Bradley Cooper nagy projektje volt a Leonard Bernstein életé bemutató Maestro. Már ő is azon színészek közé tartozik, akik nem csak főszerepeket játszanak, de rendeznek is. (Ebben még rokonítani is tudnám A szeretővel. Különben abban is közösek, az életrajzi film voltukon túl, hogy fesztiválokra vitték, díjakra jelölik őket.)

Mivel lehetett 2 óránál többet kitölteni? Azt gondolná az ember, az, hogy szereplőnk ül a zongoránál és komponál, nem valami izgalmas. A film nem is erre koncentrált, minimális olyan jelenetet kapunk, amikor Bernstein zenét szerez. Ha a szakmai útját nézzük, sokkal többet mutatták a zenekar élén, mint sikeres karmester, majd később tanár is. Valamint, rengeteget beszélnek az alkotói folyamatokról. Cooper még egy monológot is kapott arról, hogy mennyire más személyiséget kíván leülni és zenét szerezni, mint kiállni a zenekar elé, és vezényelni. De ott vannak a szakmába tartozó barátok, vagy éppen az újságírók – ha nem zenélnek, beszélnek róla.

De Bernstein életművét senki sem ebből a filmből fogja megismerni. Pár nagyon nagy sikert említenek csak: van egy jelenet a New Yorkban kimenős matrózok táncával, emlegetik a West Side Story-t, de azt nem látjuk. Majd vezényeli az egyik miséjét, és kb. ennyi. Nem, még említenek egy filmzenét tőle, de részlet abból sem került a filmbe.

Ellenben a házassága és a személyes kapcsolatai alapos elemzésre kerültek. Érdekesen húzták-vonták, hogy mi is a szexuális irányultsága. Az már gyanús, hogy amikor az első jelentős koncertjére siet, egy fiatalember mellől szalad az operaházba. De aztán megismeri Feliciát, és nem csak alibi számára a nő, szerelem volt és láthatóan szexuális téren sem voltak gondjaik, hiszen több gyerekük is született. Ugyanakkor Bernstein később is vonzódott férfiakhoz – nyílt titokként vannak mellette fiatalemberek, akik a szerető posztját töltik be. Elég homályos utalások vannak különben, mert Felicia egy ponton megtiltja a férjének, hogy az igazságba beavassa a legnagyobb lányukat, amikor az pletykákat hall az apjáról. Felicia akkor utal egy egyezségre – amit nem tudjuk mi volt, de a környezetből arra tippelnék, hogy szemet hunyt a férfi szeretők meglétén. Olyan jelenet is akad, amikor ismerősökkel fut össze Bernstein, akik a kisbabájuk levegőztetik. A gyerek megölelgetése közben elejti, hogy mindkét szülőjével lefeküdt. Biszex biztosan volt, de néha mintha abba az irányba kacsingatnának, hogy inkább a férfiak vonzották. Egyszer még Felicia is azt mondja neki, ha nem vigyáz, csak egy öreg meleg – ő durvább szót használ – lesz belőle, magányosan és elhagyatottan.

Elég sok érzelem kavarog a felek között, és ezzel megy el a játékidő. Általában Bernstein az, aki megbántja a környezetét, a többiek meg igyekeznek idomulni a zeneszerzőhöz, akit fiatalkorától kezdve nagy sztárként kezeltek.

Cooper és Carey Mulligan is nagyot játszanak, ráadásul nagyon segít nekik a maszktechnika is. Már nagyon hitelesen, ízlésesen képesek ezekkel az eszközökkel öregíteni a színészeken. Így teljesen megoldható volt, hogy eljátsszák a szerepeiket a húszas éveikben ugyanúgy, mint ötvenen felül. Azt külön érdemes nézni, hogyan változtak az arcvonások, a frizurák. De ezt leszámítva is van munka a filmben, tényleg odatette magát mindkét színész.

Cooper mellékszereplőnek is bőven talált nevet maguk mellé. A nagylányukat Maya Hawke játssza, Matt Bomer beugrott Bernstein barátja/szeretője szerepére, és még lehetne mutogatni az ismert arcokat mellettük.

Jól is néz ki a film, amennyire egy ilyen életrajzi drámában korszak, életszakasz meg lehet jelenítve, ebben meg van. Plusz, zeneileg is nagyon össze van rakva. Stílusosan alapvetően klasszikusok, de megjelenik zenében is az életmű.

Egész jó kritikái is vannak a filmnek, ha kasszát nem is robbantott. Mondjuk, szerintem nem is ez a mérvadó, mert a Netflix sugározza, csak a díjátadók miatt jobban fekszik, ha mozikban is bemutatták. Ez is felkerül a listámra, hogy majd figyeljem, a következő időszakban milyen jelöléseket, esetleg díjakat gyűjt be.

Ha tippelnem kellene, melyik francia királyt mutatták legtöbbet a filmvásznon, simán a Napkirályra szavaznék. Azt már most lehet is díjazni ebben a filmben, hogy most nem XIV. Lajos került a középpontba. Hanem XV. Lajos és mellette az egyik leghíresebb udvari hölgye, Jeanne du Barry.

A nő a történet központi alakja, aki egy cseléd és egy pap törvénytelen lányaként kezd egyre messzebb sodródni a tisztes útról. Taníttatták, de mivel szép is volt és cserfes, nem sok út maradt előtte nyitva. Még tetszett is, ahogy megfogalmazta. Cseléd lehetett volna, vagy szajha. De az utóbbit jobban élvezte - hozzáteszem, nagyon gyorsan mászta a ranglétrát, és azért ő nem az a nő volt, aki az út szélén állt és senkinek nem mondhatott nemet. Plusz, azt is hozzátettem magamban, hogy mindenképpen az urak kényét-kedvét kellene szolgálnia, de cselédként csak kihasználnák, így legalább valamit keres is a férfiakon.

Egy végig jó kedélyű, kellemes nőt mutatnak be nekünk, akit az életmódja nem tett önzővé, keserűvé vagy akár sebzetté. Tudott és szeretett is, sokat adott másoknak. A film nagyon kedves az alakjával, és sok mindenben az arisztokrata hölgyek fölé emeli. Ő a hősnő, és úgy viszik bele a kicsit feminista hangnemet, hogy ő egyáltalán nem az. Elfogadja a helyét, és felvállalja a kurtizán, a kitartott nő, majd a király kedvesének is a szerepét. Jellemző a film hangvételére, hogy a családtagjai lesznek azok, akik az érdekeket és a pénzt lesik. Jeanne simán boldog a királlyal, a többiek kérnek pénzt és sugallják, mire lenne még szüksége.

XV. Lajos meg olyan férfinak van ábrázolva, aki simán és mindig megkapja, amit akar. Ha int egy nőnek, estére már a szobájában várja. Vannak hangulatai, amit a körötte levőkön ver le. De alapvetően egy szerény, csendes ember, aki szeretetet akar. Nem is nagyon jellem, elhalványodik Jeanne mellett. Nem is nagyon tudok mit mondani róla, milyennek mutatta a film. Valakinek, akinek teljhatalma volt, hatalmas vagyona és kényelmes életet élt. Ugyan utalnak a rosszabb felére is, de a film már egy szerelmes, hűséget férfit mutat be - már, amennyire valaki az ő helyzetében hűséges. Eleve a szeretőjével csalja a nejét, és azokban a bizonyos hangulatokban simán hozat magának mást, mint az aktuális szeretőjét, és mégis, a maga módján hűséges. A film szerencséje, hogy Depp játssza, mert ő visz bele sármot, és valami nyomot hagy akkor is, ha komolyan bajban is vagyok, ha jellemeznem kellene. Nég csak az sem derül ki a filmből, hogy jó vagy rossz uralkodó.

De különben annak sincs még benne nyoma, hogy nem sokkal később mi következik. Mert az ő utódja az a bizonyos Lajos, akit elsöpört a forradalom. Már a filmben feltűnik Marie Antoinette is, aki még gyűlöltebb alak lett, mint a férje. Itt ennek nyoma sincs, a film az arisztokrata körökre fókuszál. Ugyan a végén elmondja, kivel mi lett a király halála után, de addig nyoma sem volt annak, hogy a nép mennyire szegényedik, és milyen nagy az ellentét az udvari fényűzés és az utcák szennye között.

A kedvenc alakom különben Lajos lakája lett, akinek jutott egy-egy beszólás is, meg volt egy eredeti, szurkálódó stílusa is, ami nagyon kellett a sok udvari és mézédes beszédű alak mellé.

Az látszik a filmen, hogy nem sajnálták a költséget. A kosztümök, a helyszín és a két főszereplő is gondosan választott és nagyon igényesen van ábrázolva. A ruhák, Versailles nagyon sokat adnak a filmnek. A kedvencem különben Jeanne udvari bemutatása volt, akkor teljesen dámának öltöztették, és messze ki is ragyogott a többiek közül. De, amikor összeöltöztek Lajossal, vagy a Napkirályt idéző szettek is bejöttek.

Szerettem azt is, amikor valamin vigyorogni tudtam. Csak egy példa: amikor a frissen megérkezett osztrák hercegnő ajánlgatja a férjének, hogy majd tanítja németül. Azt a közönyt a hercegen, kész.

A történet lassú, csendes, és alig van benne szenvedély ahhoz képest, hogy egy nagy szerelmet akar bemutatni. De hangulatos, kellemes, és fogyasztható. Talán feszesebb lehetett volna, mert cselekményben nem lettünk elkényeztetve, de elnéztem az udvari játszmákat és ruhákat is.

A kritikái különben vegyesek, és anyagilag nem is kicsit bukás. Pedig nem rossz film, csak nagyon más a tempója és a történetvezetése, mint ami jobban nézetné magát. Lassabb, csendesebb, akár az unalmasabb szót is használnám. Férfiaknak különben az lehet, kétlem, hogy nekik annyi pluszt adott volna egy-egy szépen megvarrt kosztüm, mint nekem.

Egynek elment, egy lassú, de szépen megcsinált filmként maradt meg bennem.

Annak már figyelmeztető jelnek kellett volna lennie, hogy a Ted stúdiójának filmje. Tudjátok, abban volt az életre kelt plüss medve, aki drogozott és káromkodott, meg nőzött is. Nos, hasonlóan agyament filmet kaptunk most is, csak éppen kutyákkal a főszerepben.

A főszereplő egy olyan kutya, akit egy minden rossz tulajdonsággal felvértezett sértett férfi arra használ, hogy fájdalmat okozzon az őt elhagyó nőnek. Szegény kutya ebből mit sem fog fel, ő komolyan dolgozik azon, hogy a férfi szeresse. Még az sem tűnik fel neki, hogy a közös játék valójában Doug kísérlete arra, hogy kidobja a kutyát. De amikor egy kóbor kutyával találkozik, ki lesz okosítva és hirtelen mindent megért. Nem kell, ha jó kutya? Akkor most megmutatja, milyen a rossz kutya! Új barátaival hazaindul, hogy leharapja Doug azon szervét, amit legjobban szeret. Lehet találgatni, mi az.

A film meg halmozza a nem szalonképes poénokat. Kb. mint a Ted, nagyon érezni a történeten, hogy annak a mintájára készítették ezt is. Az útra kelő kutyák között is van románc, de megrontanak bútorokat és kerti törpéket is menet közben. Az erdőn átkelve begombáznak, úgyhogy még a kutyáknak is lesz drogos élményben részük. Ki hogy van vele, de nekem nem a vicc és humor jut eszembe, amikor a kábulatból magukhoz térő kutyák rájönnek, hogy nem plüss állatokat marcangoltak szét, mint azt bedrogozva hitték, hanem egy nyúlcsalád fészkét fosztották ki, és borították vérbe a mezőt. Most mit szóljak arra, hogy még sírt is ástak a nyusziknak? Inkább semmit. Ez nem az a szórakoztatás, amit én viccesnek találok.

Pedig próbálnak a barátságról és az összetartásról is csöpögtetni tartalmakat, csak azt is ebben az alsóbb regiszterben. Mert hogy kötnek kutyáink örök barátságot, ami után tényleg ki is állnak egymás mellett? Összepisilik egymást. Ezt sem szeretném minősíteni.

Kutyás road movie, gusztustalan poénokkal.

Igaz, legalább a kutyák aranyosak és szépek akkor is, ha ilyen jellemet és viselkedést adtak nekik. Összetartanak, a többség az emberekkel is jól megvan. De be is szólnak pl. az olyanoknak, akinek a kutya csak szelfi kellék. Egyetlen egy, ami zavart: ebben a filmben a kutyák egymás között beszélgetnek. Az emberi szemsz9gből ugatás, a nézőknek értelmes szöveg. És mozgatták a kutyák száját, állkapcsát. Különben annyira működne, de ez nagyon tudott zavarni. Ettől látszott műnek.

Vagyok annyira kutyabolond, hogy megvolt a szórakozásom akkor is, ha a film humora nagyon más is, mint az enyém. De azért nem ez lesz a film, amit visszanézek, ha kedves és helyes, cuki ebeket akarok látni.

Egy film, amit katasztrófa turistáknak ajánlanak. Vagyis, mindenfelé azt találtam róla, hogy annyira rossz, hogy kár volt leforgatni is. Mivel az nekem az Adam Sandler agymenés komédia, én ennyire rossznak nem éreztem, ha szerintem sem egy jó film.

Elsősorban a történet van tele olyan elemekkel, aminek egyelőre semmi értelme. Van egy hatalmas birodalom, amely éppen saját magával háborúzik? Vagy micsoda? Mert volt egy királyi család, amelynek a tagjait legyilkolták. Most az ő nevükben folytanának el lázadásokat, csak éppen ki ellen lázadnak? Mert még az se tiszta nekem, az uralkodók halálával ki jutott a trónra. És előtte sem volt egy idilli világ ez, hiszen a hódító háborúk, népirtások és az emberek elnyomása már a király korában is jellemzőek voltak. Egyszerűen nem értelmes a háttér.

Erre jön rá a főszereplő csapat és az ő küldetésük. Egy farmer világot igyekeznek megmenteni hét mesterlövész stílusban. Vagyis, keresnek pár harcost, akik hajlandóak lennének a birodalmi sereggel szembeszállni a helyiek védelmében. Annyiban más csak, mint a mesterlövészek, hogy itt az egyik harcos betelepülő helyi lakos. Korábban a sereg fontos személye volt, most az egyik leginkább körözött személy, bár az nem derül ki az egész film alatt, hogy mégis miért lett belőle pária. Sejtem, hogy a királyi család halálhoz van köze, ami szintén ködösen lett hagyva. Még csak azt sem hiszem, hogy valóban lázadók végeztek velük, ahhoz túl szervezettek is voltak. Nem lepne meg, ha az inkább katonai puccs lett volna, de akár még a hercegnő is élhetne. Ha elkészül a folytatás, talán kiderül. Mert jelenleg minden félkész, csak belekaptak.

De a csapat összeáll, válogatott harcosok. Küzdöttek is már, bár az szintén elég hihetetlen, hogy egy maroknyi ember egy egész osztaggal képes végezni. Hát, ha megindul ellenük rendesen a sereg gépekkel és fegyverekkel, nem lesz esélyük. De ez még a mese szint, itt némi áldozattal lehetett diadalt aratni.

Mivel Snyder-film, megkerülhetetlen kérdés a látványvilág. És igen, benne van minden, ami a rendező kézjegye. Csak éppen itt annyira el van már túlozva, hogy attól lesz zavaró az egész. Elsősorban a harci jelenetek. Talán egy sincs, amire ne lenne rátéve a lassítás. A színvilága is erősen idézte benne az Igazság Ligája rendezői vágását – hozzátéve, az jobban meg lett támogatva CGI elemekkel és nekem jobban tetszett. Itt inkább emberek vannak, de olyan kiegészítőkkel, hogy egyszerűen nem értettem mi van. A holdra küldött katona pl. rendszeresen valami kígyóféléket csatlakoztat magára, de minek és mi az?

Végül, de nem utolsó sorban, engem nem a katasztrófa megtekintése vonzott be. A stáblista, ami nekem erős húzóerő tud lenni. Itt meg bőven akadt olyan név, ami miatt leültem a film elé. Michiel Huisman a farmer, aki majd Korával (Sofia Boutella) tart mentősereget szerezni. A csapat tagja lesz pl. Djimon Hounsou, és Charlie Hunnam az áruló fuvarosuk. Különben nincsenek benne olyan karakterek, hogy nagy színészi kvalitások kellenének bele, roppant egyszerű minden szereplő háttere és indítékai. Hatalom, pénz, bosszú, szerelem – a klasszikusok.

Elvileg tavasszal jön a folytatás. Ha azt nem is írnám, hogy kíváncsi vagyok rá, de ha az is kap Netflix premiert, azért megnézem, mire jutnak benne a végére. Bár nem hiszem, hogy Snyder meglépne egy véres leszámolást az Anyavilág győzelmével, de ki tudja.

Lassan hagyomány nálam, hogy az év végén, másik év elején az angolok eme tüneményes darabjával pihenek. Sajnos, eléggé rá vagyok függve. Képtelen vagyok heti egy résszel nézni, inkább összevártam az egész sorozatot, és akkor tarthattam ’állatorvosok vidéken’ darálást.

A történet 7 részben – ebből az utolsó a karácsonyi különkiadás, úgyhogy ennyiben megszegtem a búcsúzunk a karácsonytól ígéretem – közel 1 év történetét mondja el. Húsvétkor kezdünk és karácsonykor köszönünk el a szereplőktől. Lényegében nagy változások nincsenek, ugyanaz a hangulat és mesélési folyamat van most is, mint a korábbi évadokban.

Dúl a II. világháború, de itt vidéken ebből kevés látszik meg. Bakák gyakorlatoznak a környéken, és rá kell őket szoktatni, hogy a birtokok kapuit nem szabad nyitva hagyni, mert a lovak akkor kimerészkednek az útra és baleset történhet. Lesz is ilyen rész, nem véletlenül emlegetem. Különben meg mindenkinek hiányzik Tristan, aki már bevonult. James feje felett is lebeg a bárd, hiszen együtt jelentkezett a másik fiatalemberrel, és már az ő behívóját is várják. Ez ad egy alapfeszültséget, de amíg nem ér oda a történet, hogy tényleg mennie kell a kiképzésre, nem ez a történet fő vonala.

Hanem az a családias, egymást segítő közösség és történeteik, ami lenne háborús háttér nélkül is. Az árva kisfiú, akinek beteg a kutyája, de el kell érni, hogy hagyja, hogy az orvos megnézze a kutyát. A tehén, amelyet a társai folyton megsebeznek, de a gazdának nincs szíve a vágóhídra küldeni. A kutya, aki a szagával és a viselkedésével kiakasztja Mrs. Pumphrey-t. De még sorolhatnám, minden részre jut legalább egy beteg állat, akit el kell látniuk, és közben a gazda ügyeit is rendezni kell.

A családokon belül van, aki továbblép, mások megrekednek. James és Helen úgy döntenek, hogy nem várják meg a háború végét, családot alapítanak. Talán nem kell súgnom, vajon melyik részben születik meg a kicsi. James azt is eléri, hogy vegyenek fel maguk mellé egy gyakornokot, hiszen Tris hiánya a rendelő kapcsán is érződik. Így kerül a csapatba Richard Carmody, aki egy újabb színes folt lett a palettán. Jószándékú, de könyvmoly és gyakorlati érzéke nem sok van. Mindig a legrosszabbkor mond tényeket, amiket a többiek nem akarnának hallani. De szépen beilleszkedik, és nem csak humoros szereplőként tudja használni a sorozat. Akit viszont sajnáltam, és akivel nem mertek tényleg előre lépni, az Audrey. Megkaphatná a saját boldog életét, de nem mer belevágni. Értem, fix szereplő és helye van a sorozatban, mint személyiség így hova halad? Ahhoz túl rég barátok Siegfrieddel, hogy a végére ők kikössenek egymás mellett, pedig egy ideig ezt vártam. Most marad megint házvezetőnő, aki inkább családtag. Így ő hova tart?

A külcsín is csak annyiban változott, hogy a szereplőkön azért 5 évad után látni, hogy öregszenek. De ugyanaz a ház, a környék, a múlt századi hangulat. Mivel én szeretem ezt a miliőt, szívesen nézem.

Mert különben minden értéket képvisel továbbra is, amiért rákattantam már az első évad idején. Tele van állat- és emberszeretettel. Itt az emberek segítőkészek, törődnek egymással és egy közösséget ábrázolnak. Van benne humor, de drámák is. Azért annak örültem, hogy most nem kellett sok állat elvesztését végignézni, de természetesen most is volt olyan rész, ahol az orvos sem tehetett már semmit. Ami meg reális, nincs olyan állatorvos, aki mindig minden állatot meg tud menteni. Empátia, szeretet, humor, báj.

Nem ragozom tovább. Ez az évkezdő sorozatom, és szívesen nézném jövőre is ezt a sorozatot, persze új évaddal, ugyanekkor.

Ezzel a filmmel zárom az ünnepi időszakot, és most jó időre elköszönök a karácsonyi filmektől. Elég is volt ennyi belőlük, nem? A lényeg, egy norvég családi film maradt a végére.

Egyszerű, de olyannyira, hogy meseként is meg lehetett volna rajzolni. Talán valami gyerekkönyv is az alapja, erre nem esküdnék meg. Plusz, a végén rajzolt képek vannak, és nekem azok még jobban is tetszettek, mint élőszereplősen maga a film. El tudom képzelni, hogy a könyv illusztrációja lehet olyan.

De, a történet. A helyszín Norvégia, a múlt. Adott egy család, akik karácsonyozni készülnek. Amikor a karácsonyi pudingba nem marad mandula, a kiskamasz Mariannt küldik el, hogy vegyen egyet a boltban. Hazafelé a maradék pénzen vesz egy sorsjegyet, és meg is nyerné a kiszemelt macit. Csak éppen Teddy gazdag családhoz és nem gyerekhez akar kerülni, akinek egy fillére se nagyon van, így amíg nem figyelnek a kerék felé, arrébb löki a mutatót, és Mariann kénytelen a maci nélkül távozni. És innen követjük majd a család és a maci útvonalát, aminek természetesen happy end lesz a vége.

Kiszámítható módon. Már amikor a kislány a maciról áradozva ment haza, és a nagyapja egyből elköszönt és elment, azt vártam, ami lett. Annál már csak az volt kiszámíthatóbb, amit Mariann öccse kapcsán játszottak el. A kisfiúnak az osztálytársai azt mondták, hogy az apák játsszák el a Mikulást, aki valójában nem is létezik. A gyerek erre lesi az apját, az ablakot, és nagyon várja, jön-e a Mikulás. Szegényem, annyira egyszerű, hogy az nem tűnik fel neki, hogy a nagyapa azután jön be, hogy a Mikulás elment és a hangjuk is egyezik. Annyira... ok, meseszerű, Családi film, nem kell ilyeneken kiakadni, de mégis, mennyire kell ehhez gyereknek lenni? Egy nyilvánvalóan beöltözött családtagot nem felismerni.

Van egy kis Toy Story beütése azzal, hogy a játékok élnek, ha nem figyelnek rájuk. Csak ez ki van hegyezve a karácsonyra. Nincs igazán fordulat benne, és felnőttként az sem éppen izgalmas, hogy amikor a plüssök elrejtőznének a padláson, az ajándékozó keresi őket, vajon rájuk tud-e bukkanni. Már pedig ebben legfeljebb ilyen izgalmas vannak.

Cserébe egy nagyon nosztalgikus, kellemes hangulatot áraszt az egész. A családtagok nagyon szeretik egymást, a gyerekek még hisznek a csodákban, és a szülők még dalra is fakadnak. Az mondjuk nem hiányzott volna, ha kimarad, de legalább különösebben nem fájt. Főleg ilyen időszakban lecsúszik egy ilyen film.

Látványra is az elmegy kategória. Bőven van ennél szebben megcsinált is, de a maci és a gyerekek aranyosak, az egésznek van egy régi, mesefilmes hangulata is. Utolsó darabnak elment, karácsonyi mesefilmnek meg pláne.

Amikor nem a rókáról, hanem a macskáról nyúznak le egy újabb bőrt. Szegény Bob közben már nincs az élők között, de egy karácsonyi filmet csak sikerült még összehozni róla.

Különben a készítőknek fel volt adva a lecke, hogy egy sikertörténetet miképpen folytassanak. Hiszen James sikeresen letette a kábítószert, kitört az utcáról, és már a filmben is eljutottak oda, hogy sikerkönyvet írt. Mivel pedig az élete az alap, nem lehetett visszatenni az utcára, ahogy Bob sem kerülhetett máshoz. Az milyen sorozat lenne – Bob minden részben megmentene valakit. De ok, nem viccelek ezzel.

Így egy mesét kaptunk, jobb szó híján. A már sikeres, jól lévő James találkozik egy fiatalemberrel, aki ugyanolyan elveszett, mint ő egykor. Valahogy segíteni akar, csak előbb el kellene nyernie a fiú bizalmát. Ezért a saját történetét meséli el neki, egy korábbi karácsonyát. Akkor már józan volt, megkapta az önkormányzati lakást, de még küszködött. Bobbal utcazenéltek, egy segélyszervezethez jártak be, de pont karácsonykor körül összejöttek a dolgok. A pénztelenség, a macska sérülése, és egy ellenszenves felügyelő az utcáról, aki haragudott a világra és a hajléktalanokra, meg úgy általában mindenkire. Ő kitalálta, hogy Bob ki van használva, és jobb lenne neki a menhelyen. Így aztán James minden gondja mellett még azzal is stresszelve lett, hogy az állam a macskájára fentre a fogát.

