Minden napra egy film

Minden napra egy film

A katasztrófaművész

2018. június 18. - BBerni86

Haveros, filmforgatós, különcös.

A 19 éves Greg színész szeretne lenni, és rendszeresen eljár egy csoportba. De folyton kudarc éri, gátlásos és bátortalan. Ezért figyel fel itt Tommyra, aki tele van önbizalommal, kiáll, és csinálja a dolgokat, mindegy, ki mit szól hozzá. Merítene ebből, így barátkozni kezd a férfival. Mire észbe kap, már Los Angelesbe költözött Tommy oldalán, hogy karriert csináljanak. De egyiküknek se akar összejönni, míg egy poénból, csinálják meg a maguk moziját, valóság nem lesz. Tommy gazdag, fizet mindent és csinál is mindent. Ő írja, rendezi és még főszerepel is a filmben, ami a Szoba címet kapja. A forgatás katasztrófa, a film is, Greg az egyetlen, aki még valahogy kezelni a_katasztrofamuvesz.jpgtudja a barátját. De eljut arra a pontra, ahol már neki is sok Tommy – aki már akadályozza, és nem segíti őt.

Már említettem, hogy bírom azokat a filmeket, melyek bevisznek a kulisszák mögé. Hogyan készül egy tévéshow, vagy éppen egy sikerfilm. A Hitchcock, amiben Anthony Hopkins volt a rendezőzseni, máig az egyik kedvenc filmem.

A katasztrófaművész is egy ilyen jellegű film. Tommy, Greg és a Szoba valóban létezik, és ez egy igaz történet, legyen bármilyen fura is.

Ha félreteszem a személyes érzéseim, akkor egy jó film is. A cselekmény leköveti az eseményeket, de sikerült nem dokumentarista jelleggel összehozni. Aki nem tudja, hogy ez a valóság filmesítve, nem fog neki feltűnni. Ami köszönhető annak is, hogy nem csak a Szoba elkészülte van a fókuszban, hanem Greg és Tommy kapcsolata is, ami sokkal emberibbé teszi az egész filmet. A barátság, a Greg által belefektetett energia, mindennek szép íve van.

Mindkét színész sokat kihoz a karakteréből. Dave Franco inkább komédiákban szerepel, és általában a színészi talentumai helyett a mosolyára épít. Ő talán a leghalványabb a Szemfényvesztők között, és az Idegpályában is a küllemére építettek. De itt most játszik, jól, és még a külcsín átalakítás is jól sikerült. Ez a festett haj jól állt neki, mi több, karakterben is levett egy 19-20 éves srácot, pedig ő igaziból már 30 fölött jár. James, a bátyja azonban lejátssza a színről. Elképesztő, mit csinált itt James Franco. Annyira levette az eredeti Tommyt, mind küllemben, mind gesztusaiban, az egész kisugárzásában, hogy komolyan sajnálhatja, hogy a kirobbanó zaklatásos ügyek miatt elmaradt a díjeső. Lett volna.

De mellékszerepekben is nevek vannak, jó alakítások. Érdemes is nézni, ki kicsoda a kosztüm alatt! Fel lehet fedezni Zac Efron, Allison Brie, Seth Rogan, Sharon Stone, Kristen Bell mellett pl. Josh Hutcherson, Melanie Griffith alakját is. (Jól szórakoztam azon, mennyire családi projekt lett. Dave és James a másik testvérük, Tomot is szerepeltette, plusz Allison Brie Dave neje civilben, nem véletlenül játszotta itt Greg barátnőjét.)

De akkor, ha beleveszem a személyes érzéseimet is, akkor nekem az dominált, amiért Tommy karaktere idegesítő és fárasztó. A film humora a fárasztó kategóriába esik, és nekem ez nem jön be. Az agyamra ment ahelyett, hogy szórakoztatott volna. Nem is tudtam egyben megnézni a filmet, három részre kellett vágnom, hogy valahogy átmenjen az agyamon.

De sok minden miatt érdemes megnézni, annak is, aki nem ismeri a Szobát – én is ilyen voltam. Csak készülni kell arra, hogy a humora nem mindenkinek fog feküdni.

 

A katasztrófaművész - 5/3 a műfajában jobb, de nekem nem tetszett. Ez a humor: szenvedés, nem szórakozás.

https://www.youtube.com/watch?v=7CMtsX3rU4A

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr3614053606

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása