Minden napra egy film

Minden napra egy film

Anyacsata

2019. augusztus 30. - BBerni86

Anyósos, foglyul ejtős, féltékenykedős, összecsapós.

Amber és Luke szépen megvannak együtt, és most készülnek a boldogító igen kimondására is. A család velük örül, Amber túlféltő anyja, Sharon is. Ám az eljegyzési partin szembesül azzal, hogy Luke édesanyja, Jill milyen 8_30anyacsata.jpgtársasági és megnyerő ember. Sharon azt már el tudta fogadni, hogy Luke felesége lesz a lánya, de Jill és Amber közeli, szinte anya-lánya kapcsolata féltékenységgel tölti el. Folyamatosan úgy érzi, háttérbe szorítják, és Jill átveszi a helyét a lánya életében. Mikor a fiatalok egy munkaügyben elutaznak, Sharon bosszút akar állni az asszonyon. Egy betöréssel akarja bosszantani, de valami egészen más bontakozik ki a történetből. Jill hamarosan a saját háza foglyaként, Sharon gondos kezei között találja magát.

A tévéfilmekhez nem szoktam nagy reményeket fűzni, általában hulla fáradtan, alvás előtt nézem őket, amikor kevesebb is elég, hogy lekössön. Néha azonban ráakadok köztük egyre-egyre, ami eltalálja az ízlésem, és jól tudok rajta szórakozni.

Az Anyacsata ilyen film volt. Ugyan pontosan észlelhetők a gyengeségei és hibái is, de pont olyan a stílusa és a hangvétele, hogy én jól szórakoztam rajta. Kicsit fekete komédia, nagyon kicsit thriller. Nem kell komolyan venni, és ez jól áll neki.

A cselekmény egyszerű, és nagyon hamar rájövünk, honnan kell a veszélyt várni. Sharon egyik nyitójelenete már jól megalapozza a karaktert, és folyamatosan azt is teszi majd, amire számítani lehet tőle. Látta valaki a Tortúrát? Kathy Bates ottani alakítása lehetett akár a minta itt is, még a karakter külleme is hasonlít arra, ahogy Bates játszotta a kedvenc írója nem éppen minta ápolónőjét.

A Tortúra különben többször is eszembe jutott a film kapcsán, de azért egy kanadai tévés film nem megy el olyan messze, mint a horror királya. Itt nem nyesnek le lábakat, és a vizelet sem lesz az új limonádé. Itt olyan eszközökkel megy a harc, mint bekapcsolni a tévét a legidegesítőbb adón, órákra elmenni, és pont úgy tenni le a távirányítót, hogy a beteg ne érje el. Szenvedjen csak a véget nem érő reklámoktól… Jó, vannak ennél durvábbak is, de a szintet ebből be tudjátok lőni.

Mivel tévéfilm, túl sem nyújtották. Amennyi cselekmény volt benne, az kényelmesen kitöltötte a játékidőt. Pergő, izgalmas filmnek nem mondanám, de nem is untattak és nem volt egy tucatnyi felesleges jelenet sem.

Látvány nincs benne, de ilyen filmben az nem is jellemző. Mondjuk, egy olyan film, mint az Egy kis szívesség, egy thrillert is sokkal látványosabban tálalt felső középosztálybeli közegben, de itt sem a készítők, sem a színészek, sem a büdzsé, de még az alapanyag sem volt olyan minőségű.

A karakterek pár vonással jellemzettek, de a lényeg így is átjön. Mondjuk, azért maradt bennem hiányérzet, hogy Amber és Luke mennyire semmilyenek – fiatalok, helyesek, nagyon szeretik egymást. Ennyit tudunk meg róluk. A két anya, akit kicsit jobban megmutatnak, de ők sem lettek sokkal árnyaltabbak. Nem véletlen, hogy ismert színész nem bukkan fel benne. Kari Matchett lehet ismerős, de ő sem egy sztár, csak feltűnt ebben-abban.

A maga célját eléri, egy estére kellemes kikapcsolódás – kifejezetten tévére hangszerelve.

 

Anyacsata - 5/3,5 kissé kiszámítható, de a sötét humorát bírtam. A Tortúra anyósos változata. Elvetemült.

https://www.youtube.com/watch?v=ruaL2lpaTdw

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr5215031296

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása