Minden napra egy film

Minden napra egy film


Államfők

2025. július 28. - BBerni86

Ez az a komédia, amit akár hullafáradtan is jól lehet nézni. Akkora idiótaság, hogy az már szórakoztató is. Agy nem kell hozzá, ez inkább a szemünknek lett kitalálva. Már a történet sem komolyan vehető. A főszereplő az angol miniszterelnök - Idris Elba, mint Clarke elnök - és Derringer elnök,…

Tovább

A halhatatlan gárda 2.

A mai napi rejtély, hogy minek kellett ezt a filmet elkészíteni? Már az első rész sem volt éppen egy maradandó élmény, de ez a második... Nem is csak dupláz, tripláz a szerencsétlenségre. Vagyis, ez csak egy fél film. Pár dolog történik, de kvázi mindent nyitva sikerül hagynia. Ha nem lesz 3. rész,…

Tovább

Devil May Cry

1. évad

A franciák után egy ázsiai sorozat, a változatosság kedvéért ez is animálva. És ez is feldolgozás. Csak éppen a Devil May Cry egy játékot vesz alapul. Azt már írom is, hogy azzal nem tudom összevetni. Korábban a Tekken legalább x-box miatt ismerős volt, de ezzel egy másodpercet sem játszottam.…

Tovább

Végtelen Világok Válsága

Igazság Ligája animáció

Bár három részben jött ki, egynek fogom kezelni. Úgy is néztem, egy animációnak. Nem is értem, mi értelme trilógiának szétszedni. Ok, azért értem. Mindegyikben kicsit más a központi szereplő. Meg a hossza - egyetlen, nagy filmként azért sok a játékidő. A történet viszont nem igényelné, hogy…

Tovább

Robbanás a szuperexpresszen

A poén az, hogy ez egy feldolgozás. Van egy 1975-ös japán film, ami ugyanazt a történetet mesélte el kicsit másképp. A technika fejlődött, modernizáltak pár dolgot. A poén meg az, hogy nem ez jutott eszembe, amikor a filmet néztem. Sokkal inkább a Féktelenül, amiben ugyanez volt a szabály: ha…

Tovább

Bűnösök

Úgy tűnik, sok-sok rendezőnek megvan a maga kabala színésze. Már feltűnt, hogy a DC és Marvel-filmek rendezői szívesen viszik onnan a színészeket más filmekbe is magukkal. Erre látunk újfent egy példát. Hogy nevesítsem, a Fekete Párduc-filmek rendezője, Ryan Coogler ebbe a fantasy - akcióba Michael…

Tovább

Squid Game

3. évad

Ö, te édes kiszámíthatóság! Nem mondom, azért voltak meglepő elemek is benne, de olyan szépen adta magát, hogy ennek a történetnek ilyen vége lesz. Túl sok volt a jel. De előre szaladtam. Nehezemre esik nem a vége felől megfogni, akár a jót, akár a rosszat. Haladjunk azonban sorban. A történet…

Tovább

Az amatőr

Bekiabálósdi: melyik film jut eszedbe? Adott egy okos, rátermett fiatalember, aki egy brutális támadásban elveszti élete szerelmét. Bosszút fogad. A CIA még ki is képzi és megindulhat a vadászat. Ki mondta Mitch Rapp nevét rajtám kívül? Mert az a helyzet, hogy ezt már láttam az American Assassin…

Tovább

A könyvelő 1-2.

A helyzet az, hogy A könyvelőt már láttam. De 2016-os film és közel 10 év alatt már nem sok minden maradt meg belőle a fejemben. Így a 2. rész előtt beiktattam azt is. Sokat nem akarok róla írni, de azt meg kell jegyeznem, hogy most sokkal fogyaszthatóbbnak találtam, mint anno új filmként. Akkor…

Tovább

Reacher

3. évad

Újabb évad Reacher, újabb regény filmes feldolgozása. Különben meg nem sok újat lehet mondani, ez a sorozat nagyon kimaxolja, amiben jók és egyre csak azt fokozzák. A kép is sokat elárul. A sorozat Reachere sokkal inkább a könyveké, mint a Tom Cruise verzió. Nagydarab, nagy ember, aki nem riad…

Tovább
süti beállítások módosítása