Még mindig gondolkozom azon, hogyan kellene ezt a filmet megfogni. Nagyon nehezemre esik rajta fogást találni, annyira egyszerű, közben meg mégsem. Szinte nem is filmhez akarnám hasonlítani, hanem egy dalhoz.

A cselekményt legalább könnyen nyomon követem: egy életpályát mutat be. A kis Robert fiatalon megárvul, otthagyja az iskolát, fakitermeléseken kezd dolgozni. Amikor megismeri Gladys-t, szerelmes lesz és megházasodik. Családot alapítanak és tervezik, hogy fűrésztelepet nyitnak, akkor nem kellene a férfinak annyit távol lennie, amikor beindul a szezon. De jön egy végzetes erdőtűz, hősünk egyedül marad és valahogy élni kell tovább.

Nincs igazán nagy cselekménye, inkább kis részletekből összeáll. Nem nagy tettek, nagy kalandok, csak olyan kis epizódok, amelyek az életben vannak. Egy újra visszatérő arc. Egy baleset, egy halál. Egy talált kutya és amilyen vigaszt hozhat egy másik élőlény jelenléte. Egy jó beszélgetés ereje. Csupa kis esemény, olyan kis semmiség is gyakran, és azokból összeállnak egy élhető élet képei.

Több embert megismertet a történet, és többek mondanak kifejezetten magvas gondolatokat. Az egyik kedvencem William H. Macy karakteréhez kötődik. Egyszer beszél arról, hogy hiába favágók és megszokták a munkájukat, azért hat az ember lelkére, hogy olyan fákat vágnak ki, amelyek már 500 éve ott álltak, hatalmasak és ők kivágják őket. Aztán rávetítik majd, hogy mennyire értelme sincs annak, amit csinálnak. Pl. megépítik a fahídat, aztán pár év múlva a beton feleslegessé teszi az egészet.

De az emberi kapcsolatok is érdekesek benne. Robert megismeri a teljes magányt, az igaz barátságot. Ellenfelei nem lesznek, de ebbe a filmbe nem is kell.

Ha nagyon böngészni akarom, hogy mi az egésznek az értelme, két részből tenném össze. Az egyik Arn haldoklása, amikor rácsodálkozik, hogy milyen szép minden. Az erdő, az ég, csak maga a környezet. Robert is valami hasonlót tapasztal meg a végére. Az élet akkor is szép, ha egy olyan tragédia kíséri végig, mint amit Robert elszenvedett.

Illusztris a szereplőgárda és sokan sokat bele is tettek. Felicity Jones kedves karaktere, Edgerton csendes szenvedéstörténete, de Macy is kifejezetten tetszett, a lump és a végére a beteg része is.

Nem látványfilm, de a környezet szép. Az erdők. El meg a színészek adják.

Sokra tartják, mindenféle fesztiválon és díjon indították. Nem mondanám, hogy sok mindent nyert, de azért vannak győzelmei is. Egyszer érdemes is megnézni, csendes és az életre rácsodálkozó. De hogy boldoggá tett volna? Azt nem mondanám.

Jönnek a Tracker (s03e20-21) végére a vendégszereplők. A 20-ban a fejvadásznő segített be, mondhatni, párhuzamosan dolgoztak. Colter az eltűnt személyt, a nő meg egy laptopot keresett. Különben tipikus rész, de azért kettesben hihetőbb a tempó, amiben mindent megoldanak. A 21. epizódban pedig a családi titok megoldása folytatódik - jött Russell és elmentek a nőhöz, akivel együtt dolgozott az apjuk. Ő kereste az egyik gyereket, akivel együtt dolgoztak korábban, aki még mindig a kormánynál van. Mondanám, hogy némi Stranger Things beütés volt benne, de lehet, inkább King intézetét kellene emlegetnem. Bár a lényeg meg az volt ebben, hogy most megint együtt vannak a testvérek. Nem is bánnám, ha már kitennék a pontot a családi ügyükre, érdemben igazából sosem tudtak mit kezdeni vele.

A Widow's Bay (s01e08) már mutatott példát több horror zsánerre. Most kaptunk egy újabbat. Megjegyzem, már volt hozzá előkészítés. Emlegették a sorozatgyilkost, aki több kamaszlányt is lemészárolt annak idején. Még olyan maszkja is volt, ami most a helyi múzeumban van, amivel a Halloween jut az ember eszébe. Ez a rész tehát egy final girl sorozatgyilkos horror újrázása. Talán annyiban más, hogy Patricia már tudta, mire számítson a sziget jellegzetessége miatt és nagyon keményen beállt a helyzetbe kezdettől. Amilyen szerencsétlen, nyomorult volt pl. a bedrogozott részében, annyira badass volt, ahogy most a Mumus ellen kiállt és elintézte. Nem is tudom, melyik volt a menőbb: amikor még a krematóriumban is a fejéhez fogta a puskát, vagy amikor a benzinkúton felgyújtotta. Eddig talán ez volt a legkevésbé humoros rész, de szépen hozott mindent, amit ez a zsáner tudhat. A végére meg feladja a többieknek a leckét, hogy még mindig nincs vége. Érdekel is, hogy milyen tervet ötlenek ki jövő héten. Vagy maradnak elátkozott szigetlakók?