Tipikus karácsonyi elemekből és komikus jelenetekből áll össze. Bele lehetett tenni a tipikus, Bob utcamacska jeleneteket. Vagyis, amikor kint vannak az utcán, James énekel és gitározik, míg az emberek ájuldoznak a helyes és békés cicától. Mivel karácsonyi rész, naná, hogy valaki meglepte egy kis Mikulás jelmezzel is. Nem Jamest, az túl egyszerű lenne. A macska lett beöltöztetve. Tudom, cukiság, de nálam fordított hatást értek el vele. Túl olcsó, túl szívre megy egyből. Túl direkt, csak megfogalmazom valahogyan.

Ez volt a gond a világgal haragban levő ellenőrrel is. Túl lett tolva – maga a figura és a színészi játék is. Komikus figura volt, aki aztán a kávéjával is össze tudott veszni, de olyan szinten rosszindulatú lett, hogy a végére nem lehetett feloldani, pedig próbálkoztak azzal is. Hoz majd Bobnak ajándékot, de arra már el lett könyvelve az életet megnehezítő bunkónak.

Azt sem díjaztam, ahogy James és a menhelyen levő lány kapcsolatát húzták. Barátoknak teljesen jól működtek, de a végére éreztem, hogy elvinnék barátoknál többek irányba, aztán mégsem lépték meg. Konkrétan van benne olyan jelenet, amikor úgy lesik egymást, hogy az ember már várja, mikor csattan el a csók, de aztán mégsem. És nagyon nem kellett a filmnek ez a sorok közötti feszültség sem benne, itt a macska a lényeg.

Bob pedig végig jelen van, és teszi, ami a dolga. Vagyis, van és cuki. Gyakori az olyan kép, hogy békésen ül valahol, és nagy bölcsen néz a kamerába. A macskásoknak kész örömorgia. Kutyásként azért nem tudok így érezni, de meg tudom érteni, hogy miért szerethető ez a film a macskásoknak.

Meg különben is, olyan pozitív értékeket és emberséget tartalmaz, amit nem csak karácsonykor jó észrevenni és talán tanulni belőle, átérezni. Van benne emberekbe vetett hit, barátság, sok segítőkészség.

Még egy gondolat, és kiteszem a pontot. Ahogy néztem a filmet, most nagyon azon pörgött az agyam, honnan olyan ismerős nekem a Jamest játszó színész. Amikor rövidebb hajjal, a jelen sikeres embereként és öltönyben feszített, sokkal erősebben ismerős volt. De a neve alapján csak ennek a filmnek az előző részében láttam. Aztán, egy adat és megfejtettem. Van egy ikertestvére – aki szintén színész. Aki sikeresebb, és akit már több mindenben láttam. Rejtély megoldva. Különben jól hozza a szimpatikus, macskabarát fiatalembert. Neki is az volt a dolga, mint Bobnak, hogy szerethető legyen. Ez már a kifelé tartó James, mélypontok nélkül.

Ahogy ígértem, jön a pont. Aki még Bobot akar, a Youtube-on rengeteg videót találhat róla. Az igaziról is, de a film is fent van.

Hát, ki hogy van vele, de ez megint egy olyan cím, hogy inkább angolul emlegetem. Miért nem lehetett Gyilkos éj, vagy véres, ha már ennyire ez a kép tetszett meg nekik. De Vérapó a Télapó helyett? Nem egy komolyan vehető karácsonyi akciókomédia címe ez, hanem azé a gagyi paródiáé, amelyet részegen is kínszenvedés megnézni. Szóval, maradjunk annyiban, hogy ez a Violent Night.

A történetet igazság szerint nagyon hamar el lehet mesélni. Adott egy nagyon gazdag család, meg a betörők, akik karácsony este ki akarják rabolni őket. Csak éppen azzal nem számolnak, hogy a megfáradt Mikulás is éppen itt járt az ajándékokkal, és ráküldenek pár gyilkost - meg a család kislánya Reszkessetek betörők! maratont tartott, és merített némi ihletet. Meg is van a két film között a hasonlóság.

Csak a norvég Tommy Wirkola rápakolt még egy adag erőszakot. Vagyis, ez nem az a film lesz, amit a kisgyerekkel is megnézünk karácsonykor. Hiszen itt nem nevetünk azon, hogy a betörők miképpen járnak pórul. Itt nem kelnek fel, mint Jancsi bohóc, hanem bevégzik. Pedig én erre számítottam, és nagyon messze van tőlem a gyerekkori karácsonyi filmnézés, és mégis eléggé ledöbbentem, amikor Mikulás a karácsonyi égő csillagát vágja bele az egyik betörő szemébe, ami aztán zárlatot kap, kigyullad és hamarosan már ég is a hulla. De ennél is jobban elkerekedett a szemem, amikor Trudy továbbgondolt csapdái közül megláttam azt, hogy a betörő nem csak leesik a szétfűrészelt fokú lépcsőn, de úgy esik, hogy a felsőbb fokba nyomott szeg behatol az állán, és kb. az orráig lyukasztja a fejét. Kevin esetében talán a hajgyulladás volt a legdurvább - itt sokkal keményebben megy az adok-kapok.

