Kell találni valamit, amíg kijön a Hogyan tudnék élni nélküled 2.? Már kint van a szinopszis, de még mindig nagyon nem látom magam előtt, mi lesz abban a filmben. Esküvő, de a páros nem találkozhat, vagy nem stimmel, hogy az elsőben évtizedekkel később került sor az első találkozásra. Mindegy, nem is ez a lényeg. Meg különben is, azon agyalás előtt megnézhetném azt a filmet is.

De elég nehéz elkerülni, hogy ne kezdjem el egymás mellé tenni azt és ezt a filmet. Nem csak azért, mert ez Szente Vajk-film, aki meg színházba vitte a Hogyan tudnék...-ot. Nagyon hasonló a szereposztás is. Meg sem lep, mert szegényem lassan már a csapból is folyik, hogy Ember Márk a főszereplő. Ebben is benne van Törőcsik Franciska, ha azért nem is Ember Márk szerelmi szálát játssza most. Ebben is meghatározó a zene, de nem musical. Háttérben van, de talán csak kétszer fakadnak dalra maguk a szereplők.

Különben az egész film nagyon olyan, mint egy színdarab. Nem egyszer eszembe jutott róla, hogy nem is az a leginkább árulkodó a rendezőre, hogy majdnem 'Erkel színészei all in' van benne, hanem a nagyon tipikusan színpadi komédiai eszköztár. A legjobb példa? A cukrok. Három szín és mind más droggal feldobva. A nyugtató, a felpörgető és a szexi csoki. Lehet sejteni, milyen szerepük lesz. De ott van az is, ahogy a nők érkeznek és mindig a legrosszabbkor bukkannak fel. Nagyon-nagyon színpadi a helyzet és a felépítés is.

A történetről is írjak kicsit? Simon nősül, előtte legénybúcsút tartanak a legjobb barátjával és egyben társorvosával a háziorvosi rendelőből. Alex meglepetésére azonban a hegymászás és biciklizés helyett egy vidéki luxusszállóban kötnek ki, ahol éppen egy nagy pókerbajnokság zajlik. Mire észbe kapnak, Simon már nem csak a lagzi árát, de a rendelő pénzét is eljátszotta. A sztárszínésznő vendég nyereményátadó, Candy viszont kitalálja, hogy lopják vissza a pénzt. Beállít közben a menyasszony, egy sztriptíztáncos, egy pap, egy régi ex és a kamasz fia, a zűr meg csak nő és nő.

Egyszerű, tulajdonképpen gagyi. De követhető és színpadi formában vicces is. A jótól azért messzebb van, bőven akad benne erőltetettség, de egy közepes színpadi komédia szintjét eléri. Kedvcsinálónak tényleg a szereposztása a legjobb eleme. Nem fogom végigvenni, de egy Erkel + A mi kis falunk vegyesnek simán tudnám hívni.

Ennél jobban nem ragozom. Aki szereti a színházi könnyed komédiákat, ezt könnyen belövi. Mások meg szerintem nem nagyon ülnek le elé - bár bocsánat, A mi kis falunk t9rzsnézőinek is nyugodt szívvel ajánlom.

Nem tudnám megmondani, hogy ezt a filmet komédiának szánták, és ennyire nem találta ez a humorom. Vagy dramedy. Úgy sem tetszene, de akkor legalább nem érezném annyira félresikerültnek. De mi lehetett szándék? Talán nem is akarom tudni.

A történet szerint a Gauthier szülők hazahívják három felnőtt gyermekük. Ők jönnek is, hogy meghallgathassák, a szüleik öregsgükre megvalósítanák életük álmát. Vagyis, Ázsiában nyitnának árvaházat. Amikor feszegetni kezdik, hogy mégis miből, csak kiderül, hogy nyertek a lottón. Innen meg egyenes út a családi krízis. Nekik miért nem adnak a pénzből? Mégis, mennyit nyertek?

A film technikája az, hogy mindig bedob egy plusz információt vagy feladatot, amit meg kell oldani. Pl. ledobják a nyereményről a bombát, majd jön a sértődés, ők miért nem kapnak pénzt a szüleiktől. Erre majd azzal az ötlettel jönnek, hogy írják meg egy cetlin,  mekkora pénzösszeggel lennének boldogok. Megkapják, látszólag minden szép és jó. Csak aztán bemennek a városba és egy hirdetésen meglátják, mekkora a nyeremény. Máris kész az újabb vészhelyzet. Ez a technika vezet végig a filmen.

Olyan szinten keverik a drámát, komoly kérdéseket és a komédiába illő elemeket, hogy nem tudom eldönteni, hogy mi a cél és mi lenne a film lényege. Az emberi természet, aminek mindig több kellene? Az, ahogy mindenki hazudik? Vagy simán csak mosolyogni kellene azon, hogy mibe keverednek folyton a testvérek?

A karakterek sem segítenek. Egyszerűnek tűnnek és alapvetően jóindulatúnak. Aztán majd hullanak az álarcok, és kiderül, azért nekik is megvannak a félelmeik és az életük fájó pontokkal is bír. Igaz, nem nagy drámák ezek, csak olyasmik, mint a kritikus, aki azért másokról munkáiról ír, mert a saját könyvével nem jut dűlőre. A sikeres üzletember, aki csak azért lehet sikeres, mert a minőségből és emberi elvekből engednie kell a napelemgyártással kapcsolatosan. Jómódúak kínjai, de attól még nekik igenis ezek a problémáik és gondok.

Amit a végére meg betettek... Arra akár a fekete komédia is rányomható lenne, de különben ez nem az, így ezzel is furcsán jöttem ki. Mégis, mi volt ez?

Nem egy nagy film. A családi otthonban játszódik és nagyon kevés színésszel. A beszélgetések viszik előre, illetve az egyre élesebb egymásnak feszülés. Nincs is látványelem.

A színészek között egy-egy név akadna és szépen hozzák is a karaktereket. Egyszerűen, könnyeden. Csak azzal nem voltam kibékülve, hogy mekkora a korkülönbség pl. a testvérek között. Főleg a két fiú között tűnik soknak. Bár nem ez a lényeg, de ilyesmik miatt érdekesnek találtam a szereposztást.

Néha érint komolyabb témákat és alapvetően az emberi természetet sarkítja ki. De hogy ez jó vagy sem? Nekem leginkább fura volt. Vissza biztos nem akarom nézni.

Amikor keresgéltem, hogy milyen doramát nézzek - pláne, ha nem románcot akarok -, akkor rendszeresen belefutottam abba, hogy érdemes lenne a Vincenzónak esélyt adni. Sok győzködés nem kellett, tetszett az alapötlet. Neki is ültem, és ha én nem is lettem rajongó, azért elszórakoztam.

A történet már erősen indít, de aztán mindig kicsit feljebb kapcsolnak a fordulatokkal. A nyitány - az egyik legerősebb olasz maffiavezér halott. A temetése előtt a consigliere, Vincenzo elmegy a vetélytársukhoz az utolsó szerződést megkötni, ahogy a férfi utolsó kívánsága volt. Mivel nemet mondanak neki, mindent lángba borít - majd visszatér a szülőországába, Dél.Koreába, ahonnan kisgyermekként fogadták örökbe.

A bonyodalmat meg az okozza, hogy a lakóépület, amelyet le kellene rombolnia, hogy az elrejtett páncélteremhez hozzáférjen, éppen egy fejlesztési terület közepém áll és megy érte a harc. Mire Vincenzo észbe kap, már egy pszichopata milliárdos gyárossal háborúzik az épületért és a lakókkal is egyedi kapcsolatot alakít ki. Így aztán a sorozat folyamatosan két oldalról táplálkozik: az egyik oldalról a játszma a két kemény férfi között. Vincenzo olasz maffia módszerekkel nem fél bepiszkítani a kezét - míg Jang Jun-woo élvezettel veti bele magát a véres küzdelembe egy olyan ellenféllel, aki saját magához hasonlóan kíméletlen és gyilkos hajlamú. Igen, nagyon rá fognak arra menni, hogy a férfi nem csak szociopata, de minimum szadista is, aki élvezi, ha másokat bánthat.

Másik oldalról meg Vincenzo barátokat kap, akik hol ellenségek, hol szövetségesek, de egy elég egyedi közösséget alkotnak a házban. Hozzájuk számolva a fiatal ügyvédnőt is, akinek az apja az egyik első áldozat volt, és aki ezért hagyta ott a könyörtelen céget és vette át az apja helyét. Onnan jön a humor és másként brutális, vagy inkább agyament helyzetek a terveiket illetően. Pl. az egyik lakó olasz éttermet vezet és azt hazudta, Olaszországban tanulta a szakmát. Vincenzo elsőre átlát rajta, aztán nem győzi szekálni a szakácsot. Szidja a főztjét és a tudását, de mindig olyan kimérten és maguk közt, hogy az külön elegáns benne.

Az olasz és a koreai módi keverése különösen egyedi színt adott a sorozatnak. A mocskos játszmák is lekötöttek volna, de azt kifejezetten szívesen néztem, ahogy kultúrákat is egymásnak eresztenek. Az egyik kedvenc részem volt, amikor párhuzamot tettek a Vincenzo által nézett opera - a Don Giovanni-t nézte és hallgatta - meg az aktuális történések között. Természetesen a humornak is állandó forrása a férfi olasz gyökerei. Pl. egyszer szavaznak a házban és le kell írni a nevét, aki a színjátékban a főszerepet játssza. Amiket leadtak a félreírt Vincenzo és consigliere kifejezésekkel... kész. Innen fura is, mert nekünk a Vincenzo Cassano kifejezetten egyszerű, kimondható név. Ott meg majd belepusztulnak a helyes kiejtésébe, nagyon sokaknak a végéig nem fog menni. Nekem meg az eredeti nevébe törne bele a nyelvem: Park Joo-hyung.

Talán több a thriller és a drámaibb vonal, mint általában találok az ilyen sorozatokban. De különben ebben is megvannak a nagyon tipikus dorama összetevők. A mókás, túljátszott mellékszereplőktől kezdve a termékelhelyezésig is. Fogalmam sincs, mi az a kávépótló cukor, amit olyan vehemensen eszegetnek, de már több sorozatban is láttam, ahogy ezt... falják. Valami borzalmas.

Látványra is szépen működik. Sokféleképp csatáznak, vannak majdnem hogy akció jelenetek és sok helyszín. Mivel megint a nagyon gazdagok a színpad felé, így az is változatos, hogy a luxus és a lakóépület szegényebbjei által egy más szint terei is megjelennek. Azért jó látni, hogy Korea sem csak a gazdagok és szépek luxusvilága, akik kvázi élő babákként a babaházaikban élnek szépen.

Ha már ezt felhoztam - ebben a sorozatban kétszer is ledöbbentem, mennyit számít a haj. A Jang fivérek is egyszer-egyszer frizurát váltanak a sorozatban és esküszöm, mintha két külön ember lennének. Pedig már annyi sorozatot néztem, hogy azért nem mosódnak annyira egybe számomra az arcok, mint az elején. A másik, amin nehezen jutottam túl, a főszereplő arca. Eleve, a koreai idol és szépfiúk terén nagy a babahatás és az androgün jelleg. De annyira női arcot, mint Song Joong-kié, én még nem láttam. Ha nem férfiként, végig öltönyben szerepelne, csak mondjuk reggel felkelne egy pólóban, nem tudnám megmondani, hogy egy nőies pasi vagy egy ronda nő. A szerepet jók hozza és semmi bajom vele, de ez az arc...

Még egy megjegyzés és elengedtem. A végével bajban vagyok. Ott éreztem leginkább azt, hogy nekünk nem egészen ugyanaz a happy end, mint abban a kultúrában. Mert, ha oda képzelem magam, akkor megint és szokás szerint hoztak egy tökéletes véget. Mindenki megkapja, ami járt. Csak éppen kicsit távolabb lépve igazából nem így érzek. Ha Vincenzónak el lehet nézni, hogy maffiózó és mire képes egy pisztollyal vagy egy késsel, akkor az egyetlen karakter, aki fejlődött, aki sokkal jobb ember lett a részek alatt és mondhatni fogadott bátyjának tekintette Vincenzót, miért az a happy endje, hogy a férfi védelmében megölik? Esküszöm, végig azt vártam az utolsó részben, hogy felbukkan, mert csak megrendezték a halálát. Hát, nem.

Mindezzel együtt egyszer abszolút jó szórakozás volt, mocskos trükkökkel, nagy fordulatokkal és bizony itt vér is folyt. Olasz - koreai kombó, ilyen tekintetben elég egyedi és működött is.

Pedig előzetesen nem lepődtem volna meg, ha Blake-verssel nyitunk. De a tigrisek világát bemutató filmjében más keretet és ötletet alkalmazott a BBC, mint a leopárd után.

Megint egy történetet követünk nyomon, amelynek az a kiinduló pontja, hogy a tigrisek azon állatok köz tartoznak, amelyek megélnek és szaporodnak is fogságban, vagyis állatkertben is megnézhetjük. De, ha az embert az érdekli, milyen a tigris igazán, akkor a szabadban élő fajt kell megnézni. Kevesen vannak, mert alapból veszélyes az életük, de az ember sem segítette a fennmaradásukat.

Ebből az alapból kezdik el egy tigris nőstény történetét, aki a kölykeit igyekszik felnevelni. Kettő van neki. Gondoskodnia kell az élelmezésükről, miközben védi a területét is. A tigrisek meglepően magányos állatok és egymással is kegyetlenek. A film szépítés nélkül megmutatja, hogy mit tesznek egymással is a vadon élő tigrisek. A területüket halálos küzdelmekben védik egymástól és a hímek kíméletlenül leszámolnak a más hímek kölykeivel. A műsor egyik legfájdalmasabb része az volt, amikor az új hím érkezése után a park őrei megtalálták a maradványokat. Egy kiskölyök letépett feje, na az elég sokkoló volt.

De még ezzel együtt is, ez a természetfilm nem véres. Elmesélik, látjuk a végeredményt, de nem mutatják meg, ahogy a tigrisek leszámolnak egymással. De ez is szolgálja a keretet: veszélyes, vad életet élnek, amely tele van veszéllyel, de amely intenzív és amelyben megmutatkozik gyilkos szépségük is. Mert a tigrisek gyönyörű nagymacskák, ez is tény.

Itt jegyezném meg, hogy ez a műsor is mennyire szép lett ilyen szempontból. Filmszerűen haladunk és középpontban végig az anyatigris és a két kölyke van. Látjuk felnőni, játszani, fejlődni őket. Ahogy a kis cukiságból gyilkos nagymacska lesz, saját területe ura, ha sikeres lesz.

Bár alapvetően a tigrisek története, azért el van mesélve benne az is, hogy kik őrzik Indiában a bemutatott természetvédelmi területet, mi a feladatuk. Abban is megvan ugyanaz a kegyetlen szépség: hogy a tigrisek itt tényleg önmaguk maradhassanak, az úgymond belügyeikbe nem avatkotnak. A vadorzókat lefogják, a kitett csapdákat összeszedik. Viszont, ha jön egy új hím és mészárlásba kezd, a szívük vérzik az elesettekért, de nem avatkoznak közbe. Így megint kapunk egy leckét arról is, hogy milyen lenne, ha tisztelettel és saját útján hagyjuk a természetet, az állatokat létezni. Ha beavatkozunk, akkor a természetes rendbe avatkoznának be.

Amit már megfigyeltem a briteknél, ebben is igaz. Vagyis, hiába erőszakos csúcsragadozókat mutatnak be, meglepően befogadható és korhatáros az egész. Van benne vadászat, esznek is, de szerintem majd megszakadtak, hogy ezt ennyire befogadhatóan, vér nélkül mutassák be. Azért ebben már látunk elhullt állatot, evést, de köze nincs horror élményhez.

Fenséges vadászok a tigrisek és a BBC nagyon hangulatosan be tudta mutatni őket. Nem az a természetfilm, amit megnéznék többször is, vagy úgy éreztem volna, hogy nagyon sokat tanított. De okít is, igényes is és szépek az állatfelvételek. Abszolút megérte megnézni ezt a filmet is.

Történetek is dolgok, de a House of the Dragon (s03e05) megint kissé időt húz. Kicsit a szövetségeket rendezgetik, és a Hightower lovag, talán Ormond a neve, nagyon belelendült az ármánykodásba. Azért nagyon nem semmi, hogy miket el nem tud érni egy biztonságos várba visszavonulva. Sokkal hatékonyabb, mint Alicent fivére és a lovagja a partizán akciókkal. De most komolyan, őket még Rhaenyra kamasz fia is kijátszotta? Úgyhogy, a látvány rendben volt most is. A cselekmény is lekötött, de összességében ez egy csendesebb rész, amiben a szereplők oldalakat választanak és egyre inkább rávilágítanak arra, hogy mit tesz a trón az emberrel. A királynő megint csak hisztériázni tudott, míg Daemon kezelte a helyzetet és Alicent is sokkal jobban trükközik nála, pedig már csak nagyon minimális eszköze van. Hiába tudom mi lesz a vége, azért tudom fogni a fejem, mert sűrűn az jut róka eszembe, mennyire másképpen is alakulhatott volna minden. (Azt meg nem is értem, Aegon testvére/felesége hogyan lehet állapotos, amikor a férje már egy ideje kripli, de mindegy, el is akarom engedni.)

Elkezdte az utolsó évadát az All American (08e01-02) is. Időrendben fél évet ugrottunk előre, de különben is az idővel játszanak. A nyitány a bemutató nap, de Jordan kap egy telefont és el kell rohannia. Majd visszaugrunk egy hetet, hogy megnézzük, hogyan jutunk el a nyitóképhez és majd megtudjuk, mitől lett olyan ideges Jordan, mi is történt. Jó szokás szerint a sport a keret, de nem a sportot nézzük. Ok, a két irányító nagyon edzésben van és az visszatérő kép volt, hogy súlyzóznak vagy gépeken gyötrik magukat, de nem fociznak még.Meg sem lep, már megszokhattam volna, hogy ez inkább tini- és new adult dráma, mint sportsorozat. Minden szereplő kapott valami magánéleti zűrt, ami hol súlyosabbnak, hol csak mondvacsinált problémának tűnik. Layla a turnéról hazatérve nagyon nem találja a helyét, Coop játssza a menő, kezdő ügyvédet a barátnője párjaként, Jordan az unokatestvérével a bemutatót szervezi, a két fiatal meg azon aggódik, hogy nem kapnak ösztöndíjat és ajánlatot egyetemi csapatoktól. Amina szálát meg hagynám is, az annyira erőltetett. Komolyan sajnáltam, hogy hazajött az elit magániskolából. Lenne tippem is, miért. Kb. ennyi. Fura, ha sorra veszem, olyan semmilyen. Nézve jobb. Elég szereplő van, hogy dinamikus legyen és ez a sorozat jó a pozitív karakterekben. Bár a színész a szakállával rémesen bír kinézni, Jordan Baker abszolút szerethető figura és sokat fejlődött a sorozat eleje óta. Tetszett az is, hogy érdemi sportdrámát tettek bele azzal, hogy a toborzás megváltozása hogyan érinti a fiatal játékosokat. Még mindig guilty pleasure sorozat és kb. várom is, hogy hetente majd  megint lássam a posztokat, hogy kielemzik, kire milyen ruhát adtak. Még poén is volt erre, mert Jordan adott öltözködési tippeket Coop-nak. Ok, az a jelent ciki volt, de a sorozatnak tényleg van egy ilyen oldala is. Viszont, a szokott hiba is benne van. A szereplők szépek, gazdagok, kiváltságosak. Közben meg a szegény, elnyomott feketéken drámáznak. Nehéz beleélnem magam, amikor a szereplők dizájner ruhákban szaladgálnak és olyan történeteik vannak, hogyan táncoltak Lady Gagával vagy partiznak a legmenőbb ügyvédekkel az országból. De a figyelmem fel van keltve és egyelőre be is jön, ha tényleg ez a 7 nap lesz az évad története. Egyben meg a sorozatzáró, hiszen PR is, hogy ez a vége.

Végre! Elkezdték pörgetni az eseményeket. Juliette emlékei jönnek vissza a Silo (s03e04) ezen részében és szökésben is van. Már küszübön, hogy meglegyenek a válaszok és jöhessen a kitörés, amiről a regény is szólt. Sajnos, már egyenrangú a mi korunkban játszódó rész is, aminek még mindig nem érzem, hogy lenne bármi jelentősége. Legfeljebb kiderül, hogy az ott rohangászók hogyan haltak meg, vagy ki a leszármazottjuk a silóban. De különben... Annyira felesleges az a vonal. Annyira idegesít még mindig, hogy azt kell kinyomozni még mindig, amit Juliette-tel megtudtunk a 2. évadban. De az tényleg dobott rajta, hogy üldözik egymást a silóban és nem csak a gyógyszerek be vagy nem szedése okoz izgalmakat.

Írom azt, hogy nagyobb volt a füstje, mint a lángja. A Criminal Minds (s19e10) évadzárózott, összeeresztették istent és Eliast. Egyetlen részben lerendeztek mindent - megtaláltak egy elrabolt nőt, megküzdött a két sorozatgyilkos és még Elias ügyének végére is pontot tettek. Nem vagyok tőle boldog. Pláne, hogy megint úgy néz ki, hogy végleg elköszönnek a férfitól, ezúttal a szigorítottban ülheti le a hatvanvalahányszoros életfogytiglant. A fura az, hogy a BAU meg falazott a lányának és arra is figyeltek, hogy Elias életben legyen elkapva. Így meg nem igazán értem, mi a jó abban, hogy a szigorítottban éli le az életét. Mindegy, elengedtem. Ezzel akartak egy lezárást és összecsaptak mindent, amire máskor több részt adtak volna. A magánéleti szálak megint teljesen feleslegesek voltak és látványelem sem volt olyasmi. Egy robbanás, meg egy nagyon olcsó dulakodás. Pedig reméltem, hogy valami jobbat ki tudnak ebből hozni, de nem. Félek is, mi lesz, ha lesz 20. évad. Még direkt nem néztem meg, van-e berendelés.

Tudom, hogy regényadaptáció. A téma is adott: egy magyar özvegy rejteget egy zsidó kisfiút a második világháború idején szlovák területen. De különben? Néztem és próbáltam rájönni, mit nézek és mi is a cselekmény.

A címmel a teljes film után bajban vagyok. Eredetileg benne volt A magyar ruhakészítő is, azt érteném. A hősnő, Marika Párizsban tanulta a varrást és a háború idején is ruhakészítésből él. Jellemző is, hogy még a rokonai is szemközt köpik, amiért német feleségekre is varr, de alternatíva persze nincs. Sőt. Senkitől nem kap semmit, egy darab kenyeret sem. Az állatokat sorra viszik el a katonák. Begyűjtik a kutyákat, aztán aknatelepítésre használják szerencsétleneket. Marikának volt egy növendék malaca, azt is levágják, aztán aláíratnak a nővel egy papírt, hogy az államnak ajándékozza. Az a szöveg, amit a katona lenyom, hogy a malac kell az államnak, és most ő az állam... A családi reakció? Azt a házat és birtokot a fiúknak adták, aki elesett. Az özvegye meg takarodjon onnan. Kedvesek.

Elkalandoztam. A lényeg, hogy a másik cím érthető. De a filmben nincs Emma. A címben miért? A halálfejes lepkéről annyi kiderül, hogy egy jó darabig tud bujkálni, megtévesztő a mintája, aztán majd eljön a pont, amikor az se lesz elég és a ragadozók észreveszik. Ezt tudnám azonosítani Marikával, aki rejti a gyereket, jó darabig beolvad a helyiek közé, de jön majd az a pont, ahonnan nincs tovább. Maga a lepke is feltűnik a történetben, mintha csak megelevenedne a metafora. Jó zavaros képeken és a történetet megtörve, de majd a bábból kikel.

A cselekményt össze tudom rakni, de abban is vannak zavaró pontok. Belengetik, hogy a helyi pap nem tetszik a katonáknak, mert nem beszél jól szlovákul, de nem magyarul kell misézni. Más dolgokat is rá akarnak kenni, és a végére már úgy gondoltam, hogy apácának álcázva maradt a templomban. De az a történetszál elég zavaros és nincs is lezárva. Aztán ott van Marika, aki varr a náci tiszt feleségének, de közben meg úgy néz ki, mintha a férfi ki is akarna kezdeni vele. Ott van a szlovák milicista, aki még be is költözik a nőhöz, aztán valami fura együttélésbe kezdenek. Azt se értettem, hogy azt a férfit utálni kellene, vagy vele kellene a nőnek elszökni?

Mert azért a férfi elég sok mindent megoldott neki. Nem erőszakolta rá magát, ha azért ki is fejezte, hogy mi a célja. De nem erőszakot, valami kölcsönösséget keresett. Észrevette a gyereket, de nem adta ki, még rejtegetni is segített, amikor pl. jöttek a katonák hadgyakorlatot tartani. A papot se árulta be. Hogy mást ne írjak, sokkal rendesebb volt, mint pl. a nő apósa és anyósa. De azt se merném állítani, hogy pozitív szereplő. Vagy nem tudom.

Marika és a kisfiú kapcsolata is minimum érdekes. A nő nem adja fel, juttat neki élelmet, de a pajtában tartja. A vágyott, de meg nem született gyerek helyére képzeli, de nem mondhatnám, hogy olyan nagyon jó lesz a gyereknek. Pl. a végére, télen is a pajtában tartja, aztán szerintem jól tüdőgyulladást is kap. Ott mi történik? Azt se értettem igazán, mert olyasmi képek jönnek, mint egy lázálomba és némi párbeszéd.

Lehetne nézni, mit játszanak a színészek. Borbély Alexandra jó kritikákat kapott Marika megformálásáért. Én meg bajban vagyok bárkivel, mert nem tudom eldönteni, pozitív vagy sem a karakter. Annyi megvolt, hogy nyomorult állatokat végig sajnáltam. Az sem segített, hogy a film nyelvezete minimum zavaró. Eleve egy többnyelvű közeg. Az egyik csak a magyar, de azt rém furcsán beszélik. Hallottam MI fordítást neten, ami sokkal értelmesebb volt, mint ahogy itt beszélnek. Még akkor is, ha azt értékeltem, hogy nem került mindenre szinkron, és meghagyták a német, szlovák és cseh nyelvet is.

Erről most beugrott Emma. A gyerek egy képeslapot forgatott, és abban volt egy bikinis nő. Több nyelven is megtanulta, hogy Emma szereti a napot. Legalábbis azt hiszem, Emma volt. A végére már Marika nevével mondogatta különben.

Nem is jutok vele előbbre. Valami értettem benne, mást meg nagyon nem. Némi dráma átjött, de nem tudnám megmondani, mi lett a vége, ki volt jó vagy rossz. Zavaros lett.

Az elején azt se gondoltam volna, hogy a The Terror megér három évadot. Igaz, ehhez az is kellett, hogy antológia sorozat legyen belőle. A jégbe fagyott hajó, a különös jegesmedve kalandja nem lehetett volna három évados. De aztán jött a második világháború alatti amerikai ázsiaiak története, most pedig megyünk a diliházba.

Igen, tudom. Nekem is beugrott. Horror. Antológia. Elmegyógyintézet. Az egyik legerősebb AHS évad. A Devil in Silver azonban más megközelítéssel és történettel dolgozik, az alap zsáneren túl nem emlékeztet a sokkal véresebb és sokkolóbb horror sztorira.

Ha nagyon hasonlítgatni akarom, akkor a Száll a  kakukk fészkére sokkal előbb beugrana róla. Egy olyan rendszerbe kapunk betekintést, ahol simán megtörténhet, hogy teljesen ép emberek kerülnek be a pszichiátriára a bolondok mellé. Elég hozzá annyi, hogy a rendbontót a lusta rendőr ne vigye be az őrsre, csak leadja kivizsgálásra. A doki meg úgy dönt, hogy itt fogja a személyt, ha nincs is igazából semmi pszichés problémája sem. Itt ebben benne van a természetfeletti keze is, de különben is játszik azzal a sorozat, hogy mit tesz a normális emberekkel, ha bekerülnek egy ilyen környezetbe.

Az egyik leginkább megrázó Dorry története, akinek annyi bűne volt, hogy nem az a divatfeleség volt, akinek a férje akarta. Hét beadta egy intézetbe, mindentől megfosztva a nőt. És nem a 19. században, hanem a 20. második felében. Megvannak azok a veszélyeztetett rétegek a társadalomban, akiknek nem itt lenne a helyük, de ide kerültek. Az emberi kiszolgáltatottság és visszaélések sora kerül majd elő ebben a történetben. Vagyis, ez is tükrözi, hogy valami nagyon el van romolva a szociális védőhálóban is. Akiknek segíteni kellene, simán áldozatot és kísérleti nyulat csinálnak az emberből. Gyógyszerezés, megfélemlítés, koholt vádak.

A főszereplő, Pepper jellemben is idézi Nicholson karakterét a már emlegetett filmben. Ő is nyughatatlan, normáknak neki menő és szabadságra törekszik. Stevens szépen hozza is a férfit, akinek majd bukkannak elő a csontvázak a szekrényéből. Pl. ki fog derülni, hogy mit vétett az egyetlen gyermeke ellen, akiről az élettársa még csak nem is tudott. Ő fejlődő alak a történetben, szembenéz magával és a dolgaival, a végére jóvá akarja tenni és tud áldozatot hozni ezért. Ő lesz, aki többek között kierőszakolja azt is, hogy a betegek fogjanak össze és legalább próbálják megmenteni magukat.

Bár, nekem emlékezetesebbek voltak a tragikus mellékszereplők. Bőven volt belőlük. Judith Light megtört Dorry-ja, aki kapcsán szintén el lehet merengeni, bűnös vagy áldozat. Mit érdemelt volna. Coffee, szegény jóindulatú ártatlan srác, aki még azt sem javította ki soha, hogy ő Kofi.

Ahogy eddig is a sorozatban, ebben is van természetfeletti, misztikus szál. Még hasonlít is arra, amit az antológia kínálni szokott. Szellemek, megszállás. Tett hozzá pluszt, de simán elvitte volna az is az évadot, hogy miképpen élnek vissza a betegekkel, sérültekkel a rendszerben.

Ne látványsorozat, a színészek sokkal emlékezetesebbek benne, mint az a pár horror vagy akciósabb jelenet, ami belekerült. Jobb is így, pláne, ha eszembe jut az első évad medvéje. Nyilván inkább CGI volt, mint igazi, de akkor sincsenek róla pozitív benyomásaim.

Különben adaptáció, ebben is az első évadra emlékeztet. Ennek egy Amerikában népszerű és díjnyertes horror szerző, Victor LaValle az eredője. A szkripten is dolgozott. Nálunk nem jelent meg a novella, a szerző sem olyan sikeres, de ahogy nézem a kritikákat, jól sikerült feldolgozás.

Talán azt is meg merem kockáztatni, hogy eddig ez a legerősebb évada a The Terror sorozatnak. Ha lesz negyedik évada, majd kiderül, tudnak-e jobbat. De ezt szépen összerakták.

A Fantasztikus 4-es valami más. Marvel ez is, de kipróbáltak vele egy egészen más irányt és megközelítést. Az egy dolog, hogy egy párhuzamos univerzumban vagyunk, de majdnem minden téren más, mint amit eddig a Marvel a nézőknek adott. Alapvetően nekem tetszett, de azért vannak fenntartásaim.

Kezdem azzal, hogy miért kellett ilyen irányba elvinni a PR-t? Retro hangulata van, és a plakátoknak sokkal inkább, mint a filmnek. Annak ellenére, hogy Reedék világa másképpen fejlődött, azért az is modern kor. Van mesterséges intelligencia, tulajdonképpen Reed is megalkotta a maga házi szolgáját, ahogy Tony Stark is tette Jarvis-szal. Űrkalandokba bonyolódnak. A végére egy olyan dimenzió eszközt összeraknak, ami képes lenne egy egész bolygót más helyre költöztetni. Ennek ellenére a plakátok egy olyan világot sugallnak, ami mintha a hatvanas években raagdt volna. Nem is csodálom, hogy bár a kritikái jó a filmnek és nyereséges, kasszát nem robbantott. Ahhoz túl... régies volt az egész reklámanyag.

Hozzáteszem, azért a filmben is van valamennyi az elmúlt korok nosztalgiájából. Amit a WandaVision kísérletezett ki, itt is észrevenni. Azért nem a hatvanas évak az övék, de tényleg vannak elemei. Bár talán nem is azt kellene mellé tennem, hanem egy mesesorozatot. Mi is volt a nevük? Jetson's family? A Richards - Storm família jelen történetét nézni egészen olyan, mintha egy mesét követnék. Nem érzem úgy, hogy igazán sikerült volna visszaadnom, de egész más hangulata van ennek a filmnek.

A Marvel első családja és tényleg családot is hoztak el nekünk. Ráadásul egy olyan ponton, ami egyszerre in medias res és mégis kezdet. Nem eredettörténet, őt már szuperhősök és az emberek imádják őket. Többször megmentették már a világot. Most azonban jön Galactus, aki valami elképzelhetetlenül erős ellenfél. Nincs vele senki egy szinten. Egy lény, aki világot fal fel és az éhsége soha nem csillapul. Ráadásul születik az első baba, Franklin.

A nagy feladat és a gyerekvállalás összekapcsolódik és a kis Franklin célpont lesz. Így egyszerre kapunk olyan nagyon is emberi aggodalmakat, minthogy egészséges-e a baba és hasonlók, miközben egy intergalaktikus lénnyel is meg kell küzdeni.

Abban is más ez a film, hogy nem úgy akcióznak, mint eddig. Tudnak ők is. Ben szétver akármit, Johnny meg az eleven tűz. Sue pajzsai áthatolhatatlanok. De ők inkább ésszel küzdenek és ez messze nem a Mennydörgők, akik az öklükkel estek neki mindennek. Itt szinte fura, amikor Reed a nyúlást használva a végén fizikai harcba bocsátkozik. Ők jóbarátok, család és tudósok. Ahogy eddig pl, Johnny-t ábrázolták, szinte felelőtlen kamasznak - itt ő is komoly tudós és teljesen egyedül megfejt és megtanul egy földönkívüli nyelvet. Reed a zsenijük, de nem véletlenül dolgoztak korábban is együtt, ők mind okosak és értelmiségiek. Ez is új. Én üdvözöltem is, nagyon más hangulata van egy ilyen csapatnak, mint a Bosszúállóknak vagy a Mennydörgőknek.

A casting elsőre meglepett, de nézve még szerettem is. Jó ötlet volt az is, hogy annyira nem nevekkel szórták meg, mint a Bosszúállókat - vagy a Mennydörgőket. Bár, viszonyítás kérdése. Pedro Pascal a nagyok között van és Vanessa Kirby is jól eladható, ha azért szerintem nem is akkora név, mint amikor Jessica Alba volt Sue. Moss-Bachrach és Quinn meg két nagyon sikeres sorozatból jött - a Stranger Things-et rengetegen néztük, a The Bear meg komoly kritikai siker, egyedi és komolyabb tévézés és a színésznek komoly szerepe volt benne. De a csapatkémia szerintem megvolt és úgy is van megírva a sztori, hogy rájuk ne egyénenként gondoljuk, hanem szoros egységként.

Ehhez jönnek az olyan kikacsintások, mint az Ezüst Szörföző újraértelmezése. Konkrétan nemet cseréltek nála, de a Marvel nem először játszott ilyet és teljesen kerek volt így is a történet. Galactust remekül életre keltették, kb. mintha a képregényben láttam volna. Egyedi, másabb a látványvilága ennek a filmnek. Mint már írtam, nekem bejött, de attól még tényleg másabb.

Más filmekben már el vannak rejtve. A Mennydörgők végén megérkeznek a több film univerzumába. Ennek a végén meg el van rejtve Doktor Doom, akiről már tudjuk, hogy Robert Downey Jr. általa tér vissza a Marvel filmekbe. Az megint nagy menet lesz, amikor a Doomsday-be annyi csapatot és színészt visszahívnak és ez egy fontos lépcső hozzá.

Nálam ez a jobb Marvel-filmek között van. Sokadszor írom ki, de nekem tetszett, hogy ez más lett. Nem az a tucat, semmilyen történetű akció, amit az utóbbi időszakban láttam a Marveltől talán csak Mordály történetét leszámítva, abban volt szív is. Meg ebben is van.

Az esetek nagy többségében üdvözlöm, hogy a koreai sorozatok mennyire más megoldásokat használnak, mint a már milliószor látott nyugati társaik. Ezekben kevésbé tudom kiszámítani, mi lesz és hogyan alakul a szereplők sorsa. A mitológiai alapok is mások annyira, hogy lekössön.

A My Demon esetében meg éppen azzal van bajom, amiben lényegesen eltér a nyugati megszokott formáktól. Démon - ember egymásba szeretése a romantasy egyik kedvenc témája és elég sok ilyen történet létezik is. Főleg regényben, de nem kizárólagosan. A K-Pop Demon Hunters, ami az egyik legismertebb terméke a koreaiaknak démon témában a hype és az Oscar kapcsán, szintén másként állt a témához. Így néztem ezt a sorozatot és egyszerűen nem bírtam felfogni, merre hajlítják az eseményeket.

A sorozatban a démonok olyanok, mint a Supernatural sorozatban a keresztutak démonjai. Alkukat kötnek. Itt kötöttebb a szabály: a kívánság teljesül, de 10 év múlva a lélek az ára. Viszont, a kívánságok abszolút pozitív kérések is lehetnek. Látunk szülőt, aki így menti meg a gyermekét. Természetesen a rosszfiúk is kaphatnak hatalmat, vagy éppen sportoló lehet olimpiai bajnok hála a kívánságnak. De a 10 év letelik és a démon jön a jussáért. Gu-won is egy ilyen démon és roppant élvezi is. Az alkukat, a hatalmat, az örök fiatalságot és hogy nem kell törődnie senkivel és semmivel. Ő szép és csúcsragadozó maradhat örökké, amíg köti az alkukat. Csak éppen egy este nem kis kavarodás lesz az alkukötés során és a démonjele egy fiatal nő karjára kerül. Gu-won csak akkor lesz képes használni az erejét, ha fogja Do-hee kezét. Így kényszerű egyezségre lépnek.

Maradhattak volna a természetfölötti szálaknál, alkuknál és a démonok természeténél, de elég hamar visszaváltottak tipikusabb dorama románcba, az ismerős elemekkel. Mert annyit már láttam, hogy felismerjek mintákat. Do-hee harcban van a családi nagyvállalat vezetéséért. A rokonok közti harcok és ármányok nagyon jellemzőek erre a kultúrkörre és ki is vannak maxolva. Azzal együtt, hogy a pénz és hatalom milyen gyilkos személyiségeket hoz össze. Mert bizony a család nagy arányban termelt ki gonosztevőket és értéktelen embereket.

Pillanatok alatt jutott a sorozat a mágikus vészhelyzetből oda, hogy a páros szerelme kerüljön előtérbe. Pár részenként jutott nekik egy-egy akadály. Ez lehet a démon volta a férfinak. Majd az, hogy előző életükben már hogyan kapcsolódtak össze és ennek milyen következményei vannak a jelenre. Mert a démon is ember volt egyszer... Erre ugyan Gu-won sokáig nem emlékszik, de majd jönnek vissza az emlékképek. Vagyis, túl hamar azt nézhettem, hogy szerelmesek, de miképpen élhetik ezt meg? Kapunk rá álkapcsolat - álházasság klisét is, de szerelmi sokszögekkel is játszanak. Mindkét fél mellett van olyan jó barát, aki szeretne több lenni ennél.

Megvannak a komikus  mellékszereplők, akik alárendelt viszonyban vannak a főszereplőhöz, de imádják és mindenre készek érte. Miközben ők maguk kevésbé szépek, fiatalok, sikeresek, stb. Az egyiknek titkárnője, a másiknak titkára az illető. Az sem meglepetés, hogy a végére még ők is összejönnek.

Az azért meglepett, amikor a történelmi korba is visszaléptünk és még egy szegény - gazdag trope is beköszönt a múltjuk okán. El is tudom képzelni, milyen lehet egy ilyen történelmi romantikus dorama, mert eddig három sorozatban láttam ilyen elemet és ugyanazt a trope-ot mutatták be kicsit másképp.

A színészek kapcsán is ugyanazt tudom elmondani. Típusok vannak, milyennek kell lenni hangban és kinézetben a főszereplőknek. A gonosz mindig a legrondább, míg a főszereplők babaszépségűek. A mellékalakok direkt túljátszottak és már-már ripacsok.

A külcsín is ismerős lesz. Látványos, gazdag környezetű szappanopera. Hiszen itt is nagyvállalatok fejei a szereplők, mindenki pokoli gazdag és a ruhák, autók, lakások is mind elképesztőek. Néha azért voltak olyan összeállítások, amin forgattam a szemem. De azt is unalmasnak találtam, hogy az összes táncos jelenetben Ga-young ugyanazt a pár mozdulatot mutatja be a kardtáncból. Egy kis változatosság jól jött volna.

A dorama sorozatok közé nagyon passzol és remekül hozza is a sorozatok egyes jellemzőit. Csak a démonok, a mágia helyett annyira szappanoperás lett, hogy azzal már bajom volt. Mindig maradt benne egy kis természetfeletti és mágia, de ez éppen csak több annál, hogy sima románc legyen. Azért meg nem igazán vagyok oda.