Bosszúállós, gyilkolós, gyászolós.
Jo lélekszakadva rohan be anyjával a kórházba, akinek nagy fájdalmai vannak. Hamar kiderül, szervátültetésre lenne szüksége. Ám mivel a betegsége korábbi alkoholizmusa miatt alakult ki, nem jogosult donorszervre. Még akkor sem, ha már jó ideje tiszta. Jo a híreket hallva teljesen kiborul, fegyvert ragad, gyilkossággal fenyegetőzik, 
amennyiben nem segítenek az anyján. Az asszony meghal, a lány intézetbe kerül a kirohanása miatt. 21 évesen szabadul ki, amikor belevág a bosszúba. Mindenkinek meg akar fizetni, aki szerinte a kórházban nem segített az anyjának. Minden eszközt képes bevetni: társadalomellenes apjától tanult terrorista trükköket robbantással és mérgekkel, a saját külsejét, hogy elcsábítsa a kórház igazgatójának fiát. Ám, ahogy szaporodnak a holtak, úgy válik Jo egyre gyanúsabbá is.
A bosszú filmeket szeretem, láttam is már párat. A Kill Bill a kedvenc, de azért vannak mellette is jó filmek. A Bosszú egy anyáért nem kerülne fel a Top5 listámba. Ahogy belegondolok, még a 10-be sem.
Nem azért, mert tévéfilmes. Abból is tudok olyat mondani, amit nagyon szeretek. Ennek azonban nincsen olyan erős története, jó forgatókönyve, hogy az ellensúlyozza a látványban és színészekben megmutatkozó hiányérzeteimet.
Jo bosszútervei nagyon egyszerűek – az pedig nagyon kényelmes a forgatókönyv-írónak, hogy mindent megtanult az apjától. Egy átlagember nem rak össze játszva robbanó villanykörtéket, vagy szervez meg egy balesetnek tűnő gyújtogatást pillanatok alatt. De ez még hagyján, ezt megtanulhatta évek alatt az apjától. De a gyilkos ösztön – az honnan jött? Mert más összerakni egy bombát, és más tényleg meggyilkolni valakit, akár a két kezével. Jo nem inog meg, csak csinálja. Érzelmek nélkül, noha nem pszichopata. Végez baráttal, ellenséggel, minden gond nélkül. Így még inkább furcsa, amikor a végén meginog. Olyan indok miatt, ami egészen addig ugyanolyan érzelemmentes bosszúlépésnek tűnt, mint minden más. De ezt ennél jobban nem akarom kifejteni: legyen valami meglepetés is, sok úgysincs a filmben. Kiszámítható.
Jo karaktere különben végig zavart. Egyes szinteken szinte zseniális és alapos, másban roppant gyerekes. Egyszerre pszichopata is, meg nem is. Az meg ráépül erre, ahogy mindenki el van ájulva a külsejétől, amikor különösebben nem szép a színésznő, aki játssza. A haja kifejezetten zavart – nem mintha civilben szőkén jobb lenne…
A látványvilága is semmilyen. Tettek bele akciójeleneteket, de erősen tévések. Nem néztem meg a gyártási évet, de simán elhinném, hogy a nyolcvanas években rakták össze. Sötét a színvilága, a történetben és az egésznek a hangulatában is volt retró érzetem.
Ami menti, hogy az egész bosszú motívum érdekes. Bár Jo nem gyártott bonyolult terveket, az feldobja a történetet, hogy egyszerre több vasat tart a tűzbe. Beépül az igazgatónő életébe, az ápolónőt is követi, a régi életéből is több embert átver és játszik velük. Így annak ellenére lekötöttek, hogy külön-külön egy szál sem különösebben jó, együtt elmennek.
A színészek nem érdemelnek külön helyet: se név, se jó karakter, se emlékezetes játék.
Egy éjjel, jobb híján elmegy, de jobban nem éri meg tervezni vele.
Bosszú egy anyáért - 5/2,5 nagyon tévés. Gáz szereplőkkel, egyszerű történettel, pár jó ötlettel. Egyszer nézhető.