Még egyet, aztán többet nem mesélek el. Csak azért említve meg ezt is, mert elég zavaros Mikulás mitológiát tettek a történet hátterébe. Mikulás egyszer, régen viking harcos volt, nem is a jófiúk közül való, akinek egy harci pöröly volt a kedvenc fegyvere. Itt egy ponton talál egy kalapácsot. A többit pedig a képzeletre hagyom, mit kezd vele. Azt viszont kiírom, hogy az teljesen homályban marad, hogy lett egy vérszomjas vikingből Télapó. Mert az még hagyján, hogy a karácsonyi mágiáról fogalmunk sincs, a férfi is elmondja többször, hogy még ő sem érti a működését. De van egy akkor ugrás Mikulás mostani és egykori énje között, amit nem nagyon tudok hova tenni.

A szerep különben nagyon megtalálta David Harbour-t. Ilyen irányba vitték el a Stranger Things seriffjét is, kb. ezt a figurát játszotta a Marvelnek is, és megint ezt kapta. Jól áll neki, szívesen is nézem, de kezdek skatulyát látni a színész körül. Ne legyen igazam.

A másik, nem várt és így kellemesebb meglepetés, hogy annak a bizonyos csínytevő kislánynak az apját Alex Hassell játssza. A Cowboy Bebop sorozatban kb. az ő karaktere és játéka volt a kedvencem, így ebben is szívesen néztem. Ha sokkal szerencsétlenebb, egyszerűbb is Jason a másik filmes alaknál.

Végül, a film gonosza John Leguizamo által kelt életre. Egysíkú, gazdagságra vágyó figura, némi karácsonyutálattal. Amit viszont érdemesnek tartok kiemelni, inkább az írók érdeme vele és a csapatával kapcsolatban. Tarantinót idézte, ahogy álnéven emlegetik egymást, csak itt nem Mr. Pink és egyéb színek, hanem karácsonyi jellemzők bukkannak fel, mint Mr. Scrooge, vagy éppen Csillagszóró.

Látszik a filmre költött pénz is. Akciófilmnek teljesen kerek, kihasználva a nagy házat, birtokot és Mikulás képességeit.

Van humora, és a nekem megfelelő sötét. Ide férnek bele a leszámolások is, vagy éppen az, ahogy Mikulás a rénszarvasokkal üvölt. Nyomorult rének, csodálom, hogy még nincs PTSD-jük. Az már azért sok, amikor részeg Mikulásunk lehányja az embereket maga alatt, meg hasonlók.

Azt azért kétlem, hogy klasszikussá válhat, de aki kicsit elszakadna Kevintől, mégis megnézné a szenvedő betörőket, megfelelő alternatívát találhat ebben.

Ahogy ígértem, nézzük is meg, milyen a Hallmark karácsony! Vagy egy hónapja ilyen filmek mennek az adón, anyámnál nonstop ment, ha arra jártam, igyekeztem is menekülőre fogni. Egyet vállaltam be, hogy nyugodt szívvel leírhassam, ennél van jobb is az ünnepi kínálatban.

Az egyik jellemző, hogy van szerelmi szál, de annyira visszafogottan, hogy egy csók is nehezen csattan el, szinte csak a film legvégén, és annyira személyesen, hogy inkább tűnik jóbaráti puszinak, mint friss szerelmesek egymásra találásának. Ez a film rögtön két párral is próbálkozik: Natalia és Vivi is megismer egy-egy fiatalembert, aki szóba jöhet partnerként. Minkét kapcsolat inkább barátkozásnak tűnik, és mindkettő végére odakerül az a lezáró csók a film végén. Szenvedély egyikben sincs, nagyon mű-szerelem íze van, bárhogy is szépítem. Plusz, még egy olyan réteget is rápakolnak, hogy Natalia nem is akar szerelemmel foglalkozni most, a családi és baráti köre igyekszik, hogy végre hazajött, itt marad, lehetne egy barátja is végre. Minő szerencse, hogy a színházban éppen helyettes világító van, aki különben tanár, jóképű és elkötelezett, és tetszik is neki a nő…

A karácsonyi téma egy rendezvényre készülésben és a film végi előadásban csúcsosodik ki. Ahogy a cím is sejteti, itt a tánc és egy Diótörő előadás lesz a téma. Natalia az egykori sikeres balerina, aki egy komolyabb sérülés után úgy dönt, vált és koreográfussá válik. Ehhez egykori színháza lesz a terep, ahol be kell bizonyítania a rideg tulajnak, hogy fiatal kora ellenére neki való lenne a munka, és nem csak helyettesként. Vivi pedig a szülei latin tánc stúdiójában tanít, de a balett az álma. Amikor a Diótörőbe sürgősen új emberek kellenek, Natalia eléri, hogy ne csak profi táncosokat nézzenek meg, így kerül a képbe Vivi, akiben Natalia meglátja a tehetséget.

Van is benne pár próba és közös tánc, de nem is igazán táncos film. Ahhoz túl gyorsan és könnyen megy a film ilyen része, nincs is benne annyi táncjelenet. A poén az lenne, hogy Vivi és a klasszikus balett stílusát keverik, így csinálnak egy olyan Cukor Tündér táncot a Diótörő alternatívájaként, amiben a latin tánc is megjelenik. A végén persze elő is lesz adva, nagy sikert is arat.

