Minden napra egy film

Minden napra egy film

How to get away with murder (már 4-nél járunk)

2018. március 24. - BBerni86

Nyomozós, bíróságos, baráti társaságos, bűnügyes.letoltes_1.jpg

Annalise feloszlatta a csapatot, így akarva rákényszeríteni egykori diákjait, hogy a törvény határain táncoló, gyakran bűnnel teli közös útról lelépjenek, és valami jobba fogjanak. Ő maga egy feketék ítéleteit felülbíráló csoportos pert igyekszik összehozni, miközben pszichológushoz is eljár. Van, akinek látszólag jól megy a váltás: Michaela elhelyezkedik gyakornokként egy jó nevű cégnél, Oliverék az esküvőjüket és a közös jövőjüket tervezik. De van, aki képtelen továbblépni. Laurel minden áron bosszút akar állni Wes haláláért, miközben gyermeket vár tőle vagy Franktől, aki nagyon vissza akarja kapni a lányt. Egyre többen szállnak be az ügybe, a célpont Laurel apja, és egyre nagyobb bajba is sodorják magukat. Annalise lehet, aki még időben közbelép és helyre teszi a dolgaikat.

Vallomással kezdem: én annyira rühelltem Wes figuráját, amelyre nehéz szavakat találni! Örömünnep volt számomra, amikor kiírták a sorozatból és megölték. Ebben a szellemben reméltem, hogy jön egy erős évad, főleg, hogy azt a karaktert, akit nagyon nem bírtam elviselni, végre kiírták! Ehhez képest mit kaptam?

Laurel egész évadra kiterjedő bosszúhadjáratát. Rajtam kívül senki nem akarja elfelejteni West? Emlegetik, nyomoznak a nevében, még flashback jelenete is akadt. Arról már nem is beszélve, hogy bele kellett írni a történetbe Laurel terhességét. Ha lesz 5. évad – azért erre reális esély van – nagyon nem fogom elviselni, ha a kis Christopher miatt emlegetni fogják továbbra is.

Hogy fokozzam a tragédiát, még úgy is ez volt a sorozat jobban megírt fele, a munkahelyi ármányokkal és trükkökkel, hogy számomra Wes az antihős. Pedig Annalise szála is jó lehetett volna, ott ténylegesen bírósági munka folyt. Csak unalmasra vették, nem is igen volt bírósági része, csak játszmázás az ügyészséggel, ami annyira nem tudott lekötni. Igaz, ez a szál kapta a sorozat fénypontját.

Mert jött, látott és győzött Olivia Pope. A Scandal mennyivel jobb sorozat, leírhatatlan. Számomra Olivia is sokkal jobb figura, mint ebben bármelyik karakter. Amíg ő itt volt, történt is valami, bíróság is volt meg botránykezelés, valahogy az egésznek sokkal több értelme lett. Ha ki kellene választanom az évad kedvenc részét, a crossover nyerne nálam.

(Biztos, hogy nem a félévad záró a babával, amit sokan szerettek. Wes utálatomból fakadóan, kegyetlenül hangzik, de nekem jobban tetszett volna, ha nem marad meg a baba.)

Még mindig Viola Davis jutalomjáték a sorozat, ha most nem is erőltettek bele minden részbe egy sírós jelenetet, hogy megmutathassa több arcát a színésznő. De már unom az ő karakterét is, a tanoncokét még annál is jobban.

Már csak megszokásból néztem, nekem a napi ügyek és a jog nagyon hiányzik belőle.

 

5/2,5 (How to get away with murder) már rég nincsenek részekben megoldott ügyek, az évad két átívelős történetet vitt végig. Annalise börtön ügye számomra érdektelen volt, egyedül a Botránnyal összevont része kötött le, de Oliviát messze jobban bírom, mint Annalise-t. Laurel hadjárata az apja ellen Wes nevében, meg a terhessége talán jobban volt megírva, de maga a szál irritált. Nem volt, aki nálam jobban örült Wes halálának, felejtsék már el őt! De az egész évad fura volt, a karakterek érdektelenek és bukottak, hiányoznak a napi ügyek!

https://www.youtube.com/watch?v=TwR2MgS7RmE

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr1313776582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása