Kertfoglalós, harcos, szerelembe esős, változós, nyuszis.
Egyszer régen a Nyúl család boldog volt, szeretetben, szabad bejárással a kertbe. De McGregor gazda emelt egy kerítést, és amikor az apa beosont vacsoráért, elkapta a nyulat, és pitét sütött belőle. A felnövő Péter ezért is 
szeret annyi borsot törni az öreg orra alá, és lopkodni a kertből. Mikor az öreget elviszi a szíve, lesz is öröm: az állatoké a kert, meg a ház is! Ám az öregnek volt egy unokaöccse, egy hideg és merev fiatalember, aki megörököl mindent, és meg is érkezik azzal a céllal, hogy rendet tesz és elad mindent. Péter meghirdeti az újabb McGregor – Nyúl háborút, ami egyre jobban elmérgesedik, amikor a nyúlbarát festőlány, Bea kezd beleszeretni a fiúba, ami nagyon nem tetszik Nyúl Péternek!
Hátránnyal indulunk e filmmel, de akár nevezhetjük előnynek is. Hiszen Beatrice Potter figurái, mesekönyvei, az azokból készült mesék nálunk is elérhetőek ugyan, de meg sem közelítik azt a népszerűséget, ami az angoloknál van. Ott közismert Péter Nyúl és a családja, nálunk nem. Magamból kiindulva a nevét ismertem, láttam a Beatrice Potter életéről készült filmet, de ennyi az összes előismeretem. Ami előny abból a szempontból, hogy nem méregettem semmihez a végeredményt, csak néztem.
Az első élményem rossz volt. Nem is titkolom a madárfóbiám és itt éneklő, repülő madarakkal kezdünk. El se tudom mondani, mennyire megkönnyebbültem, amikor a narráció közölte, hogy ez a mese nem madármese, és ugrottunk a nyulakra.
Egy ideig zavart a CGI. Pedig szép, majdnem valósághű. Ám sajnos nálam a hangsúlyos szó a majdnem. Annyira valósághű, hogy nyugodtan lehet melléjük élő karaktereket tenni. De mindig éreztem, hogy mellette furcsák is, mert mégse stimmelnek az állatok. Valahogy mégse igazi nyulak, malac, vagy madarak. Én jobban viselem azt is, ha rajzolt figurát tesznek az emberek mellé – Roger nyúl a klasszikus példa, vagy ott a Space Jam is – de ez a majdnem igaz, de végig érzem, hogy mégse igazi, ez zavart.
Ha a rossz benyomásokkal folytatom, a film végére eldurvuló nyúl – ember háborút túlzásnak éreztem. Olyanabb, mint a Reszkessetek betörők, csak ebben nem ütnek úgy a csapdák, mint Kevin esetében. Amikor ugyanúgy repül el az áramtól harmadszor szerencsétlen Thomas McGregor, én már a fejem fogtam – még ha elsőre vicces is volt.
Felnőtt fejjel nehezemre esett együtt érezni a nyulakkal. De az is lehet, hogy az kavart be, hogy gyakorlatból tudom, milyen a vadkár. Úgyhogy át tudtam érezni, hogy McGregor – ifjabb és idős is – védte volna a terményt.
De ahogy mindezeket elengedtem, ahogy a mese tudott hatni a valóságon, szeretni tudtam ezt a mesefilmet. Aranyos dolgok vannak be, kedves is, és annak ellenére, hogy érezhetően a gyerekek a célközönség, valamit meg tudott érinteni bennem is.
A szereplőgárda is szimpatikus volt. Eredetiben nagyon durva, milyen színészek szinkronizálják a nyulakat. De az emberi szereplők szinkronnal is jó névsort tesznek ki. Sam Neil és Domhnall Gleeson nekem szimpatikusak, és itt Rose Byrne is átjött. Jól állt neki ez a festőlány, pedig én az ő alakításait nem szoktam kedvelni pár kivétellel.
Néhol buta, ez-az zavar is benne, de a mese működik és varázsol, ha akarod, ha nem.
Nyúl Péter - 5/4 bár néhol erőltetett és nagyon kisgyerekekre szabott, annyira cuki, hogy így is szerettem!
