Minden napra egy film

My all american

2018. szeptember 28. - BBerni86

Sportos, csapatos, küzdős, betegséges.

Royal edző legenda Texasban. Az állam összes All-American football sztárja az ő diákja volt. Egy interjúban megkérdezik tőle, ki volt a kedvence. Ő egy olyan fiút nevez meg, aki nem volt All-American. Freddie Steinmark neve már legenda a középiskolájában, egyértelműen ő az iskola legnépszerűbb diákja. Jó tanuló, hívő keresztény, és a focicsapatuk védelmének a szíve-lelke. Az új lánynak, Lindának is ő az első helyi nevezetesség, akit megmutatnak. A két fiatal fel is figyel egymásra, és hamarosan már randiznak. Freddie ösztöndíjra hajt, de a legtöbb edző nem mer lehetőséget adni neki: nagy tehetség, de alacsony srác. Bobby barátjával a texasi Royal edző hívja meghallgatásra, és a két fiút fel is veszi. Freddie az egyetemen is példakép: jó tanuló, Linda hű barátja és szívvel-lélekkel focista. Nem adta fel akkor sem, amikor az állami döntő után az orvosai rossz hírekkel szolgálnak.my_all_american.jpg

Vegyes érzések kavarognak bennem – mert a sztori úgy beletapos az ember lelkébe, az egésznek a magja annyira erős, hogy attól hajlamos lennék a filmet is felértékelni. Ami hiba lenne részemről, mert sajna a film nem ér fel a történethez, amit elmesél. De azért a korrekt jár neki, a története meg jobb is az átlagnál.

És nem mesélem itt el a csavart akkor sem, ha megtörtént eset az alapja, és egy gyors Google keresés azonnal mindent el is árul Freddie Steinmark életéről. Vasárnap a SpoilerZónában viszont elmesélem, úgy tűnik, vonzódom az ilyen történetekhez.

Két szemszögből lehet nézni a filmet: sportfilmként vagy drámának. Sportfilmnek korrekt, ha elnagyolt is. Annyira Freddie a fókusz, hogy nem ismerjük meg a többi fiút. Ketten vannak mellette kiemelve, a legjobb barát és a sztárjátékos, akire rákerestem, és aki idővel kétszeres All-American játékos lett (Street). A játszmákkal is ez a baj: annyira elnagyolt a bajnokság, hogy nem éreztem igazán a téteket. A meccsek korrektek, az ütközések kemények, de az egész rendszer nincs benne. Mintha csak ki lenne emelve egy-egy esemény, amiből a teljes történések nem megismerhetőek.

Azért így van, mert az igazi fókusz nem a sport, hanem Freddie. A sport azért fontos, hogy lássuk, mit teljesít, milyen háttérrel és szenvedéssel. A football itt karakterábrázoló eszköz, és ilyen szempontból elég is, amit kaptunk.

A drámát remekül felépítették, előismeret nélkül nagyot üt, ami történik. Ugyan sejtéseink vannak, hiszen valaminek történnie kellett, hogy Freddie nem lett All-American. De a végéig nem lehet sejteni, mi az.

Freddie abszolút pozitív karakternek van ábrázolva, egy tökéletes amerikai hős, hogy az már szinte mese. De a végső hatásért kell is ez, és az aranyos szerelmi szál is ezt szolgálja. Olyan kis aranyos a humora is a fiatalok első randevúja kapcsán. Most vevő voltam erre a cukormázra, szíven tudott ütni, de cinikusabb napjaimon ez már sok lett volna nekem.

A stáblista is megér egy pillantást. Eckhart már rutinosan hozza a jóságos edző karakterét, és Bolger is otthonosan kedves, helyes barátnő. A hangsúlyos szerep Finn Wittrock felelőssége, aki nekem AHS pszichopataként él a fejembe, de a film végére megszoktam hősnek is.

Van jobb sportfilm is, de a végével együtt azért megér egy megtekintést.

 

My all american - 5/3,5 érzelmileg nagyon ütni akar, korrekt sportfilmnek is, sok sorozatos ismerőssel.

https://www.youtube.com/watch?v=udOir1ucj38

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr2414268291

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.