Minden napra egy film

Minden napra egy film

Matula kalandpark

2018. augusztus 12. - BBerni86

Táborozós, csalókat lebuktató, állatmentős.

Tamás és Zsolti ugyan testvérek, de jobban nem is különbözhetnének. Zsolti nagy túrás, kitüntetett madármegfigyelő, és gyerektábor vezető. Tamás programozó, akinek a számítógépes játékok töltik ki a mindennapjait. Amikor Zsolti szikláról esik le, kitöri a lábát, öccsétől kér segítséget. Vigye ki helyette a gyerekeket az erdőbe! Mivel Tamásnak kell a pénz, rááll a dologra, bár fogalma sincs az állatokról vagy a túrázásról. A csapatban akad majd országos biológia verseny győztes, és fotósnak készülő kissrác is. Bár Tamás hamar 491.jpglebukik, hogy semmi köze sincs erdőhöz meg állatokhoz, a kaland így is rájuk talál: az erdőt két vadász akarja kisajátítani, akik külföldieket hoznának ide farkas lesre. A gyerekek meg elhatározzák, hogy megmentik a kiszemelt vadat – aki nem is vad igazán.

Gyerekkoromból emlékszem olyan családi filmekre, amelyeket gyerekeknek szántak ugyan, de az egész család el tudott nézni. Kedvesek voltak, kis nevelgető tartalommal, és nagyon könnyedek, ha súlyos témákat is feldobtak. A mozizás ma már más irányt vett, de tévés szinten még mindig szívesen nézek ilyeneket, és néha-néha moziba is beszivárog egy minőségi családi film. (A vademberek hajszája, kicsit rokon a téma is, az nagyon ütött.)

A Matula Kalandpark tévéfilm, de annak működik. Kis pénzből forgott, de ennek ellenére korrekt a látványa is, meg a történet is rendben volt. Talán ebben az is közrejátszik, hogy meg sem próbálták túlírni. Alig hosszabb egy óránál, és ez pont az a hossz, amit normálisan ki tudtak tölteni.

Az alapmotívum tipikusan családi vígjátékos. Az elsőre teljesen alkalmatlan figura kénytelen lesz gyermekeket nevelgetni, és közben maga is kap pár leckét. Mint a mókus. Rocksuli. Csak kettő azok közül, amelyek témába illenek, és szerettem is őket.

A poénok gyerekeknek is ülni fognak, de azért nem mennek le a gagyiba. Szerencsére az altesti poénokat is száműzték, egyetlen gyengébb eresztés van, amikor Zsolti számháborúzni viszi a gyerekeket, hogy Tamás és Bea, a visszaszerzett barátnő egyedül lehessenek a házban. Nem egy okos poénos, nagy vígjáték, hanem a családbarát kedves.

Az értékei közé tartozik, hogy olyan példákat emel a gyerekek, de a nagyobbak elé is, amiket érdemes átgondolni. A számítógépek előtti játékok és a természetbeli időtöltés témája ma is aktuális, és nem csak a gyerekeknek. A világ kezd monitorokra leszűkösödni, ez emlékeztet arra is, hogy lehet mellé mást is tenni. Áthatja a természet- és állatszeretet.

Kicsit talán mesei, hogy a végére a vadászok is a gyerekek mellé állnak, és segítenek lebuktatni a csalókat, de gyerekes filmbe ez is belefér.

Az erdő önmagában jó díszletnek, nem is hiányzott semmi más. Azért az erdei, táborozó kunyhó nagyon ingerszegény, de ezt fel lehet fogni poénnak is.

Ok, lehet, hogy logikai hibák is maradtak benne, de nem kell ezekre rápörögni. Azért, nekem megfordult a fejembe, hogy az ágyhoz kötött Zsolti hogyan hagyott ellátmányt az erdei táborhelyen a testvérének és az érkező csapatnak…

A casting korrekt, majdnem minden felnőtt szerepben ismert színész tűnik fel. Szabó Kimmel Tamás vezeti a tábort, Trokán Nóra segítségével, míg szülőként pl. Pokorny Lia jelenik meg.

Egyszer simán nézős, a klasszikus családi filmek hagyományait követő tévéfilm.

 

Matula kalandpark - 5/3,5 szimpla, családi tévés, de aranyos, pont annyi a hossza, hogy ne legyen gagyi. Elment.

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr2614174345

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása