mellékszereplőnek is bőven talált nevet maguk mellé. A nagylányukat Maya Hawke játssza, Matt Bomer beugrott Bernstein barátja/szeretője szerepére, és még lehetne mutogatni az ismert arcokat mellettük.

Jól is néz ki a film, amennyire egy ilyen életrajzi drámában korszak, életszakasz meg lehet jelenítve, ebben meg van. Plusz, zeneileg is nagyon össze van rakva. Stílusosan alapvetően klasszikusok, de megjelenik zenében is az életmű.

Egész jó kritikái is vannak a filmnek, ha kasszát nem is robbantott. Mondjuk, szerintem nem is ez a mérvadó, mert a Netflix sugározza, csak a díjátadók miatt jobban fekszik, ha mozikban is bemutatták. Ez is felkerül a listámra, hogy majd figyeljem, a következő időszakban milyen jelöléseket, esetleg díjakat gyűjt be.

Ha tippelnem kellene, melyik francia királyt mutatták legtöbbet a filmvásznon, simán a Napkirályra szavaznék. Azt már most lehet is díjazni ebben a filmben, hogy most nem XIV. Lajos került a középpontba. Hanem XV. Lajos és mellette az egyik leghíresebb udvari hölgye, Jeanne du Barry.

A nő a történet központi alakja, aki egy cseléd és egy pap törvénytelen lányaként kezd egyre messzebb sodródni a tisztes útról. Taníttatták, de mivel szép is volt és cserfes, nem sok út maradt előtte nyitva. Még tetszett is, ahogy megfogalmazta. Cseléd lehetett volna, vagy szajha. De az utóbbit jobban élvezte - hozzáteszem, nagyon gyorsan mászta a ranglétrát, és azért ő nem az a nő volt, aki az út szélén állt és senkinek nem mondhatott nemet. Plusz, azt is hozzátettem magamban, hogy mindenképpen az urak kényét-kedvét kellene szolgálnia, de cselédként csak kihasználnák, így legalább valamit keres is a férfiakon.

Egy végig jó kedélyű, kellemes nőt mutatnak be nekünk, akit az életmódja nem tett önzővé, keserűvé vagy akár sebzetté. Tudott és szeretett is, sokat adott másoknak. A film nagyon kedves az alakjával, és sok mindenben az arisztokrata hölgyek fölé emeli. Ő a hősnő, és úgy viszik bele a kicsit feminista hangnemet, hogy ő egyáltalán nem az. Elfogadja a helyét, és felvállalja a kurtizán, a kitartott nő, majd a király kedvesének is a szerepét. Jellemző a film hangvételére, hogy a családtagjai lesznek azok, akik az érdekeket és a pénzt lesik. Jeanne simán boldog a királlyal, a többiek kérnek pénzt és sugallják, mire lenne még szüksége.

XV. Lajos meg olyan férfinak van ábrázolva, aki simán és mindig megkapja, amit akar. Ha int egy nőnek, estére már a szobájában várja. Vannak hangulatai, amit a körötte levőkön ver le. De alapvetően egy szerény, csendes ember, aki szeretetet akar. Nem is nagyon jellem, elhalványodik Jeanne mellett. Nem is nagyon tudok mit mondani róla, milyennek mutatta a film. Valakinek, akinek teljhatalma volt, hatalmas vagyona és kényelmes életet élt. Ugyan utalnak a rosszabb felére is, de a film már egy szerelmes, hűséget férfit mutat be - már, amennyire valaki az ő helyzetében hűséges. Eleve a szeretőjével csalja a nejét, és azokban a bizonyos hangulatokban simán hozat magának mást, mint az aktuális szeretőjét, és mégis, a maga módján hűséges. A film szerencséje, hogy Depp játssza, mert ő visz bele sármot, és valami nyomot hagy akkor is, ha komolyan bajban is vagyok, ha jellemeznem kellene. Nég csak az sem derül ki a filmből, hogy jó vagy rossz uralkodó.

De különben annak sincs még benne nyoma, hogy nem sokkal később mi következik. Mert az ő utódja az a bizonyos Lajos, akit elsöpört a forradalom. Már a filmben feltűnik Marie Antoinette is, aki még gyűlöltebb alak lett, mint a férje. Itt ennek nyoma sincs, a film az arisztokrata körökre fókuszál. Ugyan a végén elmondja, kivel mi lett a király halála után, de addig nyoma sem volt annak, hogy a nép mennyire szegényedik, és milyen nagy az ellentét az udvari fényűzés és az utcák szennye között.

A kedvenc alakom különben Lajos lakája lett, akinek jutott egy-egy beszólás is, meg volt egy eredeti, szurkálódó stílusa is, ami nagyon kellett a sok udvari és mézédes beszédű alak mellé.

Az látszik a filmen, hogy nem sajnálták a költséget. A kosztümök, a helyszín és a két főszereplő is gondosan választott és nagyon igényesen van ábrázolva. A ruhák, Versailles nagyon sokat adnak a filmnek. A kedvencem különben Jeanne udvari bemutatása volt, akkor teljesen dámának öltöztették, és messze ki is ragyogott a többiek közül. De, amikor összeöltöztek Lajossal, vagy a Napkirályt idéző szettek is bejöttek.

Szerettem azt is, amikor valamin vigyorogni tudtam. Csak egy példa: amikor a frissen megérkezett osztrák hercegnő ajánlgatja a férjének, hogy majd tanítja németül. Azt a közönyt a hercegen, kész.

A történet lassú, csendes, és alig van benne szenvedély ahhoz képest, hogy egy nagy szerelmet akar bemutatni. De hangulatos, kellemes, és fogyasztható. Talán feszesebb lehetett volna, mert cselekményben nem lettünk elkényeztetve, de elnéztem az udvari játszmákat és ruhákat is.

A kritikái különben vegyesek, és anyagilag nem is kicsit bukás. Pedig nem rossz film, csak nagyon más a tempója és a történetvezetése, mint ami jobban nézetné magát. Lassabb, csendesebb, akár az unalmasabb szót is használnám. Férfiaknak különben az lehet, kétlem, hogy nekik annyi pluszt adott volna egy-egy szépen megvarrt kosztüm, mint nekem.

Egynek elment, egy lassú, de szépen megcsinált filmként maradt meg bennem.

Annak már figyelmeztető jelnek kellett volna lennie, hogy a Ted stúdiójának filmje. Tudjátok, abban volt az életre kelt plüss medve, aki drogozott és káromkodott, meg nőzött is. Nos, hasonlóan agyament filmet kaptunk most is, csak éppen kutyákkal a főszerepben.

A főszereplő egy olyan kutya, akit egy minden rossz tulajdonsággal felvértezett sértett férfi arra használ, hogy fájdalmat okozzon az őt elhagyó nőnek. Szegény kutya ebből mit sem fog fel, ő komolyan dolgozik azon, hogy a férfi szeresse. Még az sem tűnik fel neki, hogy a közös játék valójában Doug kísérlete arra, hogy kidobja a kutyát. De amikor egy kóbor kutyával találkozik, ki lesz okosítva és hirtelen mindent megért. Nem kell, ha jó kutya? Akkor most megmutatja, milyen a rossz kutya! Új barátaival hazaindul, hogy leharapja Doug azon szervét, amit legjobban szeret. Lehet találgatni, mi az.

A film meg halmozza a nem szalonképes poénokat. Kb. mint a Ted, nagyon érezni a történeten, hogy annak a mintájára készítették ezt is. Az útra kelő kutyák között is van románc, de megrontanak bútorokat és kerti törpéket is menet közben. Az erdőn átkelve begombáznak, úgyhogy még a kutyáknak is lesz drogos élményben részük. Ki hogy van vele, de nekem nem a vicc és humor jut eszembe, amikor a kábulatból magukhoz térő kutyák rájönnek, hogy nem plüss állatokat marcangoltak szét, mint azt bedrogozva hitték, hanem egy nyúlcsalád fészkét fosztották ki, és borították vérbe a mezőt. Most mit szóljak arra, hogy még sírt is ástak a nyusziknak? Inkább semmit. Ez nem az a szórakoztatás, amit én viccesnek találok.

Pedig próbálnak a barátságról és az összetartásról is csöpögtetni tartalmakat, csak azt is ebben az alsóbb regiszterben. Mert hogy kötnek kutyáink örök barátságot, ami után tényleg ki is állnak egymás mellett? Összepisilik egymást. Ezt sem szeretném minősíteni.

Kutyás road movie, gusztustalan poénokkal.

Igaz, legalább a kutyák aranyosak és szépek akkor is, ha ilyen jellemet és viselkedést adtak nekik. Összetartanak, a többség az emberekkel is jól megvan. De be is szólnak pl. az olyanoknak, akinek a kutya csak szelfi kellék. Egyetlen egy, ami zavart: ebben a filmben a kutyák egymás között beszélgetnek. Az emberi szemsz9gből ugatás, a nézőknek értelmes szöveg. És mozgatták a kutyák száját, állkapcsát. Különben annyira működne, de ez nagyon tudott zavarni. Ettől látszott műnek.

Vagyok annyira kutyabolond, hogy megvolt a szórakozásom akkor is, ha a film humora nagyon más is, mint az enyém. De azért nem ez lesz a film, amit visszanézek, ha kedves és helyes, cuki ebeket akarok látni.

Egy film, amit katasztrófa turistáknak ajánlanak. Vagyis, mindenfelé azt találtam róla, hogy annyira rossz, hogy kár volt leforgatni is. Mivel az nekem az Adam Sandler agymenés komédia, én ennyire rossznak nem éreztem, ha szerintem sem egy jó film.

Elsősorban a történet van tele olyan elemekkel, aminek egyelőre semmi értelme. Van egy hatalmas birodalom, amely éppen saját magával háborúzik? Vagy micsoda? Mert volt egy királyi család, amelynek a tagjait legyilkolták. Most az ő nevükben folytanának el lázadásokat, csak éppen ki ellen lázadnak? Mert még az se tiszta nekem, az uralkodók halálával ki jutott a trónra. És előtte sem volt egy idilli világ ez, hiszen a hódító háborúk, népirtások és az emberek elnyomása már a király korában is jellemzőek voltak. Egyszerűen nem értelmes a háttér.

Erre jön rá a főszereplő csapat és az ő küldetésük. Egy farmer világot igyekeznek megmenteni hét mesterlövész stílusban. Vagyis, keresnek pár harcost, akik hajlandóak lennének a birodalmi sereggel szembeszállni a helyiek védelmében. Annyiban más csak, mint a mesterlövészek, hogy itt az egyik harcos betelepülő helyi lakos. Korábban a sereg fontos személye volt, most az egyik leginkább körözött személy, bár az nem derül ki az egész film alatt, hogy mégis miért lett belőle pária. Sejtem, hogy a királyi család halálhoz van köze, ami szintén ködösen lett hagyva. Még csak azt sem hiszem, hogy valóban lázadók végeztek velük, ahhoz túl szervezettek is voltak. Nem lepne meg, ha az inkább katonai puccs lett volna, de akár még a hercegnő is élhetne. Ha elkészül a folytatás, talán kiderül. Mert jelenleg minden félkész, csak belekaptak.

De a csapat összeáll, válogatott harcosok. Küzdöttek is már, bár az szintén elég hihetetlen, hogy egy maroknyi ember egy egész osztaggal képes végezni. Hát, ha megindul ellenük rendesen a sereg gépekkel és fegyverekkel, nem lesz esélyük. De ez még a mese szint, itt némi áldozattal lehetett diadalt aratni.

Mivel Snyder-film, megkerülhetetlen kérdés a látványvilág. És igen, benne van minden, ami a rendező kézjegye. Csak éppen itt annyira el van már túlozva, hogy attól lesz zavaró az egész. Elsősorban a harci jelenetek. Talán egy sincs, amire ne lenne rátéve a lassítás. A színvilága is erősen idézte benne az Igazság Ligája rendezői vágását – hozzátéve, az jobban meg lett támogatva CGI elemekkel és nekem jobban tetszett. Itt inkább emberek vannak, de olyan kiegészítőkkel, hogy egyszerűen nem értettem mi van. A holdra küldött katona pl. rendszeresen valami kígyóféléket csatlakoztat magára, de minek és mi az?

Végül, de nem utolsó sorban, engem nem a katasztrófa megtekintése vonzott be. A stáblista, ami nekem erős húzóerő tud lenni. Itt meg bőven akadt olyan név, ami miatt leültem a film elé. Michiel Huisman a farmer, aki majd Korával (Sofia Boutella) tart mentősereget szerezni. A csapat tagja lesz pl. Djimon Hounsou, és Charlie Hunnam az áruló fuvarosuk. Különben nincsenek benne olyan karakterek, hogy nagy színészi kvalitások kellenének bele, roppant egyszerű minden szereplő háttere és indítékai. Hatalom, pénz, bosszú, szerelem – a klasszikusok.

Elvileg tavasszal jön a folytatás. Ha azt nem is írnám, hogy kíváncsi vagyok rá, de ha az is kap Netflix premiert, azért megnézem, mire jutnak benne a végére. Bár nem hiszem, hogy Snyder meglépne egy véres leszámolást az Anyavilág győzelmével, de ki tudja.

Lassan hagyomány nálam, hogy az év végén, másik év elején az angolok eme tüneményes darabjával pihenek. Sajnos, eléggé rá vagyok függve. Képtelen vagyok heti egy résszel nézni, inkább összevártam az egész sorozatot, és akkor tarthattam ’állatorvosok vidéken’ darálást.

A történet 7 részben – ebből az utolsó a karácsonyi különkiadás, úgyhogy ennyiben megszegtem a búcsúzunk a karácsonytól ígéretem – közel 1 év történetét mondja el. Húsvétkor kezdünk és karácsonykor köszönünk el a szereplőktől. Lényegében nagy változások nincsenek, ugyanaz a hangulat és mesélési folyamat van most is, mint a korábbi évadokban.

Dúl a II. világháború, de itt vidéken ebből kevés látszik meg. Bakák gyakorlatoznak a környéken, és rá kell őket szoktatni, hogy a birtokok kapuit nem szabad nyitva hagyni, mert a lovak akkor kimerészkednek az útra és baleset történhet. Lesz is ilyen rész, nem véletlenül emlegetem. Különben meg mindenkinek hiányzik Tristan, aki már bevonult. James feje felett is lebeg a bárd, hiszen együtt jelentkezett a másik fiatalemberrel, és már az ő behívóját is várják. Ez ad egy alapfeszültséget, de amíg nem ér oda a történet, hogy tényleg mennie kell a kiképzésre, nem ez a történet fő vonala.

Hanem az a családias, egymást segítő közösség és történeteik, ami lenne háborús háttér nélkül is. Az árva kisfiú, akinek beteg a kutyája, de el kell érni, hogy hagyja, hogy az orvos megnézze a kutyát. A tehén, amelyet a társai folyton megsebeznek, de a gazdának nincs szíve a vágóhídra küldeni. A kutya, aki a szagával és a viselkedésével kiakasztja Mrs. Pumphrey-t. De még sorolhatnám, minden részre jut legalább egy beteg állat, akit el kell látniuk, és közben a gazda ügyeit is rendezni kell.

A családokon belül van, aki továbblép, mások megrekednek. James és Helen úgy döntenek, hogy nem várják meg a háború végét, családot alapítanak. Talán nem kell súgnom, vajon melyik részben születik meg a kicsi. James azt is eléri, hogy vegyenek fel maguk mellé egy gyakornokot, hiszen Tris hiánya a rendelő kapcsán is érződik. Így kerül a csapatba Richard Carmody, aki egy újabb színes folt lett a palettán. Jószándékú, de könyvmoly és gyakorlati érzéke nem sok van. Mindig a legrosszabbkor mond tényeket, amiket a többiek nem akarnának hallani. De szépen beilleszkedik, és nem csak humoros szereplőként tudja használni a sorozat. Akit viszont sajnáltam, és akivel nem mertek tényleg előre lépni, az Audrey. Megkaphatná a saját boldog életét, de nem mer belevágni. Értem, fix szereplő és helye van a sorozatban, mint személyiség így hova halad? Ahhoz túl rég barátok Siegfrieddel, hogy a végére ők kikössenek egymás mellett, pedig egy ideig ezt vártam. Most marad megint házvezetőnő, aki inkább családtag. Így ő hova tart?

A külcsín is csak annyiban változott, hogy a szereplőkön azért 5 évad után látni, hogy öregszenek. De ugyanaz a ház, a környék, a múlt századi hangulat. Mivel én szeretem ezt a miliőt, szívesen nézem.

Mert különben minden értéket képvisel továbbra is, amiért rákattantam már az első évad idején. Tele van állat- és emberszeretettel. Itt az emberek segítőkészek, törődnek egymással és egy közösséget ábrázolnak. Van benne humor, de drámák is. Azért annak örültem, hogy most nem kellett sok állat elvesztését végignézni, de természetesen most is volt olyan rész, ahol az orvos sem tehetett már semmit. Ami meg reális, nincs olyan állatorvos, aki mindig minden állatot meg tud menteni. Empátia, szeretet, humor, báj.

Nem ragozom tovább. Ez az évkezdő sorozatom, és szívesen nézném jövőre is ezt a sorozatot, persze új évaddal, ugyanekkor.

Ezzel a filmmel zárom az ünnepi időszakot, és most jó időre elköszönök a karácsonyi filmektől. Elég is volt ennyi belőlük, nem? A lényeg, egy norvég családi film maradt a végére.

Egyszerű, de olyannyira, hogy meseként is meg lehetett volna rajzolni. Talán valami gyerekkönyv is az alapja, erre nem esküdnék meg. Plusz, a végén rajzolt képek vannak, és nekem azok még jobban is tetszettek, mint élőszereplősen maga a film. El tudom képzelni, hogy a könyv illusztrációja lehet olyan.

De, a történet. A helyszín Norvégia, a múlt. Adott egy család, akik karácsonyozni készülnek. Amikor a karácsonyi pudingba nem marad mandula, a kiskamasz Mariannt küldik el, hogy vegyen egyet a boltban. Hazafelé a maradék pénzen vesz egy sorsjegyet, és meg is nyerné a kiszemelt macit. Csak éppen Teddy gazdag családhoz és nem gyerekhez akar kerülni, akinek egy fillére se nagyon van, így amíg nem figyelnek a kerék felé, arrébb löki a mutatót, és Mariann kénytelen a maci nélkül távozni. És innen követjük majd a család és a maci útvonalát, aminek természetesen happy end lesz a vége.

Kiszámítható módon. Már amikor a kislány a maciról áradozva ment haza, és a nagyapja egyből elköszönt és elment, azt vártam, ami lett. Annál már csak az volt kiszámíthatóbb, amit Mariann öccse kapcsán játszottak el. A kisfiúnak az osztálytársai azt mondták, hogy az apák játsszák el a Mikulást, aki valójában nem is létezik. A gyerek erre lesi az apját, az ablakot, és nagyon várja, jön-e a Mikulás. Szegényem, annyira egyszerű, hogy az nem tűnik fel neki, hogy a nagyapa azután jön be, hogy a Mikulás elment és a hangjuk is egyezik. Annyira... ok, meseszerű, Családi film, nem kell ilyeneken kiakadni, de mégis, mennyire kell ehhez gyereknek lenni? Egy nyilvánvalóan beöltözött családtagot nem felismerni.

Van egy kis Toy Story beütése azzal, hogy a játékok élnek, ha nem figyelnek rájuk. Csak ez ki van hegyezve a karácsonyra. Nincs igazán fordulat benne, és felnőttként az sem éppen izgalmas, hogy amikor a plüssök elrejtőznének a padláson, az ajándékozó keresi őket, vajon rájuk tud-e bukkanni. Már pedig ebben legfeljebb ilyen izgalmas vannak.

Cserébe egy nagyon nosztalgikus, kellemes hangulatot áraszt az egész. A családtagok nagyon szeretik egymást, a gyerekek még hisznek a csodákban, és a szülők még dalra is fakadnak. Az mondjuk nem hiányzott volna, ha kimarad, de legalább különösebben nem fájt. Főleg ilyen időszakban lecsúszik egy ilyen film.

Látványra is az elmegy kategória. Bőven van ennél szebben megcsinált is, de a maci és a gyerekek aranyosak, az egésznek van egy régi, mesefilmes hangulata is. Utolsó darabnak elment, karácsonyi mesefilmnek meg pláne.

Amikor nem a rókáról, hanem a macskáról nyúznak le egy újabb bőrt. Szegény Bob közben már nincs az élők között, de egy karácsonyi filmet csak sikerült még összehozni róla.

Különben a készítőknek fel volt adva a lecke, hogy egy sikertörténetet miképpen folytassanak. Hiszen James sikeresen letette a kábítószert, kitört az utcáról, és már a filmben is eljutottak oda, hogy sikerkönyvet írt. Mivel pedig az élete az alap, nem lehetett visszatenni az utcára, ahogy Bob sem kerülhetett máshoz. Az milyen sorozat lenne – Bob minden részben megmentene valakit. De ok, nem viccelek ezzel.

Így egy mesét kaptunk, jobb szó híján. A már sikeres, jól lévő James találkozik egy fiatalemberrel, aki ugyanolyan elveszett, mint ő egykor. Valahogy segíteni akar, csak előbb el kellene nyernie a fiú bizalmát. Ezért a saját történetét meséli el neki, egy korábbi karácsonyát. Akkor már józan volt, megkapta az önkormányzati lakást, de még küszködött. Bobbal utcazenéltek, egy segélyszervezethez jártak be, de pont karácsonykor körül összejöttek a dolgok. A pénztelenség, a macska sérülése, és egy ellenszenves felügyelő az utcáról, aki haragudott a világra és a hajléktalanokra, meg úgy általában mindenkire. Ő kitalálta, hogy Bob ki van használva, és jobb lenne neki a menhelyen. Így aztán James minden gondja mellett még azzal is stresszelve lett, hogy az állam a macskájára fentre a fogát.

Tipikus karácsonyi elemekből és komikus jelenetekből áll össze. Bele lehetett tenni a tipikus, Bob utcamacska jeleneteket. Vagyis, amikor kint vannak az utcán, James énekel és gitározik, míg az emberek ájuldoznak a helyes és békés cicától. Mivel karácsonyi rész, naná, hogy valaki meglepte egy kis Mikulás jelmezzel is. Nem Jamest, az túl egyszerű lenne. A macska lett beöltöztetve. Tudom, cukiság, de nálam fordított hatást értek el vele. Túl olcsó, túl szívre megy egyből. Túl direkt, csak megfogalmazom valahogyan.

Ez volt a gond a világgal haragban levő ellenőrrel is. Túl lett tolva – maga a figura és a színészi játék is. Komikus figura volt, aki aztán a kávéjával is össze tudott veszni, de olyan szinten rosszindulatú lett, hogy a végére nem lehetett feloldani, pedig próbálkoztak azzal is. Hoz majd Bobnak ajándékot, de arra már el lett könyvelve az életet megnehezítő bunkónak.

Azt sem díjaztam, ahogy James és a menhelyen levő lány kapcsolatát húzták. Barátoknak teljesen jól működtek, de a végére éreztem, hogy elvinnék barátoknál többek irányba, aztán mégsem lépték meg. Konkrétan van benne olyan jelenet, amikor úgy lesik egymást, hogy az ember már várja, mikor csattan el a csók, de aztán mégsem. És nagyon nem kellett a filmnek ez a sorok közötti feszültség sem benne, itt a macska a lényeg.

Bob pedig végig jelen van, és teszi, ami a dolga. Vagyis, van és cuki. Gyakori az olyan kép, hogy békésen ül valahol, és nagy bölcsen néz a kamerába. A macskásoknak kész örömorgia. Kutyásként azért nem tudok így érezni, de meg tudom érteni, hogy miért szerethető ez a film a macskásoknak.

Meg különben is, olyan pozitív értékeket és emberséget tartalmaz, amit nem csak karácsonykor jó észrevenni és talán tanulni belőle, átérezni. Van benne emberekbe vetett hit, barátság, sok segítőkészség.

Még egy gondolat, és kiteszem a pontot. Ahogy néztem a filmet, most nagyon azon pörgött az agyam, honnan olyan ismerős nekem a Jamest játszó színész. Amikor rövidebb hajjal, a jelen sikeres embereként és öltönyben feszített, sokkal erősebben ismerős volt. De a neve alapján csak ennek a filmnek az előző részében láttam. Aztán, egy adat és megfejtettem. Van egy ikertestvére – aki szintén színész. Aki sikeresebb, és akit már több mindenben láttam. Rejtély megoldva. Különben jól hozza a szimpatikus, macskabarát fiatalembert. Neki is az volt a dolga, mint Bobnak, hogy szerethető legyen. Ez már a kifelé tartó James, mélypontok nélkül.

Ahogy ígértem, jön a pont. Aki még Bobot akar, a Youtube-on rengeteg videót találhat róla. Az igaziról is, de a film is fent van.