Két világos, beépülős, családos, kémes.
Howard Silk jelentéktelen kis hivatalnok Berlinben, akinek az élete két dologból áll. Bemegy a hivatalba, lelkiismeretesen dolgozik, majd a kómába esett feleségének olvas a kórházban. Mindent felbolygat, amikor szembesül a másik énjével. 30 éve a világ két ágra szakadt, egy alternatív valóság is létezik, melybe átjáró is nyílt, Berlinbe. A másik Howard Silk ott magas rangú ügynök, aki kémet sejt a két szervezet közti diplomáciában. Saját magát is bevonja az akcióba, és az intézkedések sürgőssége miatt helyet is cserélnek. Míg a beépült ügynökök egy merényletre készülnek, és mindenki a tégla nyomába ered, Howard szembesül vele, hogy a másik életében született egy lánya, a házassága szétesett. Megindul a hajsza.
Ha van zsáner, amivel nehezen barátkozom – legyen az regény, film vagy sorozat – az a kémes történet. Ugyan ebben a szériában van egy sci-fi vonal is, mégis idő kellett, amíg ráhangolódtam, és még most sem merem azt mondani, hogy szerettem. De érdekelt, mi sül ki az eseményekből. Ez még most is megvan, a nyitott vége volt annyira érdekes, hogy majd a 2. évadnak is nekiüljek, de azért ez nem a Kingsman (az a kémes film, amit szeretek).
A Counterpart lassan indul be, és kényelmesen épít fel minden szálat. A végére ugyan gyorsul, de nem olyan jelentősen, hogy akármelyik szálon lerágtam volna a körmöm. Vannak fordulatok, vannak benne akciók is, de végig az volt az érzésem, hogy altatnak is.
Amit így néha unalmasnak éltem meg, arra jó volt, hogy egy eredeti, okosan felépülő világokat mutassanak be. Ami legjobban tetszett, és a sci-fi zsánerbe illeszkedik, ahogy a két világ eltérően fejlődött, és egy-egy változás miatt az emberek személyisége is más lett. Képileg is elkülönítik a két világot, a másik egy sokkal sterilebb, ridegebb környezet, míg a mi oldalunk nem különbözik attól, ahogy ismerjük Berlint.
De a kémes szálon is volt egyetlen rész, ami lekötött. Amikor bemutatták, hogy képezték ki arra a gyerekeket, hogy átvegyék a másik világbeli énjük helyét. Igaz, ott dinamikusabb is volt a tempó. 20 évet tettek bele egyetlen részbe, míg különben pár nap eseményeit követi le a sorozat – mondanom se kell, mekkora volt a kettő között a különbség.
Ha a sorozat vonzerejét keresem, kettőt találok: a fent említett igényessége és okossága a sorozatnak. Nagyon ki van találva, hogy épül egymásra a két világ, milyen kis különbségek és azoknak milyen kis következményei vannak. (Még akkor is, ha kényelmesen bontják ki.)
A másik a szereposztás. Sok-sok ismerőst találni benne, és a főszerepre megnyertek egy Oscar-díjas nagyágyút. (Ez is nagy divat mostanában, és jönnek a limitált szériák.) JK Simmons hozza is, amiért szerződtették. Izgalmas, ahogy ugyanazt az embert kétféleképpen játssza: látszólag nagyon mások, de Simmons meg tudja mutatni, hogy mégis ugyanarról a tőről fakadnak minden különbség ellenére. Ulrich Thomsen mesterkémét is bírtam, jól áll a színésznek ez a karakter. Akit viszont nagyon nem bírok: Olivia Williams. Nem a karakter hibája, egyszerűen a színésznőt nem kedvelem. Mert a karakterekre odafigyelnek a műsorban.
Nem tudok elmenni amellett, hogy minden jósága és eredetisége mellett nagyon emlékeztetett egy korábbi sorozatra ez a széria. Pedig más, csak az alaphelyzet hasonló. A Fringe. (A rejtély, azt hiszem ez lett a magyar címe.) Az jobban tetszett, ez kémesebb és komolyabb.
Counterpart - 5/3 lassan építkező, komplex világgal bíró, összeesküvéses sorozat jól eltalált főszereplővel.
