Minden napra egy film

Minden napra egy film

Ad Astra

Út a csillagokba

2019. október 15. - BBerni86

Családegyesítős, űr felfedezős, eltitkolt igazságos.

Roy McBride sorsa már a születésekor eldőlt: az apja a valaha élt leghíresebb űrhajós, több bolygón az első ember valaha, elismert tudós és az idegen élet vezető kutatója. Roy még gyerek, amikor minden eddiginél messzebb indul egy technológiával. Fiatalember, amikor nyoma veszik a legénységével, és hősi halott, legenda lesz belőle. Roy élete is a világűr lesz, mindent feláldozva érte, a szeretett nőt is. Ám egy napon azzal keresik 10_15ad_astra.jpgmeg, lehet, hogy az apja életben van odakint. A Földre olyan lökések érnek el, melyek abból a technológiából származnak, mellyel az apja kísérletezett. Súlyos katasztrófa lesz, ha nem állítják le. Roy a Marsra megy, hogy onnan üzenjen az apjának. Tőle csak ennyit akarnak, de Roy nem képes itt megállni. Ideje, hogy apa és fia újra találkozzon, és kiderüljön az igazság: Clifford McBride valóban hős vagy egy szörnyeteg?

Vártam ezt a filmet, leginkább a színészek miatt, mert a sci-fi nem éppen az a zsáner, ami nagyon lázba hoz. Pláne, ha ilyen űrutazásos a téma. Sajnos, elég hamar rádöbbentem, hogy nem nekem való ez a film.

Ha egy szóval kellene jellemeznem, az unalmas lenne az. Elindul a cselekmény, és egyszerűen nem kötött le. Az csak egy dolog, hogy alig történik valami. De olyan a film elbeszélése, a tempója, mint egy altató. A végére, amikor felpörögnek az események, akkor is annyira kényelmes és lassú, hogy le akartak ragadni a szemeim.

A témáját tekintve is elégedetlen vagyok. Szórakoztató filmet akartam látni. Most, hogy belegondolok, azért vannak űrkalandok, amelyeket szerettem. A Mentőexpedíció, az Apolló 13 vagy a Csillagok között. Látszólag ennek a filmnek is van egy ezekhez mérhető története: az apa után a fiú is űrhajós lett, és elindul elveszettnek hitt apja felkutatására, aki hajótöröttként tengődik az űrben évtizedek óta. Csakhogy itt nem a kalandok, nem az apa megmentése a hangsúly.

Ez egy sokkal inkább filozofikus alkotás. Amiben a családi kötelékek és az emberiség világűrbeli magánya a főszereplő. Az emberi vágy, hogy minél mélyebbre merüljünk az ismeretlenbe. Ez a más, hideg és sötét világ azonban pont azt veszi el az emberből, ami őt emberré tette. Ezzel szembesül odakint a fiú, és látjuk, hogy le is vont pár következtetést, mert másképpen folytatja az életét hazatérve.

A film hangulata is nyomott. Csendes, fájdalmas és kellemetlen. Nagyon nem volt jó nézni, ahogy mindenki szenved, csak éppen más dolgoktól. Roy soha nem volt képes eddig túllépni az apja árnyékán. A felesége nem bírta átlépni a köztük levő űrt, és egy ponton fel is adta, pedig szerette a férfit. Roy apja a mániájának lett a rabja.

Plusz, ez a magány filmje is. Beszél arról a főszereplő, hogyan érzi magát és annyira depresszívnek éreztem, hogy az már valósággal fizikai fájdalmat okozott.

A látvány se tetszett. A legutóbbi űrhajós film, Az első ember után ez nem sok.

Hiába a jó színészek, és a nem is rossz alakítások, ez most kevésnek bizonyult. Bele se akarok gondolni, Pitt miből hozta ki ezt az emberi szenvedés és magány hullámot.

Nagyon nem az én filmem volt. Így utólag fájdalmas élménynek érzem.

 

Ad Astra - 5/2 hiába a jó színészek, a korrekt látványt, a film egyszerűen unalmas lett, súlytalan dráma.

https://www.youtube.com/watch?v=SYLQdxec5lM

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr9115193146

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása