Minden napra egy film

Minden napra egy film


Velünk véget ér

2026. május 21. - BBerni86

A helyzet az, hogy még jóval a film előtt olvastam a regényt. Nálunk is nagyon mennek a Hoover-könyvek és majdnem mindet olvastam is már. Talán pont ennek a folytatása, a Velünk kezdődik maradt még ki. De ezt olvastam, az a lényeg. Érdekelt is, hogyan fogják feldolgozni, mert kicsit két történet…

Tovább

Az oxfordi évem

Ha gyorsan jellemezni akarnám vagy hasonlítgatni, akkor elég hamar kikötök a Mielőtt megismertelek mellett. Mindkettőben van egy élénk, szerethető lány, aki küzd azzal, hol a helye a világban. Pontosabban, sejteni véli, de nem lesz igaza. Meg lesz egy srác, aki a sír széléről utat mutat neki, és…

Tovább

Az isteni Sarah Bernhardt

Az egyik leghíresebb színésznő, valaha. Még ma is legendás, pedig ő még az előtt élt, hogy igazán megörökíthették volna, milyen volt. Van egy felvétel róla, ebben a filmben is említik. Vannak fotók. De az, hogy milyen volt a színpadon, hogyan játszott, az nem maradt ránk. Viszont, az életét…

Tovább

Hunyadi

1. évad

Mivel holnap heti sorozatrészeket foglalok össze, ma beterveztem a magyar sorozatot. Igaz, nem március 15. a téma, de olyan szépen hozza a mostanában divatos szemléletváltást, hogy még passzosabbnak is érzem, mint legutóbb a Sisit. Az első, hogy az utóbbi évek legnagyobb magyar sorozata volt. Az…

Tovább

Toszkána

Hogy lehet egy ízes, szép helyen játszódó történetet ennyire semmilyenre csinálni? Igen, Toszkána önmagában nem elég a sikerhez. De azért lehet rá építkezni és nem ilyen... steril eredményt kihozni a végére. A film története szerint Theo apja meghal, és a birtokát, házát és egyben éttermét a fiára…

Tovább

Shogun

1. évad

Ennek a sorozatnak - vagy inkább történetnek - múltja van az esetemben. Létezik már belőle egy feldolgozás, amit nem láttam, nem is fogok megnézni. Az is sorozat. Állítólag az is szépen feldolgozza a regényt. De a főszereplő miatt annyira taszít, hogy azt biztosan nem fogom megnézni. Mivel annyira…

Tovább

A lista

Nem is emlékszem, mikor sikerült utoljára valami jó csajos, romantikus komédiát néznem. Rendben, nem éppen az én zsánerem, egy remek fantasy-t vagy tekervényes krimit többre is értékelek. Ha ma lenne sorozatíró napom, biztosan a Stranger Things 4 új részéről mesélnék. Na, az fényköröket ver erre a…

Tovább

Mágikus, merész, meseszép utazás

Nem ez lesz sem Robbie, sem Farrell legjobb filmje. Még csak az emlékezetesek közé se tenném be. A helyzet az, hogy egyszerre igyekszik romantikus komédia, fejlődéstörténet is lenni. Az eredmény meg egyszerűen fura. A történet szerint David egy barátja esküvőjére megy. Kénytelen autót bérelni és a…

Tovább

Az üvegfúvó

Ilyen filmet/animációt se láttam még. Az nézés közben zavart is, hogy mennyire képtelen vagyok helyrajzilag összerakni a történetet. Volt, akinek nagyon indiai külseje és kiegészítői voltak, mások angoloknak tűntek. A szokások, vagy éppen a táj és a szakmák - annyira vegyesnek tűnt, hogy nem tudtam…

Tovább

Könyvfeszt és könyves film

Nem volt időm filmezni, éppen ezen a hétvégén van a könyvfeszt. Igen, filmnézés mellett még olvasni szoktam, ilyenkor meg a standok között bolyongok és dedikálásokon állok sorban... Mondjuk, anno a telefonomon egy sorban néztem végig a Jurassic World sorozat első évadát, de idén nem vetemedtem…

Tovább
süti beállítások módosítása