Minden napra egy film

Minden napra egy film

Bosch

4. évad

2018. szeptember 22. - BBerni86

Rendőrös, nyomozós, családi tragédiás.

Howard Elias olyan ügyvéd, akit nem szeretnek a rendőrök. Rendszeresen vállal el ügyeket, melyben rendőri visszaélések, erőszak szerepel. A legújabb ügye különösen sok port ver fel – így azonnal kiemelt üggyé válik, amint az Angyaljáraton rábukkannak a meggyilkolt ügyvédre. Állítólag volt egy bizonyítéka, mellyel könnyeden megnyerhette volna a tárgyalást, aminek most nyoma veszett. Harry Bosch kapja az ügyet, aki elsősorban az igazságot keresi, és nem a mundér becsületét védi. Lesznek is ezért összetűzései, de Harry konokul megy előre az igazság felé. Akkor is, amikor a magánéletében két újabb próbatétel áll elé: rá kell jönnie, hogy az anyja igazi gyilkosa még szabadlábon van. Igazságot akar szolgáltatni. Volt nejét, aki élete szerelme volt és a lánya anyja, megölik a szeme előtt. Ezért is felelnie kell a tettesnek.bosch.jpg

Az egyik szemem sír, a másik nevet. Egyrészt, örülök neki, hogy megy ez a sorozat, és már be van rendelve az 5. évada is. Hangulatos, régi vágású, férfias krimi, amit nagyon kiszorítottak az olyan kis nőies krimi nyomorékok, mint a Castle vagy a Take two. (Mondom ezt úgy, hogy azokat a sorozatokat is tudom szórakozva nézni, ha érzem is, hogy alacsonyabb a minőség.)

Ugyanakkor nehezményezem, amikor olyan mértékben eltérnek a forrásanyagtól, amit itt megtettek. Aki nem olvassa a Bosch krimiket, neki biztos nem fájó pont ez, de ami itt Eleanor kapcsán történt, nálam kiverte a biztosítékot. A Kilenc sárkány az egyik kedvenc Harry Bosch regényem, az szól Eleanor haláláról. Itt nem lehet ráismerni! Olyan szinten nem, hogy nem is értettem, miért lett minden más. Azt nem tudom megmondani, egy regényt nem ismerőnek mennyire lesz hiányérzete, de nekem volt.

Különben a fő szál az Angyaljárat gyilkosságé, amit korrektül meg is csináltak. Harry a szokott módszereivel nem áll le az igazságig. Kihallgatások, némi következtetés, és egy-egy rendőrségi akció is belefért a sorozatba. Ez nem olyan mozgalmas, vagy izgalmas, mint a fent említett csajos krimik, de cserébe sokkal hitelesebbek.

A képi világa a megszokott. Férfias, már-már noir jegyeket felmutató. Bár a helyszín Los Angeles, nem a csillogás és a sztárok dominálnak. Hanem a mocsok, a bűnök – és ez vissza is jön a színekben, a hangulatban. Igazán akkor lehet érezni mindennek a súlyát, ha mondjuk, mellé tesszük az ugyanitt játszódó Kaliforniai álmot. Mintha nem is ugyanaz a város lenne!

A karakterek legtöbbje nem fejlődik, ugyanazokat a jellemzőket mutatja, ahogy megismertük őket. Harry öntörvényű, kemény ember, az igazság őre, aki rugalmasan kezeli a szabályzatot. Jerry Edgar lojális, csendes karakter, akinek még a magánéletét is ez a csendesség jellemzi. Valahogy nem cselekvő, inkább megfigyelő alkat, és nagyon szabálykövető. Irving kapitány még mindig nagy játékos, akinek a vérében van a helyezkedés és trükközés. A fia halála után visszavett kicsit, de itt már látom benne a régi énjét. Az egyetlen, aki sokat változott, kezd felnőni, Maddie, Bosch lánya. Egyre kevesebb a kamaszos dolga, sokkal önállóbb.

Új név nem érkezett a sorozatba, talán pár ismerős arc lesz, de igazából az állandó stábé a figyelem és a jó jelenetek. Titus Welliver nagyon szerepben van, lassan mással el sem tudom képzelni a karaktert. Madison Lintz pedig elkezdett fejlődést mutatni.

Az ötödik évaddal majd folytatom, érdeklődve várom, melyik regény lesz az alapja.

 

Bosch - 5/4 komor, kemény, férfias. Klasszikus krimi, és Welliver nagyon karakter azonos már.

https://www.youtube.com/watch?v=GMcaRTwsx8M

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr5314252483

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása