Politikai, vészhelyzeteket elhárítós, kémkedős, elnökös.
Kirkman megtalálta a puccsra készülő összeesküvést, megszilárdította az elnöki hatalmat. Hannah dolgozik még a háttéremberek megtalálásán is, de a kormányzat már foglalkozhat a napi ügyekkel. Törvényeket akarnak átnyomni, külföldi diplomatákkal kell egyezkedni. Az elnököt azonban továbbra is támadások érik: a felesége családján keresztül próbálják meg zsarolni. A helyzet addig fajul, hogy a first lady is összeveszik. Bizalmatlansági eljárást indít ellene a kongresszus, és eddigi segítője, egy korábbi elnök is ellene fordul. Az oroszok is a saját játszmájukat hozzák ide. Tom a magánéleti viharokat letudva, új barátokkal az oldalán és a hazatérő öccsével kezeli a válságot, és nem enged az elveiből. Nem alkuszik meg, szolgál, és az Államok érdekeit nézi.
Az első évad se volt az a szint, mint amit előzetesen vártam, de azzal még elégedettebb voltam. Abban volt egy jó ötlet, hogy a kis senki, jó emberből, akit eddig mindig félrelöktek, elnök lett. Ahogy a kormányzatot és az országot talpra kellett állítani egy nagy csapás után.
Mindebből semmi nem maradt. Az első évad összeesküvésének utolsó szálait ugyan most varrták el, de az már semmi volt a korábban történtekhez képest. Így keletkezett egy nagy vákuum a cselekményben, egy karizmatikus és titokzatos ellenfél hiányzott, és egyszerűen nem találtak jó kihívásokat.
Így történhetett meg, hogy 3-4 részenként újabb és egyre hiteltelenebb összeesküvések jöttek Tom ellen. A végére már komolyan görcsöt kaptam a nevetéstől, hogy ugyanazzal a módszerrel akarják megbuktatni egymás után többször is. Most komolyan? A kongresszus bizalmat szavaz neki, a választók bizalmat szavaznak neki, hogy aztán megint őket próbálják megingatni? Annyira nem lehetett komolyan venni…
De még rosszabb volt az elnök családja ellen kezdődő lejárató hadjárat. Most mit tehet arról nyomorult Tom, hogy anno 40-50 éve az apósa, akit akkor még álmába se látott, miket ügyködött?
A politikai részekben is azt éreztem, hogy valami nagyon hiányzik. Mindig arra lyukadtunk ki, hogy Tom a jó ember, aki valahogy mindig megtalálja azt a megoldást, ami nem csak erkölcsös, de kielégítő is. Ugyan már, melyik amerikai elnök törné azért össze magát, hogy milliós segélyeket küldhessen annak az afrikai országnak, melynek vezetője egészen addig ellene dolgozott?
A sorozat másik felében, ahogy Hannah összeesküvések nyomában járt, még ennyire se tudtam értékelni. Tom legalább szimpatikus figura, akinek tudtam drukkolni, ha az egész elnöksége mese habbal is. De Hannah se füle, se farka ügyekbe nyomozott, amit nyakon öntöttek egy olyan szerelmi szállal, ami alaphangon is identitászavaros. Lecsukja, majdnem megöli a férfit, aztán összetöri magát, hogy életben tartsa – még a lányát is képes lesz befogadni. Ami megint akkora egy idiótaság… ugyan hogy vinne magával egy angliai kiskorú állampolgárt, akihez se jogi, se vérségi kötelék nem fűzi?
Az akciók unalmasak, a politika mese habbal. Ha nem Kiefer Sutherland játssza Tomot, félbe is hagyom. Színész volt olyan, aki menet közbe kiszállt. Érezték, mekkora a mélyrepülés.
Designated survivor - 5/2 a történet laposodott, erőltetett, se a politika, se akciós oldala nem hozza a tavalyi szintet.