Ismétlem magam, de a Criminal Minds (s18e03) heti ügye már nagyon lapos. Most egy eltűnt nő és kislánya került elő, és felmerült, hogy ők is Elias áldozatai voltak. A csapat nagyja nem hisz ebben, de Elias bevállalja és még azt is felajánlja, hogy megmutatja, hol a holttest. A poén meg az, hogy tényleg nem az ő gyilkossága, és Elias mindenkinél előbb megmonda, ki az igazi gyilkos, de tett egy próbát, hogy a másik államban kaphat-e halálos ítéletet. Szegényem, nagyon küzd azzal, hogy a régi énje vissza akar jönni. A poénos részeket is az adta, amikor a képzeletbeli Rossi és az igazi is beszélt vele. Bár, azon is tudtam mosolyogni, amikor az új srác volt azon megakadva, hogy még Elias is jobb profilozó, mint ő. Tényleg az. A jó krimi nagyon hiányzik mögüle, pedig én tényleg elnézem azért, hogy mit akarnak kezdeni Gilford karakterével.

Tipikus elemek sorát veszem észre a My Royal Nemesis (s01e07-08) részeiben, tényleg csak annyi kellett, hogy kicsit több dorama sorozatba kezdjek bele. Jelenleg elszórakozom ezeken, még, ha már látom is a közös elemeket. Ebben a sorozatban pl. az a visszatérő elem, hogy amikor a két főszereplő tenne egy lépést afelé, hogy együtt legyenek, a nő egy emléke felrémlik és megint ellöki a férfit. Ő meg nem adja fel, próbálkozik. Most kikötnek egy lakatlan szigeten, kivédik az unokatestvér lejárató kampányát és szerintem a nő most jött rá, hogy az igazgató lelke a sérült hercegé, akit a múltban elárult, pedig ő volt a jó fiú, nem a király. Nem is a jelenük az érdekes, már a múlt kapcsán nem értem, hogy miképpen került a király mellé a nő, amikor szerelmi története már ott is a másik férfival volt. De, tipikus elemek. A humoros mellékszereplő, a főszereplő valamiféle szolgája - itt az inasa -, aki drukkol, segítget, meg olyan kis szerencsétlen tud lenni. Ennek a sorozatnak különben az érdekessége, ahogy két történetet mesél párhuzamosan. Így történelmi része, kosztümjei is vannak, meg modern darab is azzal a koreai értékrenddel, más alapokkal, mint nálunk. A két részben a nő szülinapi ajándéka volt a kedvencem - nagyon cuki volt az a kiskutya a kastély körül.

A From (s04e06) most csendesebb részt hozott, azt írnám, hogy előkészítő. A feszültséget az adta, hogy Donna rosszul lett, küzdöttek az életéért. De különben arra ment ki az egész, hogy Jade kitalálta, mit kellene tenniük. Veszélyes, sokan meghalhatnak. A seriff nem is akar belemenni, szeretne valami bizonyítékot is, de itt mit is lehetne bizonyítani? A végére azonban megvan a döntés, és a sárga öltönyös is mesterkedik. A legemlékezetesebb az volt, amikor Ethan elköszönt Donnától. Az a kissrác feladta a leckét a felnőtteknek, nyelni-köpni se tudtak a szavai után. De igazi izgalom, vagy horror, az most nem volt.

Gyanús is volt, hogy olyan rövid A mi kis falunk (s10e13) évada. Volt új rész, nem is értem, miért írták ki, hogy évadzáró. Helyette itt egy tipikus rész, amiben a Polgi próbált találni valakit, aki befizetné helyette a gyorshajtási bírásgot és elvinné a büntetőpontokat. Szifonék célba dobtak baltával, Laciék meg egy vadasparkban segítettek be. A fejszedobáláson még jókat is mosolyogtam, mondjuk, nem a végén, amikor majdnem gyilkos baleset lett belőle. Sok szereplő, gyengébb humor, rengeteg karakter minden történetben. Avagy, tipikus rész.

Komolyan nem tudom, miért kellett ezt a részt 3. évadnak elnevezni. Nem a Good Omens lenne az első sorozat, amit elkaszálnak, de azért a végére tesznek egy filmet, hogy lezárják az eseményeket. Már a Netflixen is láttam ilyet, nem ez az első.

De ezt 3. évadnak hívják. Pedig csak egy zárófilm!

Valamivel az előző zárás után veszi fel a fonalat. Aziraphale a menny vezetőjeként igyekszik egy jobb világot összehozni, miközben Isten következő tervét is beindítják. Vagyis, jön a második eljövetel. Megvan a párhuzam a nyitánnyal: ott Sátán fia szállt Földre és indult volna az apokalipszis. Csak éppen a gyerek elcserélődött, meg kellett keresni, stb. Most Jézus tűnik el a Földön, megint Aziraphale és Crowley keresik, miközben a 2. évad végi konfliktust is rendezni kellene.

Vannak kis humoreszkek, kivel mi történik, miközben beindul a vég. Szerintem Jézus földi útját, aki kártyázni tanul egy szélhámostól, végig ilyennek szánták és elég kacifántos is, ahogy kártyásként kezd el prédikálni. De sok szereplőt, csoportot végigjárnak, amíg a főszereplő páros keresgél.

A lényeget meg az ő vitájukra tették rá. Az egyértelmű, hogy kötődnek és szeretik egymást, bármilyen lehetetlen vagy furcsa is legyen ez. Az alapgondolkodásuk, ami elválasztotta őket, nem a démon - angyal felállás. Az egyik hisz az isteni tervben, a másik rég nem. Az egyik a jó szolga, a másik a szabad akarat embere - ok, démona. Ezzel próbáltak valami többet beletenni. Van-e igazi esélye az embereknek? Eleve elrendelés és igazából egy lejátszott meccset vívunk a vége ismerete nélkül, vagy sem? Miért olyan fontos a szabadság?

Kevésbé sikerült, menet közben nem az igazi. Talán csak a végén, amikor már Isten és Sátán is megjelentek. Amikor kérdezhetnek Istentől és Crowley előadja, mit szeretne. Ott már van súlya és ad egy jó zárást neki, de addig el is kellett jutni.

Látványra most sem mondanám erős filmnek. Pár CGI jelenet bekerült, és Crowley szemei még mindig ülnek. De különben csak az jut eszembe maradandó emlékként, amikor a teremtés könyvéből a lapok tűzre kerültek és szép lassan törlődtek a világ dolgai. Pl. egyszerre egész Ausztrália. Abban még kis humort is belerejtettek.

A két főszereplő még mindig jó a szerepbe, ha nagyon Netflixesnek is érzem, hogy párt, szerelmes párt csináltak belőlük. Én barátoknak jobban szerettem őket, de ok. Most erre ment el a divat. Mindkét színészt bírom, rég viszik is a szerepet és még mindig megvan a naivan jó és a csibészesen majdnem gonosz közötti dinamika. Simán rávágnám, hogy Tennant és Crowley a kedvenc, de Sheen is nagyon jó a maga szerepében.

Annak mindenképpen örülök, hogy legalább ezen a módon lett zárás. Nem a sorozat legjobb része, de kerek, a végével is elégedett vagyok. Jobb így, hogy lett, mintha nem készült volna el.

Már végignéztem az egész sorozatot, van olyan évad, amit többször is láttam. Az elsőt, akár ki is írhatom. Most elkapott egy kis gyilkos játszma utáni nosztalgia, úgyhogy nekiálltam megint. Nekem a japánok Alice-a jobban tetszett ugyanis, mint a koreaiak élet megnyerése.

A cselekmény persze nem változott semmit. Ugyanúgy van egy rejtélyes eset, amiután páran egy szinte lakatlan Tokióban találják magukat. A túlélésért játékokan kell részt venni, a túlélők kártyalapokat és időt kapnak. A vesztesek... nekik nincs második esély. Halál. A főszereplő, Arisu élete mondhatni kisiklott. A családjával rossz a kapcsolata, otthagyta az egyetemet és csak játszik egész nap. Két barátja maradt, velük kerül át Borderlandre. A srác zseniális játékos, de aztán jön az első szív játszma. A hetes. Azok a legmocskosabb játékok, árulással és egymás elleni küzdelemmel, áldozattal. Arisu egyedül marad, majd belehal, de egy másik játékból Usagi megismeri, megsajnálja és életben tartja. Ketten összekapaszkodnak, és egyre inkább együtt akarnak innen hazajutni. Rávezetnek, mire valók a lapok. A hazajutásért - vagy állampolgárságért - le kell győzni a figurás lapokat is. Ez így kerek is volt, szépen lezárva.

Az első 2 évad egy kerek egész, amiben szépen megvannak a jó karakterek, az ötletes játékok, egy kis szerelem és a főszereplők többé válása. Az Arisu - Usagi páros így újranézve még szimpatikusabb volt, mint elsőre. Igaz, kellettek bele az olyan karakterek is, mint Chishiya. Okos, hideg - antihősnek tűnik. Még most is ledöbbentem, amikor az ő igazi életébe is benéztünk, kiderült, ki is volt. Az különben végig zseniális a sorozatban, ahogy megmutatja, az életük miképpen teszi Borderlanden túlélővé. gonosztevővé vagy éppen hőssé őket. Van bántalmazott fiú, aki itt maga válik bántalmazóvá és szörnyeteggé.

A szereplőkön túl a játékok még mindig nagyon ütnek. Minden kártyatípusnak megvan a sajátossága és ahogy Arisu majd el is magyarázza, a szabálya is. Ha azt megismered, túlélheted. Ekkor még okosak a játékok és következetesek. A figurás lapok a más csapatokkal és polgárrá lett egykori játékosokkal eléggé újak és elgondolkoztatóak voltak, hogy jók legyenek. Különben még mindig az utolsó szív játék, amivel hazajutnak, az abban az évadban a legbénább.

Dráma, horror, akció, rejtély - sikerült jól összerakni. Abszolút nézhető és a kinézetével sincs semmi baj, 6 év elteltével sem.

Amikor először néztem, nem összefüggően az első két évaddal, a harmadik évaddal is megvolt a magam szórakozása. Igen, már akkor is erőltetett újranyitásnak éreztem, de most legalább be tudtam azonosítani a Jokert és ki az a két figura, akik a játékmesterek. Ők az a gonosz páros, akik a 2. évad végén polgárok maradnak, Chishiya egyik szív figurás játékából.

Most viszont, egybe nézve, ezt a 3. évadot jóval lejjebb sorolom, mint az első kettőt. Az egy dolog, hogy milyen erőltetett, miért akarja az egyik Joker Arisút visszarángatni és hogyan. A nagyobb baj az, hogy hiába maradtak látványosak és izgalmasak a játékok, ezek már nem okosak és nincs bennük olyan szabály, mint korábban. Talán csak az első, amikor a nyilakat lövik rájuk, abban megvolt a trükk. De a többi... A korábbiakhoz képest az a plusz íz nincs benne. Akár a tornyon bingózás, a vonaton a mérgező kabinok vagy a végén a szabadulószoba. Elnéztem, lekötött, de annyira vártam volna a plusz trükköt végig.

Nem voltak olyan színesek a karakterek sem. Matsuyama ugyan nem rossz figura, kellően sötét is a története, de egyszerűen nem hozza ugyanazt a szintet, mint a korábbi szereplők. A rögeszméje túlzottan egysíkúvá teszi. Pedig az nem semmi, hogy tolókocsival is hogy tolta az erőnléti játékokat is.

Azért a Japánban történtek zárása elég kerekre sikerült. Jó volt viszontlátni a játékosokat, ha az szomorkás is, hogy nem emlékeznek egymásra. Talán csak Arisu és Usagi találta meg egymást a valódi világban is, nem csak Borderlandben.

A legemlékezetesebb részek nekem az első két évadból vannak. Az első szív játszma, ahol Arisu annyira keresi a barátait és végig kell hallgatnia, mi történik. A börtönfeladat a figurás lapoknál. Vagy az egyedi számháború a zenészekkel. Hát igen, ott még az 'ellenfelek' között is volt olyan, akit lehetett kedvelni és sajnálta az ember, amikor a végén odaveszett. A 3. évadot meg betudom ráadásnak, még egy kis játék és dráma, ha már nem is ugyanazon a színvonalon.

Arra még lenne is hajlamom, hogy az alapötletet kifejezetten szeressem. Adott egy fiú, akinek a családja milliárdos. Az anyját viszont kitagadták, mert abortusz helyett megszülte őt. A családi örökség szabályai szerint meg az visz mindent, aki legtovább életben marad. Mit tesz a srác, amikor úgy érzi, minden ellene van?

Így is lesz fekete komédia. A család nem igazán nagy. 10 fő körül összesen. Hősünk a legifjabb, így megvan az esélye utolsónak maradni, csak éppen ideje és türelme nincs már kivárni, amíg eljön az a jó élet, amit megérdemeltek volna az anyjával. Becket felismeri a lehetőségeket és elég hidegvérű is ahhoz, hogy elkezdje likvidálni szép sorban a rokonait. Balesetnek álcázva, természetesen, nem börtönből akar örvendeni a visszaszerzett vagyonnak.

Valami hiányérzetem volt végig. Arra odafigyelt a film, hogy ne olyan alakok legyenek a rokonok, akiket nagyon sajnálni kellene. A minimum az, hogy különcök, de vannak közöttük kifejezetten felesleges alakok is. Nem olyan emberek, akik hiányoznának. Az egyetlen kivétel, akit Becket meg is szeret, nem is kerül fel a halállistára. Mondhatni, az pecsételi meg a fiatalember sorsát, hogy a bácsikája betegségben elmegy és így már túl kevés Redfellow marad, ráadásul ők nem is olyan jó emberek, mint a halott bácsi. Hát Becket folytatja.

Ahova ki akartam lyukadni, hogy a rokonokat nem fogjuk sajnálni. Viszont, Becket sem szerethető. Ő a film hőse és tény, hogy vétkeztek éppen eleget ellene és meg lehet érteni, miért kezd mindenbe bele. De különben is vannak olyan dolgai, ami miatt nagyobb szociopata, minthogy lehessen kedvelni. Ruth, aki az unokatestvérének volt a barátja, aztán a fiú halála után Becket barátnője lesz. A lány a pozitív személyiség a filmben, de ettől Becket nem lesz jobb. Már eleve az, hogy így összejön a lánnyal, akinek megölte a barátját. Előtte mindig is volt egy rejtett oldala, Ruth soha nem láthatta igazán, mi mozgatja a férfit és ki ő igazán. Nem mintha Ruth-ot bírnám benne, sőt. Azzal, hogy ennyire különcök és beteg alakok a film főszereplői, ő, aki otthagyja a menő állását, hogy tanítson, naivnak és furának tűnik. Meg persze ott van az is, hogy milyen gyorsan összejön a halott exe rokonával. Nem álszentnek mutatják, de valahogy annak éreztem.

Azzal sem voltam kibékülve, amilyen a film vége. Nem tudom eldönteni, hogy ez most happy end vagy mi. Egyáltalán, ki mit kapott? Tényszerűen fel lehet sorolni, kit kivel és hogyan látunk utoljára. De megkapják, ami járt nekik? Jó ez a vég nekik vagy sem? Hát passz. És a vége leginkább az, amiért Becket szerintem szociopata. Ahogy simán beül Julia mellé... Most ott mi is van? Pedig direkt visszanéztem, miket mond neki a lány a film során, és lenne egy tippem, hogy ő felismerte a magához hasonló szörnyet benne. A végére Becket is a nőben. Most akkor köttetett egy szentségtelen szövetség?

Ok, úgysincs támponton, nem fogok rájönni. Egyszerűen csak fura, hogy nem tudom eldönteni, ez most pozitív vagy negatív vég. És nem segít az sem, amit Becket mond narrációban a történetéről. Mert a keret az, hogy meggyón. Szegény papot sajnáltam is, ő a végére kb. megkérdőjelezheti a hitét és mehet lerészegedni.

Nem sikerült igazán viccesre sem, a humor is különös a filmben. Azt érezni, mi a poén, de nevetni már nem nagyon sikerült rajta.

Látványra a komédia felé hajlok. Sok helyszín, sok szereplő, és a gazdagok világára is rányit. Van benne egy guilty pleasure élmény, de nem akciófilmesen látványos. Ruhák, helyszínek, ékszerek, a megrendezett halálok, ezek vannak benne.

A szereposztás nem fáj, de nem is telitalálat. Jessica Henwick számomra mindig is ellenszenves volt, Margaret Qualley meg nem hiteles famme fatale. Egyszerűen nem hinni el, hogy így átgázol mindenkin vagy ennyire hideg. Glen Powell komédiázását a Hit Manben jobban bírtam, mert ott alapvetően pozitív személy volt. Itt meg nem igazán. Ed Harris az egyetlen, akin jót mosolyogtam benne meg hozta a karaktert.

Egyszer elnéztem, valószínűleg a vége számomra értelmezhetetlensége, ami a legnagyobb bajom vele. Mert mégis mire ment ki a játék? Az nem nagyon derült ki.

Horrorként volt nálunk reklámozva, és mit ne mondjak, nagyon nem erre számítottam. Elég japán népmesét ismerek meg filmet láttam már, hogy tisztában legyek vele, milyen horrorok jönnek onnan. Ez meg nagyon nem illik abba a sorba.

Mert mit kapunk ebben a filmben? Van egy férfi, aki a metróból menne kifelé. Közben telefonon keresik, a korábbi barátnője az. Éppen egy klinikán van és nehéz  döntést kell meghoznia - terhes. Mi legyen a gyerekkel? A férfi meg rohanna megbeszélni, de. A metróból nem lehet kijutni.

A szabályok különben roppant egyszerűek. Sorra kell haladni a kijáratok mellett, a 8-as az igazi. Ha olyat látnak, ami nem valódi, vissza kell fordulni. Ha nem teszik, kezdhetik megint elölről. Igazából horror nincs benne, csak köröznek a számokon feljebb haladva és ha nem veszik észre, hogy valami nem stimmel, megint elölről. Talán 2 alkalommal volt olyan lény/látomás az úton, ami a horror szintet elérte. Szürreális inkább ez a metró és nem ijesztő.

Minimális helyszín meg szereplő kellett hozzá. A szereplők, mint írtam is, ugyanazt a pár helyiséget járják mindig körbe. Mantra is, ahogy számolják a plakátokat, szekrényeket, hogy minden egyezik-e. Mint egy vers és eléggé a fejemet is fájdította, amikor már ezredszerre hallottam.

Én sokkal inkább néztem drámának. A férfiénak, aki élete döntéshelyzete előtt áll. Akar apa lenni? El kell döntenie. Én kb. azt vártam, hogy amint el tudja dönteni, mit mondjon az exének, ki tud menni és vállalja vagy a gyereket vagy elkíséri a nőt a klinikára. Ő a főszereplő - neve nincs. Megismerünk majd még egy sétálót, meg egy kisfiút, aki szintén rója itt a köröket. Őket is szépen rá tudtam húzni az elméletemre, mert az idősebb férfi az anyjával élő fiával találkozna végre, a kisfiú meg egy anyjával felnövő gyerkőc. Mintha a gyereke és a saját jövőképe lenne, amelyekkel így közben összetalálkozik. Azért a film nem erre lyukadt, de ilyesmiket sokkal könnyebben kerestem és láttam meg benne, mint a horrort.

Minimális látványelemmel dolgozik és annak sincs sok értelme. Szívesen belemagyarázáznám, mi mit jelentett, de nem menne. Abban semmit nem találtam, mikor jön a nem valóság és miért olyan deformitásai vannak, amilyenek.

A film vége is ugyanilyen rejtélyes. vagy szomorú? A plakát igencsak találó, mert az egész film ez lesz. Egy hatalmas mókuskerék, amiből nem lehet kikeveredni. Csak mész körbe és körbe, remélve a kijáratot. Amikor meg sikerül rálelni? Még csak fel sem foghatod, miképpen vezet meg az univerzum újra és újra.

Fesztiválfilm és különös. Nem is akarok mást hozzátenni. Talán annyit, hogy elég monoton részei is vannak és bele lehet unni. Bár nekem az inkább probléma, hogy mennyire nem tudom, mit is gondoljak, mit láttam. Az élet értelmetlenségét vagy egy különös majdnem horrort? Passz.

A Netflix szépen végzi ki a nagy sorozatait. Vége a Stranger Thingsnek, nincs már The Crown sem, és a Vaják végét is látjuk már. Igaz, ez még nem a végső évad, a lezárást még megcsinálják az 5. évadban, de nem véletlen, hogy az új főszereplő nem kap trilógiát, csak ezt a próbát és a zárást.

A történet különben folytatólagos. Geralt a kis csapatjával Ciri nyomában jár és kifejezetten idegesítő, hogy mennyire nincs képben, hova is megy. Még Emhyr is sokkal előbb átlátja, ki és mivel etetné, mint amire vajákunk ráébred. Noha ő az, akinek jósló álmai vannak, mi is történik a hercegnővel. Még csak arra sem képes, hogy Cahirral értelmezze a látomásokat, aki szintén a lánnyal álmodik. Az elején még ok is, nem bízik benne, de a végére összebarátkoznak és még tréfálkoznak is egymással. Yennefer a varázslókat igyekszik összefogni, hogy megállítsák Vilgefortzot. Ciri meg feledni igyekszik, ki ő és mi a sorsa. A Patkányok közé csapódik és egy sötétebb énje emelkedik fel.

Igazán egyik történet sem érdekes. Mindegyik időhúzó. Ugyan közben van egy-egy látványosabb összecsapás, mindenkinek jut legalább 2-3, de maga az alaptörténet az unalmas. Egyedül Yennefer, aki halad is valamerre, a másik kettő csak sodródik. Azt meg hagyjuk is, hogy Geralt köré milyen csapat gyűlik. Érzem, hogy akarják velük az üzenetet átadni, hogy a belső számít és nem a faj vagy rang. Hogy van megbocsátás és jóvátétel. Csak éppen szájbarágós és jó pár jelenet ostoba. Amikor pl. a harcosnő elmegy, hogy békében anya legyen - aztán a semmiből visszatér, amikor megmentő kell a többieknek.

Igaz, az egyik legjobb új szereplő ebbe a csapatba kerül be. Kapunk egy vega vámpírt, jobb szó híján. Laurence Fishburne nagyon szimpatikusan játssza, én simán elnézném, ha Geralt, Cahir és a vámpír menne csak. Pedig Kökörcsin szokott a kedvencem lenni, de most látványosan nem tudnak mit kezdeni Joey Batey karakterével. A haja meg egyenesen borzalmas. Amikor megsebesül és bekötik a fejét, az meg még rosszabb...

A mélypont viszont Ciri. Nem elég, hogy kifordul magából, de az is egy borzalom, amit a Patkányokkal csináltak. A Rats sem volt éppen jó film, de az szimpatikusnak tudta mutatni ezt a kis csapatot. Itt meg simán bűnözők, sok kétes döntéssel. Mintha nem is ugyanazok lennének, akik a filmben, noha ugyanazok a színészek játsszák őket. Arra nem is írok semmit, hogy egyedül a harcosnőt vették bele érdembe, akivel Ciri viszonyba bonyolódik. Tudjuk, Netflix, kell bele LMBTQ.

Egy jó figura ezen a szálon is akadt - Leo Bonhart, Sharlto Copley alakításában. Egy nagy harcos, akit a jó küzdelmek éltetnek, a Vaják-ölés meg a hobbija. Sötét egy figura, de eleven és a színész jól hozza.

A látvány rendben van még mindig, csatákat jól komponálnak. A szörnyek, a csaták, nézni van mit nézni benne. A CGI nem mindig tökéletes, de azért a nagy jeleneteket korrekten összerakták. Jók voltak, amikor Ciri csapott oda, jó a mágikus csata és annak is megvolt a maga ereje, amit a hídon tettek Geralték.

De az összbenyomásom nem jó. Azt hittem, majd Liam Hemsworth miatt fanyalgok, de ő szépen hozta a kötelezőket. A morgó hangot, a harcot és a sármot. Vele nem volt bajom. A történettel igen.

Ok, az eredeti regényekben sem szerettem már ezt a részt. A sorozattal se békültem ki. A végét persze majd még megnézem, de nyoma sincs annak, amiért az első évadot lehetett szeretni. Hull ez a sorozat, írtam is - már ki is van fenve felette a kasza.

Nem tudom eldönteni, hogy a humorom nagyon más, vagy ennyire rémes ez a film. Nekem nagyon nem tetszett, de nem feltétlenül van igazam. Tény, olyan humora van, ami inkább irritál, mint tetszene.

Szexkomédia, de nem teljesen. Az alapkonfliktus, hogy az egyetemre készülő Percy a szülei szerint nagyon otthon ülő. Kellene neki egy barátnő - még az is megfordul a fejükben, hogy titokban befizetik egy örömlányhoz. Azt azért mégsem, de hirdetést adnak fel. Kocsit kínálnak egy kis 'barátkozásért'. Maddie meg éppen elvesztette a sajátját, ami kellene a megélhetéséhez, hiszen Uber-sofőr. Így jelentkezik és meggyőzi a szülőket, hogy ugyan a célzott kornál 10 évvel idősebb, de így majd jobban be tudja hálózni Percy-t. Megegyeznek.

A történet meg az lesz, hogy megrendez egy véletlen találkozást, aztán rámászik a fiúra. Ő eleinte ellenállna, de aztán összebarátkoznak egymással. Még úgy is, hogy Maddie kb. úgy képzeli a szülőkkel az alkut, hogy ha lefekszik a fiúval, akkor már minden ok, és megkapja a kocsit. Így aztán visszatérő mantrája, hogy ágyba próbálja vinni a fiút. De mivel Percy ahhoz szerelmet akar, kénytelen randikra járni és tényleg megismerni, megkedvelni. Azt így sem mondanám, hogy Maddie részéről szerelem lesz, de igazi barátság igen.

A randik, a közös kalandjaik azt a humort hozzák, amit nagyon nem bírok. Maddie nyomulása. Szexpoénok. Meg olyan jelenetek, amelyeket nézni is rémes. Van egy olyan jelenet, amikor Maddie réveszi Percy-t, hogy meztelenül fürödjenek a tengerbe. Pár srác meg felkapja a ruhákat és elmennének vele. Maddie meztelenül odasiet és megveri őket. Az a jelenet meg úgy néz ki, mintha CGI lenne, és nem is kizárt, hogy az. Ha meg igazi, akkor meg teljes agybaj, hogy ezt Lawrence leforgatta.

