Kémkedős, kosztümös, szerelmes, árulós.
Feef angol lány, aki nagyon azt akarja, hogy számítson az élete. Szereti a kalandokat, a pörgést és a férfiakat. A háború alatt egy amerikaihoz került nagyon közel, bár tudja, nincs jövője Peterrel, akit feleség és két gyerek vár haza. De búcsúzóul beajánlja a főnökéhez, aki kémkedéssel foglalkozik. Az amerikaiak attól tartanak, a náci veszély elmúltával a kommunistákkal kell a következő harcot megvívni. Rowe ügynök meggyőződése, hogy a kabinetbe beépítettek egy orosz kémet. Feef lehet az embere arra, hogy a nyomára bukkanjon. A lány eleinte lelkesen veti bele magát a munkába, de ahogy szerelmes lesz egy szocialista politikusba, Hugh-ba, ahogy egyre nagyobb áldozatokat kell hoznia, már szívesen kiszállna.
Bár nem a BBC hozta össze, de az angol sorozatokat idézi meg a Traitors. A témája, a szereposztása és a kivitelezése is olyan, hogy eszembe juttatta a BBC-n látott kosztümös szériákat.
A cselekmény látszólag egyszerű, de aztán a 6 rész alatt egyre bonyolítják a szálakat. Onnan indulunk, hogy Feef ártalmatlanul adatokat gyűjtöget, miközben egyre közelebb kerül a bátyja egyik barátjához, aki éppenséggel bekerült a parlamentbe és politikai pályát építget. De aztán elkezdjük átlátni, hogy mindenki mennyire csúnyán játszik. Mindenki átver mindenkit, és az a ritka szereplő, akinek nincs sötét titka vagy titkos üzelmei.
A kémjátszmák nézetik végig a sorozatot, ha a végére már forogni is kezdett attól a gyomrom, mennyire mocskos a titkos alkuk és játszmák világa. Nem maradhat senki ártatlan és tiszta, pokoli ez a világ. Gyakran igazi cél nélkül, mintha csak azért lenne ilyen a rendszer, hogy akik benne vannak, kiélhessék magukat.
Hiányoltam, hogy jobban megértsük a szereplők hitvallásait. Esetleg pár szóban egyik másik kifejti, miért abban hisz, amiben, de egyik oldalt sem mutatják meg nekünk hitelesen. Arra utalnak, hogy az amerikaiaknak a gazdasági érdek az első. Hogy a sok kiábrándult, sokat szenvedett angol az egyenlőség eszméjébe akar menekülni. (Bennem fel is merült egy sor, amit a szocializmus és oroszok kapcsán hallottam az egyik Netflix sorozatban. Egyenlőségről beszélnek, de diktatúrára gondolnak. Itt ezt az arcát még nem mutatta meg Sztálin.)
A karakterek a sok titkuk, a korábban és jelenben elkövetett bűneik miatt nem is váltottak ki belőlem szimpátiát. Feef esetében utáltam, ahogy egyik férfitól ment a másikig – az kifejezetten durva, ahogy az egyikkel hentereg, míg a másikat kutatja. Hugh is cipel egy háborús traumát, de nem mutatták meg eléggé, hogy felmérjük. Tényleg csak a halott barátját lopja, vagy ez már belső meggyőződés? Rowe olyan mocskos eszközöket használ gond nélkül, hogy valósággal utálni lehet. A végére már szinte a kémet sajnáltam, de persze nem árulom el, ki volt. Neki tragikus véget talált ki a sorozat.
A színészek és játékuk még tetszett is. Luke Treadaway szépen kinőtt a gyerekszínész cipőből, Matt Lauria gyámoltalan képe ellenére lazán hozta a szívtiprót. Keeley Hawes lopta a műsort, sokkal erőteljesebb jelenléte volt, mint a főszerepet játszó Emma Appletonnak.
Kinézetre is korrekt, kosztümös széria volt ez.
Bár a vége nagyon lehangolt, nem bánom, hogy láttam. Voltak jó pillanatai.
Traitors - 5/3,5 korrekt látványvilág, hangulata van a sorozatnak. De ahova minden kifut lehangoló.