Érdemes azt is megnézni, hogy mennyire nációknak gyártják az ilyen filmeket. Ez még nem a Bridgerton, ahol a vegyes párok lennének a divatosak. A nevek is árulkodók, de ki is írom, hogy ez a latin-amerikai közönséget célozta meg. Vivi, Natalia és a családjuk sok szempontból tipikusak, főleg Vivi családja. Egyszer a két nő beszélget is arról, hogy latinként nehezebb a profi balettben érvényesülni. Natalia azzal érvvel, hogy a világ változik, már egyre több sikeres latin táncos is jó társulatokban szerepelhet.

További jellemző, és nem meglepetés, hogy ezeket a filmeket ismeretlen színészekkel készítik, akiket legfeljebb másik Hallmark filmben látni feltűnni. Nincsenek is úgy megírva, hogy igazán színészkedni kelljen. Jó emberek tucatjai, és egy kisebb eye candy faktor inkább kell ide, mint színészi tehetség.

Ezzel az éves Hallmark adagom is letudtam.

A karácsonyi filmeket holnap folytatjuk, de az édes helyett inkább véres ízekkel. Végre – egy kicsit stílust váltunk, ideje J

Az első gondolatom az volt, hogy az amerikaiaknak megint sikerült egy francia családi filmet átdolgozni. De aztán mégsem, csak az alapötlet azonos: ezúttal családi összevissza testcsere történik: a kamaszlány az anyjával, komoly fiú a volt zenész apjával, a kisbaba meg a család kiskutyájával kavarodik össze.

Karácsonyi töltetet is kapott: az ünnepi csoda része lett, hogy megint közel tudjanak kerülni egymáshoz a családtagok. Hiszen alapból mindenki úgy érezte, hogy elhanyagolják, nem értik meg, és nem szeretik eléggé. Így viszont mindenki megtapasztalhatja, hogy a másik milyen áldozatokat hozott, és ha nem is sikerült mindenig kimutatni, igenis igyekeztek javítani magukon a másik kedvéért. Össze lehet különben válogatni, hogy egyes elemek melyik testcserés filmből ismerősek. De az is igaz, hogy annyi ilyen film van már, hogy eredetit találni lenne az igazi kihívás. Van is a filmben egy olyan jelenet, amikor éppen rájönnek, hogy mi történt velük, és eléggé kiakadnak. És mindenki olyasmit nyög be, ami hasonló filmnek a címe. Pl. Hirtelen 30 – amiben különben szintén Garner játszott, vagy Megint 17.

Ha már tipikus elemek: Jennifer Garner. Már komolyan erőlködni kell, ha olyan filmet keresünk tőle, amiben nem többgyerekes anyukát játszik. Egyre kevésbé színészet, hogy játssza a háromgyerekes anyát, ami különben is. A Netflixnek is csinált már ilyen filmet, és most megint ugyanazt a szerepet, ugyanolyan minőségű filmben ad elő.

De említhető lenne Matthias Schweighöfer is, aki annyi Netflix filmben tűnik fel, amennyiben csak tud. Ide is betették, és alig nevezhető értelmesnek a szerepe. Ő a német szomszéd, akit megkérnek, hogy vigyázzon a kisbabára és kutyára. Le is döbben, amikor pl. a kutyus a bilin pisil, a baba viszont a kutya táljából akar inni. Mondhatni, leginkább csak nagyokat néz és kritikus megjegyzéseket tesz a szülőknek.

Ed Helms lehet még ismerős, bár nekem gondom volt azzal, hogy a színész nem hiteles olyan figurára, amit itt játszott. Azt készséggel elhinném, hogy családapaként is igyekszik megélni ifjúkori álmát, és a zene közelében maradni. De itt egész poénok és a történet egy szála is arra épül, hogy lehetett volna világsztár is, ha nem éppen akkor száll ki a bandájából, amikor. Neki fontosabb volt a születendő gyerek, a csapat meg hirtelen berobbant. Meg is nevezik. Maroon6 – ami, egy tag kiesésével… És mennyire butaság már, hogy az iskolában megy erről a pletyka, a saját zseni fia meg nem is tudta. Persze.

Nem látványfilm, ami látványelemnek tekinthető benne, az a kisbaba és a kutya kevert viselkedése. Bár ki tudja – akár meg is lehet tanítani a kutyát két lábon járni, de nem tűnt természetesnek, ahogy szedte kétlábon a lábait a gyerek kutyatestben.

Ha már ez a szál: mennyire hiteles az is, hogy a kisbabát így magára hagyják a szülei? Nagyon töltelék csak az a gyerek, ha nem lett volna, se történt volna semmi változás. Schweighöfer kapott volna kevesebb jelenetet, de a történet nem sérült volna.

Nézhető, helyes és mosolygós darab, csak éppen tizenkettő egy tucat. Túl sok ilyen volt már, és az nincs benne, amitől ezt megjegyezném a sok hasonló között. De, ha már karácsonyi film, inkább ez, mint a Hallmark. Majd azért mesélek olyanról is, de ahhoz erőt kell gyűjteni lelkiekben.