Különben sem értem, mi vonzotta ebben a szerepben és karakterben. Nehéz megkedvelni a lányt, én nem is tudtam. Érdekember, hazudozik és a személyes drámája is... Egy viszonyból született, és máig seb a lelkén, hogy az apjának nem kellett. Percy simán a fejére is olvassa, hogy azért ragadt itt, mert máig azt várja, hogy az apja bocsánatot kérjen tőle. Még akkor is, ha fennhangon azt mondogatja, hogy nem érdekli az a gazdag álszent. Azért durva, hogy a 18 éves kocka sokkal jobban kiismerte, mint ő saját magát.

A végére azért valami kikerekedik, de csak azért, mert tényleg igaz, ami a plakáton van. Az nem szerelmi történet. Egy pontig Percy belehabarodik a lányba, de az nem is meglepő. Lawrence kb. azt az egyet tudja felmutatni ebben a szerepben, hogy szép nő. A barátság sokkal jobban állt nekik, mint az a 'feküdjünk le' feeling.

A Szüzet szüntess jutott róla eszembe, csak ez minden téren kevesebb annál. Humor, történet, karakterek, minden. Nekem kevésbé tetszett, mint amilyen kritikákat láttam róla. Irritált és kiteszem a pontot.

Több részen át építették Reenie nagycéges ügyét - most ez kapott nagyot teret a Tracker (s03e19) vége felé. Hogy lett ebből eltűnéses nyomozás? A tanúskodás előtt a legfontosabb tanúnak nyoma veszett. Colter persze jött segíteni, és előkerült régi bűnszövetkezetes eset, bosszú és szabadító akció is. Arra is sort kerítettek, hogy a  nő kibeszélje a barátjával, hogy milyen démonok üldözték az utóbbi időben. A szokott, nyomozós részeket jobban szeretem. Annyira elő volt készítve a per, az ügy, hogy ezt semmilyen lezárásnak éreztem. Most gyorsan mindent elrendeztek és pont. Egy tanú megold mindent. A Reenie - Colter barátság megkapta a maga megerősítését, de mint krimi, nem tetszett túlzottan ez a rész.

Még egy kicsit építkezett a Widow's Bay (s01e06-07) - a 6. rész formabontóan a múltba vitt vissza minket. Megismerhettük Richard Warrent, az alapító agyát, akivel a sziget sötét dolgai is kezdetét vettük. A sorozat neveket hozott - Hamish Linklater volt az alapítóatya, akit a 7. részbe is visszahoztak zombiféleként. Jól állt neki ez a megosztott figura, aki gonosz is, áldozat is, nem is igazán tudtam eldönteni, hogy utálni vagy sajnálni kellene. A feleségét, aki a bukását segítette, Betty Gilpin játszotta. neki jutott a kevésbé emlékezetes szerep, de fel is merült bennem, hogy vissza kellene nézni, mit mondtak eddig róla. Mert a véget, amit itt sejtettek neki, nem rémlik, hogy hallottam volna. A két rész együtt, múlt és jelen, együtt működött. Talán ezért is mehettek le együtt. Szép kiugrás a múltba, visszakapcsolás a horrorba a temetőből kiásott Richarddal. Már kevesebb a humoros pillanat, de azért kaptunk azt is. Patricia belépései, a rendőrös kalandja, a seriff elmondása, vagy ahogy a tengeri túra a Cápát idézte. Csak itt nem a nagy fehér miatt kellett volna nagyobb hajó... Érdekes is, innen merre tovább, mert abban biztos vagyok, hogy ezzel nem tört meg az átok. Van még 3 rész...

Visszatért a Criminal Minds (s19e01-02). Azt vártam is, hogy mernek-e teljesen új irányba kezdeni vagy lesz-e fő téma az évadban. Az egyik szeme sír, a másik nevet, hogy mit választottak. A helyzet az, hogy az újrakezdés - a Revolution-évadok - óta Elias Voit a kedvenc szereplőm benne. Úgyhogy nekem pozitív, hogy maradt Gilford és viszik tovább a történetét. Most börtönben van, Tara bejár hozzá és igyekszik rávenni, hogy beszéljen az áldozatok családjaival, interjúzzon a BAU-val és segítsen megérteni a sorozatgyilkosok elméjét. Az viszont már kevésbé tetszik, hogy mit találtak ki. A sorozatgyilkos, pszichopata énje kezd visszatérni. Látjuk a gyilkos gondolatait, álmait. Az emberi fele küzd még ellene, Rossi jelenik meg neki hallucinációban, ahogy korábban az ő alakja kísértette az FBI ügynököt. Viaskodnak, de egyre több a jel, hogy Voit készül valamire. A legjobb jeleneteket is Gilford kapta - a podcast felvétel, vagy a viták a Rossi-alakkal. Sajnos, a más ügyek negyed ennyire sem érdekesek. A 2 részben két gyilkos volt, de mindkettőben olyan feleslegesen okoskodtak az ügynökök. Az elrabolt párok esetében a kihallgatás vezetett eredményre és a netes keresés, a másik részben sem a pszichológia, hanem a fejfájás volt a nyomravezető. Anyám közben nézi a régebbi ismétléseket a tévében, ha pont arra tévedek, el is kap a nosztalgia, hogy akkor jobb volt a show. Azt meg nem is akarom minősíteni, hogy milyen mű drámákat kapnak az ügynökök. JJ költözik, Luke meg eltemette szegény kutyáját. Minden színészt visszahoztak különben, de az lett a reklámok alapja, hogy ebben az évadban sok sztárvendég lesz. Jeri Ryan volt a kezdés, de a nagy dobás Connor Storrie lesz, már akinek ez mond valamit. A Heated Rivalry kint nagyon megy, ő az egyik főszereplő. Bevallom, engem hidegen hagy. Voit miatt nézem és pont.

Nagyon szappanoperás lett a My Royal Nemesis (s01e06) ezen része. A külső fotózás kb. arra volt jó, hogy Cha Se-gye és Shin Seo-ri kapjanak pár szerelmes helyszínt és helyzetet, amiben összejöhetnek. Kicsit olyan buta is, ahogy folyton kínos helyzetekbe keveredtek, pl. egymásra estek, amikor a tévé távirányítójáért kapkodtak. A titkár, vagy a nő felfogadott szolgája is olcsó humoros elemként mászkált, tett megjegyzéseket. Az egyetlen, ami kicsit többet mutat, hogy Moon-do is megkezdte a nagyobb áskálódást. Már nem csak mérgez, de nyílt harcra készül. Se-gye is erre készül, pontosan tudja, ki van ellene. Bírnám is, ha ez kerülne elő és nem a nővel kerülgetnék egymást. Vagy leesne nekik, hogy mindig is egymásnak lettek rendelve... A ruhák, a helyszínek még mindig elég mások, hogy elnézzem, de túlzottan szappanoperás, ez a fő benyomásom.

Eredetileg egy kisregény volt a Shy. Mondjuk, már a címből látni, hogy elég nagy eltérés lesz a kettő között. Max Porter a kamaszfiút tette a középpontba, míg a filmben Steve lett kiemelve. Nem csak a címben, de a cselekményben is.

Mit kapunk? Steve egy különleges intézmény vezetője. Problémás fiatalokat kezelnek és igyekeznek jó útra terelni. Félúton van egy kórház és egy nevelőintézet között. Minden itteni srác problémás és ahogy nézi az ember, nekem legalábbis megfordult a fejemben, hogy ha ez a hely nem lenne, hol lennének. Javítóintézetben, börtönben, esetleg elmegyógyintézetben? A helyzet az, hogy a különféle srácokat nézve, be is tudom sorolni, ki melyik intézménybe kaphatna könnyeden helyet.

Ez a film viszont azt akarja megmutatni, hogy nem szabad róluk lemondani. A hátterük meghatározta, hogy ilyenek lettek, de segítséggel és törődéssel tudnának mások lenni. Kiállnak a szereplők, a történet amellett, hogy a problémás fiatalokat nem leírni kell, hanem alternatívát nyújtani nekik.

De attól dráma, hogy ez kicsit sem könnyű. Keményen bemutatja, még csak egy napba sűrítve is rengeteg minden van, hogy mivel is küzdenek. A társadalom érdektelensége, ami magával hozza, hogy nincs pénz erre. Ők maguk is küszködnek és a filmbéli helyzetet fokozza, hogy éppen most tudják meg, rövid úton bezárják őket. Eddig se volt sok remény, de most akkor mi marad? A film azzal már nem tud foglalkozni, de a nézőben szépen pöröghet tovább. Elvesző életekről és azokról a végekről, amiket fentebb már említettem. Van az a Sean Penn-film, amiben a mentős Penn az évek alatt eljutott oda, hogy a drogos, mélyszegénységben élő, a legalja, egyáltalán minek szaporodik. Csak szegénységre, bűnözésre, szenvedésre szülnek. Eszembe jutott most is, hogy ezek a srácok nagyon hasonló alapokkal kezdtek, és meg lehet nézni, mire jutottak.

Kemény is nézni, ahogy az önfeláldozó gondozók, tanárok, erőn felül mindent megtesznek és mi érte a jutalom vagy az eredmény. A közel semmi. Egy-egy ponton már azt vártam, hogy ők is kárt tesznek magukban, annyira szélmalom-harcot vívnak, ami felőrli őket. Döbbenetes is volt, amikor a végén Steve hazamegy, és látjuk, hogy két kislány, szerető feleség, egy boldog otthon várja. Amit addig láttunk, az alapján inkánn tippeltem volna egy üveg borra meg valami nagyon lepukkadt környékre és mély magányra. Annyira depresszív a munkája.

Egy gondolat és ezt elengedtem. Nekem a film nem tudta megmutatni, hogy mit láttak meg a nevelők a srácokban. A bűnözői elemet, fájdalmat és az éleket tökéletesen visszaadták, de amit pl. a film egy pontján Steve felsorol, hogy ki miért csodás, abból semmit nem tudtam átérezni.

A látványvilág sem az enyém. Az intézetről filmet forgatnak, és ezt a kézikamerás, amatőr felvételnek tűnő beállítását viszik végig. Sosem szerettem ezeket, most is zavart és kizökkentett.

Színészi munka bőven van benne, és érezni is, hogy ez kedves projekt volt sokaknak. Bevallom, én már a Porter-kisregény sikerért se éreztem át, a filmet még annyira se tudtam. Hiába brutális, amit Murphy vagy Watson beletettek, attól még fájdalom nézni.

fesztiválfilm, vegyes kritikákkal, de azért pl. brit független filmes díja van. Nem is meglepő, hogy megnéztem, de nagyon nem szerettem. A fesztiválfilmek általában így hatnak rám.