Gyászos, családos, mesés, feldolgozós.
Conor 12 éves és szenved. Az anyja rákban haldoklik, és a gyerek nagyon hinni akar abban, hogy jobban lesz és meggyógyul, de a nő egyre rosszabbul van. Annyira, hogy már Conor kénytelen a nagyanyjához költözni, és Amerikába új életet kezdett apja is hazajön elköszönni. A gyereket terrorizálják az iskolában, az apja új életében 
nincs helye, a nagyanyjával túlzottan különböznek egymástól. Gyötrődik. Egy éjszaka egy szörny töri rá a házat, a kertjük megelevenedett tiszafája. Mesélni akar neki három történetet, hogy aztán a gyerek is elmondja a saját történetét. Míg megelevenedik előtte a legkisebb királyfi meséje, a pap és a patikárius története, Conor kénytelen szembenézni az igazsággal: az anyja nem lesz jobban.
Ezzel a történettel még regényként találkoztam először – az én esetemben ez annyira nem meglepő. Nem tett rám túlzott hatást, egy mesének találtam a gyászról. A rajzokkal, meseszerűen megírt történet egyértelműen kisebbeknek készült, így én maximum érdekesnek tudtam találni.
A film viszont más. A történet ugyanaz, évek távlatából is ráismertem jelenetekre, de ez mégsem tisztán egy gyerekmese. Több benne a dráma, és jobban eladható felnőtteknek is. Conor a főszereplő, egyértelműen, de elkezdi kinyitni a többi szereplőt is, akik el fogják veszíteni a rákban haldokló nőt. (Pont az anya az, akiről nagyon keveset tudunk meg.) Többet látunk a nagyanyából, aki a maga módján igyekszik helytállni a nehéz helyzetben. Az apa ugyan keveset van jelen, de ennyiből is látszik, miért kell a nagyanyának olyannak lennie, amilyen. Talán a gyerekek nem veszik észre ezeket a részleteket, de a családi dráma finoman szól a nagyobb nézőknek.
A kicsiknek meg ott lesz a fa. Amit a cím szörnynek nevez, de más fordításba barátként jelenik meg. Ugyan ijesztően indít, de a szándékai jók. Egy mesés elemet visz a történetbe, amit fokoz az általa elmondott két mese, amelyek óvatosan átvezetnek a gyerekmesék fekete-fehér világából valami árnyaltabb világba.
A két mesét külön is érdemes lenne kiemelni. Ügyesen van beleemelve a történetbe, a tanulsága nagyon illik a gyász folyamatba, amit a film végigvisz. A haragátvitel, a tagadás és elfogadás, a hit, az emberek összetett jelleme, valahogy mind úgy kerül a gyerek elé, mesésen, hogy képes legyen azt feldolgozni. Ezért lehet gyerekfilmnek is elfogadni a történetet.
A mesék különben igényesen és érdekesen vannak a filmbe beletéve. Egy vízfestékes, igényes rajzfilm blokk, ami művészien szép. Az én kedvencem a királyfi meséje, aki egyszerre lett gyilkos is, de szeretett és jó király is. Mert egy történetnek sem csak egy oldala van, és az emberek nem szörnyek vagy hősök, lehetnek mindkettő.
Ahogy lenni szokott az ilyen filmeknél, a casting gyenge pontja a gyerek. Nem tudom, ki hogy volt vele, de én szinte látom magam előtt egy horrorban, mint vámpírt. A köré tett felnőttek viszont karakteresek, elviszik a műsort. (Felicity Jones betegítése is jól sikerült.) Jellemző, még a fa/szörny is olyan színész hangján szólal meg, mint Liam Neeson.
Vannak mélységei, egy gyereknek is érthető lesz, a mese betét és a CGI igényes. Vannak hiányérzeteim a történetben, de összességében jobb a vártnál.
5/3,5 (Szólít a szörny) érdekes, szívhez szóló, a grafikus részek kifejezetten szépek. De ki a célközönség?
